A margarinvonal betyárjai – Szilvi és Luca | Bemutatom a barátom! #3

baratom03(A kép illusztráció.)

Szilvi és Luca húsz éve barátok, negyedikes korukban találkoztak az iskolában. Szilvi nemzetközi ügyintéző, nyelvtanár, jelenleg otthon van a kisbabájával, Luca pedig gyógyítással foglalkozik, nagy állatbarát, és első gyermeküket várják a férjével.

Szilvi levele már rájuk jellemzően kezdődik:

Amikor elolvastam a vonatkozó bejegyzést, rögtön elkezdtem azon gondolkodni, hogy meglepem Lucát a jelentkezéssel. Sorra törtek elő az emlékeim az elmúlt húsz évnyi barátságunkról, de aztán meggyőztem magam, hogy én, aki sok blogot olvasok, és még soha egyetlen kommentet sem írtam, nem “teregetem ki” a barátságomat ország-világ elé, és hát biztos Luca sem akarná. Elvégre mindketten töröltük magunkat Facebookról is. Ehhez képest ma reggel kaptam egy e-mailt Lucától, hogy látta ezt a felhívást, és hogy érdekel-e. Úgy tűnik, tévedtem. Húsz év ide vagy oda, még mindig nem ismerjük egymást százszázalékosan, és pont emiatt nem unjuk egymást.

Szilvi és Luca egymástól függetlenül válaszoltak a kérdésekre, így örömmel olvasták a másik válaszait, és hogy sokszor ugyanazokra a dolgokra emlékeztek vissza. Az interjú maga is egy jó kis baráti program lett végül, hiszen ezzel zárták a levelüket: “Köszönjük a lehetőséget, jó volt egymásról olvasni, magunktól nem tettük volna fel ezeket a kérdéseket egymásnak!” ♥

Fogadjátok szeretettel Szilvi és Luca történetét, ami a kidobózástól Nick Carteren és kamaszkoron át az anyaságig egészen hosszú időt ölel fel, és a java még csak most jön! :) Ez a kedvenc mondatom:

“Azt megtanultam tőle, hogy szerethető vagyok, és hogy nem csak a párkapcsolatokban létezik hűség, hanem a barátságokban is.”

Mi a legfontosabb dolog, amit a barátodról tudni kell?

Szilvi: Luca egy igazi nő: csinos, empatikus, okos és önmagával örökké elégedetlen. Nem mellékesen állatbarát, ami nála egy életforma, amolyan családi örökség. Nem egy, és nem két állatot fogadott be, és nevel(t) szeretetben. Az egészségügyben dolgozik, ahol nem csak a tudományával, hanem a szeretetével is gyógyít.

Luca: Legjobb barátnőm már közel 20 éve Szilvi, aki velem egykorú és a főiskola óta egy másik városban él párjával és gyermekükkel. Két idegennyelv felsőfokú ismerete mellett egy elég ritka idegen nyelvet is elsajátított kiemelkedően magas szinten a főiskolai tanulmányai során, így ezzel a nyelvvel foglalkozik munkájaként (illetve foglalkozott a szülést megelőző hónapig), és ez az egyik legmeghatározóbb hobbija, szerelme is egyben. Illetve, most már hónapok óta, az első számú szerelem párja és ő életében (egymáson kívül) a csodálatosan szép és aranyos, kiegyensúlyozott kisbabájuk, aki minden eddiginél nagyobb boldogságot ad nekik.

Mikor és hol ismerkedtetek meg?

Szilvi: Körülbelül 9 évesek voltunk. Luca átjött a mi iskolánkba máshonnan, egy összeszokott közösséghez csatlakozott. Az első közös tesi óránkra nagyon emlékszem. Kidobóztunk, és ennek megfelelően mindenki rohangált fel-alá. Mindeközben ő csak állt közel az ajtóhoz, és nem mozdult. Nem gondoltam volna, hogy akad ember a földön, aki nem tud kidobózni. Aztán pedig amikor az osztályfőnök el akarta venni tőle a környezetismeret órára behozott paprikáját, egyszerűen csak annyit mondott: „Nem.”

Luca: Az általános iskolában ismertük meg egymást 4. osztályos korunkban, amikor én iskolát váltottam és csatlakoztam egy másik barátnőmmel együtt Szilviék osztályához. Az első találkozáskor megszeppentem álltam leendő osztálytársaim gyűrűjében és arra emlékszem, hogy két gyönyörű, derékig érő szőke hajú lány is volt az új társak között, akikre az első pillanattól ámulva és kissé irigyen tekintettem. Jobban “megvizsgálva” őket – hihetetlen, hogy már egy 9 éves kislány is a lányokat méregeti az új közösségben :) – megállapítottam, hogy az egyikük sokkal szebb a másiknál és még a haja is sokkal csodálatosabb (mert nem áll össze tincsekbe). Ekkor még nem tudtam, hogy ő lesz hamarosan az egyik legmeghatározóbb nő az életemben.

Azonnal megvolt az összhang közöttetek?

Szilvi: Először csak szemléltem Lucát, mert fura volt. Nem tudott kidobózni, és visszabeszélt a tanárnak. Aztán kiderült, hogy ugyanannál a zsarnoknál tanultunk zenélni, ami nem kevés közös témát   szolgáltatott. Szépen beilleszkedett az osztályunkba, őt is meghívtuk a zsúrokba. 1-2 évre rá amikor kiskamaszként a „Minden pocsék” időszakomat éltem, Lucában tökéletes partnerre találtam, egymást hülyítettük ebben a dologban. Rengeteget beszélgettünk, amivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Együtt jártunk haza a suliból, ami úgy nézett ki, hogy ültünk a buszmegállóban, és hagytunk elmenni sok-sok járatot, mert mindig volt további mondanivalónk egymásnak.

Luca: A körülmények miatt azonnali összhangról nem lehet beszélni, hiszen én “újoncként” egy darabig még kívülállónak éreztem magam az új osztályban. Ahogy írtam, nekem az első benyomásom az volt róla, hogy mennyire szép ő is és a haja is, és e miatt egy picit megközelíthetetlen alabástromszoborként tekintettem rá. Ez azért lassan, fokozatosan változott, oldódott, mert az osztály befogadó közösséget alkotott, egyre jobban éreztem magam velük, köztük a lányokkal is. Kettőnk kapcsolatában igazi áttörést a kamaszodás, ezek problémái és az ebben való egymásra találás jelentette. Közösen utáltuk a felső tagozatos, új osztályfőnökünket, a velünk igazságtalan tanárokat és így magát az általános iskolát is (jellegzetes mondásunk volt, hogy “itt még a víz is szar”). E mellett azért volt önkritikánk, mert örökké elégedetlen, önmagát kereső kiskamaszként úgy éreztük, hogy saját magunkat (nem egymást) is utáljuk. Hatodikban két új fiú érkezett az osztályunkba, akik közül az utólagos szemmel nézve kevésbé helyest és szimpatikust azonnal kiszúrtuk magunknak és belelovaltuk egymást az imádatába, pusztán azért, mert olyan haja volt, mint Nick Carternek… Majd ebben az évben az egyetlen reális iskolaváltási lehetőséget, a város vezető gimnáziumba történő felvételt tűztük ki közös célként, hogy az utált általánosból szabadulhassunk. Végül az osztályból egyedüliként, de mindketten felvételt nyertünk, és így kis gimis legjobb barátnőkként folytatódott a közös pályafutásunk.

[Tovább…]

Bemutatom a barátom – FELHÍVÁS

baratomKözeleg a Valentin-nap, ami csak mifelénk jelent nagy szerelmi lónyálat, de Észak-Amerikában például mindenkinek kedveskednek az emberek csokival, üzenetekkel, legyen az munkatárs, szomszéd, vagy családtag. Ez az aspektus nekem pedig máris sokkal szimpatikusabb, úgyhogy gyorsan törjünk is a szívecskés macik egyeduralmára valami hasznossal!

Régóta érdekel az emberi kapcsolatok témája, hogy mi az, amitől két idegen bizalmassá, szövetségessé változik, ezért szeretnék egy új interjúsorozatot indítani a blogon, és ehhez keresek most önként jelentkezőket. :) Nagyon sokan keressük a helyünket a világban, keressük azokat az embereket, akikkel megoszthatjuk az életünket, és úgy gondolom, hogy jó lenne megmutatni, hogy másoknál ez hogy sikerült.  Olyan emberpárokat keresek, akik legalább 5 éve fontos szerepet játszanak egymás életében, és kölcsönös szereteten, tiszteleten alapul a viszonyuk.
Lehetnek gyerekkori barátok, munkatársak, szomszédok, futótársak, játszótéren összeismerkedett anyukák, testvérek, házastársak, szülő-gyerek páros, rokonok, mentor-mentorált barátság… A kor és a nem mindegy, a lényeg, hogy fontosak vagytok egymásnak! :)
A történet mindkét oldala érdekel, tehát mindkettőtöknek szeretném feltenni a kérdéseket!  Semmi tolakodó nem lesz (és különben is csak arra válaszoltok, amire szeretnétek), nagyvonalakban arra vagyok csak kiváncsi, hogy mitől működik jól a ti kapcsolatotok, hogyan kezelitek a bukkanókat, milyen kedves emléketek van egymásról.

Jelentkezz!

Ha egy ilyen duó része vagy, és szívesen válaszolnátok mindketten a kérdéseimre, írjatok egy rövid, bemutatkozó levelet magatokról a via.farkas@gmail.com címre, a jelige: Bemutatom a barátom! :)

Ha ismersz olyan párost, akik kapcsolata számodra példaértékű, és szerinted van kedvük a barátságukról mesélni, küldd el nekik ezt a bejegyzést, és bíztasd őket a jelentkezésre! Köszönöm előre is!

Így tervezem meg 2015-öt

2015

Több helyen is kaptam kérdés arra vonatkozólag, hogy meséljek arról, mi hogyan tervezzük meg a jövő évet, úgyhogy mivel pont nyakig vagyunk a dologban, gyorsan le is írom a módszerünket. Ami amúgy annyi, hogy beszélgetünk, és aztán leírjuk, hogy mire jutottunk! :D Forradalmi, tudom. ;)

Hat dologra fókuszálunk: személyes célok (ketten vagyunk, úgyhogy ez kettő), párkapcsolati célok, egyedüli projektek (ismét kétszer számolva), és közös üzleti terv. Vagyis van egy tripla privát, meg egy tripla céges célkitűzés, és ha ez mind megvan, nagy gond nem lehet. :)

A céljainkat nem ostornak használjuk, hanem mankónak, azaz ha nem minden úgy teljesül, ahogy mi azt kigondoltunk, nem fogjuk magunkat a földhöz verni szégyenünkben. Ugyanis nagyjából sosem az történik, amit eltervezünk, de azt szoktam mondani, hogy ha az égieknek van egy még jobb terve, mint amit mi kitaláltunk, állok elébe! :D Az irányt viszont tudnunk kell, ld. Seneca és a szélirány.

A beosztás úgy néz ki, hogy az elseje körüli napokban minden nap beszélgetünk ezekről a dolgokról (hol többet, hol kevesebbet), de általában december 31-én szoktunk legtöbbet ezzel foglalkozni. Beszélgetünk, meghallgatjuk a másikat (nem vágunk közbe!), és ha csendre vagy elvonulásra van szükségünk, hogy befelé figyeljünk, akkor szólunk. Fogjuk a naptárainkat, filofaxokat, és miután kibeszéltük a dolgokat, be is írjuk, mert ugye a határidő nélküli terv csak álom. :) Közben teázunk, tartunk szüneteket, elmegyünk fürdeni, vagy főzni, eszünk, mászkálunk fel-alá, de van, hogy közben is megy tovább a beszélgetés. Olyan év is volt, amikor külső helyszínen, ebéd közben kezdtük el a tárgyalást. :) Általában mire jön a tüzijáték meg a Himnusz, teleírt füzetekkel, papírokkal, hulla fáradtan és pizsamában vagyunk kiütve a kanapén. ♥ (Egész évben küzdünk azzal, hogy éjfél előtt elmenjünk aludni, Szilveszterkor valahogy már kilenckor legszívesebben elhúznánk. Ki érti? :D) Szóval így duhajkodunk mi az óév végén. Glamúr, fény, csillogás.

Az előző év értékelése, lezárása

Ilyenkor mindenképpen bégigbeszéljük, hogy milyen volt az előző év — szintén a hat pillér alapján. Hogyan éreztünk magunkat általánosságban? Mit szerettünk a legjobban, minek örültünk a legjobban, mit gondolunk a legnagyobb sikernek, mit csináltunk volna máshogy? Miből akarunk többet, miből kevesebbet? Mit utáltunk a legjobban? Hogy tudjuk ezeket elkerülni jövőre (ha egyáltalán rajtunk múlt)? Mi okozta a legtöbb stresszt? Ezeket először elvonulva kifundáljuk magunknak (segítő kérdések vannak a 2015-ös inspirációs naplóban!), aztán összeülünk és felolvassuk egymásnak, hogy mit írtunk, és reflektálunk is az elhangzottakra, mert nagyon jó megállapításokat tud tenni egy “külső” szemlélő. (Azért idézőjeles a külső, mert eléggé benne vagyunk egymás életében, magunk után egymást ismerjük a legjobban, de azért mégsem teljes az átfedés, szóval külső is meg nem is. :)) Szerintem ezt minden párnak meg kéne csinálni amúgy, legalább évente egyszer.  [Tovább…]

Kis Karácsony, Távkarácsony…

tavkaracsony

Egyre több családnak, baráti társaságnak okoz fejtörést, hogyan ünnepeljenek együtt úgy, hogy közben kilométerek százai, országhatárok, vagy óceánok választják el őket, akár továbbtanulás, akár külföldre költözés miatt. A netnek köszönhetően azonban már van lehetőség arra, hogy ne teljes izolációban töltsük az ünnepeket. (Méghogy az internet tönkreteszi az emberi kapcsolatokat… :))

Skype / Google Hangouts

A webkamera a legjobb dolog, ami a távkapcsolatokkal történhetett — lehet vele lakást mutogatni, feldíszített fát megosztani, “közös” kakaózás közben beszélgetni. Mi az ajándékbontást fogjuk élőben közvetíteni, és így legalább látjuk egymás örömét, de a karácsonyi vacsorához is lehet csatlakozni. Időzónákat egyeztessetek mindenképp!

Még néhány ötlet:

  • Este lehet mesét olvasni egymásnak (ha pl. gyerkőc van a vonal túlvégén), karácsonyi verset felolvasni, vagy “közösen” énekelni a fa alatt (ha esetleg akad a vonal, legfeljebb kánon lesz belőle).
  • Beszéljetek meg egy időpontot, amikor mindketten mézeskalácsot fogtok sütni, és települjetek ki kütyüstül a konyhába. Csak ne kerüljön liszt a laptopba! :))
  • Közös filmnézés: egyszerre indítjátok el a Reszkessetek, betörőket DVD-n, Skype közben bekapcsolva, és lehet kommentálni! :)

Viber / E-mail

Gyors fotóküldésre, “eszembe jutottál” üzenetek küldésére csodálatos. Minden reggel írhatsz egy kedves kis üzenetet (ezeket előre is időzítheted, pl. e-mailben!), mint afféle virtuális adventi naptár. Lefotózhatjátok a kedvenc kidíszített kirakataitokat, és megszavazhatjátok, hogy melyik a legszebb. Játszhattok virtuális karácsonyi bingót is, fotózással: plázamikulás, kivilágított utcák, stb.

Posta

Nem a legolcsóbb mulatság, de ha tudjátok, vállaljátok be a csomagküldést, képeslapküldést — a kabalák, kedves tárgyak kevésbé virtuálissá teszik a kapcsolatot. Cserélhettek egymást reprezentáló karácsonyfadíszt is, de azt is csinálhatod, hogy webshopban rendelsz valamit, a számlázási cím a tiéd, a postázási pedig a címzetté, és így abszolút meglepetés csomagot kap. :)

A személyes jelenlétet ez sem pótolja, és készüljetek fel, hogy lehet, hogy lesz egy kis (nagy) bőgés, de új hagyományokat így is lehet teremteni. ♥

Ti hogyan használjátok az internetet a távolság áthidalására?

Igen, normális, ha… nincs ajándékozás Karácsonykor

ajandekok

Megvan az a Jóbarátok rész, amikor a három jobban kereső és a három munkanélküli/alkalmi munkákból élő barát összeszólalkozik az anyagi helyzetükön? A jól keresők kapásból mindig a drága éttermeket javasolják a közös vacsorázásra, a három szerényebben élő (Rachel, Phoebe, Joey) pedig egy idő után megelégelik, hogy míg a többiek jól tudnak lakni a fizetésükből, ők a puccos helyen maximum köretet tudnak rágcsálni egész este. (Aztán a végén a számlát meg osztani kell hattal, mert “úgy igazságos” — ja, aki öt dolcsiért evett salátát, meg aki negyvenért steaket, nyilván ugyanúgy boldog lesz, ha fejenként 22,5 dollárba fáj neki a vacsora.)

Ez a fajta szorongás a pénzügyeket illetően Karácsonykor is könnyen felütheti a fejét. A “mindenki mindenkinek vesz ajándékot” hirtelen egészen új szinezetet kap, ha te egyedül élsz egy fizetésből, a tesódnak meg van öt lurkója, és nyomtatott listát kapsz a kívánságokat illetően. De nem kell aránytalan ajándékozásra gondolni, hogy gyomorgörcs legyen a dologból. Történhet például az, hogy eljön egy újabb olyan év vége, amikor nincs kereted arra, hogy mindenkinek vegyél ajándékot, mert még a “csak egy apróságot egy ezresért” kategória is piszok gyorsan össze tud adódni, és örülsz, ha lesz Karácsonyfád. Olyat is láttam már, hogy amikor egy társaságból az egyik csapat bevállalta a karácsonyi baráti vacsorát, a többiek teljesen magától értetődőnek vették, hogy a vendéglátók zsebből megetettek egy tucat embert, akik semmilyen módon nem szálltak bele az egész napos traktába. Viszont erről nem beszélt előtte a társaság, utólag meg nem mertek szólni a házigazdák, hogy azért ez így nem igazán jött ki jól. Kész is a karácsonyi rossz szájíz.

Pénzről beszélni még mindig kínos, nehéz ügy. Főleg akkor, ha te vagy az, akinek azt kell mondania: sajnálom, ez most nem fog beleférni. De nagyon fontos, hogy ezt mondd, mert nem biztos, hogy magától értetődő mindenkinek. Le kell fektetni az alapokat, megállapodni összegekben, mert senkinek nincs szüksége arra, hogy erőn felül túlvállalja magát, és a karácsonya arról szóljon, hogy már előre aggódik, hogy oké, de januártól miből fog enni.

Néhány ötlet és variáció, amire már láttam jól működő példákat:

  • A családban levő felnőttek egymásnak nem adnak semmit, a gyerekek kapnak meglepetéseket, ezeket a felnőttek előre egyeztetik egymás között (milyen ajándék, mekkora összegért, stb.).
  • A családban levő felnőttek közösen összedobnak egy nagyobb ajándékot (közös társasjáték, LEGO, könyvsorozat, stb.) a gyerekeknek (akik amúgy is tesók, tehát tudnak utána együtt játszani vele).
  • Gyerek nincs, senki nem kap semmit a társaságból, és örülnek az együtt töltött időnek. A vacsorát fogásonként dobják össze: ki a salátát hozza, ki a bejglit, más meg a halat.
  • Csak a szűk család ajándékozza meg egymást, unokatestvérekre és unokahúgokra már nem terjed ki az ajándékozási lánc. (Ezt időpontban is el lehet különíteni: 24-én mindenki otthon magában letudja az ajándékokat azokkal, akikkel amúgy is együtt él, utána meg már csak látogatás és közös evészet van, csomagbontás nincs.)
  • A nagy társaságból nem mindenki ajándékoz meg mindenkit, hanem nevet húznak, és mindenki egy embernek ad, és egy embertől kap ajándékot. Összeghatárban előtte megállapodnak.

És légyszi-légyszi ha megállapodtatok abban, hogy nincs ajándék, ne te legyél az, aki mégis vesz, mert elég kínos helyzetbe hozhatod vele a többieket, még akkor is, ha ötször elmondod, hogy “Nem azért hoztam, mert vártam cserébe másikat.

Ti hogyan oldjátok meg az anyagiak + ajándékozás témát? Van valami kreatív rendszer, ami bevált nálatok?