Lakásdíszek térképből

Gyerekkoromban nagyon szerettem nézegetni a térképeket, apu egy falra kitett példányon vezette kihúzófilccel, hogy merre jártunk, és az atlaszt is szívesen forgattam. A legjobb az volt, amikor a környékünkről rajzoltam térképeket, és bejelöltem rajta az utat, hogy hogyan kell elmenni a boltig. :)) A fenti kreatív ötletek is pont ezért tetszenek annyira, mert tesznek egy személyes nézőpontot a mindenki számára elérhető térképekhez. Az első képen cérnával van kivarrva a bejárt út, a másodikon az államtérképeken van jelölve szívecskével, hogy a család eddig hol lakott – ezt itthon megyével, várossal vagy kerülettel is el lehet játszani, ha sokat költözködtetek. A harmadik ötletnél a párkapcsolati mérföldköveket keretezték be: a találkozás, az esküvő és a közös otthon helyszínét. Nálunk ez nem működhet, a kibertérben találkoztunk. :)) De rákerülhet helyette az első randi helyszíne is.

A héten még foglalkozunk térképekkel, egy kicsit más körítésben. Szerdán minden kiderül. ;) Képek innen, innen és innen.

Hozzászólások

    • írta:

      Igen, az amerikaiak híresen rugalmasak, több ezer km-t képesek mozdulni egy munkáért. A legnagyobb költözésem érettségi után volt, 220 km. Aztán a IX. kerület egyik csücskéből átköltöztem a másikba, hatalmas kaland volt. :)) (Na jó, előtte a II. kerületben is lenyomtam fél évet, ahhoz még a folyón is át kellett kelni!)

      • írta:

        Csak itthon ennyire pejoratív dolog albérletben lakni, nyugaton a túlnyomó többségnek nincs saját ingatlana. Úgy meg könnyebb mozogni, nem kell állandóan adásvételikkel szórakozni, csak felpakolod a cuccot, aztán mész.

      • írta:

        Ó, hát hova lett a tegnapi hozzászólásom?… Elnyelte az éter…
        Szóval azt akartam írni, hogy szerintem a saját ingatlan nem ok, hanem ugyanúgy következmény. Az ember szeret lehorgonyozni és kapaszkodni tíz körömmel abba, ami van – akár lakást nézünk, akár bármi mást az életben. Ez alól szeretnék én egy kis felmentést megtapasztalni. :) De nem baj, fiatal vagyok, dolgozom rajta, idővel meglesz az eredménye. :)

      • írta:

        Igen, igaz, de itthon olyan a hangulat, hogy az lett mondva, hogy legyen saját lakásod, csak az az életbiztosítás, és emberek erőn felül vállalják magukat hitellel, hogy “saját” helyük legyen. Aki egyetemi évein jóval túl még mindig albérletben lakik, pedig már rég házas, vagy urambocsá albérletben nevel gyerekeket, arra már ferde szemmel néznek.
        Na de az ilyennel nem kell foglalkozni, mindenki csináljon, amit akar. :)) A felmentést meg csak magadtól várd el és magadnak add meg, a többiekre tényleg tenni kell magasról.

  1. sutyeszmo írta:

    Én gyerekkoromban mindig a (rendszerváltás előtti időkből származó) Nagy Világatlaszt lapozgattam! :D Bazi nagy vaskos könyv, tele térképpel, országok leírásával, zászlókkal, csillagászattal, stb. Nagyon szerettem, és bizony volt, hogy nemrég elővettem megkeresni valamit, pedig azóta “kissé” átrendeződtek a határvonalak a nagyvilágban! :D

      • sutyeszmo írta:

        Ugyeee??? :D Én is imádtam a zászlókat, és nekünk is ilyen állapotban van. Tiszta büszke voltam magamra gyerekként “ország-városozás” közben, hogy olyanokat is tudok, amikről mások még csak nem is hallottak! :D Köszi a linket, ment a könyvjelzőkbe! :D

    • írta:

      Én is imádtam az atlaszt, megnéztem rajta mindenféle folyókat meg városokat… Az íróasztalomon pedig volt egy földgömb, ami világított, azt is szívesen pörgettem. :)
      Bevallom, most a Google Maps/Earth is legalább annyira leköt, egy csomószor megkeresek rajta helyeket, amikről szólnak a hírek, vagy olyan városokat, ahol már jártunk. :)
      Nyaralás előtt pedig onnan print screenezek ki térképeket és azokat nyomtatom és viszem magammal.

      • sutyeszmo írta:

        Igen! :D Nekem is volt egy pici földgömböm, ugyan nem világított, de pörgött! :D Google Maps/Earth detto. Sőt, nálunk én vagyok a jobb1. :))) Amíg nem volt a kocsiban navigáció, térképről simán elnavigáltam bárhova! :)

      • írta:

        Na az nálunk anyu volt. :) Én nagyon pocsék mitfahrer vagyok, hányingerem van ha bármit is nézni kell, úgyhogy csak úgy működne, hogy megállunk, kiszállunk, motorháztetőre kitesszük a térképlepedőt… Még nincs kocsink (se jogsink), de majd ez lesz. :))

      • sutyeszmo írta:

        Jé, azt hittem csak nekem van hányingerem, ha nem az utat nézem! :) Bár az itinernél annyira koncentrálok, hogy észre se veszem. :)

      • írta:

        Híresen hányós gyerek voltam. Aztán kinőttem. Aztán kivették az epehólyagomat… B6 + zene + alvás, és akkor talán nincs gáz.

      • sutyeszmo írta:

        Azta! Nem irigyellek! Meg szegény anyámat se mikor gyerekként behánytam a buszon. De jó kis témát találtunk! :D

      • írta:

        Erről is kell beszélni! Az élet része. :)

        Úrihölgyhöz méltóan hányok egyébként, egy hang nélkül, volt időm gyakorolni. Tavaly a görög buszúton a mellettünk ülő észre se vette. Bocsánatot kértem tőle a kellemetlenségért, erre: “Miért?” “Hát, hogy rosszul lettem.” “Mikor?” “Most, az előbb!” Szinte csak nem lóbáltam meg előtte a zacskót. :))) És halál komolyan megdicsért, hogy mennyire “szépen csinálta”. :D
        Egyébként ez a fajta epés hányás olyan, hogy gyakorlatilag amint kijön, ami zavart/amit felkavart a kocsi, megkönnyebbülök és jobban is vagyok, nem olyan konstans szenvedés, mint amikor betegség miatt van hányingered, vagy – az elmondások alapján – a terhességi folyamatos rosszullét. De rettenetesen utálom. Borzalmas, nagyon kifacsar és megvisel és brrr. Szerencsére a B6 – lekopogom – egy ideje biztos megelőzésnek tűnik, úgyhogy mindig tartok magamnál, viszont térképet nézegetni továbbra se merek, ez csak azt oldja meg, hogy pusztán az autó rázkódása ne csináljon ki. Még a telefonomat se tudom megnézni, már attól elkezdek émelyegni, ha elolvasok egy e-mailt, úgyhogy inkább hagyom. :)
        Hála az égnek a vonat/HÉV egyáltalán nem bánt, és a BKV buszokon sem volt gond soha. 20 órás buszút vagy 30+ perc kocsiban, az a kriptonitom. :)

        Egyébként érdekelne, ha bárki olvassa, hogy csak én vagyok ilyen hülyén huzalozva, vagy hasonló műtét után másnak is előjött ez az őrület?

      • sutyeszmo írta:

        Szerencsére műtétem nem volt, de a rosszullét az nálam is játszik. Tömegközlekedésen nekem sem jön elő (talán azért mert az zötyög) kocsiban annál inkább (az meg ringat).
        Nekem az ablak lehúzás gyors ablakon kinézéssel párosítva segít ha telefonkukkolás közben rám jön a szédelgés. Viszont már nem hányok konkrétan tőle, én is kinőttem. Nálam ez a jelenség csak gyomorrontásnál fordul elő. Hipp hopp jön Vuk! :D

  2. írta:

    Én is gyerekkoromban voltam hányós. Jugóban nyaraltunk, és a kacskaringós út betett, szegény pandamacim látta kárát. Szóltam apunak, hogy nem vagyok jól, de “a bírd ki még egy kicsit” nem jött be :-)
    Amióta jogsim van, nem hányok vezetés közben :)))
    De egy hosszabb buszos vagy jobb1-es ülésen való utazás, olvasással még mindig émelyegtet. Nekem a szénsavas üdítők pl. kóla segítenek ilyenkor. Nem volt epe műtétem sem epe problémám.

    • írta:

      Engem a szénsav “bökdös” a műtét óta, bár előtte se ittam, úgyhogy nem nagy veszteség. :) Friss levegő, mély lélegzés, ha lehetséges, megállás, csípőkörzés, meg ilyesmik szoktak segíteni.

      Kíváncsi lennék, hogy vezetés közben mi lenne. Lehet, hogy akkor annyira le lennék kötve azzal, hogy vezetek, hogy nem lenne probléma. Amúgy anyósülésen is ritkábban vagyok rosszul! Hátul pocsékabb ülni ilyen szempontból?

      • liebling írta:

        Hátsó ülésen mindig rosszul vagyok,szerintem én már nem is növöm ki :D Anyósülésen csak ha olvasok valamit,de vezetés közben még sose,pedig már vezettem pár ezer km-t. Szóval no para :D
        Jah és a “bird ki még egy kicsit” nálunk se jött be soha :D Volt,hogy 5 percre volt a cél,csak pirosat kaptunk…

Szólj hozzá!