“Nincs játszma, nincs tabu, nincs bizonytalanság a kapcsolatunkban.” Lilla & Marcsi | Bemutatom a barátom! #4

baratom04

Az iskolaudvaron kezdőtött minden, azóta megjárták a Camino-t, végigküzdötték a kamaszéveket, most pedig ikreknek nézik őket, reggeli SMS-eket írogatnak egymásnak, szökevény gyöngytyúkokat mentenek, cuki matricákkal díszítik a kalendáriumuokat, és együtt készülnek Lilla esküvőjére. Nagyon röviden Lilla és Marcsi barátsága ennyi, hosszabban pedig a folytatásban következik, ajánlom olvasásra, mert csak még vidámabb lesz tőle ez a keddi nap!

Mondjatok először pár szót magatokról! :)

- Marcsi vagyok, 29 éves, egy élelmiszer-kiskereskedelmi cég külső és belső kommunikációjáért, munkaügyeiért felelek. Szeretem a kreatív dolgokat, legyen szó művészetről, vagy hétköznapi örömökről.

- Lilla vagyok, 28 éves közgazdász. Szeretem a kreatív cuki dolgokat, a színes tollakat, a matricákat és a rózsaszínt.

Most pedig a barátotokról.

M: Lilla 28 éves és szereti a rózsaszínt.

L: Marcsi (nekem csak Maris, de most maradjunk a formalitásoknál) egyrészt teljesen kattant, másrészt viszont komoly, ha a helyzet úgy kívánja. Rengeteget lehet vele nevetni (néha a fulladásig röhögni). Próbálja titkolni, de elképesztő tehetsége van az íráshoz, alig várom, hogy az első regényét a kezembe vegyem.

Mikor és hol ismerkedtetek meg? Hány évesek voltatok? Mire emlékszel az első találkozásról?

M: 10 évesen új iskolába kerültem, ahol a tanárok ismerkedő kirándulást szerveztek az új osztálynak. Ahogy beléptem a kapun, minden szem rám szegeződött, és a csapatba verődött gyerekek elkezdtek pusmogni. Csak álltam és szorítottam a Barbie-s hátizsákom vállpántját, mígnem kiszúrtam egy másik kislányt, aki az apukájába kapaszkodva bömbölt. „Na, ő pont úgy érez, mint én”, úgyhogy odamentem, és megkérdeztem, hogy hívják.

L: 10 évesek voltunk, amikor 8 osztályos gimnáziumba kerültünk. A tanév elején volt egy ismerkedő kirándulás. Senkit nem ismertem és akkori énemnek megfelelően nyomtam a bőgőmasinát. És akkor odamerészkedett Marcsi.

Miben vagytok egyformák?

M: A minap együtt ebédeltünk, és egy idős bácsi odajött hozzánk megkérdezni, ikrek vagyunk-e – a sok közös tulajdonságunk közül talán ez a legmegdöbbentőbb, mert szinte naponta kapunk hasonló kérdéseket. Hirtelen ránézve egy fényképre néha én sem tudom, épp melyikünk van rajta.

L: Rengeteg dologban. Sok közös hobbink van és a személyiségünk is nagyon hasonló. Sőt sokszor megkérdezték tőlünk, hogy testvérek, extrém esetben ikrek vagyunk-e.

Miben különböztök?

M: Lilla finnyás. Nem eszik meg különböző zöldségeket, és ezzel teljesen kiborít. De próbálkozik, a kedvemért már polipot is evett, úgyhogy nincs okom panaszra.

L: Marcsi bölcsész, én közgazdász vagyok. Mindig imádtam a matekot, ő az irodalmat szerette. Marcsi sokkal elemzőbb típus, mint én, de ebben már sokat fejlődtem a hatására. Marcsi lényegében bármit hajlandó megkóstolni és az őrületbe kerget a tengeri herkentyűkkel. Marcsi imádja a madarakat, míg én ki nem állhatom őket.

Mi a legviccesebb vagy legemlékezetesebb közös történetetek?

M: Egyszer a szüleim elutaztak, és Lilla átjött vigyázni a házra, no és a baromfiudvarra. Ez persze pont azon a napon történt, amikor a gyöngytyúkok rájöttek, hogy tudnak repülni. 40 gyöngyös robbant ki az utcára, kézben kellett behozni őket. Lilla utálja a madarakat, ezért amikor talált egyet a fűben, rádobott valamit, és én fogtam meg. Néha még álmodok ezzel a délutánnal…

L: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert rengeteg közös élményünk van. Mindenképpen kiemelném a Caminot, mert az igazi barátságpróba volt.

[Tovább…]

“Mi a baj, beteg vagy?” – Nem, ez az arcom.

sminkek

Teljes smink: “Bárcsak nem sminkelnél, sokkal jobban nézel ki nélküle!”
Természetes smink: “Látod? Nagyon szép vagy smink nélkül!”
Smink nélkül: “Furán nézel ki, beteg vagy?”

Az elejétől követem D. Tóth Kriszta smink nélküli selfie-sorozatát, és jó volt viszontlátni az ismerős, retusmentes, természetes arcát az áprilisi Éva címlapján. Nem is akartam írni erről az egészről, mert már sokan megtették, hogy igen, bátor, meg hú de jó, kell ilyen is, counterculture, satöbbi.

Na, de a kommentek. Azok kicsit kiborították a bilimet.

“Olyan nyúzottnak nézel ki.” “Fáradtnak tűnsz.” “Nem lappang benned valami?”

eva2015aprNem ez az első, hogy ilyet hallok. Velem is előfordult már többször, hogy a valódi, natúr pofikámat a közelgő pestis jelének vették. Mert persze, hogy máshogy néz ki az ember, ha egy forgatáshoz két órán keresztül sminkelik és tekergetik a haját, aztán szépen bevilágítják! (“Miért nem csinálod meg minden nap ilyenre a hajadat? Tök jól áll!” — mert nincs rá minden reggel ennyi időm, plusz bentlakásos személyzetem sem! :D)

De mikor lett a természetes arc bepakolva a “beteg” rubrikába? Nem lehet, hogy a szem alatti karikákat, egyenetlen bőrfelszínt (ami egyébként is ott csücsül ám a smink alatt!) azért azonosítjuk a betegséggel, mert amikor az ember éppen napi huszonnégyben ölelgeti a vécécsészét, vagy beparacetamolozva vacog három takaró alatt, akkor kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy hosszú, dús pillái, kontúrozott arccsontja és tökéletesen fedő korrektorja legyen?

Az egész bőrfelszíned emlékkönyve az életednek, minden kicsi sebhelytől a nagyobbakig. Ott vannak a pigmentfoltjaid: a régmúlt nyarak emlékei. Az abbahagyhatatlan röhögőgörcsök okozta nevetőráncok. A szeretteidért aggódással töltött idők homlokráncai. A hormonháztartásod fizikai megtestesüléseként szolgáló pattanások (hello, PMS!). A gyerekkori balesetek hegei, az elkapart szúnyogcsípések. A testeden a növekedésed, sőt, terhességed striái. A császármetszés nyoma a hasadon. A túlélésed bizonyítéka a melleden.

Senki sem születik pórusok nélkül. Mind szőrösek, ráncosak, hegesek vagyunk, és, ha megadatik az a privilégium, hogy megöregedjünk, csak még ráncosabbak leszünk. Legyen úgy.

A másik nagyon mókás komment az “igazán mosolyoghatna”. Miért is? Ez is egyfajta elvárás, hogy “jaj, mosolyogj, olyan szép vagy!” Köszi, épp nincs kedvem. Vagy lehet, hogy belül örülök — csak nem mindig mutatom ki. A resting bitchface is egy sok helyen megírt jelenség, azaz amikor éppen nem vihogsz önfeledten, az arcod alapállapota mások számára komorként, mitöbb, gonoszként, bunkóként definiálható. “Mi a baj, miért vagy szomorú?” — kérdezik ilyenkor, miközben odabenn intenzív lelki életet élek. Szivárványszínű unikornisok hancúroznak a zöld mezőkön, vidám zene szól, énekelnek a madarak és csokoládé hullik az égből. Csak ez kivülről nem látszik, mert nem közönségnek játszom.

Nem vagyok mindig szomorú. És (általában) beteg sem. Ez az arcom. Én már kezdem megszokni. Te már megszoktad a tiédet? :)

Le a pocsolyákkal! – Ennél zöldebb könyvklub 2.

2fejezet

Az előző alkalommal megnéztük, hogyan lehet kifundálni, melyik irány is vezet minket egy olyan élethez, amiben jól érezhetjük magunkat. A második Ennél zöldebb állomás már a status quo borításáról szól — mert bármennyire is tudjuk már nagyjából, hogy mit szeretnénk, előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a kósza álmokból valamit csinálni is kéne, ahhoz pedig kell egy nagy levegő, mert sokszor teljesen más jön, mint ami eddig volt… Hogy kinek mitől érkezik el az a pont, amikor fel bírja emelni a hátsóját, és megteszi az első nehéz lépéseket, az teljesen egyedi. Függ a tűréshatártól, a körülményektől (betelik a pohár), vagy történik valami olyan az életében, amitől átértékel mindent, ami addig történt vele. Ennek nem kell nagy tragédiának, veszteségnek, betegségnek lennie, lehet, hogy egy szép, csendes szerda reggel egyszer csak bemegy a munkahelyére, és hirtelen az ötlik az eszébe: Mégis mi a francot keresek én itt?!

Ez az a pont, ami után már lehet bármit is kezdeni. De addig el is kell jutni. A fejezetben levő gyakorlatok és szempontok mellé most adok két újat: egy szemléletes történetet egy kutyáról, és a pocsolyaszégyen jelenségét.

1. Mindenki a maga pocsolyájáért felelős

Erről a könyvben is írtam, de leírom megint, mert fontos: aki közönyös, azzal nem lehet mit kezdeni kívülről, a változást neki kell akarnia. A pocsolyából (a saját életének a poshadt, sehova sem vezető, “szar, de már megszoktam” verziójából) az egyedüli kivezető út a saját dühe. Amikor már eléggé tele lesz a hócipője azzal, ami van, amikor már eljön egy pont, hogy sokkal rosszabb, ha marad, mint ha változtat (legyen bármilyen nehéz vagy ijesztő is az új helyzet!), akkor ki tud lépni. Amíg ijesztőbb kinn, mint benn, addig bizony ott fog ülni a langymeleg vízben.  [Tovább…]

Utazás, emberek, otthonosság – AirBNB

airbnb01

Londonban barátoknál szálltunk meg, így nem kellett alvóhelyet keresnünk, de kitaláltuk, hogy egy éjszakára leugranánk Brightonba, mert a múltkori egy napos kirándulás is annyira jól sikerült, ehhez viszont már szállást kellett keresni. :) Egy ideje szemeztem az AirBNB-vel, csupa jót hallottam róla, és több ismerősünk is próbálta már, így aztán nekiláttunk keresni egy jó kis szobát. Eddig akinek meséltem róla, hogy hogyan találtunk szállást, hiperlelkes lett, hogy ez mennyire jó, úgyhogy leírom nektek is, hátha a legközelebbi utazásotokhoz kipróbáljátok, vagy esetleg kiadnátok a szobátokat/lakásotokat.

Az AirBNB nagyon röviden egy online szálláskereső, de nem klasszikus apartmanokat vagy hotelszobákat lehet kivenni, hanem helyiek lakását — akár egy külön szobát, akár az egész lakást, de olyan is van (ha valaki olcsóbb megoldásra vágyik), csak egy ágyat bérel, és a szobán más utasokkal osztozik. Az egész világon vannak kiadó helyek, Magyarországon is, szóval érdemes körülnézni! :)

Ez jó a vendégnek, mert

  • otthonos, barátságos körülmények között lakhat, de tiszta, felszerelt környezetben;
  • sokszor olcsóbban jön ki, mintha hotelbe menne;
  • bennfentes tippeket kaphat helyiektől;
  • akár életre szóló kapcsolatot, barátságot alakíthat ki a vendéglátóival.

És jó a házigazdának is, mert

  • a vendégek által megismerhet új kultúrákat, nyelveket, konyhákat (sokan főznek a házigazdáiknak, ha sokáig maradnak, és együtt vacsoráznak);
  • ismerkedhet érdekes, új emberekkel, és ki se kell hozzá mozdulnia otthonról :)
  • plusz bevételre tehet szert, kihasználhatja a lakása adottságait, akár úgy is, hogy ő is otthon van közben.

Nagyon tetszett ez a szisztéma, főleg, mert én ritkán érzem jól magam a totál steril hotelekben. Szeretem, ha nem izolált turistaélményem van egy városról, hanem amennyire lehet, helyi szemmel látom a város valódi arcát, és egyáltalán nem vágyom ötcsillagos kényeztetésre minden utazáson — a legtöbb helyen gyakorlatilag aludni járunk a szállásra, szóval nettó lesz*rom, hogy hány csatorna van a plazmatévén. :) Legyen tiszta, tudjak fürödni meg aludni, és boldog leszek.

Mi egy nagyon kedves családot (szülők + öt éves kislány) szúrtunk ki magunknak. Megnézegettük a képeket: egy szép padlásszobát alakítottak át vendégszobává, és maga a házaspár is elsőre szimpatikus volt a profiljuk alapján. A foglaláshoz írnunk kellett egy bemutatkozót magunkról (kik vagyunk, milyen szokásaink vannak – pl. nem dohányzunk, nem szoktunk részegen randalírozni), és aztán ha a házigazda leokézta a dolgot, fizethettünk is. A fizetés előre történik, ám a vendéglátó csak azután egy nappal kapja meg a pénzét, hogy mi eljöttünk onnan. Ezt beszéltük is vele, hogy valószínűleg a szolgáltatónak ezért is éri meg a dolog, mert amellett, hogy egy minimális közvetítői díjat levesznek, sokszor akár hónapokig náluk ül a befizetett pénz, amit bizonyára nem csak nézegetnek messziről. :) A házigazda hölgy (T.) elmondta, hogy ettől függetlenül nagyon örül, hogy a pénz előre van intézve, és nem személyesen kell adni, mert ő zavarban lenne, ha kérni kéne, hiszen a legtöbb vendégükkel annyira jóban lesznek, hogy hülyén venné ki magát a számára, ha az utazás végén fel kéne hoznia a témát, hogy na, akkor beszéljünk a fizetésről. Nagyon aranyos volt. :) Így teljesen tiszta az egész, ráadásul valamiféle biztosíték is a vendégek személyéről, hogy bankkártya adatokat kell megadni; ha bunkók vagy átverősek lennének, nem így keresnének szállást.

airbnb03Kilátás a szobánkból.

Ami a bizalmat illeti, egyszerre ideális és ijesztő egyszerre, hogy vendéglátóink milyen nyitottsággal és kedvességgel álltak hozzánk, és az összes vendégükhöz. Ha ők éppen nincsenek otthon, az egész házukat ki lehet venni úgy, hogy közben ott vannak a cuccaik — van hely a vendégek ruháinak is, és senki nem nyúl a máséhoz. A kislányuk játéka is “bemegy a közösbe”, vendég gyerekek játszanak vele, és eszembe jutott, milyen lehet olyan szellemben felnőnie egy gyereknek, hogy nem kell görcsösen ragaszkodnia a tulajdonához, hanem megszokja, hogy bizony vannak más emberek is, érdekesek, lehet velük beszélgetni, és nem bántanak. Egészen más életélmény ez. Rossz tapasztalatuk (rablás, visszaélés, stb.) még nem volt, egyszer lettek csak tajrészegek a vendégeik, és ágyba akartak velük mászni (…), de ebből sem azt következtették, hogy akkor mindenki egy állat, és elég volt a szobakiadósdiból, hanem beírták a profiljukba, hogy a házon belül alkoholt fogyasztani tilos, és csak olyan jöjjön, aki ezt tiszteletben tudja tartani. Kész. Utolsó napunk reggelén a család előbb elment otthonról, ketten maradtunk, a kulcsot az asztalon kellett hagyni fenn a szobában, és mentünk is. (“Mivel fogok bezárni?” – “Semmivel, csak behúzod magad után az ajtót.” Most már értem a bizalmat ilyen közbiztonság mellett…) Nem tudom, valaha képes lennék-e ilyen bizalomra, de őszintén nagyon irigylem, hogy T. és családja olyan világban élnek, ahol ez a normális, mert azt hiszem, meg tudnám szokni…  [Tovább…]

Things I Love Thursday #247

tilt-felirat3

tiltw9-01 tiltw9-02 tiltw9-03tiltw9-04 tiltw9-05 tiltw9-06 tiltw9-07 tiltw9-08

♥ szííííííínek mindenhol (mennyire jók már ezek a színes biciklik?) ♥ friss levegő ♥ virágok ♥ sirályhangok ♥ kedves emberek ♥ papírboltban nézelődni ♥ órákat eltölteni egy könyvesboltban ♥ jó kávé ♥ Parks & Recreation finálé :'( ♥ PONY PONY PONY ♥ internet – komolyan egy áldás, hogy online dolgozom, mert bárhonnan végezhetem, csak wifi kell hozzá. Mobilról nyilván nehézkesebb, de megoldható, egy laptoppal viszont tényleg nincsenek határok. :) Így aztán a múlt héten városnézés és egyebek mellett is tudtam munkaügyeket intézni London belvárosából, Brighton tengerpartjáról, repülőterekről, vonatokról, kávézókban, múzeumokban, meg ahol éppen volt egy fél percem. Isteni.  ♥

tilt-felirat2