Csokis cupcake vaníliakrémmel

vanillacupcake.jpg

Már régóta sütök muffint, de sose csináltam még frosting/icing-ot a tetejére. Hát ennek is eljött a napja. Tanulság: tényleg meg kell várni, amíg teljesen kihűl a süti, különben leolvad a tetejéről (ld. kép). Nyomózsákból legközelebb meg ne próbáljam, spatulával viszont vállalható. A harmadik pedig az, hogy ebből nem lehet annyit enni, mint a natúr muffinból, ami nem is baj, legalább nem kell legközelebb giga-adagokat csinálnom, ha vendégségbe megyünk. :) [Tovább...]

Kincsek a Rossmannban – Essence és Golden Rose

Bevallom, nem járok a Rossmannba, a drogériás ügyeimet mindig a DM-ben intézem, sminkcuccot meg aztán pláne nem ott veszek. Ma azonban betértem, mivel tegnap az egyetemen kiszúrtam egy marha jó körömlakkot, és nem voltam rest megkérdezni, hogy milyen márkájú. :) Kiderült, hogy Golden Rose névre hallgat, és a Rossmannban kapható – hogy csak ott-e, azt nem tudom, és amellett, hogy barátságos az ára, tartós, és nem kell nyolcvan réteget felkenni, hogy színe legyen. Szóval ilyen indíttatásból betértem a közeli Rossmannban, és találtam jó dolgokat. Lassan közeledik a karácsony, jön a Mikulás, valamivel meg kell tölteni a cipőket, hátha jól jön ez a tipp másnak is. :)

goldenrose.jpgA Golden Rose nem csak lakkokat forgalmaz, hanem mindenfélét, ránézésre olyan Miss Sporty kategória, de a lakkal (vagyis lakkokkal, merthogy hármat vettem), nagyon meg vagyok elégedve, már ki is próbáltam őket, este alávetem őket a mosogatástesztnek, muhaha. Egyelőre azt tudom mondani, hogy a színe olyan, mint az üvegben, könnyen felkenhető, gyorsan szárad, és nagyon szép a fénye. Normál áruk 450-500 Ft körül van, de akciósan elcsíptem egy szép francia manikűrhöz való pasztellszínűt 270 Ft-ért. :)

essence.jpg A másik, amit felfedeztem, egy Essence nevű márka, ami kedves vektordesignnal csábítja a tinigenerációt, és bár sminkcuccokat is forgalmaznak (lakkok, szemhéjpúder, szemceruza, rúzsok, stb.), engem a kiegészítő cuccaik vonzottak nagyon.
Van egy pocket beauty nevű termékcsaládjuk, melynek tagjai mindenféle hasznos és haszontalan bigyók. Utóbbiakba tartozik pl. mini körömreszelő (rögtön vagy hat darab egybecsomagolva), meg mobildísz, ami egyben randa színű szájfény is, az előbbiben viszont nagyon szimpatikus kis dolgok vannak, amiket a hétköznapi túlélőcsomagba vagy utazásra is magával vihet az ember. Ilyenek például a zsebtükör és zsebhajkefe egyben, tisztító törlőkendő (egész testre), fertőtlenítő folyadék (olyan, mint az én Oriflame-esem, csak ehhez nem kell tanácsadónő meg katalógus, úgyhogy ezzel fogom pótolni, ha elfogyott), mini szappan-levélkék (egy névjegykártyatartónyi dobozban vannak leheletvékony rétegek, egy réteg vízzel felhabosítva szappan lesz), körömpolírizó, sminkmentő vattapálcika (ha eltörjük a végét, átitatódik sminklemosóval), sminklemosó törlőkendők, és egy még egy csomó fajta apróság.
Irodába, retikülbe, kiránduláshoz nagyon jók, de ajándékba is, például egy frissen koleszba költözött lánynak a túlélőcsomagjába beletehetjük a “buli előtt” és “buli után” maszkokat, egyebek mellett. :) Tényleg rengeteg termék van (külön lábápoló és kézápoló termékcsaládjuk is van, meg termékek zsíros bőrre, naptejek…), és a honlapjukat elnézve mindegyik kapható is nálunk. Ja, és az áruk is nagyon barátságos (sminkcuccok 400-900 Ft között, a pocket beauty termékek 300-500 Ft között mozognak, legalábbis amit láttam).

Nektek van ilyen “noname” márka, ami bevált?

.

Sajtószemle – 2008. október

sajto_2008_10.jpg Lilás-rózsaszínes címlapok jutottak októberre, egyrészt mert őszi trendszín, másrészt mert az október a mellrák hónapja. Az Éva magazinhoz járt is egy rózsaszín műanyag karkötő. Egyszer emergency-hajguminak használtam, annak jó volt. :) A Glamour-hoz Avon-os hűtőmágnes volt, ami a szűrővizsgálatra emlékeztet.
Ebben a hónapban, mint írtam is legutóbb, a Cosmopolitan már nem került a postaládámba, úgyhogy hárman maradtak. A Joy továbbra is kapálózik, a Glamour 284 oldalon jelentkezik az utóbbi évek egyik legjobb lapszámával, az Éva pedig drágult 100 Ft-ot, de azért még így is megéri. A tovább mögött részletesebben. [Tovább...]

Joy vásárlási láz – 2008. november 7-8-9.

joyvasarlas.jpgA 10 éves Joy is megrendezi idén ősszel a hétvégéjét, melynek keretében 3 napon keresztül több, mint 500 üzletben 55 márkából válogathatunk 25-30%-os kedvezménnyel. A kuponok a 2008. novemberi Joyban illetve CKM-ben találhatók. Nagyon praktikusan perforáltak, így könnyű lesz őket kitépni, nem kell kisollóval készülni, mint a Glamour kuponok esetében. :)

A tovább után részletes lista található a kedvezményt nyújtó boltokról. [Tovább...]