Novemberi Kalauz – Tekints a múltba

eva2014nov

Megjelent a novemberi Éva magazin, megújult arculattal (imádom a stencilbetűs logót!), és a 44. oldalon a cikkemmel. Scrapbookozásra, naplózásra, fotóalbum-rendezgetésre bíztatok mindenkit – a morcos időjárás és a hosszú hétvége pont alkalmas idő a befelé figyelésre! :) Vagy például magazin olvasásra. A lapszám (megmaradtak a nagy formátumnál, és az általam imádott matt papírnál!) nagyon őszi, nagyon hangulatos, csupa érdekes olvasnivalóval, főként az egészség témájában. Azt pl. már most kiszúrtam magamnak, ami arról szól, hogy egészséges-e az illatgyertya (heveny fejfájással és tüsszögéssel küszködöm, ha a lakberendező üzletek műszagú gyertyáinak polcánál járok). Plusz ajándékba minden olvasó kap egy L’Occitane kézkrémet (be kell váltani a karszalagot – évek óta ez az őszi táskás kézkrémem!), és a Joy Napok kuponfüzeteit is a magazin mellé csomagolták. A kedvezménylistát is hamarosan összeírom. November 4-én pedig jön az Adventi Különszám…! :))

Tervezd meg a nyarat! – Kihívás #121

nyarilista

Aki régóta olvas, tudja, hogy mennyire nem szeretem a végletes gondolkodást. Minden területen káros. Például a takarításban: “nincs egész napom takarítani, úgyhogy két percet se szánok rá”. Vagy az egészség tekintetében: “nincs egy órám tornázni, úgyhogy öt percet sem ugrálok”. Vagy a magánéletben: “tuti, hogy nem fogunk három óráig lepedőakrobatikázni, úgyhogy nem is csókolózunk”. A nyaralással hasonló a helyzet: “nem tudunk elmenni külföldre / tengerpartra / Balatonra, úgyhogy egyáltalán nem pihenünk”. Pedig a pihenés nem csak akkor “ér”, ha pálmafák vannak, meg sós a levegő, és fura herkentyűket lehet enni vacsorára. Nyilván az lenne a legjobb, ha ez lenne az alapbeállítás, de egyre kevesebb embernek egyre kevesebb nyáron jön ez össze… Éppen ezért fontos számomra az otthonnyaralás témája. Mert pihenni kell, akkor is, ha nem megy pont úgy, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Az első otthonnyaralós cikkem annyira népszerű volt, hogy a Kossuth Rádióban is készült róla egy riport, de a legjobb folytatása az volt, amikor tavaly nyáron a TV2 Naplójával egy négy gyerekes családnak tematikus otthoni tábort készítettünk – erről itt olvashattok bővebben. És mivel idén is lesz meleg, idén nyáron is hülyére dolgozza magát mindenki, és idén is az a helyzet, hogy pont azok nem fognak tudni rendesen nyaralni, akiknek a legjobban szüksége lenne rá, folytatom az otthonnyaralós tematikát, és készülök költséghatékony, kreatív, inspiráló ötletekkel.

Az első rögtön az, hogy definiáld mit jelent számodra a nyaralás. Mi az, amitől azt mondod, na igen, ez az, most már itt a nyár?

[Tovább...]

Kihívás #115

fagyiznak2014 16. hetének kihívása – Kérdezz!

Ha Húsvét alkalmából családi találkozó lesz, és lesz ott olyan, akivel szívesen beszélgetnél, meséltesd — vagy egyszerűen csak hallgasd! — az idősebb rokonokat! Még az ezerszer hallott ifjúkori történetek is új kontextusba helyeződnek, ahogy te magad is átélsz bizonyos dolgokat. Vicces sztorikat is kérdezhetsz akár a saját, akár a szüleid gyerekkorából. ;)

Én 2 évesen kavicsokat gyűjtöttem a téren, megmostam őket, és kitettem a gangra, mint egy kiállítást. :]

Gyereket akarunk majd egyszer… Vagy mikor is? – Levelesláda #26

leveleslada-gyerekdolce_vita 26 éves, és motoszkál a fejében a családalapítás — miközben külső nyomás is nehezedik rájuk, a párjával még nem állapodtak meg konkrétumokban. Hogyan lehet erről beszélni, közös nevezőre jutni? Erre a kérdésre válaszoltam ebben a bejegyzésben. :)

A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban — akár tanácsot kérnétek, akár kíváncsiak vagytok valamire: via.farkas@gmail.com. Szombaton pedig rendhagyó, szülinapi kérdezz-feleleket is tartok élő adásban. Részletek itt. :)


dolce_vita kérdezi:
Hét éve élek boldog párkapcsolatban, de nyolc év van köztünk: én 26 vagyok, ő 34. Tudom, hogy semmiről sem vagyunk lemaradva és tényleg tökéletes harmóniában élünk, de egyre jobban érzem, hogy szeretnék családot. Mostanában teljesen rá vagyok kattanva a témára, bújom a kismama magazinokat, olvasom a cikkeket és egyre inkább vágyok a pocakra, a babára, a családra.

Engem még annyira nem is “szekálnak” a többiek (bár sokan megjegyzik, hogy “mi lesz már”), de a kedvesemnek manapság nincs olyan barátja, akinél ne lenne baba (+ a gyakori megjegyzések anyóséktól). Sajnos láttunk elrettentő példákat, több anyuka nagyon elhagyta magát és rá is ment a kapcsolatuk az egész gyermekáldásra, sőt, olyan is volt, hogy nyitott kapcsolatból lett a családalapítás, de természetesen ott is halálra van ítélve a kapcsolat. Nem félek attól, hogy ez visszatartja a kedvesemet, de ő nagyon tétovázó, mindent százszor átgondoló típus, és az ilyen negatív visszhangok még inkább visszavetik az egészet.

Emellett van még egy nagy gondunk, amit nehezen élünk meg, mégpedig az, hogy gyakran külföldre kell mennie a munkája végett. Ez nem rendszeresen van így, de olykor két hónapos “kiküldetésen” van és ilyenkor teljesen egyedül vagyok, a munkám miatt nem tudok menni vele, hiszen nincsen benne rendszer sem (legfeljebb meglátogatom egy hétvégén). Már öt éve azt mondjuk, hogy majd “néhány éven belül” babázunk, de aztán ahányszor szóba kerül, mindig így fejezzük be a beszélgetést. Múltkor megbeszéltük, hogy ha nem lesz ilyen a munkája, akkor jöhet a baba, de aztán úgy adódott, hogy aláírattak vele egy szerződést, tehát 5-6 évig még biztosan ez lesz – de szerintem tovább.
Már régóta úgy vagyok (vagyunk), hogy bármikor jönne a baba, megtartanánk, de mostanában egyre többet gondolok arra, hogy jó lenne legalább próbálkozni. Még tavaly mindketten voltunk dokinál, hogy minden rendben van-e, de aztán csak tovább szedtem a gyógyszert…

Tudom, nem vagyok lekésve semmiről, de mindig is érettebb voltam a koromnál. Még 23 éves sem voltam, amikor összeköltöztünk, a volt osztálytársaim akkor még minden hétvégén (sokan azóta is) lerészegedtek, én meg már akkor háztartást vezettem és közösen fizettük a számlákat. De rosszul esik, hogy sokan az én ismerőseim közül is babáznak, vagy babát várnak, nálunk meg annak ellenére, hogy tényleg minden megvan, mégsem történik semmi. Nem akarom ezzel szekírozni a kedvesemet, mert tényleg nagyon parázós típus, így is egy kivételével mindig én hoztam fel a témát. Kívülállónak úgy hathat, hogy nem akarja komolyan venni a kapcsolatot, vagy az életet, de ez egyáltalán nem igaz, nagyon szorgalmas, felelősségteljes ember és a környéken mindenki irigyli a kapcsolatunkat, azt a harmóniát, amiben élünk. A gyerekeket is imádja, ahogy bánik a kicsikkel… na attól mindig elolvadok. De tényleg igaz, hogy minden egyes lépést ezerszer átgondol, és ez nem csak a kapcsolatunkat illetően volt így, hanem pl. a munkájában is (teljesen egyértelmű volt, hogy váltania kell, meg is volt a hely, de két évet vacillált, miközben én folyton bátorítottam..)

Igazából jól érzem magamat így is, lehet, hogy a tavaszi zsongás hat rám, de úgy érzem, jó lenne megtenni legalább néhány kezdeményező lépést az ügy érdekében. Ha megtartanám a három javasolt hónap szünetet a gyógyszerszedés után és elsőre összejönne a baba, akkor is csak jövőre lenne babánk, de azt ugye jó tudjuk, hogy kevés embernek jön össze elsőre…

Te hogy látod ezt a helyzetet?

Gyereket szülni vagy nem szülni magánügy. Teherbe esni magánügy. Próbálkozni magánügy. Szexelni magánügy. A magánügy azt jelenti, hogy nincs vele kapcsolatosan semmi kötelezettségem, beszámolnivalóm, teljesítendő elvárásom: ha csinálom, csinálom. Ha nem csinálom, nem csinálom. Ha beszélek róla, akkor beszélek róla, ha megtartom magamnak, ahhoz is jogom van. Hogy hogyan csinálom, mikor csinálom, milyen gyakran csinálom, az is a magánügyem. Ez mind azokra az egyénekre — és csak rájuk  – tartozik, akik benne vannak a buliban. Jelen esetben rád és a párodra. Ez kettő darab ember, úgyhogy minden további, felesleges beleütött orrot tessék eltávolítani az ügyből. :)

Felnőttnek lenni soktényezős, és nem attól függ a dolog, hogy van-e utódod, vagy sem. Hogy hány utódod van. Hogy biológiailag a tieid-e. Hogy fiúk vagy lányok. (Ld. még “gyereked van vagy lányod?” kezdetű őrület…). Nem attól lesz komolyan véve egy kapcsolat, hogy azonnal nekiálltok szaporodni. És nem attól lesz komolytalan egy kapcsolat, ha azonnal lesz gyereketek. Ezek önkényes (és ráadásul egymásnak ellentmondó!) kategóriák, amelyek azért születtek, hogy a szűklátókörű, buta emberek könnyebben tájékozódhassanak (alias ítélkezhessenek) a világban, és eldönthessék, ki a “jó” meg a “rossz” anélkül, hogy meg kellene ismerniük hozzá a másikat. Fiatalon házasodott? Jaj, de elkapkodta. 5 év után még nincs gyereke? Biztos nincs minden rendben… ORR. KIHÚZNI. MOST.

1. Kommunikáció

Egymásra odafigyelve, őszintén

Az első és legfontosabb, hogy bármilyen döntés is lesz a vége, őszintén leültök és beszélgettek erről. Viszont ne az legyen, hogy kijelented, hogy márpedig most csüccs és beszélgetünk, mert az megint rajtaütésszerű, és szorongást okozhat. Mondd meg neki, hogy szeretnél erről beszélni, és mondjon egy időpontot, amikor alkalmas, és nyugodtan le tudtok ülni.

Meg kell ismernetek egymás álláspontját, értékrendjét. Kinek mit jelent az, hogy “készen állok a gyerekre?” Érzelmi dolgokat? Anyagi dolgokat?

Elmondod, hogy te hogy látod ezt, mit érzel, mitől félsz, és ő is megteszi ugyanezt. Nyilván te tudod, hogy ő komolyan gondolja a kapcsolatotokat, de azért a külsős hangok el tudnak bizonytalanítani. Kérdezd meg, mit gondol az egésszel kapcsolatban. Ne vágj a szavába, ne fejezd be a gondolatait (sokszor nem is úgy, ahogy ő fejezte volna be), ne értékeld, amit mondd, egyszerűen hallgasd meg. (Nem is olyan egyszerű!) Lehet, hogy sarokba szorítva érzi magát a témától (különösen, ha kintről is jön a nyomás), és idegesíti a sok emlegetés, mert szeretne a saját tempójában eljutni a döntésig, és nem úgy érezni, hogy bele lett sürgetve. Akarata ellenére nem csinálhattok gyereket (az már súlyos morális és etikai problémákat vet fel). Soha nem fogtok készen állni rá, nem lesz olyan, hogy hú, SEMMITŐL nem félek, itt a világ összes PÉNZe, MINDEN SÍNEN VAN. Dehogy lesz ilyen! De az érzelmeknek rendben kell lenni — mert ha bármelyikőtök csak a másik kedvéért, “na jó, csak legyen már csönd” alapon lesz szülő, abban nem lesz köszönet. Egymás felé megjelenik a neheztelés, és akkor a gyerekről még nem is beszéltünk… Gondolj csak bele, hogy hogyan éreznéd magad, ha kiderülne, hogy apukád akarata ellenére születtél, anyukád fifikázásainak köszönhetően. Az nem egy őszinte kapcsolat se a szülők, se a szülő-gyerek között.

Nyugodtan mondjátok el, hogy mitől féltek — tényleg, még azt is, hogy “magát elengedős” anyuka leszel! –, és erősítsétek meg magatokban, hogy bármilyen példa (jó vagy rossz) amit eddig láttatok, irreleváns, mert ők nem ti vagytok. Ti még nem voltatok soha szülők, tehát nem nagykönyvi előírás, hogy akkor majd ugyanilyenek lesztek, és — nagyon fontos – dönthettek máshogy. Egy szülő dönthet úgy, hogy nem nyúl az alkohol után, ha úgy érzi, nem bírja. Egy szülő dönthet úgy, hogy kér segítséget. Egy szülőpáros dönthet úgy, ahogy szerintük nekik, az ő gyerekeiknek és az ő családjuknak a legjobb (hangsúly a “szerintük”-ön!!). Nagyon jó, ha láttok olyan családmodelleket, amelyekről megvan a véleményetek, és ha ez a véleményetek egyezik (“nem akarom, hogy mi is ilyenek legyünk”, “tetszik, szívesen csinálnám én is így”), akkor szuper, egy oldalon álltok, együtt lehet érte dolgozni. Beszéljétek meg, hogy ti mások vagytok, mert így is van. És ti majd úgy alapítotok családot, olyan rendszerrel, olyan feltétellel, ahogy az nektek a legjobb. Akkor is, ha mások szerint az hülyeség.

2. Tervezés

Hova tartunk? Merre megyünk?

Feltétlenül beszéljetek arról, hogy hol látnátok magatokat szívesen 10 év múlva. Ez kellően messze van ahhoz, hogy ne érezzétek úgy, hogy most azonnal kell lépni és mindent véglegesre eldönteni, de azért nagyjából helyre teszi az utat, és látszani fog, hogy egy irányba néztek-e. Beszéljétek át az opciókat, hogy ezekhez mit kell tenni, milyen alapfeltételek szükségesek hozzá. Ha 5-6 év múlva akartok babát, arra akkor is fel tudtok (sőt, fel is kell!) már készülni most, és a hosszú távú, nagy befolyással bíró döntéseket ennek fényében kell meghozni! (Ide tartozik a kiküldetés,vagy bármilyen olyan téma, ami hatással van a közös terveitekre!) Mi változik, hogyan változik? Mi lesz az új prioritás, mit kell módosítani?

A pénz

Ennek egyik része az anyagi oldal. Pusztán matematikai alapon nem lehet családot tervezni, de számolgatás nélkül sem… Írjátok össze a bevételeiteket, kiadásaitokat, a te fizetésedet, hogy mennyiben befolyásolja az életminőségeteket, ha az kiesik. (Psszt, ha úgysem dolgozol az elején a baba mellett, szerintem simán lehetnétek együtt az utazós időszakban, ha megoldható. Az utazás kisebb stressz, mint tök egyedül átélni a korai pillanatokat — neki is, neked is, a gyereknek is. Ha vagány, utazós inspirációra vágysz, nagyon ajánlom a Family Without Borders blogot!) Írjatok listát arról, hogy milyen anyagi szituációban lennétek nyugodtak a gyerekvállalással kapcsolatban. (Havi X fix bevétel, nagyobb lakás, hitelmentes lakás, autó…) Ezután írjatok össze egy abszolút minimumot, hogy mi az, aminek feltétlenül teljesülnie kell ahhoz, hogy ne érezzétek magatokat sarokba szorítva és ne legyen veszélyben a megélhetésetek. Ilyenre gondolok, hogy ha most havi 190 ezer Ft-ból éltek, a minimum kiadásotok (rezsi, kaja, hitel/lakbér – semmi szórakozás vagy efféle, pusztán a létfenntartás) havi 170 ezer Ft, akkor arra tudtok-e plusz kiadásokat (gyerek) és mínusz bevételt (a te fizetésed kiesik) bevállalni. Ha nem, akkor havonta mennyi pénzt (és meddig!) kell most félretenni ahhoz, hogy mondjuk a gyerek születése után minimum fél évig nyugodtak legyetek, mert megvan annak a plusz kiadásnak és mínusz bevételnek a fedezete. Még minden határidő nélkül elkezdhettek ezen előre dolgozni. Ha úgy gondoljátok, hogy 5-6 éven belül szeretnétek gyereket, akkor dolgozzatok ki erre egy megtakarítási tervet. Aztán majd improvizáltok, ha még tovább tolnátok a gyerekvállalást, de az is lehet, hogy hamarabb belevágtok. Ezt nem kell most véglegesíteni, el lehet térni a tervtől, nincs kőbe vésve, spórolni és előre gondolkodni amúgy sem árt. Az a lényeg, hogy ha le van írva minden feltétel, ami nektek fontos, és minden lehetőség, amivel élhettek, akkor az megnyugtat. Kontrollt ad. És felszabadít az elvárások alól, mert ti vagytok a főnökök. Lehet, hogy ha megszűnik ez a görcs, akkor mindketten lelazultok, és félelem, para nélkül tudtok beszélni az egészről.

Ez nem biztos, hogy így fog megtörténni, de a tervezésnek nem az a lényege, hogy utána úgy legyenek a dolgok (szoktam mondani, hogy az élet nem olvassa a határidőnaplónkat…), hanem az, hogy nyitott legyél opciókra, gondolkodj előre, oldalra, minden irányba. Emiatt majd könnyebben reagálsz a váratlan helyzetekre. Úgyis jönnek; ha akarod, ha nem. Lehet, hogy egybevágnak a terveiddel, és fel vagy készülve, és ugyanennyi esélye van annak, hogy még soha nem csináltál olyat előtte, amire az új helyzet kényszerít. De mivel tervező agyad van, hozzászokott a problémamegoldásokhoz, és ki fog találni valamit. :)

A biológia

A másik fontos téma az egészség. Én mondjuk kapásból letenném a tablettát, és még most, amíg nincs tétje, megnézném, hogy minden rendben működik-e. Amikor már minden porcikátokkal akarjátok azt a babát, és akkor derül ki, hogy hoppá, a tablettától nem indult be a peteérés, ciszta van, meg inzulinrezisztencia, vagy bármilyen más nehezítő tényező, az sokkal nagyobb fájdalom akkor, mint most. Mert ha akkor derül ki, hogy 1-2 éves gyógyulási idő van, amikor már megőrültök a gyerekért, az nagyon nehéz időszak lesz, és rámehet a kapcsolatotok is. Egyébként sem könnyű leküzdeni egy ilyen betegséget, de még most, ahogy mondtam, nincs akkora tétje. Semmit nem döntöttetek el véglegesen, de addig legalább ezt az előkészületet ki tudod pipálni. Legyél egészséges, az gyerek nélkül sem baj, sőt. :) Szóval tabi le, gumi fel, és nézd meg, mit csinál a tested magától, amikor nem szólsz bele a hormonális rendszerébe. Tornázz, figyelj oda az étkezésre. Minden működik? Hurrá, egy gonddal kevesebb. Amikor babát szeretnétek, akkor az előkészületi procedúra így mindössze már az lesz, hogy nem tesztek fel gumit. És ezt bármikor eldönthetitek, nincs nyomás, egyszer majd úgy döntötök, hogy “ma nem kell már”, és akkor onnantól kezdve “próbálkoztok”.

A cél: Kompromisszum

Mindenki nyer, tehát mindketten nyertek

Állapodjatok meg egy olyan kompromisszumban, amelyben mindkettőtök számára vállalható lesz a végkifejlet. A kompromisszum nem az, hogy az egyik kötelezően lenyeli a másik akaratát, csak a magyarban szoktuk ezt így használni. (A “magyar kompromisszum” definíciója az, hogy erősebb kutya b***ik…)

Nyugtasd meg őt, hogy nem fogod belekényszeríteni egy helyzetbe és nem kell más véleményével foglalkozni, magadat pedig nyugtasd meg az előkészületekkel. Kezdjetek el őszintén, nyíltan beszélgetni, és határidő nélkül tervezni, előkészülni (pénzzel, egészséggel). Ha azt kéri, hogy egy időre jegeld a témát, mert frusztrálja, akkor tartsd tiszteletben. Viszont ha közben megy a megtakarítás és az egészségügyi előkészület, akkor te is láthatod, hogy ez nincs a végtelenségig elnapolva, és ugyanoda készültök, csak még nem értetek oda egyszerre.

Gyermekorvos vagyok – Szeretem a munkám #44

szeretem a munkámAgri 33 éves, és egy fővárosi kórház gyermekosztályán dolgozik — bár most éppen gyeden van, de tervezi a visszatérést. A kórházi munka nehézségeiről, szépségeiről, örömeiről beszél, és arról, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie.

Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

- Miből áll a munkád? 

Gyeden vagyok a másfél éves kislányommal, így átmenetileg szüneteltetem a munkát, de vágyok vissza, néha nagyon tudnak hiányozni a munkával töltött hétköznapok. Reggel egy megbeszéléssel indítunk az osztályon, az ügyeletes beszámol arról, mi történt az osztályon az ügyeleti időben, éjszaka. Ezután elosztás szerint megyünk vizitelni, megvizsgálni a ránk bízott gyerekeket, az ő állapotuk alapján vizsgálatokat írunk ki, terápiát módosítunk, hazaadásról döntünk. Ezt követően jön a nagyvizit, ahol beszámolunk a gyerekek állapotáról az osztályvezető főorvosnak, a kollegáknak. Közben zárójelentéseket írunk, várjuk a vizsgálatok eredményeit, szülőkkel beszélgetünk a gyerekük állapotáról és természetesen vesszük fel az osztályra az újonnan érkező gyerekeket, vizsgáljuk őket, elindítjuk a kezelésüket. Szóval egyszerre nagyon sokfele kell figyelni párhuzamosan. Délután négytől indul az ügyelet, akkor egy orvos marad az osztályon másnap reggelig, és ő veszi fel a folyamatosan érkező új kis betegeket, ill. felel az összes osztályon fekvő gyerekért. Egy ügyelet elég megterhelő tud lenni, sokszor egy rohanás az egész étlen-szomjan, fáradtan, rengeteg feladattal.

- Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

Hat év tanulást követően az orvosi egyetem általános orvosi karán általános orvosi diplomát kapunk, majd ekkor lehet szakképzésre jelentkezni, és kb. 5,5 év után (ami már kórházi munka, ügyelet, tanfolyam és gyakorlat) lehet szakvizsgázni gyermekgyógyászatból, így lesz valakiből gyerekorvos. A munkánkban fontos az elhivatottság, az empátia, természetesen szeretni kell a gyerekeket és érteni a nyelvükön, fontos a döntésképesség, a felelősségvállalás, a határozottság, és kommunikálni is jól kell tudni, hiszen a szülők nagyon érzékenyek, ha a gyermekük beteg lesz. A kórházi munkában fontos, hogy csapatban is tudjunk dolgozni.

- Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

A fizetésünk. Sokan ámulnának azt hiszem, ha tudnák, hogy mennyire kevés pénzért dolgozunk egy héten átlag 50-60 órát, hétvégén, ünnepnapokon, karácsonykor ugyanúgy. Sokan azt sem tudják, hogy egy ügyeletes orvost hajnalban már az ébren és munkával töltött huszadik órájában keresik fel, ami azért fizikailag elég megterhelő (és ilyenkor egy szúnyogcsípéssel érkező (vagyis indokolatlan ügyeleti ellátást kérő) páciens már nem feltétlenül okoz örömet – ez konkrét példa volt).  [Tovább...]