Hello again, London! – 3. rész: Múzeumok

muzeum-01

A februári londoni útunk mesélését tematikusan folytatom továbbra is – jöjjenek a múzeumok! :) Mivel legutóbb a British Museum az utolsó napra maradt, ráadásul akkor sikerült már kikészítenem a bokámat is, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, és gyakorlatilag az első útunkba ejtett látnivaló volt. Azt akkor még nem tudtuk, hogy lesz egy második látogatásunk is, szintén az utolsó napon… :)

Szóval öveket becsatolni, teákat bekészíteni! Jön egy hosszú, képes mese — dinoszauruszokkal, Picassoval, Sherlock Holmes-szal, és minden jósággal.

A British Museumba tervvel érkeztünk, mivel már valamennyi fogalmunk volt arról, hogy mi merre van, és mit szeretnénk mindenképpen (újra) megnézni. Amit kihagytunk: a görögök/rómaiak (savariai lányként engem nem igazán tudnak megdöbbenteni a mozaikok meg római pénzek, olyat szeretek látni, amitől hanyatt vágom magam :D), egyiptomiak (a múmiáknál mindig tömeg van), és a kínai porcelánok. Ami a legleglegfontosabb volt, az az ázsiai rész, külön tekintettel az indiai, asszír, japán delegációra, illetve a mexikói művekre, illetve mivel legutóbb tényleg csak “berohanunk-kirohanunk” alapon tudtuk le a felvilágosodós termet, most oda is bementünk. De nem volt egészen zökkenőmentes a dolog.

muzeum-04muzeum-10 muzeum-11

Történt ugyanis, hogy — rém meglepő módon (/sarcasm) — esett az eső, de nem ám úgy, mint Budapesten (pl. most is), mintha dézsából öntenék, hanem szemerkélt, drizzle. A helyiek ennyiért még az ernyőt se nyitják ki, esetleg egy kapucnit feltesznek, aztán csókolom. (Úgyis max. 15 perc, és eláll.) Nem úgy a turisták. Mintha cukorból lennének, kiverik egymás szemét az ernyővel, és pánikszerűen rohannak fedezékbe. Ami aznap éppen a British Museum lett.

muzeum-12 muzeum-13

Én ennyi embert még nem láttam egy helyen. A földön fetrengtek, száz méteres sorok álltak a büfék előtt (kétszáz méteres a vécénél), a földről ették a kajájukat, és volt egy úriember, aki a kiborult kávéja felett, mint ha mi sem történt volna, a padlón törökülés közben piszkálgatta a mobilját. Kiábrándító volt, amellett, hogy mozdulni is nehezen lehetett. Szóval kifejezetten örültünk, hogy tervvel érkeztünk, és tudtuk, hogy mit szeretnénk célirányosan megnézni. Közben a saját hangulatunkon enyhítve néha elmorogtunk egy “rohadt turisták”-ot a bajszunk alatt. :D [Tovább…]

Praktikus neszeszer kézipoggyászhoz

A matek így néz ki: hosszú hétvége + kézipoggyász + pipere 1 liter alatt (és semmi sem több 100 ml-nél). Éljenek a kihívások! :) Timi kérdezte, hogy mit szoktam pár napra csomagolni az utazáshoz, és örömmel megosztom a trükkjeimet. Én egyébként akkor is így csomagolok, ha a fenti egyenletben nem szerepel fapados járat, pusztán azért, mert utálok feleslegesen cipekedni és liternyi löttyöket sétáltatni. :)

Ha neked is érzékeny a bőröd, akkor nem kell bemutatnom, hogy inkább viszed magaddal a bevált cuccokat, mert a szállodai szappanoktól, tusfürdőktől csak vakarózol. Ezek viszont sokszor nagyon sok helyet tudnak foglalni, és sakkozni kell a hátizsákodban, hogy minden beférjen, plusz, ha repülsz, még a légitársaságok szabályzatainak is meg kell felelni. Ha átgondoltan csomagolod a piperét, akkor amellett, hogy nem kell plusz bőröndért fizetni (és ki tudod használni az olcsó fapados járatokat), lemondanod sem kell a kedvenc kencéidről. Ráadásul a csomagodban is több hely marad — könyvnek, kajának vagy szuvenírnek. :))

kezipoggyasz-neszeszer

1. Multifunkció

Ha több szerepet is ellát egy termék, akkor igazi utazós darab. Egy pici tégely sheavaj igazi jolly joker lehet: száraz kézre, ajakra, testápolónak is beillik. Sminkcuccból is olyat szoktam betenni, ami egyszerre több “részemre  jó” — a kedvenceim a pirosítónak & szemhéjpúdernek is alkalmas paletták, most pl. egy Body Shopos Shimmer Wave-et nyúzok. :) De a Bobbi Brownnak is gyönyörű Shimmer Brickjei vannak. Ezekhez egy utazós ecsetet szoktam betenni, sok márka gyárt kis nyelű verziókat, nekem Sigma Travel Kitem van, cuki türkiz színben.

Utazáskor amúgy nagyon sminkelni nem szoktam, általában a színezett ajakápoló (még mindig Revlon Lip Butter-mániám van) szokott nálam lenni, a körmömet nem festem ki, csak ha bőrönd is jön, és tudok lemosót is vinni, de általában még ezzel sem fáradok. :) Egy szempillaspirál viszont simán befér a kézipoggyászba is, a legtöbb pár milliliteres csak. Korrektorok szintén. A BB Krémemet azért szeretem, mert hidratál is, és SPF is van benne, szóval ő is sok szerepet lát el egyszerre.

2. Porciózz és darabolj!

Nem kell az egész pipere-arzenált vinni, a nagy kiszerelésű folyadékokat tessék kiönteni kisebb tárolóba, a szilárd termékeket pedig késsel felnyiszatolni! Három napra nem kell hat liter tusfürdő.  [Tovább…]

Hello again, London! – 1. rész: Family Business

london2015-1

Elérkezett az ideje, hogy rendszerezzem a legutóbbi angliai kalandunk történetét, és megosszam a sztorikat, megfigyeléseket, és főként a fotókat. :) Miután átgondoltam, hogy miről is szeretnék írni, arra jutottam, hogy a múltkori utazásunkkal ellentétben nem időrendben fogok haladni az útibeszámolóval, hanem tematikusan.

Az útunk apropója ezúttal elsősorban nem a városnézés és a pihenés volt (bár ha már ott jártunk, arra is bőven kerítettünk sort!), hanem az, hogy Európa számos szegletéből érkezett női online vállalkozókkal találkozzunk, tapasztalatot cseréljünk, és előrelépjünk olyan ügyekben, amik mindannyiunkat érintenek. Emiatt az első útibeszámoló cikkemben szokásomtól eltérően egy kicsit szakmázni fogok. Remélem, akit nem érint közvetlenül a téma, az is érdekesnek találja majd. :)

Egy kis háttérsztori

Szóval történt az, hogy 2015. január 1-től új EU-s ÁFA-törvény lépett életbe, ami eredeti szándékával ellentétben nagyon durván hatással van a digitális kisvállalkozói piacra. Röviden összefoglalom a szabályozás hátterét: az online kereskedők nagyágyuit (köztük az Amazont, a Google-t és az Apple-t) szerették volna kicsit megregulázni, ugyanis Luxemburgba és/vagy Írországba költöztették a székhelyüket a kedvezőbb adófeltételek miatt. Megoldásnak kitalálták, hogy a digitális termékekre (pl. e-könyvek, hangoskönyvek, MP3-ak, mobil appok) ezentúl ne a cég országának ÁFA-törvényei vonatkozzanak, hanem a vevő országába kelljen azt befizetni a vevő országának szabályai szerint — így ugye tök mindegy, hogy Amazonék Luxemburgban vannak-e vagy sem, mert a vevő lakhelye lesz a lényeg. Ez egyebek mellett azzal jár, hogy minden egyes vásárlásnak az adatait több oldalról le kell igazolni, vezetni, iktatni, országok szerint leosztani, kiszámolni, bevallani, befizetni.

Igen ám, csak azóta, hogy ezt a törvényt kitalálták (2007-ben!), elég durván megváltozott a digitális piac. Megjelentek az online kisvállalkozók, akik nem Amazon-méretű stábbal és büdzsével dolgoznak (nekik ugyanis meg se kottyan, hogy az ötven fős pénzügyi osztály mostantól már ezzel is foglalkozik), hanem általában egyszemélyesek, otthonról intézik az ügyeiket, és pontosan az online világ adta lehetőségek miatt tudnak egyáltalán vállalkozni. Grafikusok készítenek vektorrajzokat, anyukák árulnak pdf-ben kötésmintákat, kezdő bandák dobják piacra saját feltételekkel a zenéjüket a saját honlapjukon, startupok fejlesztenek mobilos applikációkat, írók adnak ki magánkiadásban e-könyveket, és nagyon sokan tartanak online tanfolyamokat (szövegekkel, hanganyagokkal vagy videókkal, online zárt felületeken, letölthető munkafüzetekkel, satöbbi). Ez mind digitális szolgáltatás, és mindre vonatkozik a törvény, ami nagyvállalati szintű adminisztrációt ír elő a legkisebb mikrovállalkozóknak is. [Tovább…]

Bárvezető vagyok egy osztrák hotelben – Szeretem a munkám! #60

beer-203855_1280

Kinga 22 éves, és Ausztriában, Salzburg tartományban egy 5 csillagos hotelben bárvezető. Ahogy írta, nagy szerelme a vendéglátás, kamaszként fagyislányként kezdte, most, a másoddiplomája mellett pedig egy bárban dolgozik. A napi teendők mellett mesél arról, hogy hogyan próbál segíteni a vendégeknek – akár egy randi leszervezésében is -, mire kell odafigyelni, ha frissen facsart gyümölcslevet rendelünk, és hogy milyen az élet Ausztriában.

Ha olyan munkád van, ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

– Miből áll a munkád?
A mi szállodánkban heti 6 napos munkahéten dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy sokszor szombaton és vasárnap is dolgozunk, ilyenkor a legnagyobb a hajtás a legtöbb munkakörrel ellentétben. A műszakom általában délután kezdődik, 2-3 felé szoktam kezdeni. Ellenőrzöm a standot, azaz megnézem, hogy milyen termékből fogyott, ezeket listázom, hogy még mielőtt beindulna az esti hajtás, ne kelljen italok után rohangálni a raktárba. A délután viszonylag nyugis, így van időm felkészülni az estére. A hotelvendégek a vacsora előtt gyakran isznak aperitifet, vagy beszélgetnek egy picit a bárban, ezért még a vendégek érkezése előtt elő kell mindent készítenem a fogadásukra. Friss citromokat, zöldcitromot szeletelek, utántöltöm a kávégépet, kicserélem a mécseseket a bárpulton, tálkákba harapnivalót (sós mogyoró, ropi, olívabogyó) helyezek a pultra és az asztalokra. A vacsora után általában megtelik a bár, ilyenkor nagy a hajtás, mindenkit időben és körültekintően ki kell szolgálni, figyelni kell, hogy melyik italfogyasztás hányas szobához tartozik, hiszen a legtöbben szobaszámlára fogyasztanak. Itt egy kis hibából is hatalmas félreértés keveredhet. Általában éjfél, hajnal 1 felé ürül ki a bár. Ilyenkor átnézem az italkészletet, megírom a másnapi rendelést, hogy miből kell utántölteni és miután tisztán és rendben hagytam ott a bárt, az én felelősségem a hotel bezárása is.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
A pálya betöltéséhez hivatalosan vendéglátós iskolai végzettség kell, de az a véleményem, hogy az alkalmazók főként arra törekednek, hogy megfelelő háttérismerettel és tapasztalattal rendelkező munkatársat találjanak. Nekem személy szerint kommunikációs végzettségem van, de elegendő tapasztalattal rendelkezek ahhoz, hogy a vendéglátásban helyezkedjek el. Persze ehhez sok tanulás, és sok pultban töltött idő szükséges, de azt gondolom, hogy kis tanulással és kellő kitartással könnyen be lehet illeszkedni a szakmába.

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
A vendég nyilván azért megy el egy vendéglátóhelyre, hogy ott „kiszolgálják”. De sokszor elfelejtik azt, hogy az ott dolgozók is emberek. Nekik is lehet rossz napjuk, de ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy ma nincs kedvem mosolyogni a vendégre, vagy nincs kedvem kiszolgálni. Sokszor ez nehéz helyzeteket szül. Egy kolléganőmet anno a párja rendszeresen bántalmazta. Volt, hogy kék zöld foltokkal az arcán jött be dolgozni. Vagy előfordulhat, hogy egy munkatársunk elveszti egy közeli hozzátartózóját. A munka viszont nem áll meg. A magánéletünket egész egyszerűen nem vihetjük be a munkahelyre, és szétvert arccal, vagy darabokra tört szívvel is kitartóan kell mosolyognunk a vendégre, még akkor is, ha a vendég bunkó, otromba, vagy minősíthetetlen hangnemben beszél velünk. Nem mondhatjuk meg a magunkét, vagy vághatunk pofákat. Az a tapasztalatom, hogy ezt sokan elfelejtik, és sokszor felháborító stílusban beszélnek velünk.

– Mikor érezted úgy először, hogy jó helyen vagy?
Nap, mint nap vannak olyan helyzetek, amikor eszembe jut, miért szeretem ezt csinálni. Hihetetlenül fel tudja dobni a napom egy kedves vendég, egy-egy jó szó, kedves gesztus. Sok törzsvendég gyakorlatilag miattunk jár oda, ahová jár. Szeret bejönni egy kávéra, vagy egy pohár borra, megkérdezni, hogy vagyunk (és meg is hallgatni), elmesélni, mi történt vele, vagy emlékezett rá, hogy a múltkor elkapta, ahogy a kollégámmal arról a bizonyos édességről beszéltünk, amit az ő felesége készít a világon a legjobban, ezért bátorkodott elhozni a receptjét. Ha odafigyelek a vendégeimre, azt hosszú távon meghálálják a kedvességükkel.  [Tovább…]