Akkor íme, a szeptemberi sajtószemle – jobb későn, mint soha… Bár az újságoknak már az októberi száma kapható, sőt, lassan már jönnek a novemberiek, gondoltam azért nem hagyom ki, egyrészt legyen teljes a sor, másrészt voltak azért említésre méltó elemek a szeptemberi termésben is. Történelmi a pillanat, mert az utolsó Cosmopolitanem, ami postán érkezett – nem hosszabbítottam meg az előfizetésemet. Az októberi csomagból tehát a Cosmo kimarad, amennyiben egy kedves olvasóm ki nem segít. :) De addig is, itt a szeptemberi négyes.
Joy
182 oldal, 345 Ft. (1,89 Ft/oldal)
Címlap: Kate Hudson, szinte már vártam… 3/5
Az elején a sztárdumát nem is említem. Blikk-színvonalon hozza az egy hónapos sztárhíreket, amik ráadásul érdektelenek is. Ez sosem volt erőssége az újságnak. Azért az kivágja a biztosítékot, hogy Náray Tamás és Ördög Nóra hupikék törpöt terveznek, akinek rózsaszín a sipkája… Peyo rotál a sírjában.
Az első valamirevaló divatoldalon fehér alapon fekete nyomott mintás pólókat ajánlanak. Egész aranyosak, még az áruk is tűrhető. A következő oldalon lila ruhák vannak, és tényleg gyönyörűek. A lila az új szerelmem, főleg ez az árnyalat, ami most jött divatba. Imádom, ez az oldal megy az inspirációs mappámba, főleg a Springfield ruha. ♥
Átmeneti kabátokat ajánlanak a következő oldalakon, vannak nagyon szépek. A Burberry 230 000 Ft… Egyszer. Előbb ezt, mint egy LV táskát. A bohém mintás hippicuccok még mindig nem jönnek be, egy kicsit már unom. Bár Maggie Gyllenhaalnak jól áll nagyon. Molly Sims sztárstílusát utánozhatjuk a következő oldalon, bár a hölgyike azon kívül, hogy az Éva címlaplánya, nem sokat tett le az asztalra. De azért sztár, és van stílusa. Sok a bőrcucc (kabát, csizma), nekem ez nem jön be.
Legyünk vidámak: last minute utakat javasolnak, amennyiben összevesztünk a pasinkkal. Ha-ha. Utazásunk célpontjául Hvar szigetét ajánlják, ahol sok a buli. Öregszem, nem vágyom már ilyenre…
A filmajánlók közül több is érdekel, de ez nem a Joy érdeme. :) Inkább Amy Adamsé (Miss Pettigrew nagy napja) és Juliette Binoche-é (Dan és a szerelem). Azért az fáj, hogy Mononoke a Joynak Monoke. Lehet, hogy jópár éve eltűntem az anime scene-ről, de azért az ilyenre még mindig harapok.
A könyvajánló ebben a hónapban a lakberendező könyvekről szól. Ezzel kicsit furán vagyok, könyvet sose vennék lakberendezésről. Az IKEA katalógus az egyetlen, amit nyomtatásban nézek a témában, de egyébként meg ott az Apartment Therapy. Ezek a könyvek se fogtak meg túlzottan.
Régen és Most: Jessica Alba. Perez Hilton nálam jól elintézte a csajt a sok „Don’t Call Me Latina”-zással, nagyon unszimpi lett a nyilatkozatai alapján. Úgyhogy nem is vagyok rá kíváncsi. :)
Még sztár: Christian Bale. Nagyon bejött mindkét Batman film, bár az elsőnek jobb volt a hangulata, a második nekem már túl borult volt, de nem tagadom, amit nem lehet: CB jól játszott, és a legszimpibb Batman eddig. Heath alakítása hátborzongató volt, nem bírtam nem arra gondolni, hogy ebbe halt bele… A munka soha nem ér annyit, hogy beleőrüljünk. Ja, és ciki vagy nem ciki, de a Dark Knight kedveltette meg velem Maggie Gyllenhaalt is. Szegényt előtte csak a Mona Lisa mosolyában láttam, és nagyon nem maradt meg az alakítása. De most már figyelni fogom. :)
Már itt is van a címlaplány interjú: Kate Hudson. *ásít* *lapoz*
Magyar sztárfickó: Czutor Zoltán. Nekem nem mond semmit. Egy kő alatt élek. (Ezt meg magyarul nem mondjuk. :D) És megint jön a szokásos Túl szexi vagy nem (mi az?) nyertes, valami Gábor. Brr.
Havi licenszriport: Örökké tartó nyári szerelem. Nem tud érdekelni a fordított, magyarított cikk, miért higgyem el, amit írnak, ha azt is kamuzzák, hogy magyarok? Ezeket mindig átlapozom.
Szex-tippeket ezúttal egy ex-Armani modell ad, aki felcsapott párkapcsolatszakértőnek. Tippjei az átlag macsóra érvényesek. Pasizásnál beválhatnak a trükkök, van ismerkedési segítő is, vagy mi.
Sztárok smink nélkül, 5 oldalon… Túl kegyetlen. Szerintem teljesen vállalható szinte mindegyik (kiv. Madonna, de ő azért, mert agyonszabatta az arcát). Eva Longoria kifejezetten gyönyörű.
A sminkoldal ezúttal ellentétes színek párosításáról szól. Szépek, szépek, de semmi kiemelkedő. Ami viszont nagyon bejön, az az újonnan indult sminksuli, lépésről lépésre bemutatva egyes fázisokat. Érthető szöveg, szép képek. Megy a gyűjtőmappába. Az első résztben alapozássasl, szemöldökszedéssel foglalkoznak, és sor kerül a szemfestésre is.
A szépségoldalon kérdésekre válaszolnak, gyakorlatilag termékajánló az egész.
Az átváltoztatott csaj nagyon csinos lett, szép göndör csokihajat csináltak neki, és fekete-fehérbe öltöztették.
Jönnek a divatanyagok: a magyar sorozat a Ludwig múzeumban készült, fiúruhákat is ajánlanak. Bölcsészesre vették a figurát, nagyon mókás.
Trendösszefoglalójukban bemutatják az ősz slágereit, a Glamour ebben is erősebb, Joyék pedig nem annyira a hordható végét fogták meg a kifutónak.
Még egy magyar sorozat, „belvárosba” ajánlanak ruhákat. Csepelre ki ne merjünk menni bennük!! ;) Fényesek, lakkosak. Kicsit furcsák.
A karrieroldalon sokat utazó hölgyeket mutatnak be, és a következő utazós cikkben a Joy (német!!) riportere föld körüli útra indult. Elhisszük, hogy jól keresel, csajszi.
Itt a vége, a promóciós anyagok után horoszkóp, reklámok, és „vicces” sztárfotók. Ennyi volt.
Erős kettes: jó a sminksuli meg a lila ruhás oldal, de engem kb. ennyi fogott meg az egészből.
Cosmopolitan
186 oldal, 695 Ft. (3,73 Ft/oldal)
Címlap: Scarlett Johansson, csinos 4/5
Az elején filmajánlók, könyvajánló van, szokásos PR szöveg. Cosmo Info Sara Bareilles-ről, bírom a csajt, de olyan angol szórendek vannak a cikkben… Gyér a fordítás.
A Cosmo szerint ciki a susogós melegítő, és a kifutókról jelentik a trendeket: szatén, country, military, csipke, fodor, orosz etno). Egész jó kis összeállítás, aki más (komolyabb) divatmagazint nem vesz, annak jó kis áttekintést nyújt az őszi trendekből.
Most jön a nemszimpi rész: Jessica Simpson „stílusa” (az a nő egy tragédia, a tonhalas megjegyzése óta nálam le van írva), illetve kiegészítők kutyáknak, pl. parfüm (!!). Átmeneti időszakra viszont ajánlanak pár jó áru cuccot, például citromsárga ruhát a H&M-től 7990-ért. Két oldalon harmonizáló illetve cukorkaszínű ékszereket is ajánlanak, néha horribilis árakon. A magyar tervezőket bemutató cikksorozatban most Konsánszky Dórán a sor.
A szépséghírek rovat két oldalon mutatja be a promószaú ujdonságokat: Giorgio Armani Cosmetics a Mammut 2-ben, Avon szájfény, csak hogy a két végletet említsem. A következő pár oldalon bronzos sminkeket és tisztító kozmetikumokat ajánlanak, aztán pedig jön a Cosmo Kedvencei rovat, ahol elbűvölő a lila Bourjois szemhéjpúder (Violet Absolu, 1990 Ft). Na ezt lehet, hogy beszerzem, mert imádom ezt a lilát (már mondtam, tudom).
Scarlett Johansson interjú. Elmegy. „Pasikról” mindenféle „érdekesség” a következő néhány oldalon. Mit csinál, ha belémzúgott, miért veszi komolyan a sportot, mit csináljon, ha dugóba kerül. Ez most mellé ment. A szexoldalak most a nagy pasitesztről szólnak (kik? mikor? melyik ország? – ezt mind balladai homály fedi), megintcsak jó lehetőség az általánosításra.
Ciki sztorik, magyar nevekkel, kitudjahonnan. Uncsi öt percre szórakoztatható, akárcsak a muris szexbakik.
Tippek a nyaraláson felszedett fickó megtartására. Ez a cikk megint tipikusan a friss kapcsolatban levőket célozza meg, lapzunk.
Pörgős tippek őszre – rendezzünk medencés partit. Oké, ki adja hozzá a medencét? Mintha még mindig nem lennének tisztában a magyar átlagkeresettel.
8 igazság a párkapcsolatról: kezdeményezzünk beszélgetéseket, szeret védelmezni. Kösz, anyu.
Flört a neten: vigyázni kell, mert van, aki nem mond igazat!!11!!1!!
Állatkínzásos riport: korrekt összeállítás a szőrmékről és az állatok szenvedéseiről. Pár undorító kép a PeTA jóvoltából.
Folytatódik a szőke nő netes kiképzése: 25 tipp a netes vásárláshoz.
Lélekemelő cikk a bizonytalanság ellen: félünk a jövőtől, attól, hogy idő előtt (?!) találkozunk a nagy ővel. A végszó: élvezzük az életet, miénk a világ.
Kommunikáció szak: milyen jó hely, ott képeznek újságírókat, pl. a Cosmóba., meg ilyesmi. És ha már karrier, akkor segít egy teszt is: A saját utadon jársz? …
10 jel, hogy a barátnőd nem is a barátnőd. (Azért szerintem ezt értelmes nő észreveszi.)
És még mindig a net: Facebook vagy IWiW. A Myspace-t meg se említik… pedig az is elég nagy külföldön.
Sztárpasik, akik szeretik az állatokat. Puskáspetinek van macskája, most már nyugodtan alhatunk.
Heath Ledger összefoglaló, kedves szavak, emlékezetes képek.
32 celeb tipp a boldogsághoz. Beyoncé titulusa: színésznő, énekesnő és szupersztár. Whoa. Azért vannak aranyos idézetek, olyan „sztárok” szájából is, akik itthon nem annyira ismertek, pl. America Ferrera, akit egyébként nagyon csípek.
Divatoldalak: külföldről indián nyár, itthonról szeptemberi éjszakák. Escada kabát 426 ezerért… vajon az APEH ezt fog venni az illetékemen? ^^ Még egy magyar anyag a vörös hajú topmodellleszek csajjal, Formula1-es stílusban. Az új őszi trendnek megfelelően sok a skótkocka.
Smink: két különböző színű szemfestéket vegyítsünk, és akkr szépek leszünk. A párosítások (elárulom őket, ha valakit érdekel, kb. ennyiben össze is lehet foglalni a 4 oldalt): arany+rózsaszín, barna+bézs, sötétkék+ezüst, lila+szürke (ami amúgy is az idei szezon trendi színpárja, majd nézzétek meg, az egész kékmetró ebben nyomja).
Vadító tippek az esti bulihoz: hülye színű melírcsíkok, extrém körmök és műszempilla.
Női bajok két oldalon: mellmustra és tamponpara (sic!).
Ezután már jobbára csak promóciós cikkek jönnek, meg horoszkóp, és vége is van.
Gyenge kettes. Köszönöm a szép emlékeket, ég veled.
Glamour
182 oldal, 350 Ft. (1,92 Ft/oldal)
Címlap: Keira Knightley, kicsit rockos beütés, lilás színekben, nekem tetszik. 4/5
Nekem nagy élmény volt ez a Glamour, több szempontból is megerősítette magát a mezőnyben. Milyen jó már, hogy a Tékozló Homárt ajánlják a csajnak, aki pórul járt a rossz minőségű márkás cuccaival? Pirospont.
A Glamour-Nem Glamour rovat talán a külföldi Dos and Don’ts átvétele lehet (Lidi, segíts ki! :)), nem túlzottan tetszik a név, de Karl Lagerfeld sárgamellényes kampányának nagyon örülök, és imádom a Coppolák LV-kampányfotót. Na igen, Annie Leibovitz nem nagyon tud hibázni. (Az új Sean Connerys is nagyon jó lett.)
Egy oldalon áttekintik a farmer történetét, aranyos kis darabokat nézhetünk a múltbó, aztán jön a szokásos havi trendspion, megint jó cuccokat ajánlanak, pl. lila telitalpú cipőt a H&M-ből 8990 Ft-ért. Cuki.
Szöveges-egyoldalasok: férfiak vallomásai a szerelemről, érzékek teszjte, flörttippek, szemtorna, pasik és a pénz, tanulható nevelés. Nem tör ési magaslatokra, de nem is ez dominál az újságban, úgyhogy elnézzük. Viszont két oldalnon (ismét) felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésre, aminek nagyon tudok örülni.
58 tippben összefoglalják az őszt: drágának tűnő olcsó holmik (a kedvenc fajtám :)), 5 őszi illat, 4 trendi őszi színkombináció (megosztom: fekete+zöld, ultramarinkék+szürke, fehér+bézs, lila+narancssárga; tényleg szuperek). 6 irodai szett (szerencsére itt még nem az IM-mel kell veszekedni a célcsoportért, úgyhogy nem iskolai szetteket ajánlanak, mint sokszor a Cosmo…) – nagyon édesek egyébként. 8 karcsúsító stílustrükk (v-kivágás a nagy mellekre – Trinnyék óta ez nem újdonság). 7 praktikus alapdarab, például limezöld v-nyakú pulcsi. 6 befutó cipőfazon: bokacsizma, balerina, tűsarkú – ezek még mindig mennek. 7 bronzosító sminkeszer, és 6 modell stílustippje.Összességében jó nézegetni, korrekt kis összeállítás.
Címlaplány interjú: Keira Knightley. Megmagyarázni nem tudom, de valahogy nem a kedvencem a hölgy.
Még 3 oldal szerelem: mitől szeret egy férfi örökké? Például a közös érdeklődési körtől. Később ismét szerelemoldalak következnek: hogyan legyünk őszinték a pasinkkal. „A pénisz méretét csak dicsérni szabad.”
Giorgio Armani portré, alap infókkal, az új szezon fazonjaival.
Magyar sztárinterjú: Madaras Norbert. Külföldi pasi: Shia LaBeouf. Én őtt Stanley, a szerencse fia szerepében láttam először, cuki volt, a Transformers viszont nem miatta volt csúcs, hanem a robotok miatt. :D
Divatteszt. Jó kis mérő, tényleg nehezek és relevánsak a kérdések. Háromnegyedét tudtam, egy része azért szerintem alapműveltség (pl. Hepburn és Gicenchy kapcsolata, illetve YSL és a női szmoking, meg hogy a Harrods Londonban van, és nem Ámerikában).
A kifutóról a szivárvány színeiben pompázó ruhákat válogatták össze (szerencsére most olyat nem, ami mindet mutatja egyszerre.) Nagyon vidám ez a két oldal, lehet legeltetni a tekinteteket. A kedvenc? Megint a lila. :)
A frizurás oldalakon most a frufrué a főszerep, utána pedig kardigánokat mutatnak be, pihe-puhák és nagyon jól néznek ki.
Egészségtippek A-tól Z-ig, és bemutatják az R mint Rukkolát. Ugye Ti már ismeritek? :)
Új szabásvonalak: térd fölötti kabát, sziluettruha, tulipánszoknya, rövidülő ujj. Tüneményesek.
5 tévhit, aminek áldozatául esünk: például minden reggel hajat mosunk. Ez asszem az amerikai verzióból lett fordítva, azok tusolnak-hajmosnak minden áldott reggel. Én úgy tapasztaltam, itthon az esti fürdés dívik inkább. Vagy nem?
Ötletek a nagy klasszikus trióra: farmer+póló+zakó.
Tippek göndör hajra: ápoló szerek, spéci hajszárítók és kefék.
Sportos öltözék kellékei: óra, tornacipő.
Arckrémek és arcápolók fiataloknak is: termékeket ajánlanak, amik megelőzik a ráncokat.
Programajánlók: interjú a Coldplayjel, moziban a Hellboy II, CD-n a Goldfrapp, könyvespolcon Kepes András, a Dohány utcában Klezmer maraton.
Félig magyar fotóanyag az új trendekről: kosztüm, kötött ruha, skót kocka, és társaik. Nem magyar fotóanyag nyári és őszi ruhák kombinálásáról (utána magyarosított verziók itthon is kapható ruhákkal, mint mindig). Teljesen magyar fotóanyag a ballonkabátokról, lakótelepen. Bájos.
Őszi-téli haj és smik 8 oldalon: a füstös szemek még mindig mennek, ahogy a feltűzött haj is. Kontytippek rajzokkal – végre! Érthető, világos leírás.
A szokásos kajás oldalakon most a szendvicsek képviseltetik magukat, vegáknak különleges sajtos szendvicset ajánlanak. Köszi. :)
A lakberendezős oldalak pedig a könyvtárolásról szólnak, sok-sok IKEA termékkel – mert azok jók. Főleg a sárga asztalka.
Utazzunk keletre: Törökország, Tunézia, Jordánia, Egyiptom, Marokkó.
Tedd/Ne Tedd: átlátszó ruhák. Van néhány szégyenletes.
És a végére is értünk. Hasznos, kompakt, igazi Glamour. Ötös.
Éva
162 oldal, 595 Ft. (3,67 Ft/oldal)
Címlap: Molly Sims, átható tekintet, pasztell színek. 4/5
A 3 napos szigligeti strandondöglésre vittem magammal 1 regényt, 3 Évát, 2 Joyt és egy Shape-et, mondván majd olvasok, ahogy mindig. Az Évák olyan tartalmasnak bizonyultak, hogy gyakorlatilag egy lapszám egy napra ki is tartott, a könyv és a többiek elő se kerültek. Ennek a lapszámnak még mindig naptejillata van és sok oldal tiszta vízcsepp. Szép emlékek. :)
Mostantól mindig egy régi képpel indítják a magazint – nagyon hangulatos, imádom.
Az érdekes-tényes oldalon elmagyarázzák, hogy miben különbözik a fekete és a zöld olívabogyó. Szerintem abban, hogy egyik finomabb, mint a másik. :)
Olvasói tippek arról, hogy hogyan szokjunk le a dohányzásról. Sok mindennek hála engem ez nem érint.
Egy oldalon bemutatják a padlizsánt. Szegényt én csak a zakuszkában tűröm meg, úgyhogy vegaként sem jelentek végveszélyt a világ padlizsánpopulációja számára. De a színét imádom. (Igen, lila! :)) Még azért fogok neki adni néhány esélyt, hátha megbarátkozunk.
Sulikezdés A-tól Z-ig. Jó kis ötletek szülőknek iskolás csemetével, majd érdemes lesz fellapozni úgy egy évtized múlva, bár akkor már nyilván nem lesz kérdés, hogy mobilon hívjuk-e a tanárnőt vagy sem. :)
Net kezdőknek: mi az az mp3? Tényleg nagyon alap dolgokat magyaráznak el.
Öko-oldal: fűtési szezon – mi éri meg? Szerintem az, hogy amíg elég, felhúzunk egy zoknit és magunkra kapunk egy kardigánt a fűtés felcsavarása helyett.
Egy oldalas cikk a fiatalok helyátadási szokásairól. Szerencsére nem megy el teljesen „bezzeg a mi időnkben”-oldalra a cikk.
Divatösszeállítás: nadrág, felső, mellény, sál. És sok lila. Nagyon szépek, főleg a mellények közül tetszik több is.
A civil modellek farmereket mutatnak be, amelyek reggeltől estig hordhatók. Nagyon szép képek, mint mindig.
Szépségápolás szérumokkal: termékajánló és egy kis magyarázat. Érdekes. Aztán vannak itt még feszesítő krémek és ásványi anyagokat tartalmazó termékek is.
A gyerek és a számítógép: elég sztereotíp kis cikk a virtuális világ és a kölykök kapcsolatáról. Nem jött be, szerintem nem kell demonizálni a gépet, jó ám az, csak meg kell találni az arany középutat.
Esküvőszervező kisokos: érdekes volt a nászutamon olvasni. :) Főleg a következő részt: „a bevonuló zenénket olyan formátumban írjuk cédére, amit a technikus is tud használni.” Ezen a résznél hangosan vinnyogtunk a párommal – nálunk ugyanis pont ez volt, és végül nem lett zene. Vagyis kivonuló a bevonulásnál, várakozó a szertartás alatt, aztán meg beakadt és 3 másodpercenként újraindult az egész. Rég röhögtünk olyan jót, komolyan, és azóta is sztori. Isteni volt. :)
Hullámzó kedélyek: összeállítás a mániás depresszióról. Érdekes.
Környezettudatos munkahelyek: talán ez a jövő, de itthon még nem látom lehetőségét.
Szülés dúlával: nagyon jó cikk, érdekes nézőpont, megfontolandó.
Interjú Péterfy Borival. Szimpatikus, aranyosak a képek.
Összeállítás a berlini falról és modernkori hatásairól. Szuper cikk, nagyon érdekes volt.
Még egy remek írás a pakisztáni nőkről a Magyar Televízió egyik riporterének tollából. Több ilyet!
Magyar orvosok külföldön. Aktuális cikk, érdekes tapasztalatok.
Most pedig következzenek a könnyedebb témák… A divatosszeállításban fesztiválra való cuccok vannak, nagyon hangulatos képek, főleg, hogy apa-anya-gyerek is fesztivál (ez nem ige, de most az lett). Imádom.
Összeállítás a fogfehérítésről és fogápolásról. Hasznos, hátha még nem mindenkinek alap (de azért remélem, az olvasóknak az).
Programajánló: nagyon jó, mint mindig. Dés László kedvenc könyveiről mesél, ajánlanak egy albumot a nagykörúti villamosról (instant get, be kell szerezni, itt lakom mellette, és tök jó ajándék). Mivel már október van, a szeptemberi programok sajnos nem aktuálisak, de számomra nem is volt semmi kiemelkedő.
A psziché rovat ebben a hónapban is ütős volt: egy nő először találkozik az apjával életében, illetve új, megrázó napló indult egy leukémiás férfiról és párjáról, utóbbi megfogalmazásában.
Összeállítás az Otthon Segítünk Alapítványról, nagyon tetszik. Ezenkívül itt foglal helyet szokás szerint a Gebegyerek és Hasipasi valamint a Szoprán rovatok, ezek aranyosak, mint mindig.
Az iskolakezdésre ajánlanak különböző jópofa és praktikus íróasztalokat, nagyon jó kis rendszerező ötletekkel, szerintem nem csak kisdiákoknak való. :) A kerti téma ebben a hónapban a sziklakert és a díszhagyma lett.
A receptek között piték és egyéb brit finomságok találhatók. Mind „állatos”, kivéve a levest és a desszertet. Már megszoktam.
Az utazó rovat is a ködös Albionba visz: Londontól írnak. A hazai uticél a Velencei-tó.
Sudoku (strandon félig megfejtve), horoszkóp, nőknek táskák, férfiaknak széldzsekik, gyereknek tolltartó, és itt is a vége.
Erős négyes. Tud ez jobb is lenni. :)
Nori mondta
Köszi. :) Most át is lapoztam, és meg is találtam, sőt még egy kis Audrey-s interjút is a film rovatban. Az Éva főszerkesztője régebben nem a Cosmo-é volt? Egyébként a kiskanál rovatban nagyon tetszenek nekem a Sütirémek halloween-re receptek. Annyira jópofák! :)
Via mondta
A címlapány neve mindig az első oldalon a tartalomjegyzéknél van feltűntetve, egyébként Audrey Tatou. Winona nagyon lejárt már. :D
Nori mondta
Nekem Évából az októberi volt az első szám, amit megvettem, és szerintem nagyon jó női magazin, hamar megszerettem. Tartalmas és sokoldalú. De nem jöttem rá, hogy ki van a címlapján, mivel róla nem írnak benne. Valaki ki tudna segíteni? Talán Winona Ryder az? :) Vagy Audrey Tautou?
Még a szeptemberi Joy-t megvettem, de valószínűleg akkor vettem utóljára. Szerintem borzalmas volt. Szinte semmi tartalom nem volt benne, ami meg volt, az nagyon gagyi. Kate Hudson-tól pedig már herótom van, nah meg az összes címlaplánytól, akiket folyton ismételnek!
Glamour-om még csak 1x volt, amikor megjelent magyarul is, de akkor még nem tetszett. Most, hogy tudom, hogy nagyjából mire számítsak, szerintem majd megveszem a novemberit.
A Cosmo-t mini változatban veszem már két hónapja, mert ugyanaz, és olcsóbb. :) Egyébként egész jó lap, leszámítva, hogy a főszerkjét nem csípem. Azért van benne jó sok érdekes cikk! :)
Via mondta
Örülök, hogy szívesen olvasod. :)
Én azon pislogok néha, hogy itthon tök nem ismert sztárokat is beraknak, hogy jó a ruhájuk. Egyébként örülök neki, Leighton Meestert a népnek! :D
Lidi mondta
Hú, nem tudom. Most megnéztem rendesebben, és a britben úgy 6 oldalt tesz ki az elején csak a Do’s&Don’ts, és nem az egész divat, van persze az is, de egy csomó harcoljunk rózsaszín tárgyakkal a mellrák ellen és amit egyes sztárok csináltak az Do-e vagy Don’t jellegű minicikk szerepel. Szóval szerintem a rovat lehet a brit mintájára, de a témákat biztos nem veszik át, az öngyilkosság is lenne, lévén, hogy jelentős részét teszik ki itthon alig ismert sztárok és műsorok (Gossip girl lányok és Shannen a 90210 kapcsán!). (Mellesleg ez a glamour/nem glamour nkem sem tetszik, a régi tedd/ne tedd olyan jól hangzott.)
Ellenben feltűnt, hogy tipikusak még a poll-ok, egy csomó „iksz százalékotok” meg „közületek iksz” gondolta azt, hogy 90210-t nézni jó, hogy Hillary Clinton szimpatikus stbstb van a lehető legvegyesebb témákban. Kíváncsi vagyok ez lesz-e itthon, nekem tetszik, olyan gyors kis up-to-date-ek. :D
Egyébiránt ismét megerősítettél benne, hogy mennyivel élvezetesebb teljesen ingyen olvasni a kritikáidat/ismertetőidet, mint megvenni a semmit női lapok képében sok pénzért. Havi két Glamourhoz meg még én sem vagyok elég elvetemült. :)