Mától élj érdekesen – és vezess Postbookot

Ebben a bejegyzésben rendhagyó módon egy olvasómról lesz szó. :) Anna egyik nap épp a blogomat böngészte, amikor meglátott egy cikket arról, hogy vezessünk úgy naplót, hogy minden nap ugyanazokat a mondatokat fejezzük be: „ma ezt láttam…”, „ma azt hallottam…”, és így tovább, 5 mondat minden napra – ez igazán belefér a legfáradtabb este is. Megmutatta a férjének, Istvánnak, hogy nézze, milyen jó ötlet, mostantól ő is ezt fogja csinálni. Aztán szinte egyszerre szólaltak meg: Milyen kár, hogy ugyanazok a mondatok szerepelnek minden nap…! Így kezdődött a Postbook története, és nagyon örülök, hogy nekem is van hozzá egy kis közöm, mert szuper dologról van szó!
A kisméretű (9×13 centiméteres) naplóban szűk egy évre elegendő, dátum nélküli oldal van – azért nem pont 365, hogy ne érezzük kötelezőnek a minden napos írást. Minden napra jut 4 befejezetlen mondat – inspiráló, vicces, őszinte, és mindig más. A kérdéseket Anna és István közösen agyalták ki, bár míg Anna egy óra alatt írt tízet, a magyartanárként dolgozó István egy este alatt együltőhelyében megírt háromszázat. ;) Néhány kedvencem: „Egyszer meg kell ismételnem…”, „Ha én lennék …, ezt írnám az önéletrajzomba…”, „Ma remekeltem abban, hogy…”. Színesítésként egy-egy napra külön feladat is jut – kóstold meg egy külföldi nemzet konyháját, menj haza más úton hazafelé –, és azt is jelölnünk kell, hogy sikerült-e a küldetés. A lapok designját a tervező-szerkesztőként dolgozó Anna tervezte és készítette, és ő varrja a Postbookok egyedi textilborítóit is. Egyik szebb, mint a másik…
Ez pedig Anna műhelysarka, és a csodás anyagokat őrző almazöld bőrönd:
Postbookozni életforma, nálunk már az esti szertartás részévé vált, hogy elalvás előtt befejezzük a mondatainkat – Ádámnak kívül madaras, belül robogós, nekem kívül pink szíves, belül baglyos naplócskám van, őket láthatjátok a legfelső képen. A legjobb írás után cserélni, és elolvasni a másik válaszait, de persze ez egyáltalán nem kötelező. :) Az pedig külön vicces, amikor ugyanazokat válaszoljuk. ;) A naplói mondatait befejezni kicsit olyan, mint napi hálalistát írni – Annáék is elkötelezett hívei a “mindenből kihozzuk a legjobbat”-elvnek (nem véletlenül olvasóm, hihi), így a kérdések gyakran fókuszálnak a napi vidám, vicces élményekre, és minden napra jut egy kis pozitív figyelem. Például: „Ma kifizetődött, hogy…”, „Mától jobban figyelek arra, hogy…”, „Ma azért se fogok megharagudni arra, aki…”. Néha mégsem olyan könnyű befejezni ezeket a mondatokat. :) Anna elárulta, hogy készül már az angol nyelvű verzió is, turistáknak és nyelvtanulóknak.
Anna, István, és a nyugton maradni képtelen Bius :)
Legszívesebben mindenkinek kiutalnék receptre egy Postbookot, kortól és nemtől függetlenül, de amíg ezt összehozom, addig is vegyetek magatoknak, párotoknak, tesótoknak, barátaitoknak, szüleiteknek, gyereketeknek — én egy kis akcióval tudok segíteni: Ha mától kezdve február 29-ig megadjátok az urbaneve jelszót két Postbook rendelésekor a www.postbook.hu oldalon, akkor 2 db Postbook 5180 Ft helyett 4490 Ft-ba kerül (azaz 2245 Ft / db).
Útravalóul pedig küldöm mindenkinek a Postbookok mottóját: „Ha tényleg élni akarunk, a legjobb, ha máris kipróbáljuk” (Auden)
| nyomtatás | A bejegyzést írta: Via ekkor: 2012. február 8., szerda - 18:04, ebben a kategóriában: Ajánló, Inspiráció. Kövesd az üzeneteket ebben a bejegyzésben RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. | |

























































Szeretnéd minden nap e-mailen is megkapni az új bejegyzések összefoglalóját?


körülbelül 3 hónapja
Naplót írok 1997 óta, de ez is aranyos ötlet!!!!
körülbelül 3 hónapja
Ja, azt nem egészen értem, hogy hogyan kell rendelni. Mert van az oldalukon vásárlás menüpont, de ott nincs se ár, se leírva a vásárlás menete. Vagy e-mailt kell írni, és utána lehet rendelni?
körülbelül 3 hónapja
Igen, egyelőre e-mailen fut a rendelés.
körülbelül 2 hónapja
Azt szeretném megkérdezni, hogy emailben kb. mennyi idő alatt kaptatok választ a rendelésetekre? Én ajándékba szeretnék/szerettem volna adni egy postbookot és már lassan közeleg a dátum, de az egy hete elküldött emailemre még nem érkezett visszajelzés.
körülbelül 3 hónapja
én ezt írom és egyre jobban élvezem :-) http://www.graceisoverrated.com/p/journal-pages.html /´97 óta naplót is írok, de ez vlmi más :-) /
körülbelül 3 hónapja
Erről én is írtam korábban valamelyik bejegyzésben, nagyon jó. :)
körülbelül 3 hónapja
szerinted én honnan vettem az ötletet? :-) utólag is köszi :-))
körülbelül 3 hónapja
Hű, te is, én is pont akkortól! Olyan jó.
körülbelül 3 hónapja
bittos egyidősek vagyunk :-) én akkor “költöztem” koleszba. kellett a “jó” társaság…
körülbelül 3 hónapja
30 vagyok és örök romantikus kislány voltam. Koleszos az nem voltam sose.
körülbelül 3 hónapja
Olyan szépek és annyira jó az ötlet! *-*
Én még csak pár napja kezdtem naplót írni, de az se a szokványos.
Eldöntöttem, hogy kiírom magamból azt ami bánt, de csak azt, ami nagyon elszomorított, így boldogabb életet élhetek és elengedhetem a rosszat. Persze egy könnyed sírás mellé még jobb hatással van. Olyan nevet kaphatna, hogy Sírós-napló.
És tényleg sokkal jobban érzem magam, mindenkinek ajánlom. :D
körülbelül 3 hónapja
ez érdekes. amikor nekem volt rossz passzom, én pontosan hogy “nap-jó”-t írtam. vettem egy szép, bőrkötéses kis füzetet (mert egyébként sima füzetbe írok naplót), ráírtam, hogy “nap-jó”, és szinte kényszerítettem magam, hogy legalább 2-3 jó dolgot leírjak minden este, mégha az csupán az volt, hogy sütött a nap… nekem ez segített anno :-)
körülbelül 3 hónapja
Én se szeretem írásban megőrizni a rosszat — ordítozni, párnát verni ér, de maradandóban csak a jót vagyok hajlandó megörökíteni.
körülbelül 3 hónapja
Ezt a naplót nem fogom visszanézni, szóval nem kell emlékeznem semmire, mint egy törlés gomb. :D
Szerintem majd elégetem, ha be fog telni.
körülbelül 3 hónapja
Annyira köszönöm, hogy megosztottad!!!! Tinikorom óta megrögzült naplóíró vagyok és így 30 után sem vagyok hajlandó felhagyni vele:) Viszont ez a Postbook tökéletes, úgyhogy már meg is rendeltem!
körülbelül 3 hónapja
Milyet rendeltél? Én kívül muffinos, belül firenzésen gondolkodom, bár nem magamnak, ajándékba inkább.
körülbelül 3 hónapja
kivül apró muffinos, belül bagoly:) Jövö heten postázzák. Ha küldesz emailt nekik a honlapon megadott címre, kapsz egy katalógust, melyben kódok alapján nagyon sok boritó közül tudsz választani. (olyanok is vannak, melyek a honlapon nem szerepelnek, mint pl az én apro rózsaszín muffin mintásam:)!)
körülbelül 3 hónapja
Szállítási költségről lehet tudni valamit? Ez az ár csak kettő darab vásárlásánál él? Magyarul, ha egyet akarok rendelni, nem tudom ennyiért megtenni?
körülbelül 3 hónapja
Ez most egy páros akció, csak a kettőre érvényes a kedvezmény. A részletekről Anna tud tájékoztatást adni, mindjárt szólok neki, hogy jöjjön. :)
körülbelül 3 hónapja
én már rendeltem egy darabot. 500 Ft a szállítási költség
körülbelül 3 hónapja
Ez baromi jó! Én is garfomán vagyok, szigorúan “kézi” naplózó, 1994-ben kezdtem. Már a gyermekemnek is írom külön a történetét, mióta megfogant :)
Egy ilyet azért még bevállalnék!
A költségek engem is érdekelnének.
körülbelül 3 hónapja
Vasárnap ki kell mennem a WAMP-ra. Most néztem a honlapot, ott lesznek.
körülbelül 3 hónapja
De jó ötlet! :) Én 10 éve írok naplót, nagyon vicces visszaolvasni :D
körülbelül 3 hónapja
Igen, a költségekről lehetne valami tájékoztató. Tudom, hogy “unromantikusnak” tűnhet, de hát fontos. Meg, hogy mennyibe kerül egy darab és hogy lehet a borítót választani, ilyemi infó kellene.
körülbelül 3 hónapja
Milyen édi. :))
Kb. 10 évig vezettem naplót, mostanra úgy érzem “elfáradt” a dolog, h rendszeresen írjak. Venni fogok egy ilyet, köszi az ötletet.
körülbelül 3 hónapja
Itt vagyok az infókkal (elnézést, de tegnap este kidöltem!):
A honlapon lévő e-mail címre küldjetek egy érdeklődő mailt, és akkor kaptok egy katalógust, amiben minden információt megkaptok! :)
A katalógusban gyönyörű tokok hlmaza között válogathattok! :)
körülbelül 3 hónapja
Ilyen kell nekem is:)) egyszer már láttam valahol, de nem jegyeztem meg se a linket se a nevet csak hogy valami napló amit be kell fejezni, azóta is keresem:))) és megvan, éljen:)))
körülbelül 3 hónapja
Jé, hogy ezért volt egy link kint a Postbook FB-oldalán Anna blogjának linkjével! (homlokracsapós) Via, köszönöm, hogy lerántottad a leplet. :D
Szerintetek szülőknek házassági évfordulóra alkalmas ajándék?
körülbelül 3 hónapja
Szerintem igen, kortalanok a kérdések!
körülbelül 3 hónapja
Kedves Via,
Jó rég nem írtam, de csöndben azért olvaslak folyamatosan:) (A parfümöt is megvettem azóta a barcelona-i duty free-ben:))
Ez a bejegyzés a legjobbkor “jött szembe”, mert mostanában érzem úgy, h szeretnék végre nagy változásokat, ami persze csak rajtam múlik, tudom. (Meg persze mi másra gondolhatna az ember lánya, ha egyik napról a másikra kiteszik a munkahelyéről, majd másfél héttel később új munkát talál, de a kettő közti időben ráébred, h külföldön szeretné kipróbálni magát… Mostanában intenzíven nem tudom, h mi legyen) Szóval én most biztos beszerzek egy ilyen naplót! :) Köszönöm
körülbelül 3 hónapja
A próbálkozásokkal semmi baj, csak úgy lehet haladni, ha lépsz, annak pedig része az orra esés is — a pocsolyában ücsörgés biztonságos és rémesen unalmas. :) Sok sikert, bármi mellett is döntesz!
körülbelül 3 hónapja
És milyen élőben a napló? Puha a fedele vagy valami kemény cucc van bevonva textillel? Mert a képekről én nem bírok rájönni. Nem vagyok textilborítás-rajongó (számomra ez olyan gyerekeknek, csecsemőknek való mesekönyv- feeling) de a naplóféleség ötlete tetszik nagyon, szóval vacillálok. Aki kapott már, írja le, milyen!
körülbelül 3 hónapja
Karton a borítója.
körülbelül 3 hónapja
De olyan, mint egy sima iskolai füzeté, tehát hajlékony vagy teljesen kemény?
körülbelül 3 hónapja
Hajlékony, de a textiltok szépen védi.
körülbelül 2 hónapja
Minden ok. Kiderült, hogy a spam-ek között landolt a levelem. :-)