„Mit akarok az élettől? Még nem tudom, de nem ezt…”
Vannak olyan időszakok, amikor fokozatosan változik körülötted a helyzet, és menet közben veszed észre, hogy valami egészen máshogy van, mint eddig volt.
És vannak azok a helyzetek, amik egyik pillanatról a másikra kihúzzák alólad a szőnyeget és egy csomó eddig biztosnak hitt pontot teljesen felborítanak.
Akár lassú, akár hirtelen a változás; akár fontos mérföldkő után vagy, akár egy nehezebb időszaknak van vége — bármilyen változás is történik az életünkben, nem csak mi jöhetünk ki a túloldalon új emberként, hanem az is változhat, hogy mit szeretnénk az élettől.
Pont az ilyen fordulópontok segítenek ugyanis rávilágítani arra, hogy mire van igazán szükségünk.
- Lehet, hogy vannak dolgok, amikről az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy mennyire nagyon fontosak neked, és ezentúl jobban vigyázol rájuk.
- Vagy felismerted, hogy egy bizonyos cél, vagy érték, vagy álom, vagy a helyzet, amiben vagy, már nem olyan, ami téged szolgál. Már nem szeretnéd tovább hajszolni, egyszerűen azért, mert rájöttél, hogy az életednek ezen a pontján már mást szeretnél.
Ez a külső-belső felfordulások egyetlen előnye. Bármennyire nehezek is, segíthetnek jobban megfogalmazni saját magad számára, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami már nem. Vagy egyáltalán, lehet, hogy újra felmerül benned a kérdés: „mit is akarok az élettől? mihez kezdjek magammal? mitől leszek újra boldog?”.
Ebben az epizódban elmondom, hogy
- mi akadályozza meg a legtöbb embernél, hogy egyáltalán kitalálja, hogy neki személyesen mitől lehetne jobb az élete, hogy egyáltalán mit akar kezdeni magával.
- Beszélni fogok arról, hogy miért fontos, hogy újradefiniáld magadnak a “sikeres élet” és a “boldog élet” fogalmait,
- aztán végigvezetlek egy öt perces gyakorlatot, ami segíteni fog ráhangolódni, hogy mik a te saját, mások elvárásaitól független igényeid, és meg fogod tudni magadnak válaszolni azt az egyszerűnek tűnő, ám egyáltalán nem könnyű kérdést, hogy „mit akarok”. :)
Úgyhogy ha találtad már magad olyan helyzetben, hogy felismerted, hogy változtatnál a helyzeteden, aztán végül csak részben, vagy egyáltalán nem sikerült a gyakorlatban is változtatnod, vagy még csak ott tartasz, hogy kitaláld, mit akarsz egyáltalán, akkor ez az epizód neked szól.
Olvasd vagy hallgasd a legújabb részt a nagy lejátszás-gombra kattintva!
Ha nem tudod hallgatni, akkor tekerj lejjebb, és elolvashatod az epizód leiratát! :)
Hogyan hallgathatod?
- Itt és most: Számítógépen és telefonon nyomj a fenti lejátszógombra a böngésződben és már hallgathatod is!
- Vidd magaddal: Ide kattintva a gépedre mentheted az MP3 fájlt, amit magaddal vihetsz az MP3-lejátszódon, rátöltheted a telefonodra (hogy ne fogyasszon adatot), kihangosíthatod főzés-takarítás-vasalás közben
- Androidon: a Lecsó fenn van Spotifyon, de használhatod az ingyenes Podcast Addict appot (írd a keresőbe, hogy “Lecsó” :)
- iPhone-on: megtalálsz az Apple Podcasts podcast-tárában
Mi akadályozza meg, hogy változtass az életeden?
Van egy jó hírem.
Attól függetlenül, hogy mekkora a változás, ami lezajlott benned, vagy az irányváltás, amire rájöttél, hogy szükséged van, azzal, hogy ezt kimondtad magadnak, már megtetted a legnagyobb lépést.
Minden változás félelmetes, mert más, mint amit megszoktál, vagy akár teljesen ismeretlen.
Ezért olyan nehéz még azokból a helyzetekből is kilépni, amikről egyértelműen tudod, hogy nem jók neked. És ezért számít olyan sokat, hogyha magaddal már tudtál őszinte lenni, és elfogadni, hogy változásra van szükséged, még ha ennek a konkrét formáját most nem is tudod megfogalmazni.
Igen ám, de amikor már csak egy kicsit is elkezdesz ezen gondolkodni, ha már csak a kósza gondolatát is felveted, hogy valamit, esetleg, lehet, hogy máshogy kéne, akkor érkezik az a tünetcsoport, amit én Elbizonytalanító Zajoknak szoktam nevezni.
Mik az elbizonytalanító zajok?
- Gondolatok
- Kívülről érkezett elvárások, amiket már sajátként vársz el magadtól
- Vagy konkrétan olyan dolgok, amiket mások mondanak neked
Mindegy, hogy milyen formában érkeznek, az elbizonytalanító zajok célja az, hogy megmondják, hogy nem szabad.
Mit nem szabad? Azt. Pont azt, amit most kitaláltál. Pont azt, ami bármilyen módon más, mint ami most van. Mert ilyet nem illik. Mert ilyet nem szokás. Mert úgyis felesleges. Mert hülyeség. Miért gondolod, hogy neked ez sikerülne? Nem is arra van szükséged, amit te gondolsz, hanem valami teljesen másra.
A külső elvárások ereje
Az életben van korlátozott számú olyan ember, aki feltételek nélkül elfogad, szeret, tiszteli a döntéseidet, és nem akarja helyetted jobban tudni, hogy mi lenne neked a jó. Az ilyen embereket, ha vannak az életedben, nagyon meg kell becsülni. De sajnos a legtöbbünk életében ők vannak kisebbségben, és még az ő jelenlétük sem véd meg az Elbizonytalanító Zajok összezavaró erejétől.
Mert kábé azóta, hogy megszülettél, záporoznak feléd az elvárások hogy mit kéne csinálnod ahelyett, amit csinálsz — és ahelyett, amit csinálsz, mi lenne a jó. Mindenki jobban akarja tudni, hogy mi lenne neked a jó. Hogy mire lehetsz képes, hogy mit szabad neked, mit kéne akarnod, mitől legyél boldog, és mit ne is próbálj meg elérni…
Amikor alapvetően jól mennek a dolgok és jól érzed magad, könnyebb az ilyesmit figyelmen kívül hagyni. Viszont amikor borul sok minden, éppen benne vagy egy változás kellős közepén, kiszámíthatatlan és bizonytalan, hogy mi jön, és az, amit te akarsz, még csak egy épphogy csírázásnak indult kis magocska csak, vagy még az sem… Ilyenkor a Zaj felerősödik, beülteti a saját ötleteit a tieid helyére, és elbizonytalanít a megérzéseiddel kapcsolatban.
Ennek hatására könnyen gondolhatod, hogy: “Hát, talán lehet, hogy egyszerűbb lett volna, megkönnyítette volna a dolgomat, ha azt csinálom, amit mások mondanak, hogy csináljam. Talán akkor nem lennék így összezavarodva. Talán nem kéne most sem változtatnom semmin, és akkor jobb lenne nekem.”
A kis megérzések csírája pedig nem kap többet napfényt és nem öntözöd tovább. A Zaj hangosabb volt, ezért maradsz azok között a keretek között, amiket egyszer valahol valamikor kijelöltek az életed határaiként.
Úgyhogy mész tovább és hajszolod tovább azt az életet, amiért a szüleid, a rokonaid, a tanáraid, a munkatársaid, a szomszédaid, a megmondóemberek, vagy bárki más szerint érdemes dolgozni.
És ez nem az ő hibájuk, a legtöbbjüknek tényleg az van a fejében, hogy ezzel jót tesznek neked. Van egy elképzelésük, hogy milyen a sikeres, boldog élet, és annak ellenére, hogy lehet, hogy ők maguk sem érzik jól magukat a saját életükben, átadják neked szép masnival összekötve az elváráscsomagjukat. Tessék.
És az ajándékcímkére az van írva, hogy “Gratulálok, itt ez a doboz, ha kibontod, mostantól te is tudod, hogy hol a helyed, úgyhogy ne vágyj többre, ne vágyj másra, így és csak így lehetsz boldog, és ha eléred, és mégsem vagy az, akkor az is a te hibád.”
Szóval kapsz ilyen dobozt nem is egy embertől, és mire eléred a felnőttkort, már 12 ilyen elvárásdoboz díszíti a szobádat, és költözöl velük minden új lakásodba, hogy mindig tudd, melyik tizenkét igazi egyetlen üdvözítő út az, amihez mindig tartanod kell magad.
Csakhogy ezek közül a dobozok közül egyik sem a tiéd. Lehet, hogy lesznek átfedések azzal, amit valójában akarsz, de az maximum véletlen egybeesés.
Ugyanis azt, hogy te valójában mitől lennél boldog, és hogy egyáltalán mitől érezhetnéd magad boldognak az életedben, azt csak te tudod megmondani. Te ismered magad a legjobban, te vagy az, aki tudod, hogy mire van szükséged, amikor nem vagy jól, és milyen életben érzed jól magad.
És ha ebben a pillanatban nem is tudod megfogalmazni, akkor pedig csak te tudod megtalálni magadban a válaszokat. Te tudod kitalálni, hogy kikkel szeretsz együtt élni, hol, és hogyan élnél velük, milyen munka az, ami elégedettséget hoz az életedbe, mit jelent számodra a biztonság, a nyugodt élet, és így tovább.
Ez senki másnak soha nem lesz a képessége – és főleg nem lesz a prioritása.
„Miért nem jó, ha megmondják, hogy mihez kezdjek az életemmel?”
Ez az egész rendszer két módon vezet a boldogtalansághoz.
Az egyik az, hogy van a 12 dobozod, és azt se tudod, hogy melyiket kéne megvalósítanod, és hajszolsz valamit abban a reményben, hogy hátha a végén boldog leszel. De nehezen megy, és nincs rá motivációd, és kiégsz benne, mert valójában ezek nem a te céljaid, csak annyit mondták már, hogy elhitted, hogy azok. Viszont amíg nem éred el, és lehet, hogy sosem fogod őket elérni, addig sem leszel jól. Ezt én Szent Grál-hajkurászásnak hívom, és hosszabban beszéltem róla a “Miért nincsenek könnyű válaszok az életedre” című epizódban, úgyhogy most erre részletesen itt nem fogok kitérni.
A másik oldalon viszont fontos, hogy sokan nem érzik magukat boldognak azok közül sem, akiknek sikerül megvalósítani egy életet azok közül az elvárt életek közül, amit megörököltek. Lehet, hogy megvan az elvárt jól fizető karrier, ami a szüleid-nagyszüleid szerint egy életre biztos állást ad. Megvan a kertes ház az agglomerációban, ami azért elég közel van a belvároshoz. Megvan az optimális mennyiségű gyerek, az optimális korkülönbséggel.
Ha ezt az egyesek által “sikeres-”nek címkézett életet akartad, és jól is érzed magad benne, akkor hurrá, tök jó. Legyél rá büszke, és nem kell kötelezően többet vagy mást akarnod, ha neked így ez rendben van. Mondtam, te vagy az életed szakértője. :)
„Miért nem tesznek boldoggá a céljaim?”
Ha viszont ki tudod pipálni a sikeres élet kezedbe nyomott listájáról az összes tételt, mégis ramatyul érzed magad, akkor az pont ez az összeférhetetlenség – olyan életet élsz, ami nem a te boldogságodat hozza el. Valaki más listáját pipáltad ki, vagy egy külső elvárások alapján összetákolt listán dolgoztál.
- Lehet, hogy lefogytad azt az öt kilót amit mondtak, hogy fogyjál le. És nem lett tőle több önbizalmad és nem szereted tőle jobban magad.
- Lehet, hogy megvetted azt a táskát, amiről azt mondták, hogy egy álom. És tényleg passzol a ruhatáradhoz, mégsem lettél boldogabb.
- Lehet, hogy kezedbe vetted azt az oklevelet, amire megmondták, hogy enélkül nem érsz semmit. És lehet hogy megkönnyebbültél, mégse érzed úgy, hogy ez számítana.
- És lehet, hogy megkaptad azt az előléptetést, amire azt mondták, hogy be ha ez a státuszod majd komolyan vesznek. De azon kívül hogy ki tudtál rakni egy gravírozott névtáblát az új irodád ajtajára, nem lett jobb bemenni dolgozni és ugyanúgy utálod az egészet.
És nem csak azért nem ezek az eredmények hozták el a boldogságodat, mert külső mérőszámokról szólnak, vagy mert elvárások miatt indultál el feléjük.
Hanem mert valójában, legbelül ezek lehet, hogy nem a te céljaid voltak. Nem azonosultál velük, rossz irányból lettek megközelítve, és ezért nem is tudsz teljes vállszélességgel beléjük állni.
A “sikeres élet” új definíciója
Szerintem a valódi sikeres élet az egy boldog élet. És attól boldog, ha olyan, amilyennek te akarod, amitől neked sikeres.
Lehet, hogy magadnak ezt nem úgy definiálnád, hogy sikeres élet, mert olyan képek jutnak eszedbe róla, amikkel nem azonosulsz. De hívhatod helyette valami másnak, ami neked szimpatikusabb, ami jobban egy olyan képet idéz meg, amivel ki tudnál egyezni. Lehet mondjuk kiegyensúlyozott élet. Vagy elégedett élet. Vagy békés élet. Örömteli élet. Egy olyan élet, amivel ki vagy békülve, amiben teljesnek érzed magad. Ha mostantól a sikerről beszélek, akkor tudd, hogy ezeket is mind beleértem, illetve arra a definíciójára gondolok, amit te értesz alatta.
Amúgy pont ez a félrement sikerdefiníció a probléma. Hogy te boldog szeretnél lenni, de nem vagy boldog, méghozzá azért, mert elhitették veled, hogy a boldogsághoz sikeresnek kell lenned, méghozzá a siker egy nagyon szűk definíciója alapján.
Pedig jogod van kitalálni, hogy neked mi a sikeres élet.
Jogod van kitalálni, hogy neked mitől lesz jó.
Szabad a neked normális életet akarni, akkor is, ha az nem illik egyik elvárásdobozba sem. Akkor is, haa más szerint az nem sikeres, és más nem lenne boldog tőle.
És szabad nem érezni bűntudatot, ha elérted a neked boldog életet, és nem aszerint vagy boldog, amit mások mondtak.
Összefoglalva: szabad jól érezni magadat amiatt, hogy jó úgy, ahogy kitaláltad az életedet.
„Hogyan találjam ki, hogy mit akarok valójában?”
Kitalálni azt, hogy mit szeretnél valójában az életedben, az nem két másodperc. Ráadásul nem is olyasmi, amit egyszer kitalálsz, aztán jó lesz úgy életed végéig.
De akárhol is tartasz most ebben a folyamatban, mindig segít, ha egy kicsit ráhangolódsz a saját belső rádióadásodra, ami független a többi frekvencián érkező elvárás-zajtól. Úgyhogy a következő néhány percben tekergessük egy kicsit a rádió pöckét, hogy megtaláljuk, mi az, amit te mondasz magadnak, és nem valami külső zavaró zaj.
Gyakorlat: adóvevő-erősítő, hogy meghalld a saját igényeidet.
A legtöbb ember, ha nekiszegezik azt a kérdést, hogy “Mondd meg, hogy mit akarsz”, attól teljesen befeszül. Legyünk őszinték, senki sem ettől a kérdéstől fogja tudni kifundálni, hogy mit szeretne az életétől. És nem is csoda: ez elképesztően tág kérdés, amire csak az tud válaszolni, akinek ez már most pontosan ki van dolgozva. Vagyis akinek ezzel a területtel van gondja, azon ez a kérdés egyáltalán nem segít, maximum idegesíteni lehet vele.
Úgyhogy most én sem azt a leegyszerűsített tanácsot fogom adni, hogy “Találd ki, hogy mit akarsz, és csináld azt” – ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor már mindenki rég az álmai életét élné, és nem kellene ilyenekről beszélgetni.
Szerintem nem jó ajtóstul rontani a házba, mint egy rossz kötekedő, hogy “Mit akarsz? Mit akarsz? Mérnemtudod hogy mit akarsz, tudjadmáhogymitakarsz.”
Inkább adok egy gyakorlatot, ami segíteni fog megtalálni magadban az ott pislákoló igényeket, amiket eddig nem vettél észre. De felerősíteni is segít azt, amiről már tudod, hogy ott van, hogy ne nyomják el a zajok.
Ahhoz, hogy megtaláld, hogy mit szeretnél, nem az utolsó kérdésre adott átfogó válasszal kell kezdeni, hanem sokkal korábban.
Az az első lépés, hogy engedd meg magadnak, hogy egyáltalán elkezdj gondolkodni azon, hogy mit szeretnél, hogy miféle dolgok érdekelnek, hogy mi esik jól, hogy mi szerez örömet. Akár éppen most, ebben a pillanatban, akár általánosságban az életedben.
Játssz el a gondolattal. Szedjük le róla a súlyt. Nem a következő öt percben oldjuk meg az egész életedet. Hanem felfedezünk, tapogatózunk, kíváncsiskodunk. Játszunk.
Ehhez a felfedezőúthoz adok néhány kérdést. Ezek a kérdések olyanok lesznek, mintha tekergetnéd a kis rádiódon a frekvenciát, hogy meghalljuk, hol van valami kis halk adás már most.
A feladatod az lesz, hogy vedd észre, hogy milyen gondolat jön fel azonnal, miután meghallod a kérdést. Még az előtt, hogy elkezdi mondani a zaj, hogy azt miért nem jó.
Úgyhogy ne cenzúrázd magad. Engedd meg magadnak, hogy az első feljövő válasz olyan legyen, amit utólag majd hülyeségnek gondolsz. Nem kell, hogy idézőjelben “elfogadható” legyen. Még csak leírnod sem kell, mert az is idő, amíg gondolkodhatsz rajta, és átírhatod valamire, ami jobban megfelel a külső elvárásoknak.
Most nem ez a feladat. Ne gondolkodj, csak figyeld meg, hogy mi jön fel elsőre.
(A gyakorlat úgy működik a legjobban, ha hallgatod, és nem olvasod, úgyhogy mindenképpen javaslom a hallgatást! :) )
A „Mit akarok” kérdéssor
Mehet?
- Ha senki véleményére nem kellene adnod, mit szeretnél a legjobban csinálni, elérni, vagy lenni?
- Ha garantálnám hogy soha többet senki nem fog beszólni, mit csinálnál?
- Ha nem kéne senkinek elszámolnod, senkinek megfelelni, eleget tenni, kivívni az elismerését vagy elnyerni a tiszteletét, akkor mi az, amihez NEKED kedved van?
- Ha láthatatlan lennél, hova mennél és mit csinálnál most?
- Ha holnap reggel nem kellene felkelned, nem kellene elmenned sehova, nem kellene megcsinálnod semmit, mindenki aki tőled függ meg lesz etetve és el lesz látva, kapsz egy teljes napot, amit korlátok nélkül eltölthetsz, mivel töltenéd azt a napot?
- Végül elkezdek egy mondatot, és te fejezd be. Így kezdődik: “Legszívesebben…”
Na, mik jöttek elő?
Ezek a fajta kérdések nagyon jól tudják jelezni az igényeinket.
- Ha például mindegyik kérdésre az jött ki, hogy elhúznál valami lakatlan szigetre és két hétig ki se kelnél az ágyból, akkor az jól jelzi, hogy most leginkább pihenésre és öngondoskodásra van szükséged.
- Lehet, hogy felmerül valamilyen régóta dédelgetett álmod, akár a karrier területén, akár egy vállalkozás beindítása, de lehet tanulás elkezdése, egy új hobbi, lehet valami a párkapcsolatoddal kapcsolatban, vagy bármilyen olyan önmegvalósító projekt, ami neked örömet szerez.
- És ugyanígy kirajzolódhat valami olyan ötlet, ami esetleg gyerekkorodban jutott eszedbe utoljára, és azóta nem néztél rá, hogy felnőttként hogyan tudnád megvalósítani, vagy hogyan tudnád elérni azt az érzést, amit a gyerekkori fejeddel úgy éreztél, hogy ezzel elérheted.
És nagyon fontos, hogy teljesen mindegy, hogy mi jött fel. Most nem ítélkezünk.
Ennek a gyakorlatnak a tanulsága, hogy ami először eszedbe jutott, az egy érdekes dolog, ami ott van benned, hiszen az jutott eszedbe.
Nem az a végleges. Nem biztos, hogy konkrétan az életedben most ez egy reális dolog.
De ott van. És lehet, hogy ha tovább keresgélsz arra felé, akkor megtalálod ennek a vágyott állapotnak vagy érzésnek a részleteit, vagy akár valami egészen mást, amiről nem is tudod még most, hogy ott van.
„Mit csináljak, ha sejtésem sincs, mit akarok?”
Ha nem világosak elsőre a saját céljaid, sőt még az igényeid sem, akkor az megint nem ok arra, hogy ostorozd magad. Ez annak a tünete, hogy eddig el volt nyomva benned az, hogy figyelj arra, hogy mi esne jól, vagy hogy kísérletezz, hogy mitől érzed jól magad, vagy hogy elképzeld magad különböző helyzetekben, amikben erősnek és sikeresnek és boldognak érzed magad. Mert megmondták neked, hogy ehhez te kicsi vagy, vagy neked ilyet nem szabad, vagy úgyse fog sikerülni. Vagy az, hogy ha ilyennel foglalkozol, akkor önző vagy.
Azt, hogy megtaláld, hogy mik lehetnek a céljaid, megelőzi egy önismereti munka, egy ismerkedés önmagaddal, hogy ki vagyok én, hogy mitől érzem jól magam, hogyan kell velem jól bánni, stb., stb.
A céloknak elvileg az a célja (haha), hogy amikor teljesülnek akkor jól érezd magad tőlük. Azért tűzöd ki őket, mert azt gondolod, hogy ha megtörténnek, akkor jobb lesz az életed, mint amilyen most.
De ahhoz, hogy ezt meg tudd magadnak ígérni, hogy „na ha ezt megcsinálom, akkor jó lesz”, ahhoz tudnod kell, hogy te mire vágysz, neked milyen egy jó élet, te mit szeretsz csinálni, te mitől érzed jól magad.
Mert bármilyen célt meg lehet fogalmazni – ha nincs mögötte meg az az önismereti munka, hogy azért ez a célom, mert tudom, hogy nekem erre van szükségem, és ha ilyen nincs az életemben, akkor nehezebb nekem boldognak lenni, az egy teljesen más irány, mint hogy „azért ez a célom, mert azt mondták, hogy ilyet illik akarni”, vagy „a másiknak is jó volt”.
Ezért gondolom azt, hogy bármilyen célkitűzésnek az a gyökere, hogy tudod, hogy ki vagy, és mit akarsz. Mert akkor fogsz tudni olyan célokat megfogalmazni, és dolgozni is azokért a célokért, hogyha tisztában vagy azzal, hogy miért csinálod ezt. És ezért van egy csomó olyan ember, aki csak hajtja a látványos célokat (a sikert, a pénzt, a csillogást, a hírnevet, a szépséget, a tökéletességet) mindenféle önismereti munka nélkül, és ezektől a külsődleges látványos közmegegyezéses sikerektől várja, hogy majd neki attól jó lesz. Miközben nem tudja megfogalmazni, hogy mi a francot is keres itt, és azon is látszik, hogy ez nem működik, hogy egyre többet és többet akar és még mindig nem érzi jól magát.
De hogyha egy szép konyha vagy csodás frizura nem töltötte ki a lelkedben az űrt akkor 15 se fogja. És kit érdekel, hogy boldognak kéne lenned a körülményeidhez képest, hogyha egyszerűen nem vagy az.
Ezért érdemes dolgozni azon, hogy lebontsd az elvárásokat. Hogy kiiktasd a zajt, és gyakorold azt, hogy meghallod a saját kis rádiófrekvenciádat, és elkezdesz hallgatni rá. Ez az önismereti folyamat nem mindig könnyű, de nem ismerek jobb módot arra, hogy közelebb kerülhess egy olyan élethez, amit valóban szeretsz élni.
Most te jössz!
Ha szeretnéd, akkor a legérdekesebb válaszaidat megírhatod lent a kommentek között.
Ha pedig bejött ez a gyakorlat és szeretnéd folytatni, vagy most még semmi nem jött elő benned a zajon kívül a gyakorlat kérdéseinek hatására, akkor azt javaslom, hogy a következő napokban figyelj oda jobban arra, hogy a normál dolgaid végzése közben mi minden kelti fel a kíváncsiságodat, és akár aktívan keresd azokat a dolgokat, amik jól esnek.
Köszönöm szépen, hogy végighallgattad ezt az epizódot. Nemsokára újra jelentkezem, vigyázz magadra.
Feliratkozhatsz a hírlevelemre is, hogy mindenképpen kapj értesítőt, amikor kiteszek egy új blogposztot vagy podcast-epizódot. Itt pedig küldhetsz be kérdést a Lecsó üzenetrögzítőre (de e-mailt is írhatsz, ha azt jobban szereted).
Bogi mondta
Szia Via! Bogi vagyok 20 éves egyetemista és jelenleg teljesen elveszettnek érzem magam. Már nem tudom mit is szeretnék kezdeni az életemmel.Nagyon sokáig művészeti vonalon szerettem volna tovább menni,de a szüleim azt mondták abból nem lehet megélni, érdekelt a pszichológia de arra meg azt mondták hogy oda nagyon magas a ponthatár úgysem vesznek fel.Ezek után találtak nekem egy olyan szakmát ami szerintük jól fizet, meg lehet belőle élni.Mit csináljak? Nem szeretném folytatni ezt az egyetemet, de nincs olyan ötletem ami a szüleimnek is megfelelne.
Via mondta
Szia!
Ez az időszak a legtöbb ember életében erről szól, hogy kibogozzuk, hogy mit is szeretnénk. Ezért szabadul fel egy csomó harmincas ember, mert akkorra érik be nagyon sok dolog, amin húszéves koruk óta agyalnak. :) Nagyon fontos, hogy magad számára letisztázd, hogy mit szeretnél, és számodra mit jelent az, hogy jó az életed, neked mitől lesz boldog, elégedett. Az csak egy kis faktor, hogy jól fizet, és természetesen nem jó éhenhalni és kiégésig gürizni, de a pénz mellett legalább annyira fontos, hogy legyen olyan dolog az életedben, ami örömet szerez és szívesen csinálod. Ha nem a munkád ez, akkor valami más mellette, ami megadja azt az érzést, hogy érdemes küzdened, ad értelmet az erőfeszítéseidnek, úgy érzed, hogy van foganatja annak, amit csinálsz. Ezt kitalálni nem öt perc, rengeteg önismeret szükséges hozzá, és semmi baj, ha a húszas éveid azzal fognak telni, hogy kitalálod, hogy mihez is kezdesz majd. Nem most kell eldöntened az életed hátralevő részét. (És később sem végleges, amit döntesz. Szabad változtatni.)
Sejtem, hogy most még anyagilag és érzelmileg is függsz a szüleidtől, ezért nagyon bezavar az adásba az ő véleményük és az ő elvárásaik. Ahogy telik majd az idő, egyre inkább függetlenedni tudsz majd a véleményüktől, és az lesz a szempont, hogy neked mi a jó a saját tudásod szerint, nem az, hogy ők helyetted hogyan élnék az életedet. Nekik is van életük, úgyhogy nyugodtan foglalkozzanak azzal. Valószínűleg jót akarnak neked, és azt akarják, hogy legyen stabil megélhetésed és biztonságos helyed a világban, de ehhez nem az kell, hogy előírják, hogy mit csinálhatsz és mit nem. (Nagyon kíváncsi lennék amúgy, hogy mi lett végül azzal a ponthatárral, bekerültél volna, és feleslegesen paráztattak csak, saját félelmeiket rád vetítve?) Lehet, hogy nem lesz olyan ötleted, ami nekik megfelelne. Attól még lehetsz boldog és elégedett. Így, hogy ők ezt ráderőltették, most nem vagy az.
Egy biztos: soha nem késő váltani. Akkor sem, ha már lediplomáztál azon az egyetemen, ahol most vagy. Mindig kitalálhatod, hogy mi az, ami jobb neked, és nem kell most örökre eldöntened, hogy mi legyen a hátralevő életedben. Sőt, párhuzamosan is csinálhatsz dolgokat! Sok művésznek volt „civil állása”, és szabadidejében dolgozott olyasmin, ami később karrierré vált. Vagy vállalkozást csináltak valamiből, ami hobbi volt. Vagy megmaradt egy nagyon jó hobbinak, ami segített nekik az önkifejezésben, és közben dolgoztak tovább „civilként” a „rendes” állásukban. Nagyon sok opció van, és egyáltalán nem az az egyetlen út, hogy 20 évesen találd ki egyszer és mindenkorra, hogy mi van, és soha többé nem változtathatsz.
Most dolgozz azon, hogy saját tapasztalatot szerzel saját magadról – a szüleidtől függetlenül. Próbálj ki olyan dolgokat, amik hátha örömet szereznek (akár meg lehet belőlük élni, akár nem), és kísérletezz. Tapasztalatból sokkal könnyebb dönteni, és nem fogod tudni elméből megoldani, hogy mi az, ami jó lesz neked. Látatlanban nem fogsz tudni egy végérvényesen jó választ adni semmiről, hiszen nincs róla tapasztalatod. Úgyhogy menj most a megérzéseiddel (akár művészeti, akár pszichológiai, akár mindkét irányban), és nézd meg, mi történik. Kezdj el egy blogot, csináld hobbiból a művészetet, képezd magad szabadidődben, nézz lehetőségeket, önkénteskedj, és így tovább. Legyen gyakorlati tapasztalatod a dolgokról, akkor is, ha egyetemi szinten most nem ezzel foglalkozol. Ez önbizalmat is fog adni, és úgy könnyebb a szüleid elé is odaállni, és megmondani, hogy mit szeretnél. És azt is könnyebb lesz elviselni így, ha nem fognak tapsikolni hozzá. A te életed a tiéd, és talán nekik is fontos az, hogy boldog legyél. Ezt a közös nevezőt kell majd idővel megtalálni, és ez sem megy csettintésre, de nem lehetetlen.
Sok erőt kívánok hozzá! ♥
XLS mondta
Az én családi/baráti közegem egyáltalán nem „számonkérős”, nincsenek beszólogatások sem. Én magam sem vagyok a megmondós típus. Talán azért lehet, mert már az „XL-es korban” vagyok és meg van az a tapasztalat, hogy minden felnőtt ember felelős önmagáért, a döntéseiért, az összes többi emberhez való viszonyulásáért. Élem a boldog kis életem, igazán nem lehet okom panaszra, mégis hiányzik a cél, és ezt most „hivatásilag” érzem/értem elsősorban. Az a vezérfonál, ami mentén sokkal szabadabb lennék, mégis jobban tudnék kapcsolódni a világhoz és sokkal több ember életéhez hozzáadni valami kis pluszt, valami kis jót. Ami miatt elégedetten bújnék este ágyba és már ébredéskor újra lelkesítene, mert tudom, hogy érték, és nem csak számomra..
Létezk ez az érzés? Hogy lehet megtalálni?
Andru mondta
Létezik :) Én véletlenül találtam rá, szó szerint tévedésből voltam ott, ahol eszemben sem lett volna egyébként. Aztán szép lassan ráeszméltem, hogy pont jó helyen voltam, pont jókor.
Megváltozott az életem, mert ennek hatására megváltoztattam. Boldogító. Ne add fel!
Via mondta
Igen, de nagyon pontosan kell definiálnod kell magadnak, hogy mit keresel, és utána azt kell kitalálnod, hogy mi tudja megadni neked ezt az érzést. Nincs rá fix recept, csak rengeteg önismereti munka. Ha nem egyedül vágnál neki, az Ennél zöldebb nem lesz! tréningem pont ebben segít, a rajta vagy a hírlevelemen, értesítelek majd, amikor indul új csapat!
w. mondta
Egyre erőteljesebben motoszkál bennem, hogy fiatalokkal szeretnék foglalkozni, azzal, hogyan a tudatlanság/nem törődömség, óvatlanság bármi miatt ne legyen olyan sok leányanya (Mo magas ez a szám). Most újra ez az ötlet/érdeklődnés jött elő, ahogy hallgattam podcast-ot.
Nyssa mondta
Én azon kaptam magam, hogy folyton azon merengek a következő osztálytalálkozón, ha mesélek a mostani életemről, akkor mit fognak szólni a többiek, lesz-e hű-meg-há, vagy inkább lesajnálás lesz. A vicc az egészben, hogy idén lett volna esedékes ez a bizonyos osztálytalálkozó, de fel se merült, hogy lesz, nem csak a vírus helyzet tett be neki. Szóval egy soha el nem jövő osztálytalálkozón kattogok meg olyan emberektől szeretnék 2 percnyi elismerést, akik egyébként nem szereplői az életemnek. 5 évente 2 perc hűűűzésért beáldozni egy életnyi boldogságot meg elég nagy hülyeségnek tűnik. Szóval most már igyekszem elhessegetni ezt, mint szempontot, amikor döntést hozok az életemről :)
Via mondta
Én jártam már úgy, hogy nagy büszkén elmeséltem az eredményeimet valakinek a múltamból, és képes volt azt is lesöpörni, félreérteni, félremagyarázni, stb., és azt hozta ki belőle, hogy egy lúzer vagyok. :) Aki nem akar elismerni, annak halál mindegy, mit teszel le az asztalra, fog találni indokot, hogy miért vagy még mindig nemelég.
Melitta mondta
Legszívesebben kiraknán a falra ezt az egész cikket! 😄 Szerencsére én már a saját elvárásaim szerint élem az életemet, de még mindug rosszul esik amikor a „kedves” rokonok számonkérik, hogy miért nincs még lakáshitelünk és a többi közmegegyezéses (de jó ez a szó) eredményünk. Mi boldogok vagyunk lakáshitel nélkül, a mostani munkánkkal, a mostani városban. De állandóan csak nyomják és nyomják, hogy szerintük hogy kéne élnünk… Annyira utálom.