Üzenetek címkézve ajándék
Ötletek Anyák Napjára
2012. máj 3.

Alapvetően szerintem anyukánknak/nagymamánknak szánt ajándékok kiválasztásánál az a legegyszerűbb szempont, hogy mi az, aminek nagyon örülne, de sajnálja magától. :) A virágcsokron túl íme még néhány ötlet inspirációnak, irányadónak, ha idén kipróbálnátok valami mást.
(A fenti képen cuki anya-nyúl meg baba-nyúl van, nyilvánvaló okokból – anyunak és nekem is vannak nyuszijaink. Még több helyes mamaállatot itt és itt találtok.)
Lopj neki egy kis szabadidőt, és segíts be, amiben tudsz, hogy a hobbijával foglalkozhasson, vagy elmehessen fodrászhoz, ha már régóta vágyik rá. (Ha van rá mód, fizesd is be!)
Ha anyukád már nagymama, akkor a gyereke(i)ddel együtt is készíthettek valamit neki – ujjnyomdás képet, gyurmaszobrot, vagy bármit, amin csapatostul tudtok dolgozni. A kreatívkodásból sosem lehet kinőni. ;)
Ami a vásárolt ajándékot illeti, egy natúrkozmetikummal vagy kézműves ékszerrel szerintem nem lehet mellé lőni (nálam mindkettőre volt példa idén, és csak azért merem leírni, mert anyu már megkapta őket :)). Ami a kozmetikumot illeti, továbbra is szívből ajánlom a nálam már bizonyított Sophie Bello termékeit, a Rendez-Vous Nature-ben szuper akciók vannak, ez a csomag szerintem kifejezetten jó anyák napjára. Anyu egy Casa Nature rózsás tusfürdőt kapott tőlem. :) Ékszer-ötletnek javaslom végignézni az eddigi blogos nyereményjátékokat, elég széles a paletta, esélyes, hogy bármilyen stílusú édesanyának lesz köztük szimpatikus ajándék. Egyre több budapesti designvásár és kézműves üzlet van egyébként, esetleg oda is elnézhettek, programnak sem utolsó. :)
Töltsetek el együtt egy kis szabadidőt, akár étterembe is mehettek (ha otthon főztök, úgyis az lesz belőle, hogy ő mosogat – már megint! -, ahelyett, hogy pihenne), de nyugodtan ellátogathattok egy múzeumba, közös kedvenc koncertjére, beülhettek egy kávézóba beszélgetni, vagy megnézhettek valami jópofa filmet a moziban. Ha szerettek alkotni, egy kézműves workshopra is bejelentkezhettek az Ötletek Boltjába vagy a MadeByYou-ba.
Használd fel a régi, közös képeiteket: scanneld be őket, és készíts scrapbook-oldalt magatokból, vagy kirakót, egyedi képeslapot, mobilhátteret. Textilre nyomva párnát, kerámiára nyomva bögrét is készíthetsz.
Anyák napi ötlet: Interjú anyáról
2012. ápr 28.

A Centsational Girl blogon találtam az ötletet, ahol a blogger hölgy, Kate interjút készített a gyerekeivel, és megosztotta a válaszokat is. Nagyon érdekes olvasni, hogy a kicsik mit tartanak fontosnak magukról, és miket vesznek észre az anyukájukról. Nem csak anyák napjára, hanem születésnapra vagy Karácsonyra is aranyos lehet ez az interjús megoldás – örök emlék lesz, az biztos. :)
Lefordítottam a kérdéseket, hogy Ti is készíthessetek interjút a gyerkőcökkel!
Ékszertartó süthető gyurmából
2012. feb 28.
Remek hétvégi projekt, vagy sorozatgyártott ajándék lehet ebből a tálkából — az ékszereken kívül természetesen lakáskulcs, mobil, és egyéb fontos dolog is kerülhet bele, és máris nem a hálószobát, hanem az előszobát díszítheti, és emlékeztet arra, hogy mit ne hagyjunk otthon. Még íróasztalon is el tudom képzelni – gemkapcsokat, apró post-iteket, névjegykártyát őrizhet. A színeket és a mintázatokat a lakás és az ajándékozott ízléséhez lehet igazítani. :)
Így készül: A fél centi vastagra nyújtott süthető gyurmát nyomatkészítővel vagy tiszta nyomdával kell dekorálni, ezután papírtányéron görbíteni, és a gyártó utasításai szerint kisütni, majd igény szerint festeni, lakkozni.
Lépésről-lépésre fotózott tutorial itt található (a kép is innen származik).
Megnyitott az Adventi Bazár!
2011. dec 1.

December elseje van, hivatalosan is elkezdődhet a nagy ajándékvadászat. Az én ajándékom Nektek: több, mint 40 hazai kézművest meghívtam a blog saját Adventi Bazárjára, ahol Ti, kedves olvasóim, kedvezményesen vásárolhattok! Remélem örültök a lehetőségnek, és találtok mindenki számára valami kedves, hasznos ajándékot. :)
Gyöngymonogram
2011. nov 27.
Drótból és gyöngyből minimális kézügyességgel személyessé tehetünk egy csomagot. A kinyomtatott vagy kézzel írt betű mintáján vezessünk végig egy madzagot, hogy tudjuk, hány centi drótra lesz szükség. Ez alapján vágjuk méretre a drótót, majd készítsünk apró hurkot az egyik végére, és kezdjük el felfűzni a gyöngyöt. Ha ez kész, a betű mintáját követve kezdjük el görbíteni a drótot, hogy felvegye a betű mintáját. (1-3. kép) A végét kis ráhagyással kell elcsippenteni, hogy be lehessen hajlítani, és a gyöngyök ne guruljanak szét. (4. kép) A metszéspontokon damillal rögzítsük a betűt (5. kép), ezután már csak a csomagra kell tenni. A betű önmagában is ajándék, és biztosan elteszi emlékbe, aki kapja! :) Kép & ötlet: Ideas magazin
Csináld magad! Pólóból font hajpánt
2011. nov 20.
Ez a projekt akár ennek a karkötőnek a párja is lehetne, pedig teljesen másik ember követte el. Kell hozzá 5 hosszú csík egy puha pamut pólóból, amire már nincs szükség. Varrni nem muszáj, nyugodtan lehet ragasztani is, de egyébként minimális varrásra van csak szükség.
Itt a teljes tutorial, alaposan dokumentált és sok a kép, szerintem nagyon jól követhető, de a fontos infókat azért leírom magyarul is. A csíkok legyenek egy centi szélesek, és durván kétszer olyan hosszúak, mint a fejkörméreted (vagy azé, akinek készül). :) A csíkokat a tetején össze kell varrni/ragasztani, és egy kicsit mindegyiket meg kell húzogatni, hogy bepöndörödjenek. Ezután jöhet a fonás, ami szintén lépésről lépésre le van fotózva – egy kicsit a bal oldalon kell fonni három szállal, aztán átemelni az egyik szálat a jobb oldalra, és ott is fonni. :) Ha megvan a kívánt hossz, a végén megint el kell varrni/ragasztani, és egy kis plusz anyaggal körbe kell tekerni, majd újra levarrni/megragasztani, hogy ne látszódjon az illesztés. Kész is! Zöld, kreatív, s.k., olcsó, és szerintem baromi szép is. :)







Szeretnéd minden nap e-mailen is megkapni az új bejegyzések összefoglalóját?

