Fejezd be a mondatot! Februári célkitűzés

amaimondat2

Februárban szeretnék…

Lement egy hónap az évből, ami persze nem jelent semmit, mert ez a ” legjobb újrakezdeni, ha itt az elseje/hétfő/újév” egy teljesen önkényes meghatározás. Ugyanúgy ér a döntésed, ha nem január elsején hoztad, hanem március harmadikán délután negyed ötkor, és nem kapsz mágikus szupererőt a naptáristenektől, ha elseje van, vagy hétfő. Úgyhogy ha eddig ez volt a halogatás fő indoka, hogy már nem lehet semmit elkezdeni, mert január elseje elmúlt, bocs, kipukkasztottam a lufidat. :)

Ami ezzel szemben viszont működhet, az az, hogy leírod, hogy mit szeretnél, sőt, mások jelenlétében írod le. Például ide, kommentben. Ez afféle ígéret lesz magadnak, mi pedig nem döntőbírók leszünk, hanem pompomlányok (és -fiúk, ha vannak), akik szurkolnak. Úgyhogy gondold át, hogy mi az az egy apróság, amit minél többször meg szeretnél valósítani februárban, vagy mi az a nagyobb cél, amiért dolgoznál. Mi a fókusza a februárodnak? Írd le, csápolj a többieknek, márciusban pedig visszajöhetsz megnézni, hogy hol tartasz.

Ha bejött a dolog, egy hónap múlva eljátszhatjuk ugyanezt a márciussal! :)

(U.i.: Fekete pontokat nem osztunk, büntetéseket nem helyezünk kilátásba. ♥)

Bemutatom a barátom – FELHÍVÁS

baratomKözeleg a Valentin-nap, ami csak mifelénk jelent nagy szerelmi lónyálat, de Észak-Amerikában például mindenkinek kedveskednek az emberek csokival, üzenetekkel, legyen az munkatárs, szomszéd, vagy családtag. Ez az aspektus nekem pedig máris sokkal szimpatikusabb, úgyhogy gyorsan törjünk is a szívecskés macik egyeduralmára valami hasznossal!

Régóta érdekel az emberi kapcsolatok témája, hogy mi az, amitől két idegen bizalmassá, szövetségessé változik, ezért szeretnék egy új interjúsorozatot indítani a blogon, és ehhez keresek most önként jelentkezőket. :) Nagyon sokan keressük a helyünket a világban, keressük azokat az embereket, akikkel megoszthatjuk az életünket, és úgy gondolom, hogy jó lenne megmutatni, hogy másoknál ez hogy sikerült.  Olyan emberpárokat keresek, akik legalább 5 éve fontos szerepet játszanak egymás életében, és kölcsönös szereteten, tiszteleten alapul a viszonyuk.
Lehetnek gyerekkori barátok, munkatársak, szomszédok, futótársak, játszótéren összeismerkedett anyukák, testvérek, házastársak, szülő-gyerek páros, rokonok, mentor-mentorált barátság… A kor és a nem mindegy, a lényeg, hogy fontosak vagytok egymásnak! :)
A történet mindkét oldala érdekel, tehát mindkettőtöknek szeretném feltenni a kérdéseket!  Semmi tolakodó nem lesz (és különben is csak arra válaszoltok, amire szeretnétek), nagyvonalakban arra vagyok csak kiváncsi, hogy mitől működik jól a ti kapcsolatotok, hogyan kezelitek a bukkanókat, milyen kedves emléketek van egymásról.

Jelentkezz!

Ha egy ilyen duó része vagy, és szívesen válaszolnátok mindketten a kérdéseimre, írjatok egy rövid, bemutatkozó levelet magatokról a via.farkas@gmail.com címre, a jelige: Bemutatom a barátom! :)

Ha ismersz olyan párost, akik kapcsolata számodra példaértékű, és szerinted van kedvük a barátságukról mesélni, küldd el nekik ezt a bejegyzést, és bíztasd őket a jelentkezésre! Köszönöm előre is!

Things I Love Thursday #242

tilt-felirat3

tiltw4-01

tiltw4-02

♥ meglepi ajándékok Japánból – csipkeszalag, csokisperec pandák, és manga (amiből egy büdös szót sem értünk, de szép :D) ♥ nincs laptopom, de már nézegetek rá borítómatricákat (releváns problémákat oldok meg, nyilván) ♥ Bob’s Burgers ♥ al dente spaghetti ♥ sirályok a Dunán ♥ Aliens moziban — és imáim meghallgattattak, mert márciustól lesz 2001 Űrodusszeia is! Már csak Star Wars eredeti trilógia kéne, meg jó pár Hitchcock, és boldog lennék. :) Azért van, ami a vásznon az igazi! ♥ új matraaaac ♥

tilt-felirat2

Hogyan (és miért) legyél spontán?

tervvsimpro

Millió pinelhető és reblogolható idézet kering a neten arról, hogy a valódi világ a komfortzónádon kívül kezdődik, meg hogy az igazi élet akkor igazi, ha kalandos, és különben is, carpe diem. Mindeközben, szintén mondjuk a Pinteresten, tömegesen pörögnek a zsebkendővasalós, bugyiszortírozós, “tedd színsorrendbe a szemhéjpúdereidet és ábécérendbe a tisztítószereidet” posztok, és nem csoda, ha mindkettőre az a reakciód, hogy a jó édes mamáját annak, aki ezeket kitalálta. Merthogy ezek látszólag egymásnak ellentmondó dolgok. Legyen rend, de ne legyen rend. Legyen rutin, de improvizálj  Tudd, hogy mit akarsz, de hagyd, hogy kézen fogjon a sors és magával húzzon. Találd ki az életedet, és hagyd, hogy minden magától történjen. És legyél alacsony és magas is egyszerre, meg Nobel-békedíjas rákellenszerfeltaláló szupermodell ninja. Ez az egyetlen út a boldogsághoz.

Aki régóta olvas, az már tudja, hogy a görcsös ragaszkodás + maximalizmus a mumusom, a “minden túlzás idegbaj” mantrámat pedig még a nagymamámtól örököltem, és ez a tervezés kontra spontaneitás témakörre is vonatkozik. Spoiler: ez a két dolog nem is mond annyira ellent egymásnak, hanem jól kihasználva egymást segíthetik, erősítik. :)

Miért jó, ha tervezel?

Azon kívül, hogy biztonságot és nyugalmat ad az, hogy tisztában vagy a teendőiddel, a terveidet további tervek kitalálásához is használhatod. Tudod, hogy merre haladsz, és ha válaszút előtt állsz, egyszerűbb a terveid fényében döntést hoznod: ez közelebb visz, vagy távolabb attól, amit szeretnék? Milyen előnyei vannak, ha így döntök, és milyen hátrányai? Megéri-e a kockázat? Mit nyerek, mit vesztek? A tervezésről bővebben írtam itt, és a nemsokára induló Ennél Zöldebb! Könyvklubban is lesz még szó róla, mert nagyon sok kérdést kaptam ezzel kapcsolatban. :) A lényeg: nincs bűntudat meg elvárás, hogy ami le van írva, az úgy is lesz, mert ha nem, akkor jaj nekem. Egyszerűen csak leírtam, és ha akarom, át is húzom ugyanolyan lendülettel. Nem jön értem a naptárrendőrség, hogy hát kérem, amit egyszer felírtam, az Megszeghetetlen Eskü. A Harry Potterből igaz néhány varázslat, ez pont nem. :)

Miért jó, ha improvizálsz?

Teendőlisták ide, határidőnaplók oda, ezt is könnyen túlzásba lehet vinni — a végletekig megtervezett, utolsó percig beosztott napok mindent adnak, csak lelki nyugalmat és biztonságot nem. Viszont könnyű ebbe a hibába esni. Ha olyan vagy, mint én, akkor a túlélő agyad sikítófrászt kap a kiszámíthatatlan esetek gondolatára is. Nem tudjuk, hol fogunk enni. Nem tudjuk, melyik busszal jövünk haza. Nem tudjuk, kik lesznek ott. SEGÍTSÉGELRABOLNAKÉSELADJÁKAVESÉNKETDISZKONTÁRONAFEKETEPIACON. A tervezés és listaírás pedig ezen sem segít, mert akkor meg azon lehet fennakadni, ha nem sikerült minden tökéletesre. Bármi is van, önmarcangolás a vége — a füstszűrős sapka tipikus esete.

Az ismeretlentől való félelemnek aztán egyenes következménye az a gondolkodás, hogy inkább nem változtatok, mert abból baj nem lehet, ezt, ami most van, már úgyis ismerem. Nem próbálok ki semmi újat, nem csinálok semmi eltérőt az eddigitől, úgyis rossz lesz, lenyelnek keresztbe, felsülök, kiröhögnek. Minek.

És így is le lehet élni egy életet.

Én valami mást szerettem volna. Egy ideig vártam, hogy ez az érzés majd elmúlik. Kisüt a nap, kedvező a bolygók együttállása, rám kacsint a kedvenc énekesem a színpadról, levélben kapok felhatalmazást az életemre, egyik nap arra ébredek, hogy bátor vagyok, sőt, mi több, egyenesen MERÉSZ, és gyönyörű lettem, és magabiztos, és folyékonyan tudok beszélni bárkivel a világon anélkül, hogy izzadna a tenyerem és az ájulás környékezne.

Hát, erre várva is le lehet élni egy életet.

Rá kellett jönnöm, hogy a változás nem eljön, nem megtörténik magától, hanem én csinálom. Soha nem fogok arra ébredni, hogy már “elmúlt” minden, amire eddig rákentem, hogy miért nem csinálok valamit.  [Tovább…]