Látványos házimunkák

Holnap megint szeptember van, majdnem pontosan egy éve ilyenkor kezdtük a FlyLady programot. Jó időpont ez az új szokások elsajátítására, úgyhogy kezdőket és újrakezdőket egyaránt arra bíztatok, hogy próbálják ki, maximum nem jön be, és abbahagyják. :) (Madonnának öltözni nem kötelező. ;))

Az jutott eszembe, hogy kedvcsinálónak összegyűjtöm a “kedvenc” házimunkákat, amikért nem azért rajongok, mert imádom csinálni, hanem mert látványos a végeredmény. Néha elég magam erre emlékeztetni, mármint hogy “milyen szép lesz utána”, és máris nagyobb kedvvel vágok bele.

  • Csaptelepek tisztítása: még ha nem is csupa vízkő, akkor is nagyon látszik, amikor le van súrolva, igazi szállodás csillogása lesz.
  • Szőnyeg felporszívózása: nemrég szereztünk be egy rövid szálú szőnyeget, amit szerencsére visz a porszívó, méghozzá nem is akárhogy; még ha csak egy-két morzsa is van rajta, amit fel kell szívni, akkor is vadonatúj kinézete lesz a porszívózás után.
  • Pianínó portalanítása: mivel lakkozott, és sötétbarna színe van, nagyon meglátszik rajta, ha poros – és az is, ha nem.
  • Beágyazás: az egész hálószobát rögtön feldobja.
  • Konyhakő felmosása: annyival szebb, ha nincsen ott az a sok kis paca, ami főzés közben valahogy mindig rákerül…
  • Megszáradt ruhák elpakolása: nagyobbnak és világosabbnak tűnik a fürdőszoba, ha nem lóg a fejünk felett a ruhaerdő.
  • Mosogatás. Magyaráznom sem kell. :)

Nektek melyek azok a munkák, amiknél a leglátványosabban látszik, hogy takarítottatok?

Fali rendszerező íróasztal fölé

A Pottery Barn egy amerikai tömegbútorokat gyártó cég, itthon többnyire onnan ismerjük, hogy Phoebe Buffay utálja (a magyar szinkronban Kézműves Háznak volt fordítva), meg egyszer már én is linkeltem őket. A gyerekszobás cikksorozatomhoz kerestem ihletadó képeket, amikor belefutottam ebbe a szuper termékcsoportba, amit a PB árusít, és gondoltam, iskolakezdés apropóján megosztom Veletek. Igazából néhány jól kombinálható kiegészítőről van szó: kis polcok, parafa tábla, biankó naptáras írótábla alkotják az interaktív és funkcionális falat. Ezt itthon is könnyen reprodukálhatjuk hasonló termékekkel (nagyobb írószerboltokban – én imádom a Müllert -, IKEÁban érdemes körül nézni), és persze nem több száz dolláros költségvetésből. A továbbiakban beszéljenek a képek! :) [Tovább…]

Gyerekszobai rendszerezés 2. – Akasztók

A cikksorozat további részei pakolóeszközök szerint lesznek tematizálva. A játéktípusok egy részét több helyen is megemlítem, hiszen van, ami többféleképpen is rendszerezhető. Használjátok azt a verziót, ami Nektek a leginkább megfelel. :) Elsőként jöjjenek az akasztók. (A felhasznált képeket csak ihletadónak válogattam össze, tudomásom szerint egyedül a macskás akasztó kaphaton itthon, méghozzá az IKEÁban.)

Az akasztók nagy segítséget tudnak nyújtani a rend megtartásában, mert változatosan használhatók és könnyen beszerezhetők. A gyerekszoba rendbentartásának fő célja nem csak az, hogy rend legyen a szobában, hanem hogy a gyerkőc is megtanulja, hogyan tarthat maga körül rendet – ennek felnőtt korában nagy hasznát veszi majd. Persze mindig a saját szintjén, kifejezetten játékos formában kell a pakolást felvezetni – ha büntetés lesz belőle, azzal csak magunk ellen dolgozunk. Az akasztóknál is elsődleges szempont, hogy a gyermek számára elérhető magasságban legyen elhelyezve, akár a falra, akár az ajtó belsejére szereljük. És hogy mi minden lóghat egy akasztón? [Tovább…]

Öltöztetős muffin

Papírbabát már linkeltem, most egy tündéri cupcake-öltöztetőt osztok meg Veletek. 8 különböző “tészta”, 8 muffinkapszli, 8 kence, 11 díszítő elem és még sok minden található a 10 oldalas, ingyenes nyomtatható doksiban, amit innen tölthettek le. Gyerkőcöknek, gyereklelkű felnőtteknek, scrapbookba, csomagolásra (recepttel, egy doboz sütivel…), konyhai dekornak… Jó “sütést”! :)