Horgolt szívek
A fenti videóban annyira egyszerűnek tűnik a horgolás, hogy ha lenne alapanyagom, néhány nézés után neki is mernék állni ezeknek a kis szívecskéknek. (Note to self: anyut felhívni, hogy ha legközelebb jönnek, hozzon egy horgolótűt, és segítsen horgolni.) A videón négy perc alatt elkészül egy szívecske. Hogy mire lehet használni a kész szíveket, arra a videóban horgoló hölgy weboldalán is találunk példákat, nekem még a kitűző/bross, hajpánt dísz jutott eszembe. Kettőt egymásnak háttal, vékony fonallal összevarrva és az alsó csücsköt üresen hagyva ceruzadíszt is készíthetünk, vagy egy fonalra fellvarrva kedves girland is lehet belőle. Sőt, most még az is eszembe jutott, hogy négyet-ötöt össze lehet úgy varrni, hogy a csücskeik középre néznek, és akkor virág lehet belőlük. A színekkel is lehet variálni, szóval tényleg rengeteg lehetőség
Aki tud horgolni, az esetleg elárulhatja, hogy a végén hogyan kell eldolgozni, mert a videónak vége lesz, mielőtt a hölgy befejezné teljesen. És a blogbejegyzésben szó van különböző méretekről, azt nem értem pontosan, a nagyobbakat úgy készíti, hogy mindkét felén csinál még egy-egy triplát, és akkor “dagibb” lesz a szív? Köszi előre is, ha tudtok válaszolni. :)
| nyomtatás | A bejegyzést írta: Via ekkor: 2011. január 14., péntek - 20:43, ebben a kategóriában: Kreatív. Kövesd az üzeneteket ebben a bejegyzésben RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. | |


















Szeretnéd minden nap e-mailen megkapni az új bejegyzések összefoglalóját? Iratkozz fel a hírlevélre!



körülbelül 2 éve
Tényleg nem bonyolult. Én úgy szoktam a horgolás végeit eldolgozni, hogy egy kicsit hosszabb szálat hagyok a végén (20-25 cm), azt befűzöm egy tompa hegyű varrótűbe, és visszaöltögetve elrejtem a szálat egy pár hurkon keresztül. Ezután óvatosan tőből levágom, de itt vigyázni kell, nehogy a horgolásba belevágjon az ember. :)
körülbelül 2 éve
Aha, akkor mint a keresztszemesnél. Az legalább megy. :D Köszönöm szépen!
körülbelül 2 éve
Igen, pont úgy :)
körülbelül 2 éve
Még egy kérdés… nem tudom, hogy jól értem-e a logikát, de ha az első lánc után úgy kezdem el a mintát, hogy dupla dupla tripla dupla dupla tripla stb. vagy valami ilyesmi akkor virágszirmokat kapok körben? :D
Ilyen virágokról még nem is álmodok, amik itt vannak (kb. a közepénél):
http://www.urban-eve.hu/2010/09/24/japan-inspiracio-04-kreativ-otletek/
körülbelül 2 éve
Via! Ez tényleg iszonyú egyszerű! :)
A szívek változatos nagysága attól van, hogy vékonyabb-vastagabb fonállal, és hozzá illő vékonyabb-vastagabb horgolótűvel dolgozik.
“…jól értem-e a logikát, de ha az első lánc után úgy kezdem el a mintát, hogy dupla dupla tripla dupla dupla tripla stb. vagy valami ilyesmi akkor virágszirmokat kapok körben?”
Nem. :) Ezek csak egy- és kétráhajtásos pálcák, amik kitöltik a szívet, tömörré teszik.
Az igaz, hogy ezek a pálcák alkothatnak virágszirmokat is. Ha úgy horgoljuk őket.:P
körülbelül 2 éve
Kösz Anyu. ♥
Azért gondoltam, hogy ad még hozzá sorokat, mert ezt írja a hölgy:
“You can add one or both of her rows to make different sized hearts like I did.” Tehát hogy ad még sorokat hozzá, hogy különböző méretűek legyenek a szívek. Itt a másik minta, amire hivatkozik: http://www.skiptomylou.org/2009/01/28/crochet-heart-garland/
A “Round 1″ ugyanaz, ami ebben a videóban van, és még ad hozzá Round 2-t meg Round 3-t. De a képen is látni vélem, hogy mintha be lenne “keretezve” a kicsi szívecske több külső sorral.
körülbelül 2 éve
Itt szerintem nagyon jól leírja, hogyan kell azokat a virágokat készíteni (angolul): http://attic24.typepad.com/weblog/crochet-flowers-and-leaves.html
Nagyon horgolhatnékom támadt.. kár, hogy éjfél elmúlt, talán majd holnap..
körülbelül 2 éve
De jó ez is! Köszönöm szépen! :)
körülbelül 2 éve
Heuréka! Ugyanez a hölgy készített virághorgolós videót is. Az úristen se ment meg attól, hogy horgoljak! :D
http://littlebirdiesecrets.blogspot.com/2009/03/how-to-crochet-flower-video-tutorial.html
körülbelül 2 éve
Tanúsíthatom, hogy nagyon addiktív a dolog :D Én is mostanában csináltam sok virágot. :)
körülbelül 2 éve
Valóban, igazad van! A szívek megnagyobbítására használja a rövidpálca sorokat, akár többet is.
körülbelül 2 éve
Én hatszögeket készítek egy hete, csudaszép pasztellszínű babatakaró lesz belőle :)
http://crochet-mania-grannysquare.blogspot.com/
(van link a tutorialhoz)
körülbelül 2 éve
bocsánat, ez a pontos link:
http://crochet-mania-grannysquare.blogspot.com/2010/07/crochet-solid-hexagon.html
körülbelül 2 éve
11 éves voltam, amikor új suliba kerültem és kiderült, náluk igazi technika óra van és előző évben már megtanultak kötni és horgolni.
És másnap lesz technika óra és megint ilyeneket fognak csinálni!!!!
Anyukám csak horgolni tudott, azt hamar meg is tanultam, de kötni nem és nem is volt otthon kötőtű.
Fogtam hát egy vastag műa horgolótűt, kihegyeztem a végét és egy Fürgeujjak évkönyv fényképes útmutatói alapján megtanultam a kötést is. (Azóta is hibásan, csavartam teszem át a síma szemeket…)
Másnap aztán csak annyit mondtam felemelt orral: persze, hogy tudok kötni és horgolni, hát csak nem gondolják, hogy ilyen tudatlan lennék!
:)
körülbelül 2 éve
Én virágot innen tanultam horgolni:
http://www.barkafonal.hu/shop/blog/horgolosuli-lecke6/
magyarul van és videóval.
körülbelül 2 éve
Szuper, köszi! :)