Üzenetek címkézve zene

Dorka 26 éves, és Németországban gordonkatanárnő. A zenetanításon kívül a külföldi életről is kérdeztem: kiderül, mit érdemes eltanulni a németektől, melyek a legjobb helyi specialitások, illetve „bennfentes” tippeket is ad a Frankfurt környékére látogatóknak. :)

Továbbra is lehet jelentkezni, ha szeretnétek válaszolni a kérdéseimre! Részletek a felhívásban.

– Miből áll a munkád? Milyen egy átlagos napod?

– A munkám főképp egyéni cselló órák tartása, illetve két osztályzenekar, és az osztályban való csellisták csoportos különórája. Papíron ennyi. :) Viszont ehhez hozzájön a kb. havi rendszerességű koncertek szervezése, a koncerten való részvétel, erre néha plusz felkészítő órák. A 45 különböző életkorú, színvonalú, és igényű tanítványnak anyagot keresni, néha egy-egy kotta után hetekig kutatni. Ha megtaláltam, akkor beszerezni, vagy adott esetben csak lefénymásolni, és elvinni az órára. A munkaleírásomban sehol nem szerepel, de a kisgyerekek szüleinek rendszeresen elmondom, hogy hol tartunk, mire figyeljenek otthon. Sokszor fotózom a helytelen hangszertartást, majd a helyeset, és azt is továbbküldöm. Emellett növendék lelkeket ápolok rendszeresen. :)

Átlagos nap délelőtt szabad vagyok. Ilyenkor vagy főzök, vagy edzésre járok, vagy spanyol órára. Dél és egy óra között indul a munkám. Este csak fél 8-8 körül végzek. Nem egy átlagos időbeosztás, de délelőtt mindenki iskolában, vagy egyetemen van, vagy dolgozik, senki nem jár cselló órára. Emiatt a zenetanároknak sajnos kimarad a „találkozzunk munka után, és igyunk meg egy kávét” féle szuper baráti beszélgetés.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetét végeztem el, de ha 14 éves koromban nem mentem volna zeneművészeti szakközépiskolába, szerintem nem lennék most itt. Fontos tulajdonság a türelem, a segítőkészség, és a következetesség.

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?

- Szerintem sokan gondolják azt, hogy a tanárok, leginkább a zenetanárok nem dolgoznak, csak napot lopnak. Amiatt, mert nem emelek 50 kilós cementes zsákokat, még nem vagyok naplopó. Rengeteg energia, odafigyelés, és türelem kell ahhoz, hogy egy ember folyton csak adni-adni-adni tudjon, és cserébe nem várni el semmit.

Sokszor hallom azt is, hogy a kultúra felesleges dolog, mert nem termel. Ezzel sem értek egyet. Tudom, hogy válsághelyzetben a kultúra másodlagos kérdés, de mindenkinek ajánlom, hogy nézzen utána, hogy Kodály milyen felméréseket végzett, épp arra vonatkozóan, hogy hogyan hat a zene az agyra, és annak milyen pozitív következményei vannak MINDEN más téren.

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

– Sokáig nem értettem, miért vagyok akkor is a hangszer mögött, amikor nálam ezer sokkal jobb csellista van a környezetemben. Majd egyszer elkezdődött a főiskolán a didaktika, és a tanítási gyakorlat óra. Olyan tanárnő irányított minket, akinek a kisujjában van minden. Ahogy ő tanított, és képes volt a gyerekekkel rengeteg elképzelhetetlen dolgokra, esett csak le, hogy „aha” nekem itt kell lennem. Nekem is tanítanom kell. Otthon éreztem magam a szituációban, amikor én is kipróbálhattam magam.

– Minek készültél gyerekkorodban?

– A szót sem tudtam kimondani, de „múvésznó” akartam lenni. Szinte sikerült is. :)  A cikk folytatódik, olvass tovább >