Ha már a mai nyeremény egy koszorú, ne csak a nyertes jusson szép ajtódíszhez! Olyan koszorúkat kerestem, amelyeket viszonylag egyszerű elkészíteni (nem kell sok hozzávaló, és nem agyondekoráltak). Ami a stílusukat illeti, nem nagyon karácsonyiak, csak téliesek, így akár már most felkerülhetnek az ajtóra, nem kell megvárni velük az adventet. Koszorúalapot hobbiboltban lehet beszerezni, a termések, faágak pedig egy erdei kirándulás alkalmával is összegyűjthetők - éljen a költséghatékony dekoráció! Átlósan két abszolút purista versenyző mérkőzik meg egymással, a fehérre/ezüstre festett rőzsés kontra tobozos. Festékspray-vel még gyorsabb a munka. :) A faágakat körkörösen kell drótozni, az kicsit nagyobb türelmet, gyakorlatot igényel, a tobozokat viszont csak fel kell ragasztópisztolyozni. A jobb alsó koszorú szintén ágakból készült, és dísznek zsákmasni, bogyók, fenyőág és szintén toboz került. A bal felső koszorú egy picit pepecselős, de látványos: ágakból hajtott koszorúalapra piros bigyókat ragasztott fel a készítője: filc-csillagokat, kisebb-nagyobb golyókat, gyöngyöket - a mütyüröket a kacatosfiók apróságai is helyettesíthetik (gombok, fagolyók, stb.), főleg, ha egységes, piros színt kapnak (akrillal érdemes próbálkozni). Képek: Etsy, konkrétabban pedig innen, innen, innen és innen. ... Olvass tovább
Diós-mogyorós ajtódísz
Martha Stewart oldalán találtam ezt a csonthéjas gyümölcsökből készült gyönyörű koszorút - őszre és télre is nagyon jól mutat, esetleg a karácsonyi időszak közeledtével lecserélném a barnás masnit egy pirosabbra vagy zöldre, és kész is :) Van rajta dió, tmogyoró, mandula - minden héjastul. Sajnos nem egy évelő koszorú, mert szerintem egy idő után megeszik a zsizsikek, de megéri a melót. A teljes leírás itt található hozzá - koszorúalapra kell ragasztópisztollyal rögzíteni, szakaszosan haladva: először a nagyobb diók kerülnek fel, aztán a mogyoró és a mandula a kisebb résekbe. ... Olvass tovább
Kagylókoszorú
Nyárra is készülhet koszorú az ajtóra, nem kell hozzá más, csak egy hungarocell alap, amit körbe kell tekerni selyemszalaggal, jó szorosan, folyamatosan rögzítve ragasztópisztollyal, ahogy haladunk. Ezután a koszorú első felére különböző méretű kagylókat és csigákat, illetve tengeri csillagokat kell ragasztani - ezek lehetnek saját gyűjtésűek is, de hobbiboltokban "kimérve" is lehet venni, egységcsomagban. A felakasztása kicsit trükkös, mert az igazi akasztó drótból van csavargatva, hogy megtartsa a koszorút. A kép tetején látható kagylós szalag csak dísz, ezt kis gyuramarasztó tartja az ajtón. (2. és 4. ábra) Szerintem ez a lépés elhagyható, anélkül is gyönyörű lesz a koszorú. Képek: Woman's Day ... Olvass tovább
Selyempapír-rózsás ajtódísz/keret
Ezt a bájos, rózsás ajtódíszt a Thrifty Decorating blog készítője álmodta meg és keltette életre. Valentin-napi ajtódísznek szánta, de szerintem nagyon jól mutatna esküvőkön, vagy csak úgy, tavasz alkalmából, de képkeretnek, sőt, tükörtartónak is el tudom képzelni egy nagyon nőcis szobában (vagy romantikus lelkű kamaszlánynak). Más színből, például vörösből vagy fehérből is gyönyörű lehet, akár még úgy is, hogy egy kereten belül egy szín 2-3 árnyalatából készített rózsákat váltakoztatunk. Anyagköltsége nem nagyon van, a rózsákat tekergetni időigényes egy picikét. Az alap egy vastagabb hungarocell-lemez, erre vannak felragasztva ragasztópisztollyal a selyempapírból csavart rózsák. A selyempapírcsíkokból rövid szakaszt kell feltekerni, ezután - hogy ne kakaós-csiga legyen belőle - oda-vissza félköröket járva kell rögzíteni a papírokat. A honlapon szépen le vannak fotózva a lépések, könnyű lelesni róla. :) A végén egy szép selyemszalaggal át kell kötni a tetejét, és mehet ki az ajtóra. ... Olvass tovább
Boa-koszorú
Ha van még otthon boád, és nem bírsz vele mit kezdeni, ne dobd ki! Amúgy is műanyagszemétnek számít, szóval inkább csinálj belőle egy vidám díszt, amit évről évre újrahasználhatsz. :) Egyszerű, bohókás koszorút készíthettek egy egyszerű koszorúalapból (lehet drótból, vagy papírból is) és néhány méter boából. Egy 30 cm-es átmérőjű vékony váz kb. 3 méter boát "eszik meg". A kezdeti ponton ragasztópisztollyal vagy ragasztószalaggal rögzítsük, aztán kezdjük el tekergetni. Ha körbeértünk, újra rögzítsük. Lehet tovább díszíteni, de magában is mutatós. Modern karácsonyi dekorhoz vagy lázadó, de titkon azért karácsonyt-szerető kamaszlányszobákban tudom leginkább elképzelni. :) Képek és ötlet innen. ... Olvass tovább
Hála-koszorú
Folytatva az őszi dekorációs témát egy csodás kalászos hála-koszorút szeretnék megmutatni. A hálakoszorú amerikai találmány, ami eredetileg Hálaadás-ünnepre készült, de úgy gondolom, hogy függetlenül attól, hogy nem tartjuk ezt az ünnepet, jó dolog hálásnak lenni. :) (Ld. Things I Love Thursday!) Hálacetlik nélkül pedig egy csodás, aratási hangulatot idéző koszorúnk lehet. A képek klikkre nőnek! ... Olvass tovább