Levelesláda #03 – Magányról, barátokról, reggelekről

Erre a szombatra is változatos témák jutottak, sok minden van terítéken, több komolyabb téma is — szívesen fogadom mindenkitől a kiegészítéseket és a saját válaszaitokat, meglátásotokat is, úgy lesz igazán értékes a párbeszéd. A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, még mindig jöhetnek a kérdések! Az e-mail címem a szokásos: via.farkas@gmail.com

Timinek az ünnepre hangolódás megy nehezen: Gondom van a családi ünnepekkel – születésnapok, névnapok, évfordulók. Nem egyszerűen az a gond, hogy nem tudom észben tartani a dátumokat, vagy hogy az utolsó pillanatban szaladgálok fantáziátlan ajándékokért. Hanem hogy nem tudok ráhangolódni a dologra. Van ötleted, hogyan válhatnék motiváltabbá az ügyben, hogyan élhetném át jobban ezeket az ünnepeket, hogyan tehetném az életem részévé a készülődést?

Mit szólsz a “napi 5 perc” készülődéshez? Én azt vettem észre, hogy azt az ünnepet várom nagyon, amit szépen fel tudok építeni, és minden nap foglalkozom vele egy kicsit. Elnyújtott előjáték, ha úgy tetszik. :) Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha csak napi öt percre előveszed a témát, filózol azon, hogy mi legyen, hogy legyen, hol, mivel, merre, stb. Ez a Karácsonyra is igaz, az advent ezért működik (most a vallásos jelentőségétől függetlenül), mert előtte négy héttel már megvan a rákészülődés, hogy “na mindjárt…!”. A reklámkampányok is így működnek, akörül lesz nagy a hype, amit szépen felépítettek. :) Ha lánybanda lennék, azt mondanám, hogy hype up your life!

Radyrpok a barátait szeretné összeereszteni: Olyan jó, hogy lett ez a kérdezős rovat, így nem érzem úgy, mintha egy vadidegent zaklatnék a problémáimmal, legitimmé válik az egész! :-) Azzal kapcsolatban szeretnék valami ötletet kapni, hogy hogyan lehet trükkösen egyesíteni a különböző, egymást nem ismerő baráti köreimet. Azt szeretném elérni, hogy ha mondjuk egy szülinapi bulit szervezek, és több társaságot is meghívok, akkor keveredjenek az emberek, ne üljön az egyik banda a konyhában, a másik a nappaliban, a harmadik az erkélyen. Hogy ne úgy kelljen gondolkodni, hogy kedden az egyetemi barátaimmal társasozunk, szerdán a munkahelyiekkel sörözünk, hanem legyen némi átjárás. Eddig két verzió fordult elő: ha minden csapatból többen voltak jelen, akkor rögtön kezdődött a frakciózás, mindenki csak a saját ismerőseivel beszélgetett. Ha meg egy-egy embert “dobtam be” a számára ismeretlen társaságba, az neki volt nagyon látványosan kellemetlen, nehéz. Sajnos (vagy nem), a barátaim, mint én is, elég visszahúzódó, introvertált emberek, nem szívesen lépnek ki a komfort zónájukból (hmm, egy közös pont legalább mindenkiben van! :-))

Frakciózás ellen tessék közös programot, közös játékot szervezni, mondjuk egy Activitynél kifejezetten jól lehet trükközni, hogy juszt se olyan kerüljön egy csapatba, akik már ismerik egymást, és jól össze tudja őket hozni, ha egymásnak rajzolnak, mutogatnak.  Mondjuk tudom, hogy egy introvertáltnak az Activity felér egy kínzással, de egymás között vagytok, és megbolondíthatnád olyan szavakkal, kifejezésekkel, amiket mind ismertek, és csupa belső poén lenne. Ha van pl. olyan könyv, vagy sorozat, amit mindannyian szerettek, vagy közös tantárgy, érdeklődési kör, bármilyen téma, akkor máris nem egy idegesítő sablonjáték lesz szinten aluli feladványokkal. Kérlek, mutogasd el Schrödinger macskáját, vagy az orális fixációt! :) Te vagy a háziasszony akkor is, ha a Te szülinapodról van szó, szóval találj ki feladatokat, játékokat, legyél ceremóniamester, tereld össze a népet, és nyugodtan produkáltasd őket. A közös élmények remélhetőleg később már elegendő alapot nyújtanak ahhoz, hogy rajzolós feladat nélkül is egymás mellé üljenek. Én egyébként kimondanám nyíltan, hogy “figyi, gyerekek, tudom, hogy mindenki kicsit szégyenlős, ezért is lettünk barátok, de én mindannyiótokat szeretlek, beszélgessünk és érezzük jól magunkat, itt csak mi vagyunk, és nem kell megijedni senkitől”. Nem tudom, ez a Te szádból mennyire hangozna hitelesen, de ha úgy gondolod, hogy igen, ne kerülgesd a forró kását. Hátha ellazulnak egy picit, ha kimondod, amire mindannyian gondolnak.

Saxana komolyabb témában kérdezett: Lassan fél éve lelkes olvasója vagyok a blogodnak, és most az új Kérdezz! rovat kapcsán kérném a véleményed, esetleg a tanácsodat, hogy te mit tennél ilyen helyzetben. A legjobb barátnőmmel közel 8 éve vagyunk testi-lelki jó barátok, ő 21 múlt, én pedig 20, tulajdonképpen egymás mellett nőttünk fel, sok mindent túléltünk együtt. Viszont 1 éve beleszeretett egy férfibe, aki, nos, nős. 9 hónapja a szeretője, és azóta a mi barátságunk egyre inkább a szakadék széle felé közelít, részemről lassan eléri a fordulópontot. Az elejétől fogva mondtam neki, hogy ne csinálja, a véleményem elfogadta, de ment a saját feje után. Egy darabig működött, hogy én nem kérdeztem, ő pedig nem mesélt, de ha egy barátságban tabu téma van, akkor az már nem az igazi… Megpróbálunk azóta beszélni róla, én segítek, ahogy tudok, de nagyon dühös tudok rá lenni, hogy ezt csinálja, nem tudom, hogyan kellene ezzel az egésszel viselkednem. Egyrészt elítélem a “szeretőség” minden formáját, másrészt vérzik a barátnőmért a szívem, annyira sajnálom… Borzasztóan hiányzik a régi viszonyunk, de nem tudok nem dühös lenni rá emiatt, nehéz megértőnek lenni és a többi. Ha az egész nem kerül szóba, akkor még mindig nagyon jók vagyunk együtt, de ha szóba jön a fickó (és végül mindig szóba jön), kínos lesz minden… A barátnőmet még mindig nagyon szeretem, de a “szeretővel” nem tudok kibékülni. Rossz barátnak érzem magam, mert nem tudom kellőképpen támogatni (de egyáltalán, ilyenkor mi számít támogatásnak?), de a saját értékrendemből sem tudok kifordulni, főleg, hogy eddig neki is ez volt az álláspontja. Neked mi a véleményed, hogy kellene viselkednem, hogy kicsit jobb legyen? Néha úgy érzem szétszakadok, ha rá gondolok, pedig nem akarom elveszíteni őt! Tudom, hogy elég kényes téma, de nagyon örülnék neki, ha leírnád, hogy te mit tennél, vagy tartanál helyesnek ebben a helyzetben az én részemről.

Nem menthetsz meg senkit, akarata ellenére meg pláne nem. Nem a Te felelősséged, hogy mit csinál az életével, és szerintem egyáltalán nem az a feladatod barátként, hogy mindenben támogasd, főleg, ha zsigerből ellene vagy annak, amit csinálsz… Én kerek-perec megmondanám, hogy ne haragudjon, de nem szimpatikus, amit csinál, így lehetőleg hanyagoljuk a beszélgetésből a fickót, és ha bármi élménye van vele kapcsolatban, ne neked lelkendezzen róla. Elég egyszer megmondani, nem kell folyton érzelmileg ezzel zsarolni, és azt is megmondhatod, hogy ha szüksége van rád, akkor ott vagy és segítesz, de vond ki magad ebből amennyire lehet, és fókuszálj a barátságotok más részeire, a pasis témát pedig hanyagoljátok. Talán így elviselhetőbb lesz az az időszak, amíg “valami” nem történik. (A valami kétféle lehet: vagy véget ér a barátság, vagy véget ér a kapcsolat.) De ezt nem tudod befolyásolni, én tényleg csak ennyit tennék, hogy kijelölöm a határokat (“a pasi engem nem érdekel”), biztosítanám a barátságomról, aztán lesz ami lesz. Kitartás!

Zsófi tumblr-ön tette fel a kérdését: Mivel lehet enyhíteni a magányt? Csak átmeneti időszakról van szó, de nagyon egyedül érzem magam, és úgy adódott, hogy éppen senkivel nem tudok beszélni. Egy hetet vagyok távol (elég messze) az otthonomtól, és itt nem ismerek senkit. Az első két napban érdekes módon semmi gond nem volt, de most hirtelen rámtört ez az érzés, és rossz. Próbáltam elfoglalni magam mindenféle dolgokkal, de nem igazán megy :(

Ha már úgyis tumblr-ön vagy, csatlakozz pár fandomhoz. :) Reblogolj, teóriázgass, lelkendezz. Elég nyitott (bár néha elmebeteg :D) társaság, és így legalább tudsz “beszélgetni” velük, de bármilyen más netes közösség is megteszi. Egyébként ezek az időszakok nagyon jók a befelé figyelésre, ha túlbillensz a holtponton (nekem az kb. a 2. éjszaka körül szokott lenni), akkor egészen jó, és szinte terápiás hatása van annak is, ha egész nap nem szólok senkihez – ha írásban sem kommunikálok, még erősebb. Próbáld ki, hogy nem foglalod el magad, hanem csak figyelsz, és ismerkedsz magaddal, és ha jön a rossz érzés, csak lélegezz és próbáld meg megkeresni az okát (mitől félsz? mi okozza? mi hányzik? stb.). Most jöhetek az elcsépelt “mai rohanó világ” kezdetű frázissal, de tényleg annyira ritka, hogy teljesen egyedül vagy. Használd ki! Jó, ha megtanulod, hogy magadra mindig számíthatsz, úgyhogy nem árt, ha ismered a legjobb szövetségesedet. :)

Shiori is tumblr-ön írt: Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy van-e ötleted arra, hogyan maradhatnék éber az órákon. Ezen a héten döbbentem rá, hogy a 90 perces előadások közepén menthetetlenül elálmosodom, még akkor is, ha a tanár kifejezetten élményszerűen mesél és engem is érdekel a téma… A szék kényelmes, a terem enyhén fülledt minden szellőztetés ellenére is, én pedig reggel még nem tudok kávét inni a gyomrom miatt – ezek a nehezítő körülmények.

Nem tudom, Nálatok mi megengedett, nálunk innivalót lehetett bevinni, úgyhogy nálam mindig volt víz, az segített, ha abból kortyolgattam. Persze egy idő után így vécére is ki kellett kéreszkedni, de az legalább egy jó kifogás, hogy megmozgasd magad egy kicsit, ha nagyon muszáj. :) Ha nem akarsz kimenni, a pad alatt is végezhetsz bokakörzéseket, hogy beinduljon a keringés, vagy spicc-pipa váltakozást is csinálhatsz. Én amúgy nem szégyelltem nyújtózni sem – na nem nagy ásítozásokkal, de kicsit köröztem a vállammal, nyakammal (ismétlem, visszafogottan, nem ripacskodóan!), megropogtattam a csontjaimat. Az egyenes ülés is fontos, ha görbén ülsz, az szintén betesz a keringésednek, szóval néha igazíts a medencéden, hogy kiegyenesedhessen szegény hátad. Ó, és nagy levegő – ne csak pihegj. Főleg két óra között lélegezz nagyokat, ha már olyan fülledt az a terem; ha nem tudsz kimenni a szabadba, dugd ki a fejed az ablakon. :) Nekem több ötletem nincs, de a többiek hátha írnak még jókat!

Andi az irodában szeretne praktikusabb rendszert kialakítani: Rendszerető ember vagyok, szeretem, ha a dolgaim szervezetten és átláthatóan vannak körülöttem, ha tudom, miért hova kell nyúlni. Az irodában a profilunkból kifolyólag elég sok ügyfél elég sok anyagával foglalkozunk, és nem ritka, hogy több éves anyagokat kell előszedni, megtalálni rövid idő alatt. A gépemen már van egyfajta rendszer, de a papíralapú dolgokkal kapcsolatban jól jönne egy kis segítség. Mivel nem minden ügyfél minden anyaga nálam köt ki, hiszen többen foglalkozunk ugyanazzal az ügyféllel (persze előfordul, hogy más ügy kapcsán), gyakran csak egy-egy anyaggal dolgozom (ami lehet egy egyoldalas levél és egy 20-30-40 oldalas doksi egyaránt), és mikor azzal végeztem, egy teljesen más feladatot kezdek csinálni. Párhuzamosan is dolgozom, mondjuk ha megunom a fordítást, akkor előveszek valami mást és azzal foglalkozom kicsit.  Aktuális feliratú mappák (papucsok) vannak mögöttem, de ebből vagy 3-4, mert ennyi anyag van, ami bármikor kellhet még és nem pakolhatom el mélyebbre. Hogy rendszerezzem a 4 papucsnyi anyagot úgy, hogy mindig naprakészen megtaláljam, ami kell, és a nap végén ne kelljen 5 féle anyagot az asztalomon elől hagynom? Nem tudom lefűzni őket, mert nem egybe tartoznak, nem akarom összetűzni őket, mert úgy nehezebb lapozgatni, nem akarom külön papírdossziéba tenni őket, mert nehézkes és lassú az előszedésük, és a keresésük is… Iratkapocsra gondoltam, de hátha van valami jobb ötleted, akár színekkel, post-itekkel, feliratokkal, bármi… Vagy bárkinek bármi jó ötlete, hasonló helyzete, stb. :)

Rátapintottál, én post-itekkel szoktam az összefogott, papucsozott doksikat felcímkézni, és kapható olyan kis keskeny ragacsos cetli is, ami elvileg könyvek indexelésére való, de nagyobb paksamétákhoz is használom, hogy könnyebb legyen kiigazodni (és számlatömbbe is szoktam rakni). A képen eredeti Post-It márkájú van, de létezik más (olcsóbb) fajta is, sőt, az is tök jó, ha felvagdosol egy hagyományos ragasztós cetlit kis sávokra. :) A papucsokra ragasztott post-itekre mindenfélét felírhatsz a tartalmuktól kezdve a sürgősségen át. És Neked is ajánlom az óriás bulldogklipszeket, mert olyan jól össze lehet velük fogni mindent, de nem végleges a dolog, bármikor szétszedhető, viszont addig is egyben tartja a kupacot. Remélem, azért mondtam újat, vagy ha nem, a többiek majd kisegítenek! :)

Judit új olvasó, és máris kérdez! (Pirospont). Először is: igazi revelláció volt számomra felfedezni a blogod, szívből gratulálok és sok-sok örömöt kívánok hozzá! Másodsorban egy konkrét témában lennék kíváncsi az esetleges ötleteidre: ugyan kifejezetten kedvelem az őszt és a telet, a reggeli sötétségen nehezen teszem túl magam (megkockáztatom: kissé depresszív hangulatba kerülök tőle). Szerinted a teán, zenén és – ha erőm engedi – némi jógázáson kívül mivel lehetne hangulatilag felturbózni a felkelés és munkába indulás közötti időt?

Ha nagyon ráérek, az éppen aktuálisan követett 20 perces szitkomom epizódját szoktam megnézni reggeli közben, esküszöm, jobb mindennél. Engem amúgy a sminkelés is feldob (nagyon sablonosan vagyok huzalozva), ilyenkor ősszel-télen nappalra is felteszem a bordós-lilás-barnás sminkeket, amiket nyáron max. estére választanék. Ezt valami lökött zenével párosítva kész a “tinifilmek zenés montázsa” életérzés. :) Nekem a reggeli a kedvenc étkezésem, szóval az is külön szertartás, hogy megcsinálom az aznapi kis enni-innivalómat (amit aztán ugye vagy magamban, vagy sorozatnézés közben elmajszolok), közben mindig rádiót hallgatok, hogy legyen zene is; a híradónál elkapcsolok. :) Nem tudom, kivel laksz együtt, de én nagyon szeretem reggel átbeszélni a dolgokat, hogy mi vár ránk aznap, ez is sokat segít, hogy a feladatokra fókuszáljak, és ne akarjak visszamászni az ágyba. Az is számít, ha felkelés után azonnal tágra nyitom az ablakot és beágyazok, így már nem a meleg majomfészek hívogat, hanem ott a rendezett ágy meg a hideg szoba, és máris nem annyira csábító. :)

Köszönöm a kérdéseket! ♥

Hozzászólások

  1. írta:

    Hm, Via, köszi. Azt hiszem, ideje újra átfésülni a napirendemet (picit szét is csúsztam mostanában a napi rutinokkal – a kanapé állapotán remekül tudom mérni ezt :P), és megpróbálok betenni a napi rutinba egy ilyet is.

    Radyrpok, az jutott eszembe, hogy én is elég nehezen barátkozós fajta vagyok. Van viszont középiskola óta egy barátnőm, aki nagyon ügyes szociális hálószövő. Ő úgy szokott összehozni minket (nem tudom, hogy tudatosan-e vagy ösztönösen), hogy három-négy fős találkozókat szervezett olyan barátnőivel, akik nem ismerték egymást. Így klikkesedni lehetetlen volt, egy-egy emberrel mindig könnyebb megtalálni a közös hangot, és menekülési út sem nagyon van. Aztán amikor már nagyobb tömegben találkoztunk, nehéz volt meghúzni a határokat a társaságok között, hiszen hellyel-közzel már mindenki ismerte egymást.

  2. írta:

    Az iratpapucsozáshoz lenne javaslatom: színes, A/4-nél hosszabb/vastagabb, kilógó kartonlapok vagy -csíkok az ügyfelek közé, lehet kapni céleszközöket, talán elválasztó néven. Pluszban színkódolás pl. feladatfajta szerint, de lehet, h azok az ügyfelek, akikkel ugyanazt kell csinálni, egy papucsba kerülnek. A karton kilógó végére lehet írni. Így egy papucsban elfér több minden.

    A fektetve tárolás szerintem célszerűbb, pl. tálcákon, mert a papucsban a papír felállítva, ha nincs tele, összehajlik meg szétcsúszik, ill. az egymásra tornyozott tálcákban felülről oldalirányban szétcsúsztatva jól olvashatók a kartonfüleken a feliratok, és a trombózist megelőzendő néha úgyis fel kell állni a gép elől :)

    A másik lehetőség mondjuk a karos gyűrűs mappa, feladatfajtánként egy darab, feliratozott elválasztókkal (ügyfél neve szerint ábécérendben, feladatfajta szerint, tudomisén). Bármelyik elem kiemelhető, viszont lyukasztani kell az iratot, ha nem használsz lefűzőtasakot (vagy nem fér bele a doksi a vastagsága miatt – de ez csak 100 oldalon felül érdekes, olyan vastag lefűzőtasak még létezik).

    Vagy ezek kombinációja, sürgősek tálcára, a többi mappába, vagy egylaposak a mappába, vastagok a tálcára.

    • írta:

      Via javaslatára is reagálva: a post-it átragadhat (sok papírral dolgozom…), ha már összetapogattuk, nehéz rá írni (egyébként is túl puha, csak a tömbön lehet rá írni), és a csak kapoccsal összefogott cuccot nehezebb a nap végén szépen elrámolni (milyen jó érzés másnap úgy menni, hogy úgy tűnik, aznap nem is lesz semmi dolgunk :) Természetesen a binder clip és a ragacsok kiegészítik a tálcás-mappás rendszert.

      • írta:

        Tényleg? Nekem olyan van, ami tök strapás és jól is fog rajta a toll, pedig nem eredeti post-it. :) Meg nem mondom milyen noname márka, office depot-ban vettem még régebben.

  3. írta:

    És Shiori, még neked akartam írni. Én tanfolyamon hallottam ezt a trükköt, furán hangzik, de nekem bevált: fülcimpa pödörgetés. Finoman a mutató- és hüvelykujjad közé veszed a fülcimpád felső ívét, és úgy pödörgeted, mintha ki akarnád simítani a befelé penderedő részét. Nem mondom, hogy felér egy energiaitallal :D, de engem tényleg felélénkít picit, elvileg van ott valami akupresszúrás terület vagy nem is tudom.

    • zöldnyussz írta:

      @Shiori: Nem tudom, lehet-e még kapni, de volt olyan évfolyamtársam, aki koffeintablettát eszegetett. Az is bántja a gyomrodat? És volt olyan is, aki kólázott (nekem attól fáj a gyomrom + cukor is van benne, szóval ez lehet nem jó ötlet…)
      Mocorgás, vízivás, szőlőcukor?
      Nálunk volt, hogy 3×45 percet tartottak egyben, na az maga volt a pokol… A büfében lehetett kapni porból készült cappuccinot, az talán nem marja a gyomrot annyira, mint a kávé. Nagy műanyag pohárban szabad volt bevinni előadásra (a 3×45 percek miatt elnézték).

    • írta:

      De jó, pont ezt akartam írni én is: fülmasszázs! Egészen diszkréten kivitelezhető, és garantált frissítő hatása van. Nem kell a fülcimpánál megmaradni, az egész fülkagylót át lehet gyúrni-gyömöszölni-csavargatni-szorongatni, ahol csak éred, és ami csak eszedbe jut :) Nem kell vele finomkodni, nem fog megnyúlni :D Én azt is szoktam csinálni, hogy megragadom a fülcimpámat, és ahogy húzom a kezemmel, körzök vele (körbe-körbe mozgatom). A dolog magyarázata pedig az, hogy a kínai gyógyászat szerint a fülünk ugyanolyan reflexzóna-terület, mint pl. a talpunk (sok ilyen terület van még a testen, de talán a talp a legismertebb mostanában), így ha a füled átmasszírozod, azzal az egész, fülön leképeződött szervezetnek adsz egy löketet. De nem kell ebben hinni sem, a lényeg, hogy működik. :) Ha van rá lehetőség, a fejbőrt is meg lehet masszírozni-átmozgatni, az is nagyon jól tud esni. Persze egyik sem ér fel egy kávé, és végképp nem egy nagy alvás hatásával, de pillanatnyilag szerintem nagyon jól frissítenek. Remélem, beválik! :)

      • írta:

        Jó hallani, hogy másnak is működik! Kipróbálom én is legközelebb a teljes fül bögyörgetését! És köszönöm a tudományos alátámasztást, az én ismeretanyagom elég bizonytalanul hangzott. :D

  4. cicamica írta:

    Timi, az ünnepekre hangolódás nekem is nehezemre esik, de már eldöntöttem mit fogok tenni ez ügyben. Először is készítek egy öröknaptárt (amire Via már készített sablont) amiben minden benne lesz. Lehetetlenség megjegyezni, hogy melyik barátnőmnek mikor született a gyereke kinek van névnapja és ki az akit illene felhívni vagy megajándékozni. Ha ez meglesz minden hónap elején át fogom nézni hogy mi is következik vagy mi az ami lesz, de nincs bejegyezve pl. esküvő, babalátogató stb.
    E- mellett egy egyszerű beszélgetés alatt barátaink/családtagjaink sokszor elárulják mit szeretnének. Én olyasmit szeretnek ajándékozni amiről tudom, hogy sajnálják megvenni maguknak. Ez nem mindig sikerül, de a szándék a fontos. Szóval amikor elejtik azt a bizonyos mondatot pl. annyira szeretem a Lush-t vagy imádom ha masszíroznak vagy sosincs elég zoknim én jegyzetelek a fejemben. A jövőben pedig majd a mappámba is felírom ha készen lesz…. Remélem segítettem valamit.

  5. Lora írta:

    @Saxana: Hasonló helyzetben voltam anno én is, mint te, esetemben szerető szerep nélkül, de együtt éreztem minden szavaddal. Én is megmondtam Neki, hülyeség, amit csinál, és semmi jó nem fog kisülni belőle, de ezt tudta Ő is. De hiába, muszáj volt, nem bírta a saját lelkét elcsitítani. Mikor előjött a téma meghallgattam, és kifejeztem nemtetszésemet (nem mindig finoman); mondjuk ez nem jelentett gondot, mert megszokta, hogy őszinte vagyok Vele, viszont, meg kell jegyezni, egyre kevesebbszer hozta szóba a dolgot. Telt-múlt az idő, elég lassan, majd kezdett észhez térni; sok nekifutás kellett hozzá, de végül véget vetett a szinte őrületté fajult, bukásra ítéltetett kapcsolatnak (hál’ Istennek!). Nehéz időszak volt, az elején tudtuk, mi lesz a vége, de ennek tudatában belement a dologba, mert Ő már csak ilyen. Ilyenkor nem segítenek az ész érvek, a válasz úgyis csak a “Nem értheted.” lesz, persze ha csitulnak a hormonok, lehet tárgyalni az agyával is. A lényeg tényleg az, hogy rá kell hagyni, csinálja végig, majd ha Ő maga ráeszmél és kicsit múlik a rózsaszín hályog, csak akkor fog viszlátot mondani; addig türelmesen kell várni, néha meghallgatni és egymás vállán sírni. Ezzel tudsz segíteni rajta.
    Magadban lejátszol jó pár meccset, elvek vs. legjobb barát, ám szerintem a barát fontosabb, gondolj arra, hogy biztos nincs minden rendben a lelki világával, ha ezt a szerepkört választja, biztos Őt is kínozza a döntés legbelül, és ilyenkor még inkább gödörbe kerül, ha erről nem akar hallani a legjobb barátja sem. Talán így könnyebb, ha a segítségnyújtás motivál, mikor legközelebb a nyakadba borul a szennyes.
    Remélem picit segítettem, és remélem rendbe jön minden! Nagy ölelést!

    • Saxana írta:

      Köszönöm, Lora, nagyon jó dolgokat írtál, és köszi, hogy megosztottad a tapasztalataidat!:) és neked is köszi, Via, hasonló dolgokat teszek/tettem én is, csak már kezdtem elfáradni, jól jött a megerősítés, és a támogatás:) megy a visszaölelés mindkettőtöknek:)

  6. írta:

    Judit! Nem tudok mást ajánlani: tea-tea-tea! Gyakran csinálom azt, ha van egy kis plusz időm, hogy készítek egy óriási bögre teát, felveszem a kabátom, és kimegyek a friss levegőre. Mondanám, hogy teraszra, de mivel kollégista vagyok, néha ez csak abból áll, hogy odahúzom a székemet a nyitott ablak elé, becsukom a szemem, és elképzelem, hogy egy gyönyörű helyen vagyok. (A kilátás nálunk egyenlő egy fával, tehát még nagyon nézni sincs mit. :D ) Ha nem vagy tea párti, jöhet a kávé, a kakaó, a mézes tej… Bármi! (;

  7. írta:

    Saxana felvetésére szeretnék reagálni, bár nem biztos, hogy túl népszerű leszek vele, de csak le kell írnom, hátha valakinek valamiben még hasznos lehet… :)

    Az én első gondolatom az volt, hogy vajon miért akarjuk kontrollálni egymás életét? Szerintem szülőként is gyakran túlzásba visszük ezt (persze ott valamilyen szinten igenis szükség van rá, hiszen a 2 éves totyogó még nem tudja, hogy kifutni a sugárútra életveszélyes, stb., nem erről beszélek). De egy barátságban vagy bármilyen más kapcsolatban szerintem semmi jogunk hozzá. Hiszen ha belegondolunk, annyira bonyolult és szövevényes az élet, egy kis emberke egy kis pontban állva hogy is láthatná át, hogy melyik dolog mihez vezet, mi “jó” és mi “rossz”, mi helyes és helytelen… Láttátok a Pillangóhatást? Szegény srác is mindig csak jót akart, ahányszor visszament megváltoztatni a múltat, és egyre szörnyűbb dolgok sültek ki belőle… Emberi elmével képtelenség átlátni, hogy egy bizonyos tett vagy gondolat hova vezet.
    A másik dolog, hogy kategorizálunk, ítélkezünk. Ahogy az előbb írtam: jó-rossz, helyes-helytelen, szabad-nem szabad. Szerintem ilyen kategóriák nem léteznek, dolgok vannak, amiket az elménk azonnal betesz a kis fiókjainkba, amit a szüleink, a társadalom és saját személyiségünk ácsolt pont olyanná bennünk, amilyenek.
    Vajon mi a barátság? Azért vagyok valakinek a barátja, mert úgy éli az életét, ahogy az nekem is tetszik, és én is “jó”-nak tartom? Barátság az, hogy megmondom neki, hogy mi a helyes és mit kellene tennie? Vagy az a barátság, hogy szeretem és elfogadom őt, ŐT, olyannak, amilyen, azzal együtt, amit tesz, ott, ahol éppen tart az életében? Támogatom – nem feltétlen abban, amit csinál, hanem abban, hogy az életét a maga útján járja be, és megtapasztalja azokat a dolgokat, amikre szüksége van ahhoz, hogy tovább fejlődjön/fejlődhessen. Akár még az is előfordulhat, hogy ez a szeretői viszony olyan tanulságokat, önismeretet, bármit hoz a számára, amire szüksége van ahhoz, hogy az életében előre haladhasson. Szerintem a tapasztalatok nem jók vagy rosszak, hanem minden fejlődési lehetőséget kínál számunkra, ha észrevesszük benne a tanítást. Ebben segíthetünk egymásnak, beszélgetni róla, kérdezni, rájönni, hogy mit akar az adott élethelyzet, történés mondani, tanítani.
    Másrészt ha én mélységesen elítélem azt, hogy a barátnőm egy szeretői viszonyban van, felháborít, undorít, dühít, vagy bármi hasonló heves érzelmet vált ki, arra is érdemes ránézni, hogy mi a bajom a témával? Talán birtokolni akarom a páromat, és ezért rettegek attól, hogy hasonló szituációban találom magam, csak a másik oldalon, a megcsalt nő szerepében? Vagy a szüleimnél is ez volt, és gyerekként végigéltem a veszekedéseket, a sírásokat, egy tönkrement házasságot? Vagy… vagy… vagy…? Rengeteg ok létezhet.

    Nem azt akarom ezzel az egésszel mondani, hogy aki úgy érez egy ilyen, hasonló, vagy bármilyen szituban, mint Saxana, az “rossz barátnő” – szó sincs róla! Mindenki úgy reagál minden helyzetben, ahogy tud, attól függően, hogy hol tart épp az életében, tapasztalataiban, személyiségfejlődésben, önismeretben, milyen hangulatban van, milyen bugyit húzott reggel. Nincs rossz reakció, ahogy az előbb leírtam, hogy nincs rossz cselekedet sem, csak mi kategorizálunk. Természetes, emberi érzés az, hogy féltjük azt, akit szeretünk, vérzik a szívünk érte, ha látjuk, hogy rossz neki, és azt szeretnénk, hogy boldog legyen – és persze megvannak a saját gondolataink arról, hogy milyen úton lehet a boldogsághoz eljutni, amit szerintünk érdemes követni. Annak nincs értelme, hogy ilyen gondolati logikán haladva, amit az előbb leírtam, arra jusson valaki, hogy “jujj, akkor nem szabad ítélkezni, rossz vagyok, el kell fogadnom mindent, azt is, ami ellen testem-lelkem tiltakozik, le kell nyelnem, és minden meggyőződésem ellenére mindenben támogatnom kell azt, akit szeretek, akkor is, ha rossz érzéseim vannak az egésztől”. Véletlenül sem! Csak annyit javaslok, hogy elkezdhetünk gondolkozni a fentiek mentén, kicsit vizsgálgatva magunk és mások működését, megfigyelve az érzelmeinket, beszélgetni, kérdezni, megismerni másokat és magunkat. A gondolatok és cselekedetek változását, átalakulását úgy is hozza magával a folyamat – ha hozza. Ha nem, és ez az egész egy határ baromságnak tűnik, az sem baj, mindennek megvan a maga helye és ideje :)

    Nemrég olvastam egy jó idézetet, állítólag Marcus Aureliustól való, és most eszembe jutott: “Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.”

    <3

    • Saxana írta:

      Köszi neked is, Adrica, sok dologgal nem értek egyet, amit írsz, néhány dologgal viszont igen, a gondolatmenet mindenesetre érdekes. Szerintem igenis létezik rossz és jó, akkoris, ha mindkettő tapasztalat és mindkettőből lehet tanulni. Nagyon összetett és nehezen megfogalmazható dolgokat boncolgatsz, ezért nem is akarok most belemélyedni, mit gondolok másképp pontosan, mindenesetre a vizsgálódás és gondolkodás (mit, miért) tényleg jól jön.

    • Csipike írta:

      Egy kicsit az erőszakmentes/empatikus kommunkiáció módszerére hajaz a meglátásod. Nem tudom, hogy konkrétan foglalkoztál-e vele vagy más irányból jött a fenti meglátás, de én örülök neki, hogy leírtad. Azt hiszem, hogy a 20 éves korosztály még nem tud mit kezdeni talán ezzel a látásmóddal, de esetleg, ha észben tartják kicsit és telnek-múlnak az évek, akkor ki merik próbálni és rájönnek, hogy óriási változásokat is el lehet vele érni és másként is lehet kommunikálni.
      Egyelőre talán annyi elég lenne, ha Saxana kicsit gondolkodna azon, hogy ő mit érez (dühös; fél, hogy elveszíti a barátnőjét; fél a magánytól; bizonytalan; csalódott, mert úgy képzelte, hogy igazi szerelem csak függetlenek között szövődhet, stb) és milyen szükségletéből fakad mindez (társaságra, szeretetre, valahova tartozásra -barátság- vágyik). Lehet, hogy változna valami és nem kellene eltávolodniuk egymástól, ha ezt elmondaná a barátnőjének (“amikor róla beszélsz, akkor félek, hogy fájdalmat okoz neked és bizonytalan vagyok, mert nem szeretném elveszíteni az értékes barátságunkat, stb.”) Kérést nem tudom, hogy lehet-e/kell-e megfogalmazni ebben a szituációban. Ez azért másként hangzik és szerintem a hatása is más, mint a vádaskodásnak és becsmérlésnek, ami tényleg elűzhet egy jóbarátot is.
      Másrészt az ő szemszögéből is érdemes megvizsgáni ugyanígy a helyzetet: mit érezhet a barátnő, amikor a vádaskodást hallja, mire lenne igazából szüksége, stb.
      Ha Saxananak (még) nem is, de talán másoknak segíthet valamit ez a megközelítés.

      • írta:

        Az erőszakmentes kommunikáció egy szuper dolog, ha sikerül kivitelezni :) Valóban sokkal hatásosabb, ha magáról beszél az ember, a saját érzéseiről, gondolatairól, nem pedig arról, hogy másnak mit kellene vagy nem kellene tennie és gondolnia szerinte. Azért egy érzelmileg felfokozott szituációban ezt ténylegesen keresztülvinni nekem még “level sok”, meg nem is tanultam kifejezetten a módszert, inkább csak olvastam róla.
        Néhány éve minden irányból jönnek nálam ezek a meglátások, nincs konkrét rendszer vagy módszer, aminek a szabályait betű szerint magamévá tettem volna :)

        (Mellesleg én is a huszonéves korosztályt erősítem, ráadásul a felén még innen… Gyorsul a világ, nem egy rettentő tudatos huszonévest ismerek, szerencsére :) )

      • Csipike írta:

        Jó, akkor koránérők vagytok :D ami azért is jó, mert így elvileg tovább élvezehetitek ezt a fajta tudást/életszemléletet.
        Egyébként vannak EMK tréningek, bámulatos és döbbenetes, hogy mennyire mást tud kihozni egy-egy problémás szituációból, még a legblődebbnek és egyszerűbbnek tűnőben is annyi mélység van. De az igaz, hogy néhány hónap/év múlva is csak tehetséges kezdő leszek. Nem baj, az a néhány okosabban megoldott helyzet is jót tesz már a kapcsolataimnak és a közérzetemnek.

      • Csipike írta:

        Vannak egyébként tök jó tréningek. Valóban bámulatos és lenyűgöző látni egy szituációs játék során, hogy milyen mélységek rejlenek egy-egy banálisnak tűnő probléma hátterében. Csak felületesen írtam róla, mert nemcsak a saját érzéseidről-szükségleteidről szól, hanem a másikéról is, zsiráftánc, hol a saját térfeleden vagy, hol a partnerén, pont az a lényeg, hogy empátiával viszonyulsz a másik félhez. Azt hiszem, hónapok/évek múlva is csak tehetséges kezdő leszek, de már ezért a néhány könnyebben megoldott helyzetért és jobb közérzetért megéri a fáradtságot.

      • Saxana írta:

        Köszi szépen a választ! Sokat beszéltünk a nyáron érzésekről egymás felé, a helyzet felé, bár válaszokat nem hozott sajnos. Majd még talán alakul.

  8. luxusrozi írta:

    Engem a reggel-téma érdekel nagyon: ha tél, ha nyár, alig bírok felkelni. Ha már sikerül, jöhet a tejeskávé, pörgős zene, flylady reggeli rutin (külön köszi, Via!), na de addig?? A legeslegutolsó percig húzom a felkelést és utána már csak a rohanás van. Nem munkábamenős reggeleken meg a lelkifurdalás, hogy átalszom az életemet.
    Lehet, hogy válasz helyett kérdeznem sikerült??? :)))

    • Saxana írta:

      Annyira a válaszom nem fog segíteni, de talán kicsit megnyugtat: én is pontosan ilyen vagyok:) kitaláltam már többször, hogy én is olyan leszek, mint néhány ismerősöm, akiket kidob az ágy ébresztő nélkül is, próbáltam, hogy mindig egy pár percet állítom előbbre az órám, és úgy szoktatom magam, de nem ment:) én megbarátkoztam a gondolattal, hogy én szeretek aludni, és sajna, több alvásra van szükségem ahhoz, hogy működjek, mint másnak. Ha már rájöttél, mennyi alvás kell neked, hogy ne legyen nagyon szenvedés kimászni az ágyból, számold ki, ahhoz mikor kell lefeküdnöd, és próbáld magad ahhoz szoktatni, pl. időben kezded el az esti rutinokat, hogy időben le tudj feküdni:) nekem egyedül ez segített:)

  9. radyrpok írta:

    Köszi a tippeket! az Activity jó lehet, főleg saját feladványokkal, mert az alapot már kívülről tudjuk. De tulajdonképpen szerintem minden más társas is jó (Rizikó!), erre beindult most az agyam. A “kiscsoportos foglalkozás” is szuper ötlet, lesz is rá alkalom, sok room escape-es helyet ki akarok mostanában próbálni!

  10. radyrpok írta:

    A többi kérdés közül csak a Saxanáéhoz tudok hozzászólni: én is azt gondolom, hogy nem élheted a barátnőd helyett az ő életét. A te erkölcsi felfogásod a te sajátod, ő más elvek szerint él. Viszont szerintem ahhoz is jogod van, hogy ha viszolyogsz a témától, ne kelljen minden alkalommal erről a kapcsolatról hallanod. Ahelyett, hogy minden alkalommal elmondod, hogy nem helyes, amit tesz (ezt már úgyis tudja) szerintem is jobb, ha megkéred, hogy egyszer s mindenkorra ejtsétek a témát.

    (Azért zárójelben hozzáteszem, hogy ne ítéld el nagyon. Kívülállóként szerintem sokkal könnyebb azt mondani, hogy “nős emberrel soha”, mint amikor már szerelmes az ember, esetleg túl fiatal/tapasztalatlan, hogy átlásson a “nagyon megromlott a házasságom, még a hónapban beadjuk a válópert”-típusú dumákon. Szerencsére az ilyen kapcsolatok általában hamar véget érnek…)

    • zöldnyussz írta:

      Biglájk radyrpok a zárójelbe tett részért! :)
      Biglájk adrica! :)

      Néha iszonyú nehéz megállni, hogy ne szóljunk bele mások életébe, de amíg nem kérdezték a véleményünket, szerintem nem szabad osztogatnunk sem. Meg végülis bele sem láthatunk, mi történik a színfalak mögött, csak az elmondottak alapján alkotunk véleményt…

      Még az is lehet, hogy Saxana barátnője is tudja, hogy nincs jól, amit tesz, de ez most egy olyan szitu, amiből valamiért nem tud kitörni. Majd ha elég rossz lesz már neki a helyzet, biztosan meneszteni fogja a nős embert.
      Csak még most nem elég rossz neki…

      • Saxana írta:

        Engem pont ez ‘zavar’ igazából:) tudja, hogy hülyeséget csinál, nincs hitegetve, alapból úgy indultak neki, hogy a pasi sose fog elválni. Az elmondottak alapján pedig elég rossz neki, mivel a pasi munkamániás, így ha jön egy munka, tőle is elrohan, nemcsak a feleségétől (pedig nem szorul rá éppenséggel). Na, mindegy, mert hát szerelmes a lány… igazából, nem tudom, mi kellene még neki, hogy felébredjen.

      • zöldnyussz írta:

        Még az is lehet, hogy nem is a munka miatt mellőzi a pasas, hanem több vasat tart a tűzben…
        Egy idő után csak megunja a barátnőd is, hogy nem lehet a pasasra számítani, meg mindig miatta kell adnia a boldog szinglit mindenhol, nincs kivel együtt menni szilveszteri buliba, moziba, barátok közé, és örökké titkolózni kell. Azért az ilyesmi egy idő után nem lesz túl romantikus… Csak ha tényleg bele van zúgva ebbe az emberbe, a 9 hónap még nem elég sok szenvedés…

        Biztos rossz, hogy végig kell nézned, hallgatnod az egészet, de hát sajnos nem mondhatjuk meg, ki mit csináljon… Én is nagyon nehezen tanultam meg ezt, hogy ki kell bírni, hogy befogjam a számat… Lehet, úgy élné meg, hogy negatívkodsz…

  11. lindus írta:

    Az ünnepre hangolodás nagyon nehezen megy nekem is…egyre nehezebben. Lassan kezd kifogyni mindenből a varázs, és csak annyi marad, hogy már megint kell menni valahová, megint ajándék, megint pénz.
    Talán azokat az eseményeket élvezem legjobban, amikor készülök egy kis meglepetéssel: meglepetésbuli valakinek, ( család, kollegák, barátok), ha ő szervezi az eseményt valami meglepetésprogrammal készülök ( esetleg másokat is bevonva) vagy valami akármi olyasmi, amire nem számit és ami kellemesen érinti, mégha kicsi dolog is. Persze, mindez nem mindig jön össze, nem mindenkinél, de sokszor csak egy kicsit kell gondolkodni és minimális erőfeszitéssel tényleg ünneppé tudod varázsolni számára az eseményt. És ha látom, hogy örül vagy meglepődik, akkor számomra is ünnep lesz.
    Saxana: én pont forditott helyzetben voltam. Én voltam az, aki belebolondultam egy nős pasiba, mondjuk inkább csak plátói kapcsolat volt egy pár találkozással/ beszélgetéssel,és ennyi. De viszont tudtam azt, hogy ezt nem fogom elmondani a barátnőimnek, mert úgy sem értenék meg. Pedig néha elmondtam volna valakinek a kétségeimet illetve az örömeimet mindezzel kapcsolatban….és egy kicsit bántott, hogy nem mondhattam el nekik. De viszont tudom, mit jelentett mindez nekem, számomra mennyire személyiségfejlesztő/ gondolatébresztő stb volt az egész. Most ha valaki arról mesél nekem, hogy SZERET valakit, mindegy kit, nagyon nagyon meg tudom érteni és ahelyett, hogy elitélném, arra biztatom, hogy ha már benne van, minél mélyebben élje meg a saját érzéseit, a kapcsolatot, és tanuljon belőle. Viszont ha ebbe belekezdett, legyen nagyon erős, mikor el kell engedni a másikat…mert az ilyen kapcsolatokat tudni kell elengedni, hiszen a legritkább esetben lesz belőle bolog házasság.

  12. Enn írta:

    Timi: én mindig akkor tudok a leginkább ráhangolódni egy-egy ünnepre, eseményre ha készítek valamit. Tortát vagy süteményt sütök, képeslapot gyártok házilag, üvegfestékezek stb. Nagyon sok mindent lehet előre megtervezni és így nem csak, hogy a kedvem jön meg, de még jól elő is lesz készítve minden. Tényleg nem kell órák hosszat, minden pillanatot kitalálni, de én például kipróbáltam Via jegyzetelős tippjét is (melyik bejegyzésben is volt!? talán a kreatív energiásban…!?) és nagyon bejött. Tényleg csak 5-10 perc és körvonalazódik a dolog. Ilyen nagyobb ünnep előtt (pl. karácsony) a témához illő zenék, filmek is remek szolgálatot tesznek. A közös készülődés a legjobb, ha van valaki akivel át tudjátok beszélni az előkészületeket és mindent ami ehhez kapcsolódik az nagyon sokat segít! Az ő lelkesedése Rád is átragad, legalábbis nálunk így van ez.

  13. hornyak.va írta:

    Első hozzászólásomban Saxana leveléhez fűznék néhány nagy ember gondolatát.
    “Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét.” (Popper Péter)

    „Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért – s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.” Müller Péter

    “Azok érdemlik meg igazán, hogy részt vegyenek életed mindennapjaiban, akik átsegítenek a nehezebb időkben és mikor annak vége, veled együtt nevetnek.” (Ismeretlen)
    „Soha ne kérdezd senkitől, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Az élet egy kísérlet, magadnak kell felfedezned.” Osho

    „A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.” Pam Brown

    „A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat – de van annyi esze, hogy meg sem próbálja. Ő az az ember, aki mellett mersz önmagad lenni!” Pam Brown

    „Furcsa az élet. Ahogy összehoz két embert itt meg amott, mintha csak véletlen lenne, s aztán egymáshoz láncolja őket a barátság láthatatlan erejével.” Wass Albert

    „Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy.” Ismeretlen

    Egy barát ezekért barát. Saxanának én ezeket a gondolatokat ajánlanám, és döntsön ezután a szíve szerint! Az lesz a jó döntés!
    Egyébként Lora hozzászólását támogatom én is, tényleg mélyebbre csúszik a barátnőd érzelmileg, ha még téged is elveszít, még ha csak egy kis időre is. De én nem kerülném a témát, hanem barátként elviccelődném vele, a pasival történt eseményeket. Valakivel meg kell, hogy ossza a jó pillanatokat is, és majd sajnos a rosszakat is. Neki fog fájni a legjobban és akkor badarság lesz majd azt mondani, hogy „Én megmondtam!”, mert ezt Ő is tudni fogja, de megélni, csak Ő éli majd meg. Megjegyzem, az Adrica véleménye is figyelemre méltó, tapasztalt és bölcs a mondanivalója, amit szerintem még húszévesen nem értesz, ezért nem fogadod el.
    Egyébként még lehet belőle happy and is, nagy szerelem, feleségelhagyás stb. , akkor meg miről beszélünk? Legalább megismerjük egymás véleményét.
    Tetszenek a különbözőemberek különböző hozzászólásai.

    • Saxana írta:

      Köszönöm az idézeteket<3 Nem zárkózom el tőle, hogy Adrica véleményét egyszer még teljesen átérzem, már észrevettem, hogy sok dologban változott és változik még a gondolkodásom, de azt hiszem mindig épp az volt a "normális", amit épp hittem/gondoltam, és kellett ahhoz, hogy eljussak valahová:)
      A viccelődés rész is volt, csak ha nem találkozunk egy darabig és nincs időnk hosszan beszélni valahogy kicsúsznak a dolgok a helyükről – ő szégyenli magát, én dühös vagyok, ő stresszel, én aggódom, és így tovább. De tudom, hogy nem akarom elveszíteni, nagyobb szüksége van neki most rám, azt hiszem, mint bármikor…

  14. Saxana írta:

    Szeretném mindenkinek megköszönni, aki hozzászólt, gondolkozott, írt és megosztott velem, amit tudott:) Mindenkitől kaptam egy-egy kis adalékot, hogy picit hogy csinálhatom jobban, és hogy egyáltalán mit csinálhatnék. Épp túl vagyunk egy hosszú beszélgetésen a barátnővel, kis lépésekben, de haladgatunk, hogy talán mindenkinek jó legyen, és jussunk is valahová, és ami a lényeg, együtt:) majd meglátjuk, mennyire leszünk ügyesek:)

  15. Bimb írta:

    Saxana, habár már kicsit lezártad a témát, egy valamit tudnék hozzá fűzni: a barátnőm nem nős emberrel kezdett ki, a húga párját szerette el. Először csak fura volt, később határozottan taszított, hogy erre képes volt – nem, nem kerülhetek ilyen helyzetbe, öcsém van :) Ez annyira nem fért bele nálam a normális és elfogadható kategóriába, hogy megszűnt azóta barátság.

    Remélem, Nektek sikerül megoldani ezt a problémát!

  16. Belendek írta:

    Az eszem megáll tőletek, lányok. Komolyan nem hiszek a szememnek, ahogyan egymást túllicitálva győzköditek ezt a Saxana-t, hogy nős ember szeretőjének lenni normális, sőt, helyénvaló. A morális értékrendetek nagyon elferdült, ráadásul huszonévesen úgy osztjátok a tanácsokat, hogy még egyikőtök sem férjezett, fogalmatok sincs róla, mekkora fájdalmat okoz éppen az a kis cafka egy családnak, csak mert ő éppen “szerelmes”. Üljetek le beszélgetni erről édesanyátokkal, egy nagynénivel, vagy bárki más, idősebb hölggyel, mert a nagy szabadszelleműség az agyatokra ment.

    • írta:

      A hűség szerintem tudatos döntés, és nem esetlegesség eredménye, a hűséges ember pedig nem azért hű, mert nem találkozott még lehetőséggel, hanem mert nem élt vele. Ebből kifolyólag kizárólag a harmadik fél kezébe adni a család fájdalomokozásának terhét és lekiscafkázni szerintem nem korrekt. A férfiak nem szegény tehetetlen tohonyák, akiknek ha már egyszer felállt a farkuk, nincs mit tenni, kefélni kell… Szerintem minden eset más és más, és még azt is el tudom képzelni, hogy a harmadik fél szerelme nem idézőjeles, hanem valódi. Nem fogukat csattogtató, mellüket dobáló, aljas férfivadászokról van szó, hanem ők is emberek. Persze, vannak velejéig romlott nők – és férfiak – is, de ismeretlenül kérem, hogy ne cafkázzunk senkit.

      Azt se gondolnám, hogy a házasság bármin is változtatna. Ha valaki kikacsint egy kapcsolatból, akkor megtalálja a lehetőségét és a módját, anyakönyv ide vagy oda, illetve tud nélküle is hűséges lenni, folyományként a megcsalás ugyanúgy fáj egy “élettárs” státuszban levő nőnek is. Lényegtelen, hogy milyen iratokkal rendelkezik, bárkinek lehet tapasztalata a háromszög bármely csücskén levő pozicióval.

      Sajnálom, ha érzékenyen érint a téma, és megértem a felháborodásodat, de itt most Saxana konkrét barátnőjéről van szó, ezért szeretném, ha nem általánosítanánk, hanem kulturáltan, hajtépés nélkül beszélnénk meg a dolgot. Köszönöm.

Szólj hozzá!

Házszabály

A kedvesség és a tolerancia alapvető errefelé. Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásod nem olyan hangvételben íródott, ami ennek megfelel, inkább ne küldd el. Fenntartom a jogot a személyeskedő, rasszista, bunkó, stb. hozzászólások moderálására. Köszi a megértést. :)