Esküvő

Hosszú kihagyás után újra kaptam egy kérdést, ezért itt is a következő levelesláda! :) Brigi boldog párkapcsolatban él, ám zavarja, hogy még mindig nem menyasszony.

A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban: via.farkas@gmail.com.

Hosszú ideje vagyunk együtt a párommal, 7 éve, és 4,5 éve élünk együtt. Habár még nagyon fiatalok vagyunk (mindketten 24 évesek), mégis én már úgy érzem, ideje lenne hivatalossá tenni kapcsolatunkat. A barátom nem ért velem egyet, szeretne még 2-3 évet várni az esküvővel, családalapítással, és az eljegyzést sem tartja időszerűnek (főleg egzisztenciális okokból: neki még egy éve van hátra az egyetemből). A környezetünkben egyre több az eljegyzés, házasság, velünk egykorúakról van szó, én meg csak folyamatosan a nem annyira finomkodó kérdés zuhatagot kapom, “és ti mikor?” Amire ha egyértelmű választ adok (pl. 2 év múlva áprilisban), sem elegendő. Ugyanakkor nagyon szeretném, ha azt mondhatnám, hogy már eljegyeztük egymást, nagyon várom, hogy készüljünk, tervezzük a nagy napunkat, megéljük ezeket az általam nagyon várt, boldog pillanatokat.
Régen úgy gondoltam, hogy az egyetem befejezésével összeházasodunk. A barátom tervével, hogy 2-3 év múlva alapítsunk családot, ki vagyok békülve, közösek a terveink is, de az eljegyzésnek már nagyon örülnék. Mostanában sokszor beszéltünk erről a párommal, ő továbbra is elzárkózik, várna még. Bánt ez a dolog, szeretnék valamit tenni ellene, de nem tudom mit. Egyébként sem vagyok könnyű életszakaszban, az egyetem befejezése és a munkakeresés közepén állok. Nagyon sokszor beszéltünk már erről ketten, úgy érzem kimerítettük a témát és mindig ide lyukadtunk ki. Én akarom túlságosan sürgetni a dolgokat és törődjek bele, hogy ez most nem fog megvalósulni vagy van másik út, amit nem veszek észre?

Nekem az tűnik ki a leveledből, hogy alapvetően a külső nyomással van a gond, nem egymással. Persze, hogy jó lenne, ha azt mondhatnád: “igen, már mi is nemsokára!” Mert megoszthatod az örömödet, és megmutathatod, hogy igen, ti is szeretitek egymást, igen, ti is komolyan gondoljátok… De hiszen most is komolyan gondoljátok, azért vagytok együtt 7 éve, azért választjátok egymást minden egyes nap!

Az a helyzet, hogy nem másoknak élsz. Nagyon jól észrevetted, hogy bármit is válaszolsz a tolakodó kérdésekre, “nem elegendő”. Tényleg nem az. Van egy elképelt standard, aminek ennyi meg ennyi idősen, X év együttélés után meg kell felelni, és ha nem, akkor jönnek a kérdések. Ne aggódj, ha összeházasodtok, akkor meg az lesz majd a slágerkérdés: “Na, és mikor jön a kis trónörökös?”. Hányingered van, mert összeszedtél valami vírust, vagy felszedsz két kilót a vizsgaidőszak alatt: “Csak nem?” Csak de, épp a magánéletedben turkálnak. :) Szóval az van, hogy mindig lesznek ilyen kérdések. Ha már megvan az első gyerek: “mikor kesz kistestvére?” (Rosszabb esetben a gyerekednek címzik: “Mondd meg anyukádnak, hogy szeretnél kistesót!” Köszi, kedves idegen néni, hogy ebbe beleszólsz, igazán releváns a véleményed.) Ha nem lesz testvére, az a baj, “egy gyerek nem gyerek”. Ha két fiú, akkor “nem próbálkoztok meg egy kislányért?”, ha két kislány, akkor “nem baj, majd a következő fiú lesz.” Ja, köszi, hogy szóltál, akkor azért megpróbálom még “ezeket” is szeretni. És nem, ha már a megfelelő számú utódot “legyártottad” (gyakran tényleg úgy tűnik, már csak egy kolomp kéne a nyakunkba, és mehetnénk is múzni a telepre), akkor sem érnek véget a kérdések, mert jön majd az “és a tiéd jár már?”, “hány különórára járatod?”, “hova megy egyetemre”, és huszonévek múlva kezdődik az egész elölről azzal, hogy “mikor jön a kis unoka?”.

Bármit is csinálsz, mindig lesz, akinek gondja lesz vele, és amennyire magánügy az, hogy mikor és kihez mész férjhez (ha egyátlalán — abba bele se menjünk, mit kapnak azok a párok, akik “beérik” az együttéléssel), mikor és hogyan és hány gyereket szeretnél (ismét: ha egyáltalán…), annyira kardinális kérdés lesz ez, mert a legtöbb ember nem tud miről beszélgetni. Azt hiszik, ártatlan kérdéssorozat, bele se gondolnak, számukra csak bájcsevej, kedves érdeklődés, közben pedig lehet, hogy darázsfészekbe nyúlnak (mert te akarod a babát, de a párod még nem; mindketten akarjátok, de nem jön össze; vagy már megfogant, de elvesztettétek…). A te esetedben az eljegyzéssel van ez így: minden egyes kérdés emlékeztet arra, hogy basszus, mi még mindig nem. Ettől egyre frusztráltabb vagy — ideges leszel arra is, aki kérdezi, ideges leszel a párodra is, aki mit tököl már, közben pedig elfelejtődik az egyetlen szempont, amit ilyenkor figyelembe kéne venni: ti ketten mit akartok? (Csak ti ketten, és nem a szülők, nem a barátok, nem a rokonok, és nem a kotnyeles nénik.) Szeretitek egymást? Boldogok vagytok? Jól éltek együtt? Sokat nevettek, támaszai vagytok egymásnak a bajban, tisztelitek egymást, barátok vagytok? Akkor ki nem tojja le, hogy a Micike néni mit gondol? Nem a középkorban élünk, ahol az életed múlhatott azon, hogy mit beszéltek rólad, milyen ember hírében álltál, ahol fontos volt, hogy mindenki feddhetetlennek lásson, és folyton aggódni kellett azon, hogy ki mit terjeszt, nehogy kitagadjanak, kiátkozzanak, szó érje a ház elejét, csorbuljon a “becsület”.

Azt tanácsolom, hogy próbáld meg leválasztani ezeket a kérdéseket a helyzetről, mert a ti életetekről csakis belső indíttatásból szabad dönteni, nem azért, mert valaki azt mondta, hogy “ideje lenne már”. Össze lehet fiatalon házasodni, de saját döntésből, ne azért, mert ferde szemmel néztek rátok.

Az esküvő egy nagyon szép és értékes nap lehet egy pár életében, de azon kívül van még sok tízezer szép és értékes nap, ezeknek egy részét itt és most éled vele, még bőven az esküvőd és az eljegyzés előtt. Ha még mindig nem egyértelmű a helyzet, tisztázzátok a fogalmakat, és beszéljétek meg, hogy ki mit vár a másiktól. Kérdezd meg a párodtól, hogy számára mit jelent az eljegyzés. Lehet, hogy ő társít már hozzá olyan terveket, amelyek meg se fordultak a fejedben. Egy fiú felé is rengeteg elvárást támasztanak: tudja eltartani a családját, keressen jól, biztosítsa a megélhetést, akárhány éves is — ha egyszer házasodik, az komoly dolog. (Ez attól függetlenül van így, hogy már messze nem az az alap leosztás, hogy a férfi pénzt keres, a nő meg háztartásbeli.) Ezért lehet, hogy úgy szeretne már eljegyezni, hogy záros határidőn belül (pl. egy év) lesz az esküvő, arra pedig már kell pénz. Vagy szép gyűrűt szeretne venni, és ahhoz is pénz kell. Lehet, hogy ő ezért vár, miközben neked elég lenne egy ígéret: “szeretlek, veled akarom leélni az életemet”. Ha amúgy is tervezitek a közös jövőt (azt mondtad, a 2-3 év múlva bekövetkezendő családalapítás részedről is rendben van), akkor nincs probléma, egy lapon vagytok! Miről is beszélünk? Kinek kell az a gyűrű, a kirakatba? Az eljegyzés (és a folytatás) a ti magánügyetek, ezért senki más nem szólhat bele, és nem is szabad hagynotok, hogy más emberek befolyásoljanak a saját életetekről meghozott döntésekben. Ti fogtok a döntésetek súlyával élni, nem ők. Ne teljesítménykényszerből álljatok az oltár elé, hanem örömmel. ♥