Hogyan búcsúzzak el egy lakástól? – Levelesláda #30

otthon-koltozes1

Myri írta:

Már 9 hónapja összeköltöztünk a párommal egy nagyon szép 2 szobás, felújított lakásba. Tegnap felhívtak minket, hogy egy hónapunk van elköltözni, eladják a lakást. Teljesen hidegzuhanyként èrt… Egyáltalán nem számítottunk erre… Nagyon-nagyon csalódott vagyok, mert hosszútávra beszéltük meg a főbérlővel. Nagyon szeretek itt lakni és el se tudom képzelni, hogy más lakjon itt, de nincs annyi pénzünk, hogy megvegyük. Esetleg tudnál abban segìteni, hogy jussak túl ezen a válságon? Hogy “búcsúzzak” el a lakástól? Egyelőre fogalmunk sincs hol fogunk lakni, de biztos, hogy nem ilyen körülmények között! Tudom, hogy minden okkal történik és biztos megszokom majd az új helyet… de most még azt se tudom mitévő legyek! Nagy szeretettel gondol Rád: Myri

Átérzem a helyzetet — én is nagyon tudok kötődni helyekhez, és a dolgot nehezíti, hogy lassan alakul ki ez a kötelék, utána viszont mély lesz, és annál jobban fáj, ha el kell szakítani. És van egy átmeneti keresem a helyem-időszak az új helyen, amikor csak úgy lógsz a levegőben, mint egy madzagon lóbált répa… és még ha vissza is tudsz menni a régihez, az már nem olyan. Az új meg még nem olyan. Ez elég rossz, és nekem olyan, mintha nem kapnék levegőt, és vannak pontok, amikor úgy érzem, hogy biztos, hogy most aztán már soha nem fogom magam otthon érezni sehol. És akkor aztán mégis.

Fogalmam sincs egyébként, hogy mitől lesz az új falak között is egyszer csak “otthon”. Bevált receptem nincs rá, mert nekem soha nem egyből történt, hogy kényelmesen, otthonosan éreztem magam, inkább kialakult. Egyszercsak valahogy a rutin, meg a megszokás megteszi a hatását. És persze az se mindegy, hogy olyanok vannak ott, akiket szeretek, meg ott a motyóm is. Ez most a negyedik “otthonom” életemben, és miközben tudom, hogy szeretnék majd egyszer máshol lakni a jövőben (például olyan helyen, ahol van terasz! :)), valahogy ezt úgy kéne kivitelezni, hogy ne fájjon annyira, hogy ezt itt hagyjuk, mert nagyon-nagyon megszerettük. De ez még nagyon odébb van, mindenesetre néha eszembe jut, és akkor szorongok rajta egy kört.

Hogy mit tudsz csinálni költözés előtt? A technikai részét hagyjuk (itt írtam róla korábban, majd ha ott tartotok, olvasd el!), most jöjjön az érzelmi.

1. Bőgj, ha kell. Komolyan. Nem vagy idióta, ha megszerettél egy helyet, vagy kedves emlékek kötődnek hozzá, és ehhez az sem feltétlenül kell, hogy életvitelszerűen élj ott, elég, ha mondjuk ott nyaraltál. Akkor is bőghetsz majd, ha később eszedbe jut, hogy milyen jó volt itt. Én még közel tíz év elteltével is bőgök, ha elmegyek a nagymamám háza előtt (ő már nem lakik ott, de néha megsimogatom az ajtót kivülről). Nyilván nem konkrétan az épület miatt sírok, csak amiatt, hogy nekem mit jelent mindaz, ami ott történt, aki ott lakott. De ezt akkor is az a lakás képviseli.

2. Fotózz! Amikor előszedek néhány régi fotót, azon kívül, hogy az embereket nézem, arra is rácsodálkozom, hogy jé, tényleg, akkor a nappaliban még máshol volt a kanapé, meg az a régi tévénk volt. Ez is fontos dokumentációja a múltnak, és szépen el tudjuk őket felejteni. Úgyhogy mielőtt dobozolnál, vágd nagyjából rendbe a lakást, és készíts fotót minden helyiségről. Ha gondolod, felvehetsz egy videóturnét is a mobiltelefonoddal: a felvételt indítsd el a bejárati ajtónál, és menj végig a lakáson, mutogasd meg a kamerának, hogy mi merre van, és közben beszélhetsz is. A kis apró részletek (itt tartjuk a bögréket, a cica mindig ide bújik el az asztal alá, stb.) évek múlva hihetetlen kincsek lesznek. Én nagyon örültem volna, ha van lehetőség ilyenre évtizedekkel ezelőtt is, mert sosem tudtam elképzelni, hogy a már említett nagymamám lakása hogy nézett ki, mielőtt átalakították. Százszor le lett rajzolva a régi alaprajz, de akkor se megy. Úgyhogy fotózz, videózz, ha más nem, magadért. :) A fotókból csinálhatsz scrapbook albumot, és írd mellé a gondolataidat, érzéseidet — ez is segítheti a gyászfolyamatot, a búcsúzást.  [Tovább…]

Fejezd be a mondatot!

amaimondat

Gyerekként nem ettem meg, de most már szeretem…

…az ananászt (főleg rizses ételekben), a banánt (de csak ha SEHOL sem barna és puhány), a zabpelyhet (hatalmas zab-fan vagyok, képes vagyok minden nap enni, főleg vacsorára – sósan kefírrel, vagy joghurttal és friss gyümölccsel), és ez még nem végleges, és nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, kezdünk kibékülni a kelbimbóval is. :) Minden azon múlik, hogy hogyan készül.

“A programozás olyan, mint a rabló römi. ” – Szeretem a munkám #61

szeretem-programozo

Marcella 26 éves, egy budapesti informatikai cégnél dolgozik mint junior szoftverfejlesztő, programozó. Mesél arról, hogy a szakmának fontos része a gyakorlati tapasztalat, a folyamatos fejlődés, tanulás, az elemző és kreatív gondolkodás, de az egyáltalán nem, hogy férfi vagy nő az illető. :)

– Miből áll a munkád?

Jelenleg az én munkám nagy általánosságban bármilyen felmerülő feladat vagy probléma megoldása egy adott projekten, ami rendkívül változatos. Dolgoztam már optikai cég belső szoftverén, autógyártásban használt szoftveren és CRM rendszeren is. Van, hogy csak „kellene egy olyan, hogy…” típusú feladataim vannak, van, hogy „ez nem működik” típusúak, de jelenleg egy teljesen új szoftver felépítésében veszek részt.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

Őszintén szólva nekem képzettségem ehhez MÉG nincs. :) Most végzem a második évét egy kétéves szoftverfejlesztői OKJ képzésnek. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy nem azt nézik, milyen végzettségem van, hanem hány év tapasztalatom van, milyen programnyelveket sajátítottam már el, mennyi és milyen projekteken vettem részt, és azokban milyen feladatot láttam el, no meg azt, mennyire vagyok kész fejleszteni önmagamat. Alapvetően egy programozó szemlélet kell, ezt a fajta gondolkodásmódot kell elsajátítani, és innentől kezdve ténylegesen azon múlik, mennyi energiát fektet bele az ember a tanulásba. Ez a szakma ugyanis a folyamatos fejlődésről, tanulásról, önmagunk fejlesztéséről (is) szól.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

Nehéz meghatározni, hogy könnyű-e ez a munka, vagy nehéz. Sokan irigyelnek érte, hogy milyen könnyű dolgom van, ülök a gép előtt egész nap, még ilyen irányú végzettségem sincs, sőt amikor otthonról dolgoztam, akkor kifejezetten azt hallottam sokszor, hogy én nagyobbrészt pihenek. Másik oldalról pedig a programozás valami misztikus dologként él az emberek fejében, amit csak kevesen tudnak megtanulni. Amit pedig a legtöbben gondolnak az az, hogy ez férfiszakma.

Úgy gondolom, hogy igenis nehéz ez a munka, mert folyamatos tanulásról szól, nincs megállás, nincs pihenés, folyamatos agymunka, ami a kezdeti időkben nagyon kifárasztott. Másrészről egyáltalán nem gondolom, hogy olyan misztikusan nehéz lenne, ha az ember el tudja sajátítani a gondolkodásmódot, és van kellő mértékű szorgalma és kitartása, jó úton halad afelé, hogy programozó legyen.

Azt pedig nem tagadom, hogy határozottan több a férfi a szakmában, mint nő. Egy cégnél dolgoztam eddig, ahol rajtam kívül volt más női programozó (és ott is csak egy). De azt nem gondolom, hogy kifejezetten férfiszakma lenne. Olvastam egy cikket, ahol a kötéshez hasonlítják a programozást, barátnőm a kottaíráshoz és a legózáshoz, nekem pedig a rabló römi jut róla eszembe. :) Logikus gondolkodás kell hozzá, ami tanulható, és semmiképp sem nem-függő. :)  [Tovább…]

Sajtózsemle: tévéinterjúk + Éva Magazin

Hoztam megint néhány felvételt + olvasnivalót. :) Márciusban először a 8:08 Minden Reggel vendége voltam az RTL Klubon, aztán Orosz Barbara Tűsarok c. műsorában szerepeltem a Karrier rovatban. A videókat lent nézhetitek meg.

8:08 Minden Reggel (RTL Klub – 2015. március 11.)

808-2015marcius

Szokásos tavaszi téma, amennyire pár percben össze lehet foglalni. :) Nézd meg itt!

Tűsarok Orosz Barbarával (TV2 – 2015. március 28.)

Ez az egyik kedvenc tévés interjúm lett mostanában, kattintsatok a fenti videóra, és már indul is! :) 5 perc az egész, de szerintem a lényeg benne van. 

Éva Magazin – 2015. májusi lapszám

evamajus

A májusi Éva magazinban ismét van egy cikkem, ezúttal a gyerekség témájában, avagy mit tanulhatunk a környezetünkben vagy akár a bennünk élő gyerekektől. :) Egy kis ízelítőt itt olvashattok belőle.

Ami jön hamarosan: hallgatnivaló! Amint elérhető lesz a két legutóbbi Jazzy Rádiós interjúm, azokat is megosztom! :)