Tippek életmódváltáshoz

Ezt a négy hosszabb cikket még decemberben írtam a VIP program keretében. Lehet, hogy már láttátok őket a program oldalán, de belinkelem ide is, hogy itt is meglegyen. :) A téma az életmódváltás, a célkitűzések, és az, hogy hogyan maradj motivált, bármiről is legyen szó! A cikkek önállóan is olvashatók, de valamennyire próbáltam őket egy gondolatmenetre felfűzni.

1. cikk: Lomtalaníts kívül-belül! — Aki régóta olvas, meg se lepődött, hogy ezzel indítottam. :) A lomtalanításról rengeteget lehet beszélni, a blogon itt a többi bejegyzés, amit írtam a témában.

2. cikk: Tartsd szem előtt a célt – de mi is legyen az? — Borzasztó fontos, hogy ne teremtsünk magunknak lehetetlen elvárásokat. Az apró lépésekben haladás itt is, akárcsak a lomtalanításnál, kiemelt szerepet kap.

3. cikk: Nyugi! — Ezt tartom a legalapvetőbb változásnak, amit egy új életmód hozhat: meg kell tanulni türelmesnek lenni magunkkal! Elég a mindent-vagy-semmit mentalitásból és az önmarcangolásból. :)

4. cikk: Csak így tovább — Az inspiráció- és motiváció-keresés sosem áll le, és ha a lazaság és a kitartás együttesen jelen vannak, akkor a siker sem marad el. Avagy 70-es évek szlenggel úgy hangzik a lényeg: keep on keepin’ on. :)

Jó olvasgatást!

Hozzászólások

  1. luxusrozi írta:

    Pont egy ilyen bejegyzésre vágytam ma, és egész csalódott lettem, mikor megláttam a Golden Globe – postot.
    De Most!!! Lubickolok a mondatokban… A joghurtos oldalon én csak a rövidebb tippeket láttam, nem is értem, hogy maradhattam le ezekről a cikkekről!

  2. l2njpy írta:

    Hát…csereberélt a megunt cuccaid a barátnőkkel (nekünk pl. konkrétan alig van időnk egymásra), jutalom-piacrajárás (számomra a legtöbb piac zsúfolt zsebtolvajparadicsom) meg, hogy amit kidobok, fotózzam le, és nézegessem.

    Pedig én sem vagyok “romantikátlan”-lelketlen ám! Naplót írok tizenéve, és tornázom, meg minden és ezt a sok jó tanácsot tudom is, mert logikus, de akkor sem ilyen egyszerű vagy legalábbis az én kis napi 10 órát dolgozó életemben nem. És milyen lehet, aki pl. gyereket nevel, netán egyedül?

    És persze tudom, hogy nem szó szerint ezeket kell betartani, stb., de akkor is, nekem ez túl mesés, olyan nem hétköznapi. És tudom, hogy majd most jönnek egy csomóan, hogy de, ők ezt mind csinálják, és nincs igazam, stb., de hát én így érzem.

    De bocs, ha túl negatív vagyok, létszámleépítés van nálunk, ma régi kolléganőmet rúgták ki, holnap már nem kell jönnie…meg ilyenek, szóval ne haragudjatok rám, ha nem vagyok ma rózsaszín unikornis a szivárvány alatt:-)))

    • írta:

      Semmi baj, ha nem vagy unikornis. Képzeld, én se vagyok az! :) Nekem is vannak nagyon szar napjaim. Nekem sincs tálcán kínálva semmi. Rengeteget dolgozom, ugyanúgy dobál az élet, mint mindenki mást. Nem attól vagyok ilyen cukrostakony, mert annyira könnyű lenne az életem. De az a hozzáállásom, hogy akkor is boldog leszek, sőt, akkor leszek boldog igazán, amikor “nem kéne”! Ha nem jutok el piacra, csak a sarki zöldségeshez, akkor abból hozom ki a legtöbbet. Ha nincs pénzem nyaralni, akkor az lesz a nyaralás, hogy lemegyek a parkba napozni, és örülök annak. Tudnék Neked olyan szemszögből listázást írni az életemről, hogy mindketten bőgnénk a végére, csak semmi értelme nem lenne. :) Arra figyelek inkább, ami jó. Azt írom le maradandónak, ami fontos és hasznos. Ha most itt morognék, hogy jaj ez pocsék meg az pocsék, csak rontanám a saját hangulatomat is azzal, hogy belelovalom magam. Nem szeretem túllihegni. Offline szépen lerendezem, túl vagyok rajta, ha kell, bőgök egy kicsit, ha nagyon kell, bőgök sokat, de attól, hogy nem “látod”, nem jelenti azt, hogy minden cuki és tökéletes. :) Voltak olyan napok az elmúlt pér hétben is, amikor egyszerűen órákig csak néztem ki a fejemből. “Ezek után írjak valami vidámat? Hogy lehetne ezek után bármi vidámat is írni valaha?” És tudod mit? Lehetett. Engem is meglepett, de sikerült…
      Mindezt csak azért írtam le, hogy ne képzeld azt, hogy a “mese-hangulat” onnan jön, hogy elzárt rózsaszín palotácskában lakom a hegy tetején, ahova nem ér fel a “való világ” szele.

      A többihez: Ne fotózd le, amit ki akarsz dobni, csak akkor, ha az segít abban, hogy kidobd. Ha fotózás nélkül is ki tudod dobni, annál jobb. :) A fotózás csak egy tipp volt arra, hogy ha nehéz elengedni, akkor ezzel mégse kell teljesen.

      És nem baj, ha negatív vagy. A szomorúságot, a csalódottságot nem kell elnyomni, nem attól lesz jobb, ha betemeted valamivel – ideiglenesen lehet, hogy eltűnik, de egy idő után robban. Szóval éld meg nyugodtan, nem kell érte bocsánatot kérned. Csak aztán tudd, hogy hol a vége, és akkor rázd meg magad és állj fel. ♥
      A kolléganődnek sok erőt kívánok!

      • l2njpy írta:

        Ó, nem is gondoltam, hogy cukor az életed, senkié se az, csak az ilyen jótanácsok meg hogyanéljünkjól-izék valahogy mindig kihozzák belőlem a gonosz-gént:-)
        Nálam jelenleg nem a lefotózom-e vagy sem a kérdés, hanem, hogy vagyok-e egyáltalán itthon, hogy legyen időm kidobni:-) Néha azt érzem, csak aludni járok haza meg átöltözni. Na, de örülök, hogy van egyáltalán munkahelyem.

      • írta:

        De hidd el, egyik tippet se azért írom, hogy idegesítselek vele. :))

        Majd kidobod, ha lesz időd, és kész. Ne aggódj rajta! :) Most ez egy dolgozós időszak, használd ki.

      • l2njpy írta:

        Hát azt gondoltam:-)

        Ez már ötödik éve egy dolgozós időszak, azóta még nyaralni se voltam. De ki tudja, hátha idén!

      • blogolvaso írta:

        De Via! :) Hiszen Te szinte minden nap udulsz :), mert:

        A mással jóltevő ember megkövéredik; és a ki mást
        felüdít, maga is üdül. Peldabeszedek 11,25

      • Amanda írta:

        Via, ezt a lefotózást jó, hogy írtad, épp a legutóbbi lomtalanításnál jutott eszembe, és azt hittem, csak én vagyok ilyen hibbant.:)) Aztán persze nem fotóztam le, mert nem akartam ezzel húzni az időt (na meg lusta is voltam előszedni a gépet), de elképzelhető, hogy lesz majd olyan kidobandó tárgy, amit megőrzök képen..)

    • írta:

      l2njpy, nagy ölelés neked virtuálisan! Remélem, a sok meló mellett lassan enyhülnek és ritkulnak a gondok!

      Engem az szokott vigasztalni, hogy szivárvány akkor is van, ha belül tök sötét vagyok (nem agyilag:)))) Fura, hogy néha a legnyomasztóbb helyzetekben jövök rá, mennyire klassz a téli napsütés, milyen szép az ég hazafelé, milyen mulattató az utcán elkapni egy pöttöm gyerek élménybeszámolóját… És a legklasszabb az egészben, hogy ezek a dolgok, amik képesek kirántani pár másodpercre a ‘nyomoromból’ akkor is ott vannak, mikor nem veszem észre őket, tehát akármikor felfigyelhetek rájuk.

      Sok ilyen megélt pillanatot kívánok! :)

      • l2njpy írta:

        Köszi a virtuális ölelést:-) Sajna, nem fognak enyhülni, esélyes, hogy ez volt az idei első leépítés.

        És még a fűtésszámlámat is elrontották, így holnap mehetek reklamálni. Na, ez egy ilyen nap:-)))))

  3. írta:

    A barátnőmnek elég nehéz volt az Élete, amikor megszületett a kislánya (most nem részletezem, de kemény időszak volt), és rákérdeztem, hogy bírja vidáman, mosolyogva, és azt mondta, hogy a gyerek előtt nem lehet szomorú, és amúgy is, ha ránéz, akkor rájön, hogy az Élet szép.

    Mivel még nincs gyerekem, és bár Via fiatalabb, mint én (31 – szombattól), mégis olyan ez az oldal, mintha a saját gyermeki, női énünket “hozná vissza”, vagy emlékeztetne rá, és a gond nem tűnik tova, de pár percre kikapcsol az ember lánya a mókuskerékből, és az jó.

    Rájöttem, hogy elhatározás kérdése is. pl. egyik reggel úgy keltem, hogy ma semmi nem hoz ki a sodromból! és bár dél körül “próbálkozott” egy ügyfél, de nem sikerült neki, mert nem hagytam magam (!) és egy jó napom volt. Ehhez segít ez a blog – szerintem.

    • írta:

      Köszönöm. ♥

      Nálam nagyon elhatározás kérdése. :) Egy nagy adag makacsság van bennem, hogy “csakazértis” jól fogom érezni magam, bármi lesz, és bárki bármit gondol. :)
      A gyerek-énükkel jó jóban lenni, és persze meg kell találni a gyerekség és a gyerekesség közötti középutat. Ahogy Dr. Frank Cardelle mondta, szeresd a gyerek-énedet, de ne add neki a kocsikulcsot. :D

      Megyek is vissza felelősségteljesen dolgozni, ahogy egy felnőtthöz illik. ;)

      • l2njpy írta:

        Szerintem belőlem (talán sajnálatosan) pont ez a gyerek-én hiányzik, de nem baj, mert én már gyerekként is felnőtt akartam lenni. Pl. nem szeretek játszani, bármilyen fura is, engem nem kikapcsol, ha valahol játszani kell, játék következik, hanem frusztrál és idegesít.

        Na hogy ez most hogy jött ide, azt nem tudom:-)))

      • l2njpy írta:

        Nem igazán, valójában az ilyesmiket meg unom már közben, meg nincs is kedvem elkezdeni. Mondom, sose voltam játékos típus:-)
        Néha (ez mondjuk évi 1) játszunk scrabblet, az jó.

  4. labdo írta:

    Hát ez szuper, úgy keltem fel, hogy ma lomtalanítok, és erre ez a bejegyzés fogadott :) nálunk többnyire azért nem megy a lomtalanítás, mert lelkiismeret-furdalásunk van kidobni bármit is, ami nekünk nem tetszik/nem használjuk, mindig ott van, hogy másnak milyen jól jönne. Ezért aztán tornyosul a színfalak mögött (és már előtt is) a sok cucc. Elszántam magam, mégis nyugodtabban állnék neki, ha tudnám, hogy jó helye lesz a nem használt cuccoknak (nem a ruhákra gondolok elsősorban, mert azt tudom hova küldeni, inkább a konyhai dolgokra – csúnya bögrék, régi fazekak – és mütyűrökre). Ti tudtok olyan helyeket/intézményeket, ahová el lehet juttatni ilyesmit, hogy ne a kukában végezzék? Nektek van ilyen bejáratott helyetek?

    • írta:

      Nem tudom, milyen helyen laksz, itt most nálunk a fővárosban erre nincs lehetőség, mert benti szemétlerakó van az épületben, de Szombathelyen a lakótelepen simán kitettük a régi, nyúzott cipőket meg ilyesmiket a kuka mellé, és tutira nem voltak ott másnap. Mindent elvittek, és nem a kukások!
      Fejből most nem tudok Neked olyan alapítványt mondani, akik befogadnak ilyeneket, de biztos vannak, főleg a mostani helyzetben. Remélem, lesz, aki kisegít az infóval!

    • timoca írta:

      (Tudom, hogy régi a cikk, de biztos sokan olvassuk újra…)

      Nálunk van családsegítő szolgálat, én oda viszek be minden még használható dolgot. Nagyon örülnek mindennek, elfogadnak ruhát, bútort, használati tárgyakat, konyhai felszerelést (akár egy bögrét is!), könyveket, gyerekholmit, játékot, stb… Ők tényleg tudják, hogy kik a rászoruló családok, még jobban, mint a védőnők. Szerintem a családsegítő egy országos hálózat, biztosan minden városban, Budapesten pedig minden kerületben van.

      Rajtuk kívül gyerekholmit lehet még leadni a védőnőknek, illetve ruhákat, cipőket a Magyar Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat irodáiban vagy a forgalmas helyeken elhelyezett gyűjtőládákban.
      Felénk az egyházaknak nem érdemes, mert itt nem a rászoruló réteg jár templomba, így nem tudja a pap eljuttatni a szegény családokhoz, de ez gondolom városonként eltérő lehet.

  5. labdo írta:

    Köszönöm a gyors választ :) Budapest kellene (11. kerületben lakunk), ezt kihagytam. Én is vidéki nagyvárosban nőttem fel, ott is mindig a kuka mellé tettük, és el is vitték a dolgokat, de itt a lakók nem nézik jó szemmel (a kuka nálunk is belül van). Csak azért kérdeztem, mert aztán meg a sok összegyűjtött cucc fog itt állni, ahogy magamat ismerem, és nem lesz szívem kidobni :) ha van ötlete másnak, azt szívesen veszem, addig is ráguglizok :)

  6. luxusrozi írta:

    Érdekes dolog a lom és annak eltüntetése… Most nem otthonról írok, de ha így látatlanul is belegondolok, nálunk inább a kevés szekrény a gond, nem csak a lomtalanítás. Persze tervezünk is egy beépített szekrényt a hálóba, de addig is okosan kell kihasználni a helyeket. Magyarul rendszereznem kell, vagyis megtanulnom rendszerezni és utána csinálni…

  7. írta:

    Tök jó lett ez az összefoglaló!
    Bennem különösen is az ragadt meg, hogy igenis lehet normálisan elfogadni a bókokat!
    Egy amerikából hazaköltözött ismerősöm mondta, hogy a legnagyobb különbség az ottani és az itteni nők között abban van, ahogy reagálnak erre a mondatra: “Milyen csinos ez a ruha rajtad!” Az amerikai azt mondja, hogy köszönöm szépen, a magyar meg elkezd magyarázkodni, hogy dehogy, jajnemis, ócsakturis….
    (nem amerika-majmolásból írom, tulajdonképpen mindegy is, melyik a másik ország, de rólunk – RÓLAM – találó képet fest….)

Szólj hozzá!

Házszabály

A kedvesség és a tolerancia alapvető errefelé. Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásod nem olyan hangvételben íródott, ami ennek megfelel, inkább ne küldd el. Fenntartom a jogot a személyeskedő, rasszista, bunkó, stb. hozzászólások moderálására. Köszi a megértést. :)