FlyLady Program – 1. nap
Eljött az első nap. Lassan fogunk haladni, mert nem az a lényeg, hogy egyszerre mindent megcsináljunk, aztán kiégjünk, és jó időre elmenjen a kedvünk az egésztől. Mostantól nem lesz kampányszerű takarítás, nem lesz olyan, hogy megvárod, amíg a gyerekek már rajzolnak az asztalon levő porrétegbe, és csak akkor állsz neki takarítani, de akkor két napig.
A mai tennivaló:
- Fényesítsd ki a mosogatót!
Ha nagyon ramaty állapotban van, akkor elsőre kicsit jobban megdolgozol vele, de utána már csak szintentartás lesz, és nem kell mindig elvégezni azt, hogy:
- Vedd ki a koszos edényeket a mosogatóból.
- Rakd be lefolyódugót, nyomj egy kevés Domestost – vagy hipót vagy más fertőtlenítőt, amit használsz – a mosogató aljára, aztán jó forró vízzel engedd csurig. (Ha kétrészes a mosogatód, akkor egyszerre csak az egyiket csináld meg.)
- Hagyd állni egy órát, ha ez letelt, gumikesztyűvel vagy egy hosszú csipesszel nyúlj be és kapd ki a dugót.
- Öblítsd ki tiszta vízzel alaposan a mosogatót, hogy ne maradjon a vegyszerből benne.
- Ezután valamilyen súrolószerrel (pl. Cif, szódabikarbóna) dörzsöld ki a mosogatót, aztán öblítsd ki jól.
- Fogj egy nemhasználatos kést, és kapirgáld körbe a mosdó peremét, mintha csak koszt szednél ki a körmöd alól.
- Tisztítsd így körbe a csaptelepet is, itt egy régi fogkefe segítségét is igénybe veheted.
- Fogj egy kis papírtörlőkendőt, tegyél rá ablaktisztítót (pl. Clin, vagy egy kevés ecet), és töröld csillogóra a mosogatót.
- Ezután minden mosogatás után töröld szárazra a konyharuhával a mosogatót is, így nem lesz vízcseppes.
A fentebbi listát tényleg csak elég egyszer megcsinálni, ezután esténként a nagy mosogatás után elég lesz majd simán a súrolós-fényezős-szárazra törlős menetrendet megcsinálni – úgyis látni fogod, mennyire van szüksége a mosogatódnak ahhoz, hogy csillogjon.
Miért jó, hogy ezt csinálom?
- Viszonylag gyors sikerélményt nyújt, ami nagyon-nagyon fontos ahhoz, hogy ne bizonytalanodjunk el az előttünk álló feladathalmaztól.
- Az egész konyha jobban néz ki attól, hogy csillog a mosogató, akkor is, ha tényleg nem csináltál meg ennél többet. (Egyébként meg “terjed” a tisztaság, majd meglátod. :)) Minden szobának van egy “csillogó mosogató”-ja, ami azonnal feldobja az egész helyiséget, a hálószobában pl. ez lesz majd az ágy.
- Jobban indul a reggel, ha tiszta mosogató mosolyog rád. :)
SZERK. (2010. szeptember 28.): Már több, mint egy éve, hogy megírtam ezt a bejegyzést, és azóta rengeteg embertől hallottam, hogy “Jó, kifényesítem a mosogatót, de mi van, ha utána a férjem/a gyerek/én eszik/iszik valamit, és belerakja a szennyest? Akkor most cs*sszem le, hogy elrontotta a mosogatómat, és mosogasson el?” A tiszta mosogató nem arról szól, hogy legyen tiszta, mert az jó. Ne a szépségéért legyen tiszta, hanem a funkcionalitása miatt — azért, hogy az újabb szennyest legyen hova rakni, és ne a konyhapulton halmozódjon. Azért mosogass el minden este, hogy ne adódjon össze a mosogatnivaló annyira, hogy másnap neki se akarj kezdeni. Nem azért takarítasz, hogy másnap fenéken csússzon a Lakáskultúra fotósa a tiszta parkettádon. (Ha igen, gratu, szólj, hogy melyik lapszámot vegyük meg! :)) Ha a vécét kisikálod, valószínűleg azon sincs kaki-pisi embargó. Azért sikálod ki gyakran, hogy ne gázmaszkkal kelljen csinálnod háromhavonta. A lakásod továbbra is lakás, benne van a nevében: laksz benne. A program nem arról szól, hogy meg kell felelned a tisztaságmániás belső hangodnak/anyósodnak/barátnődnek/védőnőnek, hanem arról, hogy lelkiismeretfurdalás, bűntudat és gyomorgörcs nélkül LAKHASS az otthonodban. :)
[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]
| nyomtatás | A bejegyzést írta: Via ekkor: 2009. szeptember 7., hétfő - 4:00, ebben a kategóriában: Lomtalanítás, Otthon, Rendszerezés, Takarítás. Kövesd az üzeneteket ebben a bejegyzésben RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. | |












Szeretnéd minden nap e-mailen megkapni az új bejegyzések összefoglalóját? Iratkozz fel a hírlevélre!




körülbelül 1 éve
Elolvastam a blogodat és nekem is az jutott eszembe, hogy rokon kupilelkek vagyunk:)))
Természetesen jelentek majd:))))
körülbelül 1 éve
Köszi, hogy ezt írtad, mert ez most adott egy löketet, hogy folytassam! Azt is elkezdtem, aztán lemaradtam a tizenvalahanyadik napnál….
Munkára fel!
körülbelül 1 éve
Folytasd, folytasd! én tegnap elbuktam az első napot, olyan későn értem haza, de ma reggel beágyaztam, remélem, az is vmi…
körülbelül 1 éve
Követek mindent. de beszúrok szorgalmi gyanánt néhány 15 perces etapot, és azalatt különböző helyeken lévő, különböző nagyságú putrikat kisebbítek…de nehéz ez, de nehéz….vettem ma ultrasavot és mikroszálas kendőket, és végignéztem a pókhálótalanító kínálatot is, és már arra vágyom, hogy legyen végre valami látszat is. sőt, az irodában 2 percig rámoltam az asztalról…
körülbelül 1 éve
Ne akarj mindent egyszerre! Ezt az iramot így hirtelen nem lehet ám bírni hosszú távon!
Az ultraszavó gyilkos szer, arról én is írtam a blogomon, fél nap szellőztetés után is uszoda-szag volt a szobámban…. és még a szememet is csípte, pedig igyekeztem nem lélegezni belőle nagyokat.
körülbelül 1 éve
Nálam is uszodaszag van:)))) Mára abbahagytam, de ha csillog a mosdó és a fürdőkád, máris jobb a helyzet:))
körülbelül 1 éve
mea culpa, de ez az egy művelet amit rendre kihagyok. azt hiszem a heti tennivalóim közé fogom beilleszteni, mert így sosem jön össze :) a gyerekek teljesen lekötik az estéimet, de a többivel jól boldogulok
körülbelül 1 éve
Jelentem, a mosogatóm (mind a kettő kagyló!) ragyog!!:)
Ágica, kupitársam, te hogy állsz?:-)))
körülbelül 1 éve
Szégyenteljesen…. :(
Valahogy a reggeli rutinok még mennek-mendegélnek, de a délutániak-estiek teljesen elmaradnak. A zónázás tervezésénél járok elvileg, de gyakorlatilag sehol…
A heti nagy projektem a fürdőszoba rekesz-mentesítése lett volna (így költözés után 5-6 hónappal….) de ez sem sikerült.
De legalább már tudom, mit nem csinálok.
Illetve azt is tudom, hogy a ma esti vendégfogadáshoz kerek 1 óra elég a takarításra, mert azt már kipróbáltam a lakáskényeztetésnél :)
körülbelül 1 éve
Én be sem tettem a lábam a monyhába, mióta csillog a mosogató, nehogy telepakoljam:))
A fürdő még tartja magát, de a kanapé színe még ismeretlen…alakul, alakul…már a barátnőm is rugdos, minden nap figyelmeztet…mikor el nem felejti…:-((
Hajrá nekünk!!:)
körülbelül 1 éve
És igen, jelentem elkezdtem :) Nem használok vegyszereket, úgyhogy a szokásos s.k. tisztító löttyömmel pucoltam ki és csillog-villog! Beiktattam még egy kis dugulás megelőzést is, így teljes a kép :)
körülbelül 1 éve
Az a lényeg, hogy csillogjon! :)
körülbelül 10 hónapja
Timci! Megosztanad velunk az s.k. tisztito lotty receptjet, ha nem titkos?
En is egyre inkabb szeretnek atallni zold uzemmodba, de van amit meg nem sikerult megvalositani. Igy a mosogato bar szep tiszta, de azert annyira nem csillog.. – igaz, en is a maxilmalistak koze tartozom. :) Azert koszi!
körülbelül 1 éve
A konyha megint felrobbant, valahol rontottam…
körülbelül 1 éve
Dehogy rontottál! Ezt a hozzáállást felejtsd el. Azért lett kosz a konyhádban, mert használtad. Hogy a fenébe ne használtad volna? Azért van, hogy használd!! Igen, koszos lett, igen, kajamaradék van mindenhol, kifolyt az étel, szennyesek az edények. Na és? Nem múzeumot vezetsz, hanem háztartást. Volt mit ennetek. Hurrá! Tessék szépen felkelni az önsajnálat pocsolyájából, főzz egy teát/kávét, állítsd be 15 percre az időzítődet és ess neki!
körülbelül 1 éve
23 nap FlyLady után ma reggel körbenéztem a konyhában, hogy bizony lenne mit sikálni-lemosni. Elvigyorodtam és egy szimpla mosogatás után úgy döntöttem, ezek a lemosnivalók már megvárhatják a helyüket a februári második zónában. Holnaptól éljen az előszoba, viszlát bűntudat és 8 órás maratoni takarítás!
körülbelül 1 éve
Igenis, Főnök:-)))Amint vége a munkának, nekiesek…
körülbelül 1 éve
Szia, Via! Kicsit későn, de csatlakozom (és sosem késő elkezdeni…). Anyum már vagy 30 éve flyladyzik, csak nem tud róla:) És tény, hogy ragyog mindene a tisztaságtól. Tőle örököltem, hogy tisztaság- és takarításmániás vagyok… Most egy 3 hónapos babával vagyok itthon, a szülés előtt költöztünk.
Az én mosogatóm este bizony nem ragyog, és mosatlan edények is vannak benne, mert a bojlerünk elég kicsi (a költözés után nem volt időnk nagyobbra cseréltetni, majd tavasszal lesz rá alkalom). Ha a bébit megfürdetjük, akkor vagy mosogatunk, vagy egyikünk zuhanyzik, mert nincs több melegvíz… Szóval a Zuram este zuhanyzik, én reggel, mosogatás meg délelőtt és főzés után… Kicsit a sajátommá formáltam a programot, de a lényeg, hogy nincs káosz:) Köszi a program közzétételéért!
körülbelül 1 éve
Alakítsd nyugodtan, én is rengeteget gyúrtam rajta, mire ez lett, amit itt látsz. :))
körülbelül 1 éve
Tegnap befejeztem a konyhát, mára csak a felmosás maradt-na, nem 15 perc volt, de nagyon elégedett vagyok!:) Jöhetnek estére a vendégeim, nincs szégyenkeznivalóm. Csak a szobába be ne menjenek…
Via, mára ott tartok, hogy a DMben hosszú perceket töltök a tisztitószeres polcnál, erre eddig csak a szappanoknál voltam képes…Már a zónázásokat is alig várom. Kedves elmegy külhonba 10 napra, azt szeretném, hogy elámuljon, mire hazajön, hogy miféle csoda történt otthon:))))
körülbelül 1 éve
Szia Via!
Én egy újrakezdő anyuka vagyok… A Programod nagyon jó és mindenkinek áradozok róla (persze általában hülyének néznek, hogy minek kell program a takarításhoz), csak eddig nem sikerült végigcsinálni, a leghosszabb időszakom egy hét volt… :( Valami mindig közbejött. Sajnos maximalista vagyok… És inkább újrakezdem mindig a folytatás helyett… De még az egy hét is látható eredményeket hozott!!! Kérlek szoríts, hogy most sikerüljön!
SIKERÜLNIE KELL!
körülbelül 1 éve
Szorítok, hajrá! ♥
körülbelül 1 éve
Szia Via!
Elég régóta követem a blogod, de csak most regisztráltam. Nagyon sok ötletet adsz és mindig lelkes és energikus vagyok miután feljövök ide. Tényleg nagyon köszönök mindent. A flyLady program nagyon tetszik és szeretném elkezdeni, de van egy kis gond. Borzasztó nagy kupi van nálunk és én meg egyáltalán nem vagyok kitartó. Megtennéd nekem, hogy megparancsolod, hogy rakjak rendet és ha rákérdezel és nem sikerült büntetésből kitiltasz innen?
Akkor legalább lenne motiváció.
Kösznöm!
körülbelül 1 éve
Igazság szerint nem szeretnélek büntetni, azért nem, mert akkor rossz motivációból követed el a rendrakást. Ne nekem csináld, és ne a büntetés elkerülése miatti félelemből! Érsz annyit, hogy rend legyen magad körül. Ha elkezdenélek fenyegetni, csak addig tartana az energiád, amíg én fenyegetnélek. Ha rájönnél, hogy ki az igazi haszonélvezője a rendednek (saját magad), akkor örökre kitart a lelkesedésed, és nem kell hozzá senki más, csak Te. :)
körülbelül 1 éve
Hello!
Teljesen véletlen találtam ide és azonnal elküldtem a linket egy barátnőmnek, ahol taktikai atombombát robbantottak a lakásban. Ma kezdjük a programot (szolidaritásból csatlakozom, hogy rugdoshassam…) és meg kell mondanom, csodát várok. Ha ez nála tényleg működni fog… Minden esetre nagyon hálás volt, mert tudja, rá kellene vennie magát a takarításra, de már úgy eluralkodott a káosz, azt sem tudja, hol kezdje.
No és a negyed órás takarítások… azt kell mondjam, már imádom ezt a programot!!!!
körülbelül 1 éve
Remélem, hasznotokra válik! Türelem és kitartás kell, a többi menni fog magától. Sok sikert! ♥
körülbelül 1 éve
Sziasztok!
Én is most kezdem a programot és már az elején nagyon tetszik. Imádom a rendet, de annál is jobban szeretek hétvégén pihenni és lustálkodni főleg az egész heti hajtás után, de minden szombatom azzal telik, hogy reggeltől délutánig takarítom a lakást, maratoni mosás-vasalásokat tartok… ehhez a programhoz viszont nagy reményeket fűzök:)
Már az elején felmerült bennem, hogy a porszívózás-felmosást én nem tudnám 1 helyiségre leredukálni, hiszen ha már elkezdek porszívózni csak körbemegyek a lakáson pl: nekünk elég nagy a nappalink és egyben van a konyhával és az étkezővel, viszont pl az előszoba pedig tényleg csak egy kis lyuk, most hogy nézne ki, hogy azért az 1 m2-ért elkezdek porzsívozni, amikor tovább tart a porszívó összerakása (eredeti dobozában tartom), mint a kiporszívózás maga.
Ti ezt hogy csináljátok? Minden héten csak egy helyiségre kerül sor?
,
körülbelül 1 éve
Szia!
Az egy órás gyorstakarítás az egész lakásra vonatkozik, minden helyiségre, csak a zónázás során levő alapos porszívózás vonatkozik egy-egy helyiségre. Ha gondolod, összevonhatod az egy órás gyorsporszívózást az adott zóna porszívózásával, és akkor úgy néz ki a dolog, hogy mindenhol porszívózol egy kicsit, de az éppen aktuális zóna helyszínén többet.
körülbelül 1 éve
végre rájöttem :) a mosogatófényesítést áttettem a reggeli rutinokhoz, mert este sehogyse jutok oda :)
körülbelül 1 éve
Éljenéljen, ez a testreszabás lényege! :)
körülbelül 1 éve
Szia, Via
én ma kezdem a programot, de már múlt héten elolvastam a nagy részét. Nagyon sok mindent én is így csinálok, az évek során sikerült kidolgozni jó sok praktikumot. :) Talán a rendszeresség hiányzott eddig, valami szisztémát akartam kidolgozni, mert a 2 gyerek (1,5 hó és 3,5 évesek) , mellett egyébként eléggé elúszok, illetve pont a hétvége megy el a házimunkák nagy részével, mikor ugye együtt lehetne a család. Szóval éppen a legjobbkor találtam az oldaladra.
Nagyon jó. szerintem egyébként valami hasonlót simán oktatni kellene az iskolában lányoknak, fiúknak egyaránt.
Valaki kérdezte a gázfőzőlapok rácsának tisztítását. Én úgy csinálom, hogy ha nagyon koszos, akkor egy környezetbarát hideg zsíroldóval befújom, (ez nem olyan méreg) pár órát áll, alaposan lesikálom dörzsivel. Ezután hetente 1x mosogatógépben a legmagasabb fokon elmosom. Csillog-villog, ragacsmentes.
Egyébként a mosószóda/mosópor+forró vízes áztatás is megható eredményekre képes a rácson.
Szép estét,
Viki
körülbelül 1 éve
Sziasztok!
Ma kezdem a programot, nagy lelkesedéssel olvasgattam róla a napokban. Remélem, hozzásegit majd abban, hogy a lakásom játék-és lomlerakatból átalakuljon valódi otthonná. Van még valaki, aki kezdő ?
körülbelül 1 éve
Sziasztok!
Kissmargit, én is ma kezdem.:) Igazából újrakezdő vagyok… Első alkalommal túl sokat akartam egyszerre, egy nap alatt akartam bevezetni az összes rutint, aztán amikor elkezdtem takarítani, nem álltam meg a 15 perceknél. Garantált a kiégés.
Most kezdem előről, szépen, lépésenként, ahogy Via leírta!
körülbelül 1 éve
Nagyon helyes! :)
körülbelül 1 éve
Igaziból ezért regisztráltam, csak mindig elfelejtem. Én nem FlyLadyzek, megvan a magamhoz való eszem :) Viszont a mosogatófényesítést a hatására gyakoribbá tettem, amióta egyterűben lakunk. A legdurvább vegyszerem itthon a mosószerem, szóval nem tartok ilyesmit. Egy kivétellel: DM Power Reiniger, vízkőre, rozsdára, penészre meg nemtommire – csak vízkőre használom, a listában szereplő más problémánk nincs. Piros spricnis flakon. Valami durva, maró dolgot tartalmaz, mert a kezem remekül bír mindent, még a citromsavat is, de ehhez kesztyű kell, ha nem akarom utána három hétig regenerálni. És rohadt büdös, valami ammóniatartalmú dolog szabadul fel belőle. Viszont befújom a mosogatót/csempét/fugát, max. két perc múlva egyszerűen letörlöm, aztán alaposan leöblítem, és mintha új lenne minden. És egy ideig le is pergeti a vizet. A fürdőben úgy félévente nyomok egy kört, a mosogatón kb. kéthetente (béna a kazán, sokkal jobban vízkövesedik minden, mint a korábbi, házközponti melegítős rendszerű lakásunkban) – a köztes időben néha lecifutánzatozom, de az legalább öt perc :)
körülbelül 1 éve
egy fontosat kihagytam: a zuhany gégecsövét is újjávarázsolja.
körülbelül 1 éve
Most már tényleg ráveszem magam, hogy elkezdjem!
Már régóta szemezgetek és amikor tiszta a mosogatóm mindig a csillogó mosogató jut eszembe :)
Viszont lenne egy kérdésem, ami nekem nem tiszta.
Minden nap egy új rutint szerzünk, de addig ameddig kialakul a napi rutin és látható eredménye lesz, mit csináltok, hogy rend legyen?
Mert nálam egy csillogó mosogatótól nem lesz rend, így akkor a 2. napon mit csináltok? A régi kínlódós módszer alapján menjek végig mindenen és akkor még pluszba sikáljak mosogatót is? A 12. napig még se állhatnak a szennyes ruhák!
Remélem érthető vagyok :)
körülbelül 1 éve
Semmit nem csinálsz! Kibírod, amíg megtanulod a rutinokat használni! :) Plusz-mínusz harminc nap nem a világ. Max. moshatsz és mosogathatsz, és felületes szintentartást végezhetsz a régi módszer szerint.
És ezzel el is kezdheted megtanulni elengedni a maximalizmust.
körülbelül 1 éve
Szia Via!
Már 2 éve vissza-vissza térek ide, hogy hátha rá tudom venni magam a programra. Eddig pár nap volt a maximum. :( Kislányom születése után találtam az oldalra, és a babám mellett képtelen voltam tovább vinni. Aztán nőtt, én meg csináltam tovább a kampánytakarításokat… Most a kisfiam 5 hónapos, és elegem van a folytonos kupiból, koszból. Tényleg rendszer kell ide! :)
Ami nálam nehezítés, hogy sokat császkálunk, egy héten akár többször is utazunk, és akkor eléggé meg van lőve a program. Tudom, ott kell folytatni, ahol abbahagytam, de így meg ezer év, mire eljutok a zónákig.
Adok még egy esélyt, előveszem a füzetem, és most megpróbálok mosogatót fényesíteni. Vicces, hogy van mosogatógépem, mégis mindig van vmi a mosogatómban (bár sok cucc csak öblítésre vár, megy a szelektív kukába).
És nagyon felnézek rád, bírom a stílusod! És elképzelni nem tudom, hogy van időd, energiád ennyi mindenre. Én eléggé csődnek érzem magam perpill, talán ezért is tenne jót a flylady-zés.
Ui.: Húú, ez az utolsó (Neszta hsz-e) eddig nekem sem volt tiszta! :) Kemény! Nálam is ultraerős a maximalizmus.
körülbelül 1 éve
Szia! Figyi, nem vagy csőd. Ezer olyan dolgot csinálsz, amit meg én nem. Csak egy szeletét látod az életemnek, valószínűleg azt szorzod fel 100%-ra, hogy lehetőleg még meg is ijedj tőle, hogy mennyire lehetetlen így élni. :)) Ha most benéznél hozzám, gyanítom, hogy nem azt látnád, mint amit a fejedben elképzelsz. Amikor egyedül vagyok itthon, képes vagyok egész napra bemajomfészkelni az ágyba, és ott ülök (mit ülök, trónolok!) a kupleráj közepén, kezemben a gép (éljen a wifi!), mellettem három könyv, újságok, a gépemen filmek, körülöttem jegyzetlapok, egy megkezdett teásbögre, meg egy megkezdett kávésbögre, egy kübli, amiben még van gyümölcs, egy harmadik bögre, amiben kefir van, meg egy tányér, amin egy félig megevett szendvics. Valahol a kupac alján ott van a hálóingem is — és az még a jobbik eset, mert azt jelenti, hogy átöltöztem. :))) Csak tudod mi van? Az ilyen napok után megrázom magam és fél óra alatt úgy gatyába szedem a lakást (meg magamat), hogy aki nem látta, meg nem mondja, hogy néha én vagyok a szemétdomb úrnője. Mert nem trampli vagyok, hanem űrnő, és amíg én vagyok az úrnő, addig nem sápítozok, meg nem azon agyalok, hogy jaj de kupi van, hanem teszem a dolgom. Azért van kupi, mert dolgozom. Azért mocskos a konyha, mert főztem. Az a dolga a lakásnak, hogy koszos legyen, nekem pedig az a dolgom, hogy összekoszoljam, miközben élek benne. És majd rendet teszek, ha rákerül a sor. Ennyi. Szóval lesz*rompirula, halál a maximalizmusra, és csináld azt, amit épp csinálsz – de azt teljes odafigyeléssel, legyen szó akár kupigyártásról, akár kupiirtásról.
körülbelül 1 éve
Megcsináltam tegnap a mosogató tisztítást! Óriási siker élmény!!!! A férjemuram is felfedezte és értékelte a munkámat! Olyan jó, hogy ide találtam, reggel már izgatottan vártam a mai napi teendőket.
körülbelül 1 éve
Szia Via! Én már nagy újrakezdő vagyok ebben a programban, elsejével megint elkezdtem. :) Az ok a kertem ugyanis. Ősszel-télen nincs semmi gond, de tavasszal ahogy elkezdődtek a kinti munkák, újra elúszott a ház. Most ki kell találnom hogy egyeztessem össze a kinti és a benti munkákat, ami nem egyszerű. Majd megírom mire jutottam:)
körülbelül 1 éve
Kíváncsian várom! Ötletem sincs hozzá, nem kertes házban nőttem fel, szóval meg se próbálom beosztani a feladatokat, mert tuti kimarad valami — képzetlen vagyok. Sok sikert! :)
körülbelül 1 éve
Engem a takarítás meg a FlyLady hozott ide a blogra. El is olvastam akkor, de úgy döntöttem, hogy mivel még nem élek külön, nem is tudnám megcsinálni rendesen a programot. Aztán a többi bejegyzés itt tartott a blogon, szerencsére. :) Közben pedig rájöttem, hogy hogyan tudnám személyre szabni a programot: eddig a szobámat úgy takarítottam, hogy ha rám jött, akkor a szekrény tetejétől az ágy alattig le- illetve kitakarítottam mindent, hogy aztán jól el is menjen a kedvem a takarítástól egy időre… De rájöttem, hogy nem csak lakásra lehet levetíteni, hanem akár egy szobára is, úgyhogy az én csillogó mosogatóm az íróasztalom lesz. :) A nap legnagyobb részét úgyis itt töltöm (főleg így vizsgaidőszakban, de annak mindjárt vége, szerencsére :)), szóval muszáj is, hogy ez legyen a legrendezettebb. Ma neki is állok. A többit még nem tudom, hogy mire fogom levetíteni, majd egy-egy zónánál kitalálom, hogy az épp mire vonatkozzon a szobán/életemen belül. :) Aztán majd ha külön költözöm, akkor könnyebb lesz remélhetőleg, és majd rendesen tudok zónázni. :)
Köszönöm az inspirációkat, nem csak a takarítósakat, hanem a többit is. Nagyon jó a blog, csak így tovább! :)
körülbelül 1 éve
Teljesen jó lesz így, ha megvannak a rutinok, később csak “ki kell terjeszteni” az egész lakásra. Ügyes vagy!
körülbelül 1 éve
Amilyen nehéz feladatnak tűnt oly sokáig, olyan könnyen ment a mosogató fényesítése..:)
A mai napon 5 perc sem kellett ahhoz, hogy csillogjon! :)
körülbelül 11 hónapja
Az elmúlt héten elkészült a konyhabútorom – ennek örömére tegnap este kifényesítettem a mosogatót!
Igaz, a többi rutinból egy csomó már megkopott, viszont a reggeli rutinokra tök jó rendszert fejlesztettem ki: a telefonom minden hétköznapra be van állítva, hogy csipogjon az egyes feladatok kezdetén, és ki is írja, mi a teendő. Lassan már kezdem fejből is tudni, sőt, néha beelőzöm a csipogást – és nem késem el a munkából!
körülbelül 10 hónapja
Sziasztok! Egy evvel ezelott lattam ezt az oldalt, beleolvastam az amerikai valtozatba is. Akkor azt gondoltam, nekem mar modszerem van, de azert a mosogatofenyesites jol megragadt az elmemben.
Mara rajottem, hogy az egesz lenyege a rendszerben valo gondolkodas es az onmagunkkal szembeni tisztelet, s azt latom a sajat es masok eleteben, hogy ha bennem kaosz van, az azonnal meglatszik a lakason is, de ennek az ellenkezoje is.
Egy baratnomtol kaptam nemi inspiraciot az elmult honapokban, s erre ratett, hogy egy klassz kis egy legteru garzonba koltoztem arpilisban, ami nagyon motival. Egyreszt kcisi a hely, hogy megengedjem magamnak a kupit, masfelol konnyebb rendben tartani, mint egy ketszer akkorat. Ugy allok hozza, hogy remek gyakorloterep, mire feleseg es anya leszek, a nehezitett palyahoz mar meglegyenek az alapok.
Ahogy magamtol nekilattam a feladatoknak, most latom, sok alapelv azonos az itt olvasottakkal (pl. reggel meg eszembe jut megcsinalni ezt-azt, es a sok kicsi valoban sokra megy). Es ha mar ilyen hasonlo hullamhosszon vagyunk, nem szegyen tanulni Toletek, sot! Koszonom a rengeteg segitseget, megosztott beszamolot elore is!
Most pedig lassunk hozza… folyt kov! :)
körülbelül 10 hónapja
Szia! Örülök, hogy előbújtál! :) Nagyon igaz, amit írtál a saját magunkkal szembeni tiszteletről. Ennyi a lényeg – nem azért kell takarítani, mert anyu/főnök/állambá azt mondta, hanem mert nekem lesz jobb, és kész. :)
körülbelül 10 hónapja
Én kb. 5 napja lógok itt. Már csütörtökön regisztráltam, alig vártam a mai feladatot reggel, de bevallom a mosogatóm már pénteken csillogott. A csillogás pedig rendet vonz, mert azóta nincs kupi sem az étkező asztalon, sem a konyha pulton. Nagyon lelkes vagyok, remélem legalább olyan kitartó is.
Várom a holnapi feladatot!
Köszi Via!
körülbelül 10 hónapja
Nincs mit, jó lógást és jó kitartást! :)
körülbelül 10 hónapja
Szia Via!
Kerek egy hónappal ezelőtt iratkoztam fel a motivációs hírleveledre. Amint az várható volt, megbicsaklott a program – nyaralás, állásvesztés, miegyéb közbejött: inkább magamat építgettem, mint a rendet magam körül. Pedig ami belül van, az látszik kívül is, és ez igaz fordítva is. Így aztán elkezdtem elküldözgetni magamnak a motivációs hírleveleket, ma “kaptam meg” az első napit. Mivel a nagymamámmal közös háztartásban lakom, és a konyhát egyértelműen saját játéktérnek tekinti (és jól is bánik a tereppel), így én mosogató helyett a saját, igen vízköves és hervasztóan kinéző mosdómra fogom rávetni magam – plusz a fürdőszobatükörre. Lendületes mosakodási és fogmosási technikám nyomán tud olyan szép lenni az is, mint egy mosogató… Szeretném, ha biztatnál engem is: könnyen csüggedő fajta vagyok, kezemben önostorral, melyet gyakran pattogtatok… SEGÍTS!
körülbelül 10 hónapja
Csak állj neki, tíz perc dörzsölés után új életre fog kelni a mosdó és Te is! ♥ Az önostort meg tedd le, nem vagy Te domina. :))
körülbelül 10 hónapja
Szia Via!
Először is szeretnék gratulálni a honlapodhoz, rengeteg érdekes olvasnivalót tartalmaz! A FlyLady programról a Nők Lapjában olvastam, és rögtön megtetszett. Szerintem nagyon sok dolgozó nő problémája, hogy hogyan lehet egy lakást úgy karbantartani, hogy ne legyen állandó lelkiismeretfurdalásunk a tornyosuló házimunkák miatt és ugyanakkor egy váratlan vendég betoppanásakor is vállalható állapotú legyen.
Tegnap kezdtem el a programot, a mosogatóm csillog-villog! Egy megjegyzésem azonban lenne. Én úgy tudom, hogy a hypó, ill. a hozzá hasonló fertőtlenítőszerek (Domestos, Flóraszept stb.) forró vízben elveszítik a fertőtlenítő hatásukat! Javítsatok ki, ha nem így van! Szóval én ilyen megfontolásból a forró vízbe mosószódát szórtam, és ezt áztattam 1 órán át. A végeredmény így is meggyőző volt, csodásan leoldotta a szennyeződéseket.
Izgatottan várom a többi feladatot, remélem a lelkesedésem az idő múlásával nem fog lankadni.
körülbelül 10 hónapja
Szia! Örülök, hogy itt vagy! Erről a fertőtlenítős dologról nem tudok, hátha valaki okosabb, a mosószódás tippet viszont köszönöm, aki alternatív tisztítószert szeretne, annak ez nagyon jó. Szóval köszi! :)
körülbelül 10 hónapja
Engem is akkora sikerélmény ért a múlt héten: váratlanul betoppant egy barátnőm (arra járt, benézett), és nem vert le a víz a megszokott módon, hogy jézusmáriám-afejetetejénállalakás-legalábbakajamaradékotgyorsan-bugyitberúgniazágyalá, hanem nyugodtan és kellemesen tudtam fogadni, és háh!, le tudtam ültetni a kanapéra. :)
körülbelül 10 hónapja
Az nagyon jó érzés! :) Örülök, hogy átélted!
körülbelül 10 hónapja
Szia Via,
újra szerteném kezdeni,mert már a lakás fut utánam…kezdeném a napi rutinoktól, h minden alap a helyén legyen.Viszont ma 9.-e van, most hogy kezdjem el? Néhány nap alatt hozzam fel magam, v hogyan? Szeretnék a zónákkal szépen haladni, mindig ahogy kiírod havonta.:) Így viszont “időben” kell a szeptemberhez jutnom.
körülbelül 10 hónapja
Kezdd el hétfőtől, aztán amikor végzel, akkor becsatlakozol az éppen aktuális szeptemberi zónába. Ha a harmadikba, akkor a harmadikba. Majd októberben sorra kerül az első is. :) Szerintem nem érdemes rohanni és tömöríteni.
körülbelül 10 hónapja
Igen, közben olvasgattam előre a kommenteket, és rájöttem, h lazán kell venni, hisz’ a lényeg az, h elkezdjem a rutinozást, nem az, h mikor! ;) köszíííí!:D
körülbelül 10 hónapja
Sziasztok! Most találtam erre az oldalra – ajánlották, pedig még nem is jártak nálunk, nem látták a lakást :-).
Nagyon tetszik a dolog, ma belevágok!
Már kipróbáltam, hogy mennyi fér bele 15 percbe, és tényleg hihetetlenül sokminden, még úgy is, ha egy gyerek a derakadra kötve “követi” az eseményeket.
Nagymamám egykor azt mondta, hogy ha a lakásban fényes aminek fényesnek kell lennie (csap, tükör, mosogató) akkor az olyan mintha tisztaság is lenne. :-)
körülbelül 10 hónapja
Sok sikert, szurkolok! :)
körülbelül 8 hónapja
Sziasztok!
Most, hogy elkezdődött az iskola-óvoda, újult lendülettel álltam neki a lakásnak,de nagyon zavart, hogy olyan lassan haladok. A múlt hét közepén találtam ezt a honlapot, megpróbálom mától :)
Nincsenek nagyratörő terveim, csak Karácsonyra készülök, 4gyerek mellett.. (8,6,3,9hó)
Remélem, sikerül! :)
körülbelül 8 hónapja
Hajrá, csak szép lassan! Itt sem lesz gyors és látványos az eredmény, viszont ha jól csinálod, tartós lesz. Türelem! :)
körülbelül 8 hónapja
Kedves Via! Ma kezdem… Szurkolj nekem :-) Köszönettel: L.
körülbelül 8 hónapja
Pompomok izzítva! :)))
körülbelül 8 hónapja
Köszönöm! :-) Megvolt az első feladat, és csak ámultam és bámultam, milyen fantasztikusan gyors és látványos a megújulás! A második napi reggeli tevékenység már automatikus, ugyanis munkába járok. Így 3. napi is az lesz, mert a beágyazás meg a heppem… :-) (nem tudom, miért, szerintem anyutól hoztam, otthonról)
Azt gondolom, a lakásszépítés csak a mellékterméke lesz ennek a programnak – az igazi eredmény a saját fejlődésem lesz! :D
Üdv.
L.
körülbelül 8 hónapja
Nagyon jól gondolod!! :))
körülbelül 8 hónapja
Szia!
Most találtam rá az oldalara, múlt héten, és tegnap kezdtem! Nagyon izgulok, meddig leszek kitartó, mindenesetre a mosogató-mumust kivégeztem és feltett szándékom nem visszaengedni.
Ezen a ponton kérdésem, hogy ahányszor mosogatok napközben, mindig töröljem szárazra a mosogatót? Vagy napközben maradhat vizes, és csak este kell?
Kíváncsi vagyok, a többi mumusra mikor és hogyan fog sor kerülni… ahogy ma körülnéztem a lakás számos pontján, háááát… lesz dolog!
Tök jó, hogy lehet ide fordulni, amennyiben elakadnék, a napi emailek is nagyon jók, mint egy adventi naptár, úgy várom! Igaz, ma nem bírtam ki, és előre olvastam kicsit, de már bánom -oda a meglepetés!
körülbelül 8 hónapja
Szia!
Elég napi egyszer, sőt, miután kitörölted, még közvetlenül utána is nyugodtan tehetsz bele mosatlant, nem szent tehén! :)
körülbelül 7 hónapja
Sziasztok!
Mivel varázsoljam szuper tisztává a fekete(antracit)gránit mosogatómat?A vízkő szinte azonnal kiül rá és félek az erős szerektől,nehogy tönkretegye!Várom a tapasztalatokat!Köszi!
körülbelül 7 hónapja
Én ma kezdtem a programot, és tyű! Tök szép ett a mosogatóm. :) Örülök, hogy megoszthattam ezt veletek… :D
körülbelül 7 hónapja
En is elkezdtem a programot ma, a mosogatom kesz, es nagyon szep:) Muszaj nalam is vmi rendszer, mert rajottem, hogy a tuzoltas nem tarthato fenn sokaig….varom a folytatast:)
körülbelül 6 hónapja
Üdvözlök mindenkit!!!
Ennek a hónapnak én vagyok az új versenyzője :)
Olyan sok jó bejegyzést olvastam, hogy teljesen fel vagyok pörögve. Szupi látni, hogy nem csak én vagyok rendszertelenségben, sokszor kapkodok, vagy nagyon belemerülök egyes munkafolyamatba, és a többi lemarad, jön a egész napos takarítás. Szeretnék ennek végetvetni, és magamra is szeretnék egy-egy órát felhasználni. :) Én is nagyon várom a folytatást !!!
körülbelül 6 hónapja
Sok sikert, hajrá! :)
körülbelül 5 hónapja
Sziasztok!
Elsősorban szeretnék gratulálni a honlaphoz :)
A teljes tartalom igényes,szórakoztató és könnyen hasznosítható.
Örülök,hogy rátaláltam erre a cikkre!Végre eloszlatta a fóbiámat,hogy mindenkinél ragyogó rend uralkodik csak én szorulok segítségre :) A környezetemben élőknél soha nincs káosz bármikor megyek át hozzájuk.Bezzeg nálunk folyamatosan “rohan” a lakás.A mosogató állandóan tele van :( Munkámból adódóan 9-21-ig a munkahelyemen vagyok heti 4-5 napot.A párom napi szinten igényli a főtételt,szerencsére a bevásárlást/ főzést már megtanultam hozzáigazítani a beosztásomhoz,de a többi háztartási teendő általában elmarad.Sajna a mosogatás is….A szabadnapjaimon gondolatban megváltom a világot,de a gyakorlatban általában már a felénél feladom.
Ma van a nagy nap!ELKEZDEM!Csak szépen a program szerint.Megyek mosogatni és a végén kitakarítom a mosogatót.A mosogatás elméletem szerint kb.3X15 perc is lesz…… és még főzni is fogok.Hajrá mindenkinek!
körülbelül 5 hónapja
Kérlek, számolj majd be, hogy mennyi idő alatt végeztél a mosogatással. Nem mondok előre semmit, csak kíváncsi vagyok. :))
körülbelül 5 hónapja
Szia Via!
Keresztlányomtól kaptam meg ezt a szuper jó oldalt. Ma kezdem a programot,de nem várok estig a mosogatással.Már alig várom az eredményt.Remélem a kedvem is jobb lesz tőle. Ugyanis nagyon nem szeretek mosogatni.Talán azért nem ,mert naponta legalább 4-5-ször mosogatok.
körülbelül 5 hónapja
Szia! Sok sikert, én is remélem, hogy megjön a kedved. A mosogatásban próbáld megtalálni a jót: sokan vagytok, együtt ettetek, volt mit enni. Az meg csak jó! :)
körülbelül 5 hónapja
Szia Via!
Miért nem tudom kinyomtatni az első napot?
körülbelül 5 hónapja
Szia!
Kapsz valami hibaüzenetet? Én ha rákattintok a bejegyzés végén a nyomtatás gombra, akkor kiad egy szépen szerkesztett oldalt, és azonnal engedi is nyomtatni.
körülbelül 3 hónapja
Szia,
nem rég találtam el ide hozzád, rögtön le is csaptam a lehetőségre, hogy minden nap motivációs levelet kapjak, hátha így tényleg kialakul egy rendszer, és nem rohanásos, utálom a takarítást felkiáltásokkal kell, majd rendet tartanunk. Igen, többes számban, mert a férjem-miközben éppen nyakig belemerültem a mai mosogatótálca takarításba- közölte, hogy mi lenne, ha felváltva csinálnánk a feladatokat, vagy egymást segítve látnánk neki. Szóval csillog a tálca, mint még sosem (annyira, hogy a koszos edényeket nem volt szívem visszatenni, és ahhoz meg lusta voltam, hogy elvigyem/betegyem a mosogatógépbe őket, legyen mit csinálni holnap a drágaférjnek:), izgatottan várom a holnapi levelet. Elszánt vagyok, akkor is végig csinálom, ha a két gyerek a fejemen ugrál a takarítás közben :)))
(egyébként köszönöm a 15 perces tippet is, hihetetlen volt rádöbbeni, hogy mennyi mindenre elég csupán csak ilyen rövid idő!)
Szép estét neked: Betti
körülbelül 3 hónapja
Szuperek vagytok, együtt könnyebb lesz! :) Hajrá!
körülbelül 3 hónapja
Szia Via!
Egy hete fedeztem fel a blogodat, átrágtam magam ezen a Flylady programon. :)
Arra a megállapításra jutottam, hogy én Flylady-től függetlenül is majdnem ugyanazt csinálom. Ami különbség van: én megállapítottam hogy melyik helyiségben milyen takarítani valók vannak, és azt, hogy mennyi időnként (hetente, havonta) kell letakarítani, hogy még ne látszon rajta a kosz. Ha rosszul lőttem be az időtartamot, akkor módosítok rajta.
Így minden tisztának tűnik, és egy hétre max 2-3 dolgot tervezek be, amit max 1 óra alatt meg tudok csinálni.
Hasonlóképpen betervezem a különböző szépészeti műveleteket is – manikűr, pedikűr, hajmosás, stb.
Mindezeket én azért találtam ki, mert naponta 9-től este 6-ig dolgozom, másnapra ebédet főzök, és nem akarom a hétvégémet áttakarítani. Persze van hétvégi takarítás – portörlés, porszívózás, felmosás, de ezt életem párjával együtt 1 óra alatt megcsináljuk. Ha már este világos lesz úgy fél 8-ig, akkor pedig péntek este takarítunk.
Így az egész hétvége a miénk.
De azért nagyon tetszik, amit írtál, pár dolgot azért átalakítok a rendszeremben. A receptjeidből már válogattam is a jövő heti menühöz, és szorgalmasan olvasom az archívumot is :)
körülbelül 3 hónapja
Szia! Akkor majd tetszeni fog a zónázás is, az is hasonló elveken alapul, a szépészetre pedig ott a Szépségprogram. :) Mindenkinek igazából saját rendszere lesz a végén, mert nagyon sokat kell testre szabni, alakítani, és persze nem csak egyszer, hanem folyamatosan, mert egy új élethelyzet követelhet változásokat.
körülbelül 2 hete
Ma ismét nekiláttam a rutinok elmélyítésének.
És most sokadszorra ez a mondat vált különösen igazzá:
“Egyébként meg “terjed” a tisztaság, majd meglátod. :)”
A mosogatóval együtt fényesedett a pult, a tűzhely… és csak azért nem mostam fel a padlót, mert már így is túlteljesítettem a mai penzumot, és holnap korán kell kelni.
És olyan jó, hogy évek múltán is pont ugyanannyira lelkesítő a (sokszor olvasott) írásod!
körülbelül 2 hete
♥ Köszönöm, ez egy jó bók volt.
körülbelül 2 hete
Na, gondoltam, júniusban kitartóbb leszek, a motivációs hírlevélre is feliratkoztam és neki is álltam az első napi feladatnak. Nekünk dupla mosogatónk van, úgyhogy először csak az egyikből pakoltam ki, fel is engedtem jó forró vízzel, utána nekiálltam felsöpörni és felmosni, majd leültem szépen írni a költségvetést. Csak hallom, hogy valami nagyon csöpög… de mi a fene. Nem a felmosó, a mosogatót sem csurig töltöttem, akkor mi és miért csöpög? Odamentem a mosogatóhoz, hát már kifolyt alul a víz, a frissen felmosott padlóra, az alatta lévő rész alján meg állt a víz (nekünk ott nem kuka, hanem edények meg hagymák vannak). A zöldségtartó kosárka elázott, szerencsére a hagymák nem, meg az edény is, de az legyen a legnagyobb baj. Közben épp telefonáltam a Kedvessel, hogy hamarosan indul, és akkor találkozzunk és sétáljunk együtt egyet hazafelé… de inkább siet haza, én addig feltörölgettem, ő pedig gyorsan megjavítja. Úgyhogy izgi első nap. A mosogatónak egy picit várnia kell. (bár így a fele, félkész állapotban is egész csini ^^ akkor is, ha a csillogósra suvickolás még elmaradt, már a fertőtlenítés is jót tett neki) Egyébként a tisztaság tényleg terjed :) törölgettem is ma egy sort (pedig azt nagyon nem szeretek)
körülbelül 1 hete
En is nekialltam es nekem is volt mar egy tokeletlen rendszerem de rengeteg hasznos dolgot olvastam itt. A mosogatofenyesitesre en a youtubon talaltam otletet: elso soron ramegyek szodaval, leledorzsolom a raragadt cuccost. Eloblitem a mosogatot, majdnem szarazra torlom. Lefujom ecettel aztan otthagyom, elmegyek tusolni. Visszajovok es leoblitem/surolom ahol kell az ecetet. Szarazra torlom a mosogatot majd 1 kocka papirtolore fujok a tavalyi napolajombol aminek lejart a szavatossaga es magamra mar nem kennem (nem napkrem hanem olaj) es ezzel attorlom a mosogatot. Nem hogy csillog, de vakitoan fenyes es BANANILLATA VAN!!!!!!!!!!!!!! aztan 5 percig allok folotte es gyonyorkodom….
körülbelül 1 hete
Az utolsó mondat a legfontosabb! :))) ♥