Üzenetek címkézve sigma
Teszt: Sigma szemhéjalapok
2013. május 27.
Már egy jó ideje nálam van a szemhéjcsomag, benne a 9 kis tégellyel, de itthonra, könyvíráshoz nem kellett a full smink, ezért szép lassan tudtam csak kipróbálni a Sigma Beauty új szemhéjalapjait.
Egyesével és hármasával szettekben is kaphatók, ez esetben egy korrektorecset is lakik a dobozban, amivel könnyebb felvinni a krémes festéket. A Bare szettbe alap színeket válogattak, található benne egy fényes szénfekete, egy fényes barna és egy matt nude. A Dare-ben a bevállalósabb, karakánabb színek kaptak helyet: egy matt lilás barna, egy csillogó burgundi és egy csillogó arany. A Flare-be főleg vidámabb, bulisabb színek kerültek: egy csillogó lila, egy duokróm kékes-barnás, és egy matt barackos nude.
A gondok…
Kezdjük azzal, hogy nem szeretem a csomagolást. :) Tök jól néz ki, üvegből van, jó kézbe fogni, de ha egynél több ilyen tégelyed van, az életben meg nem mondod, hogy melyik melyik, mert netto semmi nem látszik belőlük — szerintem ez a fenti fotómon is átjön. :) Úgyhogy én fenekükkel felfelé tartom őket a polcon, és sokszor még így is itt-a-piros-hol-a-pirosozok, mire megtalálom azt, amit akartam. De így meg hülyén néznek ki… Még töröm a fejem azon, hogy mi az, ami normálisan mutat, és nem úgy néz ki tőle a sminkes polcom, mintha kiborítottam volna valamit. Egyébként egy kis fehér lapocska takarja a tégelyen belül a krémet, hogy ne száradjon ki — ez ötletes és praktikus. A cikk folytatódik, olvass tovább >
Sigma Black Friday akciók
2012. november 22.

A Sigma Beauty idén is ingyen házhozszállítással akciózik Black Friday, azaz a Hálaadás utáni péntek alkalmából, amikor hivatalosan is elkezdődik a karácsonyi ajándékvadászat. Az ingyenes szállításhoz a BF2012 kódot kell beírni (mindegyik termékre érvényes!), de ez sajnos a 10% kedvezményt nyújtó havi kóddal nem érvényes. A Black Friday-es csomagokról azt kell tudni, hogy a nagy érdeklődés miatt a szokásosnál lassabb a kiszállítás, esélyes, hogy csak februárra érkezik meg a rendelés – karácsonyi ajándéknak már ne számoljatok vele.
Idén karácsonyra egy csomó újdonságot dob piacra a Sigma, lesznek színes szemhéjalapjaik, zselés tusok, illetve korábbi szettjeik (szemhéjpúder-paletták, szemöldökformázó szett) elemeit külön-külön is meg lehet majd venni. Én továbbra is az ecsetek beszerzését javaslom, sminkcuccokat máshol is kaptok, de az ecsetek nagyon jók. :)
Sajnos történt tavaly óta egy kis áremelkedés, és a dollárárfolyam is változott, így a Sigma továbbra sem a könnyen megfizethető kategóriába tartozik, de ha telik rá a büdzséből, érdemes befektetni, mert hosszú távra szólnak az ecsetek.
A folytatásban a legjobban kihasználható termékekkel végigszámolgatom, hogy mi mennyibe kerül a különböző kódokkal, így könnyebb eldönteni, hogy mi fér bele. :) A cikk folytatódik, olvass tovább >
SminKedd #02 – Az eszközök
2012. június 26.
Először arra gondoltam, hogy ahogy területenként haladunk, úgy mutatom be mindig a “célszerszámokat”, de aztán eszembe jutott, hogy ha teljesen be vagytok sózva (márpedig a hozzászólások alapján ez a helyzet! ♥), és rögtön ki akartok próbálni mindent, akkor muszáj lesz előre szólnom arról, hogy mire is lesz szükség, úgyhogy most csak és kizárólag az eszközökről lesz szó – a jövő héttől pedig már lehet próbálkozni.
Gyors sminkre, tűzoltásra nagyon hasznos sminkeszköz a – tadamm! – kezünk. Finom területeken (pl. szem) érdemes a gyűrűs ujjal sminkelni, mert valahogy azzal tudjuk a legkisebb nyomást kifejteni. Aki nálam jobban ért a biológiához, megmondhatja, hogy miért. :) Apró, kenegető, ütőgető mozdulatokkal szépen tudunk terméket felvinni és satírozni is, kis gyakorlás kérdése az egész. Ujjal egészen korrekt alap (azaz a semminél jobb) sminket lehet készíteni: a korrektort, szemhéjpúdert, krémpirosítót, rúzst is fel tudjuk tenni, csak közben ne felejtsünk el kezet mosni, mert abból születnek a bohócok. Brrr. Az alábbiakban ennél viszont kicsit tovább lépek, és megmutatom, melyik funkcióra milyen eszköz vagy sminkecset a legalkalmasabb. Egy csomó terméket fogok mutatni, de ne ijedj meg! Az ecsetek esetében ne a márkát és a mennyiséget, hanem a formát, és legfőképpen a funkciót nézd. Nem kell felvásárolni mindent, amit mutatok – azért mutatok ennyit, hogy legyen opciód. Legkisebb közös többszörös, emlékszel? ;)
A képen levő dolgok a sajátjaim, és használom is őket, azért néznek ki úgy, ahogy. :) Mindegyik kép klikkre nő.
1. ARC
Korrektor: Profiknak korrektorecset (A) vagy mini kabuki (B), de tubusból/ujjal is teljesen jó. Csak akkor használok ecsetet, ha bombabiztos fedést akarok, mert olyan helyre megyek, hogy szét fognak vakuzni. :))
A képen: Sigma P80, Sigma F70, Essence Stay All Day korrektor, Miss Sporty korrektor.
Alapozó: Az alapozót kézzel is ügyesen fel lehet vinni, ha gyakorlott vagy, és olyan az állaga az alapozónak (amelyik szépen beépül a bőrbe, azzal meg lehet tenni). Kezdetnek egy jó duo fibre (C) vagy kabuki (D) ecsetet, vagy egy lapos alapozóecsetet (E) ajánlok, úgy lesz igazán alapos a végeredmény. Én mindkettőt használom, hangulattól függően. Alapozószivaccsal nem szeretek dolgozni (ezért nem is szerepel a képen, mert nincs ilyenem), de ha Neked ő jön be a legjobban, használd nyugodtan! Amikor BB Krémet használok, azt mindig kézzel viszem fel.
A képen: Sigma F80, Sigma F50 (utazós), Sigma F60, Sigma F50, Bourjois 10-hour Sleep Effect alapozó, Missha Signature BB krém.
Púder: Vagy a gyári puffnit használod, vagy egy púderecsetet (F).
Pirosító/Bronzosító: Az előző hárommal megúszhattad, hogy nem ruházol be semmire, de egy pirosítónál muszáj lesz egy ecsetet (G beszerezned, amivel szépen fel tudod vinni a színt. Ha krémpirosítót használsz, akkor elbliccelheted, mert ezt ujjal is felütögetheted, és ecsettel is. A pirosítókhoz adott kis lapos ecsetek (H) sajnos nem jók semmire. A pirosító- és púder-ecsetek egyébként nagyjából hasonlóan néznek ki, ha találsz egyet, ami jó, akkor vegyél belőle kettőt, és kész is vagy, utazásra pedig elég csak egyet magaddal vinned – ha a tiszta ecsettel előbb a púdert, és aztán a pirosítót viszed fel, semmi baja nem lesz, nem fogod túlkenni magad.
A képen: Catrice púderecset, Sigma F12 & F30 pirosítóecsetek, YSL pirosító, Bourjois pirosító, Essence pirosító (már nem kapható), Oriflame púder.
Új Sigma paletta: Paris Project
2012. május 7.
Rég voltam ennyire izgatott új Sigma termékkel kapcsolatban, mint amennyire most vagyok. A Paris Project limitált palettát 8 beauty blogger segítségével alkották meg – örülök, hogy újra sminktermékkel rukkoltak elő Sigmáék, mert szerintem ami az ecseteket illeti, már szinte mindent megcsináltak, és az nem igazán újdonság, hogy valamit más színű nyéllel adnak ki, vagy arany bevonattal, engem legalábbis nem dönt le a lábamról. :) Na de ez a paletta… ez valami mese!
A korábbi három palettájukat imádom, folyamatosan használom őket (róluk itt írtam bővebben), és a fotók alapján a Paris paletta is isteni. A tartalma 8 szemhéjpúder, 2 pirosító, 1 highlighter, 1 szemhéjpúder-ecset és 1 pirosítóecset, a színeket pedig Párizs nevezetességei ihlették. Az ára hivatalosan $59, de kóddal (TIFFANYD) tíz dollár kedvezményt kapunk, ami már szerintem ennyi termékért nem rossz ár (csak a két ecset kerülne $25-ba, ha külön vennénk meg őket). Swatchokat Tiffanynál lehet megnézni (ő is részt vett a tervezésben), ezek alapján nagyon szépén pigmentált az összes, de íme egy közelebbi kép a termékekről:
Szépségprogram 5.
2012. február 28.
Hiába havazik odakinn, észre se vesszük, és nemsokára megint mezítlábas idő lesz, vagyis ideje a lábainknak egy kis kényeztető rutint beiktatni, hogy a téli bezártság után szépen és ápoltan várják a tavaszt. :) A nagygenerál lábápolás lépéseiről már írtam egyszer ebben a bejegyzésben, ez azonban a mindennapokra túl sok, és mivel a szépségprogram lényege a rendszeresség, elég a lehető legalapabb dolgokkal foglalkoznunk. Naponta vagy kétnaponta (láb-függő) jöhet a sarokreszelés és a krémezés, utóbbit a testápolózással a legcélszerűbb egybekötni. Ha nagyon száraz a lábam, és nem elég a szokásos testápolóm, finomítatlan shea vajjal kenem be. A sarokreszelés ilyen gyakorisággal nem hosszadalmas munka, hiszen amint túl vagyunk egy erőteljes reszelésen valamelyik ráérősebb napon, utána már tényleg csak szinten kell tartani az állapotot. A durva reszeléshez én egy szárazon használatos reszelőt használok, régi Oriflame-es, nagyon bevált. A napi finomításhoz a habkövet szeretem, zuhanyzáskor pár mozdulat, és meg is vagyok. Heti egyszer pedig jöhet a körömreszelős menet, ha olyanom van, akkor körömlakkal együtt. :)
Gyorsan megmutatom az új habkövemet, nem akarok neki külön bejegyzést, itt pont jó lesz. :)













Szeretnéd minden nap e-mailen megkapni az új bejegyzések összefoglalóját? Iratkozz fel a hírlevélre!



