Most áradozok egy kicsit Sigmáékról, mert ilyen jófej céggel régen volt dolgom. Tudom, hogy ez lenne a normális, de képzeljétek: válaszolnak az e-mailekre. És nem öt hetes csúszással ám, hanem másnap. Ilyen ügyfélszolgálatot kívánok mindenkinek!

A Sigma Beauty céget egy Simone nevű lány alapította meg, aki szeretett volna elérhető áron minőségi ecseteket forgalmazni, és ez maximálisan sikerült is neki.

Szeretem az ilyen sikertörténeteket, amikor valaki elhatározza, hogy nem igaz, hogy nem lehet jó áron jó dolgot csinálni, és profin megvalósítja az egészet. Simone igazi példakép lehet minden vállalkozó kedvű nő számára, a termékei pedig tényleg zseniálisak.

Az ecsetek kinézetben és még a számozásukban is a sminkszakmában egyik etalon MAC ecsetekhez hasonlítanak. Az ecsetekről több magyar beauty bloggernél is olvashattok, például Dorka készített egy összehasonlítós videót, Andi pedig az alap ecsetekről írt egy nagyon jó összefoglalót nemrégiben.

Az én Sigma ecsetkészletem pont múlt héten, a Life.hu forgatás kellős közepén érkezett meg. :) Gyönyörű, fekete nyelű, igazán glamúros példány mindegyik, a papírdobozon látható dívabagoly pedig csak hab a tortán – imádom a baglyokat. :) (Lehet, hogy nem is bagoly? Mindegy, nekem bagoly marad.)

A Make Me Classy! készlet 12 profi ecsetet tartalmaz, 8-at szemre, 4-et arcra (így is osztottam el a tartóban őket). Eddig minden ecset, amit kipróbáltam, szerelem első látásra. Bevallom őszintén, ezelőtt egy-két szemhéjpúder ecseten kívül nem sok mindenem volt, az Essence lila végű Smokey Eyes ecsetét is pár hónapja vettem, illetve a Catrice arcpirosítósát is, és ezzel lettem komolyan beavatva az ecsetek világába – persze amikor megláttam ezt a 12 ecsetet, éreztem én, hogy nagyon le varok maradva. :) Teljesen más világ egy ilyennel felvinni a pirosítót, a Duo Fibre ecset (amelyik felül fehér, alul fekete, pont fordítva, mint Áfonya :)) pedig tényleg iszonyú puhán viszi fel az alapozót, tényleg airbrush effektus. A szemre való ecsetekről nem is beszélve, sokkal pontosabb, precízebb így a munka.

Jár hozzá egyébként egy szuper tok is, amit össze lehet pakolni, és akkor utazós szett, vagy kettészedve ecsettaró az asztalon. Még praktikus is. Megvettek kilóra. :) Egyébként ez a szett kapható lila, türkiz és rózsaszín színben is, bár bevallom őszintén, ezek a színek nekem csak a tokon tetszenek, az ecsetek nyele kicsit fura, bazári, pedig ugyanúgy jó minőségűek azok is, ezért maradtam a feketénél. A feketéhez itt a közvetlen link. Egyébként még a kék tetszene nagyon, csak az ecsetek nyele maradna fekete…

Így néz ki egyébként összetéve a fekete tok, és az ecsetek szépen kiterítve:

Talán a rajzszakkörös beszél belőlem, de mindig megtapogatom őket reggelente, és úgy várom, hogy elkezdhessem használni őket, mintha minimum valami monumentális olajfestményen dolgoznék. :)

Az ecsetek használatában nagy inspirációt ad a Sigma saját videósorozata, az első részt itt nézhetitek meg, a másodikat pedig itt. Mindegyik ecsethez több felhasználási módot láthattok gyakorlatban. :) Azt az ecsetet egyébként, amit az elsővideóban a krémes szemhéjpúderekhez használnak, én a szemhéjalapozómhoz próbáltam ki (még a videó megnézése előtt, ráérzésre), és szuperül bevált annak is. A videókból egyébként a nedves törlőkendős tisztítótipp a kedvencem, úgyis mindig van itthon babatörlő, arcra szoktam használni, most már az ecseteimre is használom. :) A DM sajátmárkása (babylove) a leggazdaságosabb, nagyon szeretem.

Ha mostanában több magyar bloggerlánynál is belefutottatok Sigmás nyereményjátékba, az nem véletlen, a Sigmának ugyanis zseniális partnerprogramja van, ahova lehet jelentkezni, és ha elfogadják a jelentkezést, a blog látogatottságától függően egy vagy több ecsetet ajánlanak fel kisorsolásra. Ezen kívül az affiliate-eknek (partnereknek, ezek a bloggerek :)) egyedi kódot adnak, amivel tudnak linkelni a Sigmás cuccokra, és ha azon keresztül érkezik vásárlás, akkor abból nekik is származik előnyük – kapnak kedvezményeket a saját vásárlásaik után, és a különböző szinten levő blogok különböző ajándékokra jogosultak, amiket újfent kisorsolhatnak az olvasók között. (Képzeljétek, a nagyon menő affiliate-ek, akik a legtöbb vásárlót generálták az elmúlt időszakban, a lentebb levő arctisztító szettet ma megkapták ajándékba. o.O Komolyan, ilyen cégek is vannak! Csak kapkodom a fejem.)
Ez az Urban Eve-en látható linkekkel is így van egyébként, úgyhogy ha megjön a kedvetek a vásárláshoz, és tőlem kattintotok át, azzal támogattok is, meg hosszú távon egy esetleges nyermenyjátékkal Nektek is jó lesz. :) $30 költés felett egyébként ajándék ecsetkét adnak Nektek. És nem olyan nehéz $30-t költeni, meglátjátok, ha tovább olvastok. :)
És hogy még örvendezzek egy kicsit a cég profizmusán: a blog jobb sávjában található lila Sigma bilétát, amit kaptam tőlük, nem én magyarítottam ám, ők küldték így! Én külön örömtáncot jártam, hogy nem kalapos ő van rajta, hanem rendes.

Egy kis leírás a különböző ecsetekről, ami nekem nagy segítség, hogy a honlappal ellentétben nem csak a nevük, hanem a fejükről készült fotó is ott van, így könnyebb lesz megtanulni, hogy melyik mire jó. :)) Ja, és névre szóló köszönőlevelet is kaptam! :)

Miután az ecseteimmel ennyire elégedett vagyok, már két dolgot is kinéztem magamnak a Sigmától, amiket meg fogok rendelni, ha bejön megint egy kis pénzecske.

Az egyik a hónap elején megjelent Dry’n Shape ecsetszárító tok, ami formára szárítja az ecseteket, 4-6 óra alatt. Engem az időfaktor kevésbé érdekel, nem szoktam 24 órán belül kétszer sminkelni magam, a formázás viszont nagyon fontos, mert miután kimostam szegény ecsetkéimet, elég kócosak lettek, pedig óvatos voltam. Ha szeretném, hogy hosszú életűek legyenek, ez egy fontos beruházás. Az ára $29, de ha azt vesszük, hogy az ecseteket mindig szinte újjá varázsolja, akkor megéri. Úgy néz ki egyébként, mint egy ecsettok, de speciális anyagból készül, és a nedves ecseteket a kis gumírozott rész visszaszárítja eredeti alakjukba. Minden méretű ecsetnek jut benne hely, 12 van benne egyébként, szóval akár az összes ecsetemet is moshatnám egyszerre.

A másik ma jelent meg, egy arctisztító-arcradírozó kütyü, a Cleansing & Polishing Tool, ami iszonyú hatékony, és az ára mindössze $39. Komolyan. És olyan cuki! Puha lesz tőle az arcbőr, eltűnteti az egyenetlenségeket, az elhalt hámsejteket, és halványítja a hegeket. Itt nézhettek meg egy videót arról, hogy hogyan működik, és hogy mi tartozik a készletbe (egyébként: tok, gépezet, 3 cserélhető kefefej), ha pedig Ti is belezúgtatok, itt megrendelhetitek. Egyébként még zuhany alatt is használható, nem lesz baja, úgyhogy attól se kell tartani, hogy összefröcsekel mindent az arclemosóval meg a nedvességgel. Zseniális.

Egyébként titokban készülnek a Sigma szemhéjpúderek is, ha már így az arctiszítóval eltávolodtak az ecsetektől… :) Kicsit hasonlítanak az Urban Decay palettáira, a minőségről még nem láttam review-kat, a kulisszafotók alapján szépek, viszont mivel szemhéjpúderem annyi van, amennyi életem végéig elég lesz, ezeknél egyelőre nem éreztem azt a must have érzést, mint monduk a fenti két dolognál és az ecseteknél. :)

A nevük egyébként vicces: Flare, Dare és Bare. Van hozzájuk tükör, és persze egy eredeti, minőségi, 2 végű Sigma ecset. A jobb szélső tetszik egyébként a legjobban. Meg a bal. :))

Hát ennyit a Sigmáról dióhéjban. :D A jövőben nálam is lesz egy játék ezzel kapcsolatban, de előbb hadd fussanak ki a többiekéi, nem akarok konkurálni. ;)

Ti rendeltetek már a Sigmától? Mik a tapasztalataitok?