Vedd fel a nyúlcipőt!

coolrunning00

A futós Tchibo videónkat egy különösen szeles, hűvös napon forgattuk a Kopaszi-gáton, ráadásul éppen aznap, amikor a laryngitisem alászállt és bronchitissé nemesedett. Megmondom őszintén, jó ezeket a képeket a meleg szobából, tejeskávé és Norah Jones mellől visszanézni (Norah csak lélekben, azaz hangban van itt). :)

A koncepció az volt, hogy hatan nagyon szép és praktikus rucikban futkosunk fel-alá. Én protekciósan mindössze meditációval melegítettem be (igaz, a futásom is inkább mentális volt), és a közös jelenetekben sem kellett sokat loholnom. Nem is nagyon voltam rá képes, szerintem ez abból a kevésből is látszik, ami végül bekerült a videóba. (A piros bohócorrom szerencsére nem, Noémi igyekezett lesminkelni, én meg nem letörölni orrfújásnál.)

Rajtam egy tök jó fehér, geometriai mintás, hosszú ujjú felső volt, és egy bővebb szárú, kényelmes, megkötős futónadrág. A melegítőfelsőmon sok titkos zseb volt mobilnak, mp3 lejátszónak, és kötelező mindegyik nadrágon hátul a segg-zseb, amibe nagyjából két BKV-jegy fér. :D A cipő nagyon trükkös, mert annyira könnyű, hogy amikor megfogtam a dobozát, azt hittem, hogy üres, és felvéve is nagyon kényelmes volt. Ráadásnak minden ruhadarabon vannak fényvisszaverő részek, így szürkületben is biztonságosak — akár kiránduláshoz vagy biciklizéshez is.

Előbb jöjjön a videó, aztán a werkfotók!

 

Egy használaton kívüli hajóállomás volt a főhadiszállásunk, mindenki ott melegedett, amíg sorra nem került – szerencsére volt tea és kávé, az segített egy picit, de így is teljesen bebugyoláltuk magunkat, amikor nem forgott a kamera.

coolrunning11

A konkrét futásból nem jutott sok, szóval nem volt miben kimelegedni, állva meg nagyon hideg volt. Nyakig beöltözve vészeltük át a várakozós időszakokat. :)

coolrunning06 [Tovább...]

Vízumok és táborozás Amerikában – Szeretem a munkám #54

Mircsi 22 éves, program koordinátor és vízum ügyintéző, bár ő inkább úgy szereti hívni, hogy visa manager. :) A CCUSA nevű amerikai központú cégnél dolgozik Budapesten. A cég nyári munkákat (főleg táborosakat) közvetít diákoknak az USA-ba és Kanadába. “Ja, és a legjobb az egészben: mivel nyáron az irodában nincs túl sok munka, ezért júniusban mi is felszállunk egy repülőre, és elrepülünk a táborunkba Amerikába!!” 

Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

mircsi-usa

New York — a csapat gulyást kóstol a táborban — Hálaadás — Brooklyn-híd.

- Hogyan kezdődött a történeted, és mit is csinálsz pontosan?

Én is lelkes táboroztatóként kezdtem 2011-ben. Visszatértem egy évvel később is, aztán elkezdtem az itthoni irodának is dolgozni, ami főleg abból állt, hogy boldognak-boldogtalannak az élményeimről meséltem, hátha valaki kedvet kap, és persze mivel úgy adódott a lehetőség időnként az irodában is kisegítettem.  Kapcsolatot tartok a jelentkezőinkkel, bíztatom, lelkesítem őket, beszedem tőlük a papírmunkát, válaszolok a kérdéseikre, ügyes-bajos dolgaikat próbálom megoldani, együtt örülök velük, amikor találunk nekik munkát. Nyílt napokat is tartok az irodában, telefonokra, e-mailekre válaszolok.

Amikor vízumidőszak van (februártól júniusig), járok a nagykövetségre, viszem a vízumjelentkezéseket, intézem az időpontokat és próbálok mindenki kérdéseire válaszolni.

Nyáron nincs semmi teendő az irodában, így én is átavanzsálok program résztvevőjévé, és én is visszamegyek a táboromba, Észak-Karolinába. Csináltam már mindenfélét: konyhai munkát, mosást, irodában is voltam egy hetet, de idén nyáron gyerekfelügyelő munkakörbe mentem vissza, így 6-10 éves fiúkat és lányokat táboroztattam.

Szóval nekem ez tényleg egy aféle álommunkahely, mert beszélhetek angolul, sok emberrel találkozhatok (akiket próbálok személyesen is megismerni), és persze láthatom a munkám eredményét: 400 ember éli át élete legjobb nyarát, sokan új emberként térnek vissza, de mindenképpen rengeteg élménnyel.  [Tovább...]

Mit csinálj, ha kopog a Kóklerrendőrség? – 6 ötlet a boldogság megtartásához

Mint bármilyen más cél az életben, a boldogság is olyan, hogy az odavezető út és az eredmény megtartása egyaránt nehéz, és mindkettőn el lehet hasalni, de keményen.

A kicsi szabotőr hang nem csak azt tudja megakadályozni, hogy tegyünk valamit az életünkért, vagy örülni tudjunk valaminek (“még nem vagy elég jó”, “úgysem fog sikerülni”), hanem a már elért boldogságot is meg tudja keseríteni. Azt hiszem, feltételek és apróbetűs kitételek nélkül örülni annak, ami van, legalább olyan nehéz, mint egyáltalán elérni oda, hogy tudjunk örülni.

A Higgy magadban!” projekt keretében ismert szerzők mellett engem is felkértek, hogy írjam le, hogyan látom a boldogságot. Úgy döntöttem, hogy nem arra írok tippeket, hogy mitől lehetsz boldog (azt úgyis csak te tudhatod). Mivel szeretem a kihívásokat, ezért egy kicsit alternatívabb útját választottam a téma megközelítésének: a boldogság kicsit zavarosabb oldaláról szeretnék beszélni, amiről ritkán esik szó, főleg arról, hogy hogyan lendülj túl rajta.

Vagyis: Ha már boldog vagyok, nem örülhetnék neki?

Az első, felhőtlen pillanatok-órák után gyakran bekapcsol a bűntudat, és a kicsi hang elkezdi mondani a magáét. Ez önmagában nem baj; annak a jele, hogy gondolkodó, érző lény vagy, és szívesen elemzed magadat és a környezetedet. De nem kell hagynod, hogy átcsapj önszabotáló üzemmódba.

Mit tudsz mondani a kis hangnak, ha beszólogat?

bubble-bursting

1. Nem is dolgoztam érte meg igazán, itt valami tévedés történt, ez nem jár nekem.

Sokan úgy tartják, hogy a munka csak akkor igazi, ha utálod, és ha olyannal keresel pénzt, amit szeretsz, akkor az csalás. Nem csak akkor “ér” az örömöd, a szerencséd, a sikered, ha vért izzadtál érte. Ez a gondolkodásmód tökéletesen tudja szabotálni, hogy valaha is jól érezd magad az életben.

Bár nem jár kevesebb küzdelemmel, nehézséggel és áldozathozatallal az, ha számodra élvezetes és szerethető munkát űzöl, néha különösebb erőfeszítés nélkül is történhetnek veled jó dolgok. Megmagyarázhatatlanul, más emberek jóindulatából, a véletlenek eredményeként is érhetsz el olyan eredményt, amelyért kivételesen nem kellett megpusztulnod. Örülj neki, hogy néha ilyen is van! Most fogadd el és élvezd.

2. Ki vagyok én, hogy jól merjem magam érezni?

Még mindig nem te vagy a világ elsőszámú, Nobel-díjas, maratoni futóbajnok díjnyertes anyukája, az Összföldi Békeúnió Elnöke, hetvenöt diplomával, öt nyelvvizsgával, két étteremmel és saját szakácskönyvvel, jólnevelt kutyákkal, szerető férjjel és tökéletesre nyírt pázsitú kerttel?

Na és aztán!

Nincsen Boldogság Mikulás, aki érdem szerint osztja az örömöt. Tudsz örülni egy leveli békának? Hát kinek van joga hozzá, hogy azt mondja, hogy neked ezt nem szabad? Senkinek. Örülj a brekinek, és kész.

A te örömöd a sajátod – a világnézeted, a tapasztalataid, a vágyaid és a céljaid, a személyiséged és a természeted befolyásolják, hogy minek tudsz örülni. Nem egy szigorú, külső táblázat osztja be, hogy kinek és miért szabad boldognak lennie, és nincs arra sem egy szabályzat, hogy csak bizonyos “szintek” után szabad örülni valaminek. Ugyanolyan fontos a te örömöd, mint bárki másé.

3. Most gyanúsan jó minden, de biztos mindjárt rossz lesz, mert ez a világ rendje…

Ez a gondolkodás valójában azt mondja, hogy a világ alapállapota az, hogy minden rossz, és a jó dolog az anomália, ami ráadásul időlimites, tehát ha valami jó, akkor elindul lefelé a számláló, mint a filmekben: “vigyázat, már csak eddig tart, és utána megint nagyon rossz lesz – mint mindig”. Nem hülyéség? Már megint ez a numerikus, ráadásul polarizált gondolkodás!  [Tovább...]

Egy tökéletes nap margójára

perfectday

Te mindig olyan jól nézel ki, mindig vidám vagy, tele vagy önbizalommal, mindenre van időd. Hogy csinálod?

SEHOGY. Mert nem ez a valóság.

Olyan sokszor kapok levelet, ami ilyesmit tartalmaz. Lehet, hogy eddig nem voltam világos azzal kapcsolatban, hogy mi az igazság, úgyhogy most leírom röviden és tömören, és aki legközelebb azt hiszi, hogy tökéletes vagyok (haha), az már csak egy linket fog kapni válaszul. :))

Per pillanat kócos vagyok, melegítőben ülök (és jóval dél után öltöztem át hálóingből), nulla smink van rajtam, a bőröm romos állapotban, az orrom kipirosodott a sok orrfújástól. Néha nyöszörgök, mert épp menstruációs görcseim vannak ráadásnak. Uzsonnára egy túrórudit és tejeskávét ittam. A teendőimben lubickolok (a köhögés miatt szó szerint mondhatnám azt is, hogy fuldoklom), próbálom utolérni magam. Amit tudok, elhalasztok, ami fontos, előre veszem. És van, amit kikukázok, mert nem fog beleférni. Persze, akkor bűntudatom van, mert bele kéne férnie. De nem fog. Még egy csomó cucc nincs elpakolva a nyaralás óta, mert betegen nyomtuk az ágyat, nem a szexi értelemben. A héten egyszer rendeltünk pizzát, és egyszer konzervbab volt az ebéd. Mondhatnám, hogy azért, mert azt kívántam, ami igaz is lenne, de benne volt az is, hogy nem volt erőnk főzni. A konyha egészen romokban, az ágy napok óta nem volt beágyazva (minek, mikor a nap felét ott töltöm). És még nem írtam meg a mai Megint Hétfőt. (Még nem döntöttem el, hogy meg fogom-e. Lehet, hogy nem. Holnapra toljam vagy teljesen kihagyjam, és legyen csak jövő héten? Mit fogtok szólni? Ezen is lehet parázni egy kört.) Ha nem sikerült volna délután aludnom másfél órát (végre!), akkor azt hiszem, közel lenne a pánik. Talaj alólam ki, plafon felülről rám, mert túl sok, és nem bírom.

És ez nem egy kirívó nap, nem szökőévente egyszer van ilyen az én stepfordian tökéletes buborékvilágomban. Most tényleg extrán sok minden összejött, de inkább azt mondanám: az a szökőévente egyszer, amikor minden glédában áll, velem együtt. De hiszen nem is az a célom, hogy hibátlan múzeumban lakjak és én legyek a topmodell háziasszony üzletasszony csillámpóni királylány.

Nem azért vagyok boldog, mert tökéletes az életem. Annak ellenére vagyok boldog, hogy nem az. Illetve a tökéletlenséggel együtt.

Szerintem nem az a művészet, ha egy hibátlan életben minden tutijó, és a nulla programodat naná, hogy tök jól be tudod osztani. Szeretek bozótvágóval átrontani a káoszon. Jobb gyakorlóterep úgy időbeosztást gyakorolni, hogy van teendő bőven. Nem hiszem, hogy ilyen gyakorlott lennék az életem sok területén, ha nem nehéz terepen ment volna az edzés. :) Vagy lehet, hogy csak ezt mondogatom magamnak, mert akkor jobban elviselem, hogy messze van a hibátlantól minden. Ez is benne van a pakliban. De működik, mert elégedett vagyok. :)

Egyszer valaki azt írta, hogy sokáig nem tartott hitelesnek, mert nem értette, hogy miért érzem jól magam, mikor tökre semmi okom nincs rá. Aztán rájött, hogy pont ez a titok. Szeretném, ha azok, akik engem valami bezzeg-piedesztálra kitűztek, és bűntudat-keltő inspirációnak használnak, felismernék, hogy nincs varázspirulám, hacsak a leszarompirula (magnézium) nem az.

Ha azt hiszed, attól, hogy optimista vagyok, sosem hiszem azt, hogy nem fog sikerülni, tévedsz. Rettegek. Sokszor még akkor is rettegek, amikor épp tövig nyomom a gázt. Az agyamban a kis hang sikít, hogy “megfogunkhalnííííííí”, egy másik meg sátániul kacag. Aztán mikor vége van az élménynek, odafordul a hiperventillációtól eszméletét vesztő másikhoz, hogy “Na ugye, hogy megmondtam, hogy jó lesz”. Nem mindig hallgatok ám rá, néha benyomom a vészféket, és a sikító hangra hallgatok. Nem tudom, hogy miből maradtam ki eddig emiatt. A sátáni kacajúval eddig nem jártam rosszul. Úgyhogy ájuljon csak el a másik. :)

Ha azt hiszed, hogy attól, hogy a videókban vagy a fotózásokon csodálatosan gyönyörű vagyok, akkor egyrészt köszi, másrészt tudd, hogy az egy fodrász és egy sminkes munkája, (plusz a rossz képeket, amin óriás tokám van és látszik a szemtengelyferdülésem, sosem látod :D), harmadrészt kérlek-kérlek ne szorozd fel, és képzeld azt, hogy MINDIG úgy nézek ki. Newsflash: szőrös a lábam, reggel büdös a szám, 40-es méretű nadrág jön csak fel a hátsómra, de volt az 48-as is, emiatt striáim is vannak. Nem tudom, fogok-e tudni annyit súlyzózni, hogy a bingo wingem eltűnjön a tricepszemről, de nem adom fel és meglátjuk, hátha. Addig is: merek vele integetni, és bikiniben sokkal jobb strandolni, mert gyorsabban szárad, mint az egyrészes fürdőruha. Készült egy kép rólam a nyaraláson, ahogy őrült boldogan rohangálok a tengerparton. Fodrozódik rajta a combom. Akkor és ott nem zavart, itthon már nem szívesen nézem meg. Úgyhogy pontosan ezért minden nap ránézek, és az arcomat figyelem: már volt olyan, hogy nem zavart, tudtam önfeledten mosolyogni, miért ne lehetne megint. Van lábam. Futkostam a tengerparton. Nem dobtak vissza a Greenpeace-esek a vízbe, mikor kifeküdtem a homokba. Nem perelt be a divatrendőrség, hogy hogy van pofám 40-es seggel nem nyakig beöltözni. Minek kell itt nem örülni? De még mindezek ellenére akkor is van, hogy néha becsap a gyomorgörcs, hogy talán mégse kellett volna vizuálisan szennyeznem a strandolókat. Igen, még nekem is vannak ilyen gondolataim. Dolgozom rajta.

Ha azt látod, hogy magabiztos vagyok, ne hidd azt, hogy ez velem született, nincsenek önostorozó gondolataim, és soha nem voltak önértékelési zavaraim. Ez, amit látsz, nem öt perc munkája. Sőt, nincs is kész. Én is tudom magam szar alaknak, haszontalannak, lustának vagy rondának képzelni. Nem az a célom, hogy ez elmúljon (nem tudom, fog-e egyáltalán, hiszen annyi hatás ér, és rosszabb napokon képes vagyok el is hinni, hogy tényleg, milyen alapon érzem jól magam, és különben is, ki vagyok én, hogy jól merjem érezni magam!). Már annak örülök, ha túlnyomó többségben vannak a jó napok, és amikor rossz passzban vagyok, az csak egy kis szürke felhő az égen. Ha vihar lesz belőle, megtanulok vele táncolni, mert rájöttem, hogy küzdeni ellene felesleges. (Olyankor bőgök, tombolok, és kiadom a stresszt – erről is sokszor írtam már.) És nem vagyok mindig magabiztos. Tudok zavarban lenni, leblokkolni, mint bárki más.

Azt se képzeld, hogy engem mindenki szeret, engem sosem bántanak, nem kapok nagyon durva megjegyzéseket, hogy soha nem voltak kemény leckéim az élettől, veszteségeim, kudarcaim, pofáraeséseim. Én is tudok hülye döntéseket hozni, hibázni, meggondolatlan lenni.

Nem azért vagyok jól, mert ezek nem voltak.

Mindezekkel együtt vagyok jól. Ez azoknak rossz hír, akik azzal tologatták eddig a változást, hogy erre úgyis születni kell, vagy hogy meg kell várni, amíg minden rendben lesz, mert a boldogság majd akkor eljön.

Kócos vagyok, fáj a hasam, mocskos a konyha.

Jó itt.

“Ideális első munkahely” – egy bolti eladó vallomásai (Szeretem a munkám #53)

szeretem-boltieladoDóri 23 éves, és egy saját vállalkozás indítása előtt bolti eladóként dolgozott egy francia fast-fashion márkánál. A bolti állás sokaknak remek kiindulás, kiegészítés, és ahogy Dóri fogalmazott, “tipikusan olyan munkakör, amiről sokan formálnak látatlanban véleményt :) Szívesen mesélnék a szépségeiről és buktatóiról, miért érdemes vállalni (pont első munkahelynek, vagy suli/kisgyerek mellett), mire érdemes figyelni, milyen ismereteket igényel és ad.” Lehet ilyen kérésnek ellenállni? :)

Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

- Miből áll egy bolti eladó munkája?

Nyersnek tűnik ezt kimondani, de a fő feladatunk bevételt generálni. :) Nálunk ezt a vevővel történő, nem tolakodó kommunikációval próbáljuk elérni elsősorban, tehát igenis oda kell mennünk mindenkihez, köszönünk, és felajánljuk a segítségünket, ha szükség van rá. Ajánlunk, és nem tukmálunk. Emellett viszont minden más is a mi feladatunk, tehát a mi dolgunk az üzlet tisztán és rendben tartása, az arculattal is mi foglalkozunk, és a statisztikákat is mi számoljuk. Biztonsági őrünk sincs, tehát az ilyen jellegű figyelem is a miénk.

Változó beosztásban dolgozunk, tehát az óraszámunkon (és a szükséges túlórákon) belül reggel 9-től este 10-ig bármikor (vasárnap csak 8-ig), néha akár nyitástól zárásig.

- Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

Egyre kevesebb üzletben kérnek eladói végzettséget. Amit viszont kérnek, az az, hogy kommunikálj minél gördülékenyebben, tudj azonosulni az adott üzlet stílusával, érdekeljen az öltözködés, legyél rugalmas és számolj a hétvégi munkával, beszélj legalább egy idegen nyelvet, és tudj alkalmazkodni az éppen adott körülményekhez; nagyon kevés vásárlónál is megtaláld a feladatod, de nagyon nagy tömegnél se ússz el a munkával. És tanulj gyorsan, mert egy teljes üzlet aktuális árukészletét kell fejből tudnod, minél naprakészebben. :)

- Mi a legnagyobb félreértés a munkával kapcsolatban?

Megszámlálni sem tudom, hányan mondták nekem az elmúlt egy évben, hogy mennyivel kedvesebbek vagyunk mi, mint a többi üzlet eladói az adott plázában. Vásárlóként ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy „szívességet tesz” az eladó, és csak lézengünk a boltokban, aztán vagy megtaláljuk, amit keresünk, vagy nem. Nálunk eladóként örülünk, ha segíthetünk, hiszen te is megtalálod, amit keresel, nekünk pedig a kötelezők mellett sikerélmény, ha elégedetten távozol.

- Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Ez a munka nekem kitérő volt a terveimben, nagyon nagy szükségem volt fix fizetésre, és ez jött be. Cserébe viszonylag gyorsan megszerettem, és megerősített abban, hogy igen, szeretnék divattal foglalkozni. Engem inkább még a tervezési fázis érdekel, ami a folyamat legelső lépése, most pedig a legutolsóval volt dolgom, ami fontos tapasztalat.  [Tovább...]