Molekuláris biológus vagyok – Szeretem a munkám #63

szeretemamunkam-biologus

Menczel Enikő 26 éves, Cambridge-ben dolgozik egy biotechnológiai cégnél, ahol elsősorban rákkutatással és autoimmun betegségekkel foglalkoznak. Az immunológiai csoport egyik munkatársa. Nem csak a munkájával kapcsolatos kérdésekre válaszolt, hanem arról is mesél, milyen külföldön dolgozni, mi hányzik neki a legjobban, mit lehet eltanulni a britektől, illetve mi az, amit nem szabad kihagyni, ha valaha arra járunk. :)

– Miből áll a munkád?

A munkám nagyon változatos, kihívásokkal teli és sosem unalmas. Hét elején megtervezem az előttem álló kísérleteket, figyelembe véve a fontossági sorrendet, illetve a sejtek állapotát. Általában korán kezdek, hogy minden beleférjen a napba. Reggel megírom az aznapi protokollt, átnézem a lehetséges módszereket, az esetleges problémákat. Van, hogy 3-4 kísérletet passzírozok bele egy napba, na itt már trükközni kell az idővel. Amíg az egyikben éppen egy folyamat lejátszódását várom, addig a másik kísérletre előkészítem a sejteket, a harmadikat elemzem. Majd jön az analízis, a prezentáció összerakása, az esetleges problémák kiszűrése, az utánaolvasás, publikációk keresése. Heti egyszer minimum prezentálnom kell és mivel több különböző projekten dolgozom, ezért ez a szám hatványozódik. Emellett számos admin munkát is magamra vállaltam, például a heti meetingek szervezését, a sejtbankunk karbantartását, illetve új munkatársak tréningjét is. Azt hiszem, hogy még sosem volt olyan, hogy unatkoztam volna, de nagyon is élvezem.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

Az alapképzést laboranalitikusként, a mestert pedig molekuláris biológusként végeztem, mindkettőt a Debreceni Egyetemen. A munkához elenegedhetetlen a kíváncsiság, a motiváció, a kreativitás, a folyamatos „brain storming”, jó koncentráló- és elemző képesség, pontosság és szervezettség. Ez az a terület, ahol folyamatosan tanulni és fejlődni kell, ahogy a tudomány is napról napra változik.

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Hihetetlen, de talán mostanában kezdem érezni, hogy itt a helyem. Mindig voltak kétségeim, hogy mennyire vagyok egyáltalán reálos. Suliban mindig jobban érdekelt az irodalom és a művészetek, a szentimentális dolgok. Emellett persze a reálos tárgyak is jól mentek, de sosem voltam kocka. Ezt a szakmát is több oldalról lehet megközelíteni. Én a kísérleteket egy-egy apró műalkotásoknak tekintem. A szervezetünkben végmenenő folyamatokat próbáljuk makettezni és irányítani, amely nagyon összetett folyamat. A csoda az, amikor egy hosszas otpimalizálás után eljutunk oda, hogy a rendszerünk működik, mondjuk, hogy képesek vagyunk egy gyulladási folyamatot gátolni.

[Tovább…]

Színspiráció 2015 – Csináld magad esküvői kellékek, bábszínház & otthoni iroda

A tavalyi Színspirációk barkács-kreatív sorozat idén is folytatódik, az első három témát már meg is tudom mutatni. :)

Esküvői dekoráció + fotókellékek

A táblafesték nem csak menő, hanem hasznos is. :) A színes keretes üzenőtáblákkal olyan fényképes vendégkönyvet lehet készíteni, ami örök emlék lesz az ifjú párnak. Egy mintás fal, néhány bohókás kellék, és kész is. :)

trilak-eskuvo01

hozzavalok-3 [Tovább…]

Használható naptárrendszer, amitől nem őrülök meg + irodaszer depó bármilyen naptárhoz

naptar-00

Az elmúlt hetekben elmeséltem, hogy hogyan kezdtem gyerekkoromban naptárazni — amikor rájöttem, hogy semmi esélyem fejben tartani mindazokat a teendőket, amiket nap mint nap rámpakolnak, és találnom kell valamilyen módszert az információk kiszervezésére. Azt is megosztottam, hogy ahogy az évek során egyre több területe lett az életemnek, amit át kellett látnom, mik voltak azok az időbeosztással kapcsolatos mítoszok, amikkel meg kellett küzdenem. Hogy erre születni kell. Hogy úgyis mindig mást hoz az élet, mint amit leírok. Hogy nem szabad elrondítani a szép füzeteket és határidőnaplókat. Hogy tökéletes rendszer nélkül belevágni sem érdemes. Stb., stb.

Hosszú és nehéz út vezetett ahhoz a naptárrendszerhez, ami egyben tartja az életemet úgy, hogy nem görcsölök rajta — de minden nap megkapom a visszaigazolást, hogy megérte. Abból, hogy nem kell kapkodnom. Abból, hogy előre tudok tervezni, legyen szó nagy munkaprojektekről, a mindennapi teendőkről, a háztartásról, vagy akár pihenésről. Abból, hogy ha bejön egy új időpont, teendő, feladat, akkor azonnal be tudom illeszteni a rendszerembe. És abból, hogy ha egy váratlan esemény miatt borul az életem (és ez nem is egyszer történt mostanában), csak rá kell néznem a felírt teendőimre és látom, hogy mik a lehetőségeim — így percek alatt tudok döntést hozni és átszervezni órák, vagy napok helyett. Sok év után végre kontrollban érezhetem magam akkor is, amikor folyamatosan alkalmazkodnom kell a változásokhoz.

Úgyhogy most eljött az ideje, hogy megmutassam, milyen saját rendszert dolgoztam ki a jelenlegi naptáramra, amit már két éve használok folyamatosan, és amit nem csak azért szeretek, mert hasznos, hanem mert inspirál is. A poszt második felében pedig megmutatok egy egyszerű technikát, ami rengeteget segít nekem a tervezésben, amikor nem otthon vagyok, és amit még ma el tudsz kezdeni használni attól függetlenül, hogy milyen határidőnaplód vagy naptárad van. :)

A jó határidőnapló alapszabálya: ő szolgáljon téged, ne te őt

naptar-02
Életem kedvenc határidőnaplója ez az M-es, azaz közepes méretű gyűrűs kalendárium, más néven filofax. Elég kicsi ahhoz, hogy magammal tudjam vinni, de elég nagy, hogy bele tudjak írni mindent, ami nekem fontos. A színe már akkor feldob, ha ránézek, nem az jut róla eszembe, hogy “jaj, ez valami rohadt unalmas és kötelező dolog”. A belsejét is így állítottam össze — ha már használni kell, a kinézete is inspiráljon.

Ez már az a naptár, aminél nem foglalkozom azzal, hogy a gyártó milyen oldalakat szánt bele — mert ami nem kell, azt egyszerűen kiszedem belőle. Ez a naptár már a saját logikám szerint van elrendezve, minden ott van benne, ahol én keresem ösztönösen, ahol számomra logikus, hogy ott van. Rettenetesen sok időt spórolok azzal, hogy csak azokat a lapokat tartom a naptáramban, amiket ténylegesen használok is, és úgy rendezem el, ahogy nekem jó — ha pedig valamit bele- vagy vissza akarok tenni, akkor azt is megtehetem. Ez a gyűrűs formátum egyik nagy előnye.

Ezt az elvet követve a filofaxokban általánosan megtalálható heti tervezőkből is maximum 4-5 hónapot tartok benne egyszerre, annál tágabb időszakot ritkán kell napi részletességgel átlátnom. Közéjük kényelmesen tudok plusz jegyzetlapokat, teendőlistát fűzni, amikor szükségem van rá. Ennek köszönhetően nincs becsukhatatlanul vastagra tömve a naptáram, és a felszabaduló helyet szuperül ki tudom használni arra, hogy kategóriákra bontott jegyzetlapokat tartsak benne. Ezek váltják ki a cetliket és a különböző jegyzetfüzeteket, amikből korábban tucatnyi volt mindenhol: az asztalomon, a táskámban, a kötött határidőnaplómban, az előszobában, a konyhában, és kergetett az őrületbe. A személyre szabott kategóriarendszerrel minden egy helyen van, visszakereshető, én meg — legalább ezen — nem vesztem el a józan eszem. :) Folyamatosan ki-be, előre-hátra pakolok, ahogy épp az a legpraktikusabb. Nem szorongok azon, hogy ha valamit változtatni akarok, majd legközelebb csak január elsején lehet!  [Tovább…]

“Állásajánlattól sikító álláskeresők – ezért érdemes!” – HR-es vagyok | Szeretem a munkám #62

szeretemamunkam-hr

Németh Anna 29 éves, és HR-esként, azaz senior recruiterként dolgozik egy multinacionális vállalatnál. A munkahelyi teendőin és kihívásain kívül mesél arról is, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe az új emberek felvételénél, illetve tippeket is ad álláskeresőknek arra, hogyan készüljenek fel egy interjúra. :)

– Milyen típusú feladataid vannak?

Egy multinacionális vállalat pénzügyi csapatába történő felvételi folyamatokért vagyok felelős egy kolléganőmmel együtt. Átlagos munkanapom nincs, és én épp ezt szeretem a legjobban. Minden nap más, az egyiken sok interjúm van, a másikon állásbörzére készülünk, hol jelöltekkel tartom a kapcsolatot, hol projektekben veszek részt… Ez segít nekem abban, hogy ne tudjam megunni amit csinálok, mert egyszerűen nincs két ugyanolyan napom. A másik pozitívum, hogy többnyire én szervezem, én osztom be a napjaimat – nyilván vannak határidők, kötött meetingek, és a szakmai vezetőkhöz is alkalmazkodni kell interjúszervezés esetén, de nagyon rugalmas a cég, és ez számomra fontos. Otthonról is dolgozhatunk, ami nagy könnyebbséget jelent.

Feladatom az egész kiválasztási folyamat levezénylése, koordinálása, irányítása. Például ha megüresedik egy pozíció, ki kell tenni a hirdetést, megszűrni a jelentkezőket, a szakmai vezetőkkel egyeztetve interjúkat-teszteket szervezni, telefonos-személyes interjúkat tartani, döntésben segíteni, ajánlatot készíteni, jelölteket értesíteni (akit nem veszünk fel, őket is informálni). Nagyon szeretem, hogy sokszínű és változatos a munkám.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?

HR-es képzések tekintetében nagyon vegyes a paletta, én a kommunikáció-művelődészszervező szakpárom elvégzése után választottam a HR-es képzést Pécsett, ez lett a másoddiplomám. A HR-es szakmában nagyon vegyes végzettségű emberek dolgoznak, vannak köztünk közgazdászok, pszichológusok, de a tanári végzettség sem ritka.

Elengedhetetlen tulajdonságok: legyen nyitott, kedves, rugalmas, dinamikus, gyors, erős a kommunikációban, határozott, jó problémamegoldó képességű. Ami még kiemelten fontos, hogy mivel ez nem csak adminisztratív munka, hanem van asszisztenciális és sales-es jellegű része is, fontos a határozottság és a lojalitás is. Hisz ki adhat el úgy hitelesen egy terméket (jelen esetben a pozíció/cég a termék), ha nem hisz benne?

Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

Ez az egyik kedvenc kérdésem. :) A legnagyobb félreértés, hogy a jelöltek azt hiszik, hogy szimpátia alapján döntünk a felvételekről. Az első dolog, amit gyakornokként megtanultam, hogy “nem barátokat keresünk” – ha ezt tenném, nem lennék jó recruiter. Nekem az a feladatom, hogy a szakmai vezetőknek megfelelő tudású-tapasztalatú jelölteket prezentáljak, és aki közülük megfelelően el tudja végezni a munkát, felvegyük. Ha szimpátia alapján döntenénk, még nehezebb lenne a dolgunk, hosszabb lenne a kiválasztási folyamat.  [Tovább…]

“A programozás olyan, mint a rabló römi. ” – Szeretem a munkám #61

szeretem-programozo

Marcella 26 éves, egy budapesti informatikai cégnél dolgozik mint junior szoftverfejlesztő, programozó. Mesél arról, hogy a szakmának fontos része a gyakorlati tapasztalat, a folyamatos fejlődés, tanulás, az elemző és kreatív gondolkodás, de az egyáltalán nem, hogy férfi vagy nő az illető. :)

– Miből áll a munkád?

Jelenleg az én munkám nagy általánosságban bármilyen felmerülő feladat vagy probléma megoldása egy adott projekten, ami rendkívül változatos. Dolgoztam már optikai cég belső szoftverén, autógyártásban használt szoftveren és CRM rendszeren is. Van, hogy csak „kellene egy olyan, hogy…” típusú feladataim vannak, van, hogy „ez nem működik” típusúak, de jelenleg egy teljesen új szoftver felépítésében veszek részt.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

Őszintén szólva nekem képzettségem ehhez MÉG nincs. :) Most végzem a második évét egy kétéves szoftverfejlesztői OKJ képzésnek. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy nem azt nézik, milyen végzettségem van, hanem hány év tapasztalatom van, milyen programnyelveket sajátítottam már el, mennyi és milyen projekteken vettem részt, és azokban milyen feladatot láttam el, no meg azt, mennyire vagyok kész fejleszteni önmagamat. Alapvetően egy programozó szemlélet kell, ezt a fajta gondolkodásmódot kell elsajátítani, és innentől kezdve ténylegesen azon múlik, mennyi energiát fektet bele az ember a tanulásba. Ez a szakma ugyanis a folyamatos fejlődésről, tanulásról, önmagunk fejlesztéséről (is) szól.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

Nehéz meghatározni, hogy könnyű-e ez a munka, vagy nehéz. Sokan irigyelnek érte, hogy milyen könnyű dolgom van, ülök a gép előtt egész nap, még ilyen irányú végzettségem sincs, sőt amikor otthonról dolgoztam, akkor kifejezetten azt hallottam sokszor, hogy én nagyobbrészt pihenek. Másik oldalról pedig a programozás valami misztikus dologként él az emberek fejében, amit csak kevesen tudnak megtanulni. Amit pedig a legtöbben gondolnak az az, hogy ez férfiszakma.

Úgy gondolom, hogy igenis nehéz ez a munka, mert folyamatos tanulásról szól, nincs megállás, nincs pihenés, folyamatos agymunka, ami a kezdeti időkben nagyon kifárasztott. Másrészről egyáltalán nem gondolom, hogy olyan misztikusan nehéz lenne, ha az ember el tudja sajátítani a gondolkodásmódot, és van kellő mértékű szorgalma és kitartása, jó úton halad afelé, hogy programozó legyen.

Azt pedig nem tagadom, hogy határozottan több a férfi a szakmában, mint nő. Egy cégnél dolgoztam eddig, ahol rajtam kívül volt más női programozó (és ott is csak egy). De azt nem gondolom, hogy kifejezetten férfiszakma lenne. Olvastam egy cikket, ahol a kötéshez hasonlítják a programozást, barátnőm a kottaíráshoz és a legózáshoz, nekem pedig a rabló römi jut róla eszembe. :) Logikus gondolkodás kell hozzá, ami tanulható, és semmiképp sem nem-függő. :)  [Tovább…]