Teakoszorú & teás inspiráció

Mindenféle ünneptől függetlenül nagyon helyes kis téli koszorú ez a csipeszekből elkészített teás variáció. Ha egy vagy kétfajta teával készítjük, még mutatósabb. :) A csipeszek egy sima karton koszorúalapra vannak egyébként ragasztva, és színes papírral vannak bevonva. Az ötlet forrása ez az oldal, ahol még részletes leírást is találtok.

A múltkor kérte valaki, hogy írjak egy teás-ötletelős bejegyzést, szóval most ez itt az. Akinek erről az Animal Cannibals jutott eszébe, azzal gondolatban koccintok. De mivel is?

Fekete tea: tuti nem fair trade (200 Ft-ba kerül 100 filter), de nagyon szeretem az Aldi dobozos fekete teáját. 6 dl vízbe szoktam egy filtert tenni, és mézzel (1 csapott teáskanál) iszom reggeli után, vagy amikor mézes teára vágyom (általában ha át vagyok fagyva vagy lappang bennem valami, akkor fordul elő). Ha tejjel-cukorral szeretném angol módra, akkor PG Tipset használok. Ez bivalyerős, nem is tudom elképzelni, 2 decibe tegyem, fejre állnék tőle. 1 literbe szoktam tenni egy filtert, és aztán ízesítem, és ketten isszuk meg. És így pont nem okoz heves szívverést. Hiába, angolnak születni kell.

Zöld tea: méz és cukor nélkül iszom, magában. A lényeg, hogy sok legyen, és meleg – ősszel-télen szinte ez teszi ki a teljes napi folyadékfogyasztásomat. Nem szeretem, ha keserű, ezért 2 liter vízbe szoktam tenni egy filtert. A natúr verzió is jó, de a mentásat, citromosat is szeretem. Nyáron lehűtve is finom.

Koffeinmentes teák: szintén két literbe szoktam tenni egy vagy két filtert, ízesítés nélkül. Hibiszkusz és menta (ez is Aldis) sok fogy ilyenkor télen, és a nagyobb márkák téli teái is finomak (egyik évben teljesen rá voltam kattanva a Milford Wintergenuß-ára). Estefelé már általában ezeket iszom, mert a zöld meg a fekete tea felpörgetnek. Gyümölcsteából mindig olyat választok, ami tényleg gyümölcsből, narancshéjból, fűszerekből, szárított virágokból, stb. van, és nem csak “…ízű”.

Külön téma, hogy milyen gyógytea jó milyen betegségre, de azt most nem részletezem, ez most a hobbiteázásról szól. :) (Egyébként a hársfa-bodza mézzel a legjobb megfázásra, még a filteres-herbáriás verzió is teljesen rendben van, és szerintem még finom is.)

A fenti filteresek remek gyorsmegoldások, de ha beszabadulok egy teaboltba, gyakran elcsábulok finom, szálas, különlegesebb fajtákra is. Filteresből nagyon jó a kínálata az Ázsia Boltnak is, érdemes körülnézni, de még hangulatosabb egy spéci teabolt, vagy egy olyan teaház, ahol vásárolni is lehet. Itt egy jó kis lista.

Ti melyik fajta teát isszátok a leggyakrabban? Mi a kedvenc lelőhelyetek?

Hozzászólások

  1. l2njpy írta:

    Valahogy engem a teázás nem tudott meghódítani, de igaz, nálunk gyerekként sem volt divat, hogy állandóan teáztattak volna, mi vízivó család voltunk, vagyunk:-)
    Én úgy vagyok a teával, hogy akkor iszom, ha beteg vagyok (nátha és egyebek esetén a víz hideg, kell a meleg lötyi) vagy bizonyos ételekhez (melegszendvics, virsli csak azzal jó). Szóval nem kapott el a tea-láz. Viszont ha iszaom, csak ezt:
    http://www.greenfieldtea.co.uk/e/festive-grape/
    Nagyon isteni!

    • írta:

      Hú, istenien hangzik! :) Hol tudod beszerezni?

      Engem se teáztattak gyerekként, valahol 14 éves korom magasságában szoktam rá (már akkor is cukor nélkül, vagy max. mézzel). Tavasztól őszig most is annyi tea fogy, mint télen egy hét alatt. :)) Akkor víz van a két literes kancsóban.

  2. l2njpy írta:

    Ó, ez kapható minden Sparban és DM-ben. Legalábbis Miskolcon így van már évek óta, így gondolom Budapesten is. Olyan 5-600 forint egy 25-ös filteres doboz. 7 és fél dl vízhez rakok 2 filtert azután egy fél citromot, és bizony 2 és fél kanál cukrot is. Biztos bűn, de én így szeretem. :-)))Nagyon szőlős, tényleg illatra-ízre, mintha mustot innál!

  3. írta:

    A zöld tea lehet, azért keseredik meg, mert túl sokáig áztatod. Én legalábbis azt vettem észre, hogy hosszú áztatás után mellékíze lesz.
    Szoktam hozzá gyömbért tenni, kicsit “megbolondítja”.

    A fekete teát csak délelőtt isszuk a koffeintartalma miatt.

    Új kedvenc a csalántea, de csak napi egy bögrével. Tisztítja az ereket, szinte minden nyavajára jó, de kúraszerűen nem szabad néhány hétnél tovább fogyasztani. Nálunk általában egy herbáriás zacskónyi után jön annyi szünet, amíg újra el nem vetődök a DM/Rossmannba.

    • írta:

      Megfelelő hőmérsékletű vízbe teszem, és nem áztatom túl, de van, amelyik akkor is keserű lesz. Főleg az, amihez jázmin is van téve, na azt nem bírom meginni. Márkafüggő, hogy a natúr zöldtea nekem keserű-e vagy sem, nem mindegyiknek szeretem az ízét. Kaptam igazi japán fajtát is már, profin elkészítve, és sajnos az sem ízlett. Túláztatni nem szeretem a feketét meg a többit se, a hártya meg a csersav miatt.

  4. írta:

    Ha ősz-tél, akkor TEA! :)
    Nálam a szálas gyümölcsteák a favoritok. (nem tudom, hogy kell szívecskét csinálni….)
    De most szoktatom magam a zöldteára is, a jótékony hatások miatt. A munkahelyen van egy söröskorsóm, abba teszek 1-2 filtert a pickwick ízesített zöldteáiból. Most még 1 csapott kanál cukorral iszom, de szép lassan szeretnék 1.) natúr és minőségi zöldteára áttérni, 2.) cukor nélkül inni. (a méz kicsit macerás lenne az irodában).

    No megyek is, készítek egy csésze finom teát, amit tavaly hoztam az adventi vásárról Bécsből.

  5. írta:

    A teás dekorációról jutott eszembe, hogy régebben gyűjtöttem a teás tasakokat és hajtogattam belőlük. Általában 6 tasak kellett egy mintához, nagyon könnyen lehetett vele szép csillagokat meg virágokat csinálni. Itt vannak ilyenek: http://www.zsuzsiorigami.eoldal.hu/fenykepek/diagrammok/teatasak-hajtogatasok/

    Leggyakrabban gyömbéres teákat iszom, a Müllerben kapható Meßmer márka citromos-gyömbéres zöld teája finom, de nemrég a Rossmannban találtam gyömbéres Rooibos teát is. Néha veszek teaboltban is teát. A fekete teákat nem szeretem, bármi más jöhet :)

  6. hbogi87 írta:

    Hatalmas tea-fan vagyok és nálam csak és kizárólag a Demmers Teehaus teái jöhetnek szóba: ált. 50 grammot szoktam belölük vásárolni és teatojásban áztatom, forrázom. Nem szeretem a filteres teákat, az ízük ugyanis meg sem közelíti az igazi teakeverékek ízvilágát!!

    KemálAmál-nak viszont üzenném, hogy nyugodtan lehet inni a csalánteát akár egész évben, nem csak kúraszerüen ;-) (forrás: Maria Treben: Egészség Isten patikájából)

  7. sambo írta:

    Egész évben teázom. Az egyik beszerzési helyem az Első Pesti Teaház nevezetű boltocska. A Q10 wellness és az immunerősítő teájuk a kedvencem. Másik beszerzési forrásom a Café Frei a Nepáli Himalaja és a Herbál teájuk nagyon finom. Nálam minden reggel egy csésze teával kezdódik. Csak szálas teákat használok. Szerintem nem annyira drága, mert többször is letudsz forrázni egy adagot. A már nem használható teafüvet pedig a virágaim földjére rakom.

  8. leonor írta:

    Remek hely a Teák és finomságok boltja, a Múzeum krt 7 alatt van, az átjáróban, ami a Magyar utcával köti össze a körutat. Ez egy családi vállalkozás (még a kutyus is ott szokott lebzselni a bolt körül :D), sokoldalú a választék és jók az árak,. Nagyon szép színű termoszok is szoktak lenni 2500 Ft-ért, már hetek óta szemezek egy metálfényű kékkel. :D A Big Ben Teaház is a közelben van, de azt drágának tartom, bár a választék nagyobb.

  9. írta:

    Sziasztok!
    Tavaly az oktogonnál bukkantam rá egy teaboltra, Luis! a neve, nem tudom ismeritek-e? Teljesen elvarázsolódtam a kis üzletben (Burger kinges oldalról az Andrássy felé jobbra), az a sok karácsonyi illat és hangulat, egy akkora giccses rénszarvas volt a bolt közepén, hogy már szép volt. Figyelemre méltó volt a teás mütyürök édes kiegészítői is. Vettem kétféle teát, és isteni volt! Férjem minden reggel teát főzött :-) Valami jó reggelt, és a borús napokra volt a nevük, szederlevél, és mindenféle jó volt benne, már felírtam a teendőim közé, és menjek és vegyek ott teát. Remélem még áll az a bolt. Más termékek (fürdősó, krémek, stb) is voltak, de ez a teás, karácsonyi hangulat megihletett (pedig nem szeretem a karácsonyt.) http://luis.hu/index2.html Ajándékötletnek is jó (bár nem annyira olcsó, de szép és finom :-))

  10. Eszter írta:

    Hát én csak a büfében iszom filteres teát, vagy ha ajándékba kapunk. Habár jut eszembe, barátaim használt filterekből csináltak képet, ami egyszerűen mesésen nézett ki. A minap olvastam, hogy az 1000 Tea házban olyan teákat árulnak, amiket nem aromákkal ízesítenek, hanem természetes dolgokkal. (Váci u. Ferenciek tere és Fővám téri szakasz.) Nekem a nagy kedvencem a zöld tea, én úgy tudom, hogy 70-80 fokon szabad 2-3 percig áztatni. A másik nagy kedvenc a mindenféle gyógynövényes tea, ajánlom hétköznap is, nem csak megbetegedéskor jó! Valaki írta a csalán teát, nálam az a tuti kamillával. (Maria Treben-rajongó vagyok.) :) Természetesen azokból is csak szálasat veszek.

  11. Lena írta:

    hát azt mindig is nagyon bántam, hogy én világéletemben gyűlöltem a teát. rengeteg kísérletet tettem rá, hogy megszeressem és tényleg sokfélét kipróbáltam, de nekem mindig, örökké meleg vízre emlékeztetnek, semmi ízük nincs, csak az illatuk jó. cukorral meg felesleges felturbózni mert akkor meleg édes vizet kapok.
    pedig tényleg sajnálom a dolgot mert tudom jótékony hatásai vannak. gyermekkoromban anyukám mindig teákkal tömött mikor beteg voltam és mindig sunyiban kiöntöttem, vagy ha megittam, hát kijött belőlem :(

  12. Micsurin írta:

    Zöldte,ízesítetlenül,liter vízbe 1-2 teáskanálnyi tealevél.A filteres teákat nem szeretem,abba csak a törmelék megy,zöldből csakis a “gunpowder”-eket,feltekert tealevelekkel.
    Ja,és a mézet véletlenül se mikrózzátok,teljesen kinyírja az összes hasznos anyagát!!!!Csakis vízfürdőben szabad melegíteni,ha kiikrásodott!

  13. Bb.Sophie írta:

    Én nagy teás vagyok, napi 1 litert biztos megiszok, nem csak télen. :)
    Én személy szerint a filteres teákat preferálom, drogériákban és hipermarketekben órákig tudok csemegézni a választékból. Leginkább rooibos-t iszom, ha pedig márka, akkor Pickwick a kedvencem, azon belül a szilvás-fahéjas ♥ és a meggyes-joghurtos. :) Egy időben odavoltam a pálcás kandiscukorért, mindíg azzal kavargattam a teámat, aztán leszoktam arról, hogy a gyümölcsteát cukrozzam.

    Köszi a teaboltos tippeket, mazsolázok majd onnan is. :) Ez eddig valahogy nem jutott eszembe.

  14. írta:

    A Penny Marketes 100-darabos English Breakfast is egészen jó, ráadásul kerek filteres :-), hétköznapokra teljesen megfelelő.
    A Pg Tips nagy kedvencem, de sajnos jó drága :-( , errefelé meg nem is kapni. ( szabolcs megye …) Én szeretem jó erősen, bár én sem egy bögrét csinálok egy filterből .

    Ezt a szőlős teát kipróbálom, nagyon jól hangzik!

    “Megboldogult lánykoromban ” voltam nagy tea őrült, emlékszem egy polc a konyhában a kiürült dobozokkal volt kidekorálva :-) .
    Most is iszom, minden nap, és egyetértek az angolokkal , bármi bajom van egy jó tea is segít ! ( inkább ezt mint egy szál cigit, vagy egy Xanaxot, nemde, sokan sajnos ezt vetik be :-( )
    szóval: ” Put the kettle on! “

  15. Biene írta:

    Nagyon szeretem a teákat, de csak a gyümölcsteákat és inkább a filtereseket. Azok közül is a Teekanne, Milford vagy Meßmer teái a kedvenceim. Az abszolút kedvenc a Julius Meinl ,csak mostanában sehol se tudok venni/ hozatni. Sosem ízesítem, pár éve teljesen leszoktam róla. Korábban mézzel ittam. Itthon mindig többféle dobozzal áll. Mindig veszek 1 vagy 2 újat, azt iszom,míg meg nem unom, aztán ami marad az a pár darab belekerül a nagy teás dobozomba. Ha jön valaki hozzám,mindig többféle közül tud választani. :-)

    • cica313 írta:

      Sziasztok! Pár napja már itt bóklászom, de most regeltem, hogy megtámogassalak: én is nagy fekete teás vagyok :) És bizony belerakom az egy bögrébe az egy filtert… + egy kis tejcsi és kész. Dublinban kaptam rá teljesen, hihetetlen finom teáik vannak… Ami még nagy kedvenc, az a chai (ez is feketetea alapú ;) ).

SZÓLJ HOZZÁ!

Házszabály

A kedvesség és a tolerancia alapvető errefelé. Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásod nem olyan hangvételben íródott, ami ennek megfelel, inkább ne küldd el. Fenntartom a jogot a személyeskedő, rasszista, bunkó, stb. hozzászólások moderálására. Köszi a megértést. :)