Ádám negyed évszázados lett múlt héten, úgyhogy a mérföldkő örömére retró bulit tartottunk, ami nekünk ifjaknak a 90-es éveket, 80-as évek végét jelenti. :) Volt francia drazsé, pikk, káró meg mindenféle alakú sós rágcsa, traubi szóda, minden vendég kapott kinder tojást, kojak nyalókát, PEZ cukorkát, és tejkaramellát (sajnos golyórágót nem találtam). A kinderekben megint Happy Hippo-k voltak, ráadásul jól sikerült választanom, mert a 8 tojásból 5-ben viziló volt! :D (Összesen négyféle, az egyikből kettő lett.) Szendvicseztünk (volt főttojásos-trappistás, a tojás sárgájának közepére ketchupot pöttyentettem – régen minden zsúron piros aranyat raktak rá, sose értettem, nem ízlett, úgyhogy csak a látványt imitáltuk; és kicsit eltérve a theme-től csináltam juhtúrós-kaprosat uborkával, és mozzarellás-paradicsomosat olívabogyóval), és volt gesztenyepüré is, tejszínhabbal, csokireszelékkel (családi szótár szerint egérsz@r), rolettivel, csak hogy kicsit feldobjam. :) Diavetítőn megnéztük például a Vackor óvodába megy című mesét (elég horror lett, mindig leszidták nyomorultat), de azért jó hangulata volt az egésznek. :) Mindhárom mesét más olvasta fel, ott ült egy szobányi huszonéves a sötétben, és feszülten figyelt. :D Gyakrabban kell ilyet csinálni. Utána Super Mario Bros. 3-aztunk, meg azért adtunk az újabb technikának is a Super Mario Galaxyval. Tök jó volt.
És mivel a 90-es években a fantás-túrós sütemény volt az őrület (legalábbis ahány zsúron voltam, annyin felütötte a fejét, mert hogy milyen extra, hogy üdítővel készül egy süti!), ebből készítettem szülinapi tortát. Az eredeti recept egy nagy tepsi sütire elég, és azt írja, hogy ha tortaformában sütjük, felezzük az adagokat. Úgy viszont baromi lapos lett volna szegény torta, úgyhogy megcsináltam a teljes adagot, feleztem a piskótát, és rétegesen töltöttem meg. Nagyon pofás lett, és persze finom is. :) Ja, és Fanta helyett Mirindával készült, mert abban kemény 4% volt a narancstartalom! :D
Fantás-túrós süti
Hozzávalók
Tészta
- 7 db tojás
- 7 evőkanál cukor
- 5 evőkanál liszt
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1 dl étolaj
- 1 tasak sütőpor
A tojásokat ketté választom, a tojássárgáját a cukorral (lehet kristály is) kikeverem. Hozzáadom a többi hozzávalót, és legvégén a habbá vert fehérjét.
Kivajazott, lisztezett tepsibe kenem. (Nálam ez most egy standard kapcsos tortaforma volt.) 150°C-ra előmelegített sütőbe tűpróbáig sütöm, nekem kb. 40 perc volt, mire szépen megsült a belseje is a formában, nyilván tepsiben, mivel lapos, hamarabb is elkészül. Jó magasra megnőtt, aztán a nézegetés miatt összeesett, de nem volt baj, mert így könnyebben el tudtam felezni.
Miközben sül, elkészítem a krémet és a pudingot.
Krém
- 50 dkg tehéntúró
- 2 tasak vaníliás cukor
- 25 dkg puha vaj
- 4 evőkanál porcukor.
A vajat a cukorral habosra keverem, beleteszem a túrót, vaníliás cukrot és összekeverem.
Puding
- 2 tasak vaníliás pudingpor (főzős!)
- 7 dl Fanta
A port egy lábosban összekeverem kb. 2 dl üdítővel, hogy csomómentes legyen, majd hozzáöntöm a többit is – óvatosan, nagyon habozni fog a szénsavtól -, és felforralom.
Összeállítás következik: a kihűlt/langyos piskótára rákenem a túrót, aztán meglocsolom a langyos, még folyós pudinggal, és éjszakára a hűtőben pihentetem.
A tortámhoz elfeleztem a kerek piskótalapot. Hogy nehogy véletlenül túl magas legyen, sütőpapírral karimát készítettem a torta köré, amit befogattam a kapcsos résszel (sajnos nem készült róla fotó, bár nem is lett túl magas a torta). Az alsó tortalapot betettem a formába, megkentem a túró felével, jöhetett a másik tortalap, aztán a maradék túró, végül az egészet nyakon öntöttem a pudinggal.
Fakultatív: 25 gyertyát rátenni, meggyújtani, és amíg bevisszük a konyhából a nappaliba, ingyen arcgőzölést is kapunk. :D
stecs mondta
Imádjuk ezt a sütit mi is, de mi alapból Mirindával készítjük (a neve is mirindás süti). Anyukám rendszeresen piros szőlős Mirindából is megcsinálja. Úgy is isteni! Ajánlom kipróbálásra.
Egyébként koleszosként mi is tartottunk diavetítős estet. Puding volt a „menü”, mert főzni még senki sem tudott. :) Szuper volt!
Wish mondta
ChibiUsa kedvence :]
Lidi mondta
Nekem eleve mások az mennyiségek, mindenhol nagyjából a fele a tieidnek, pici eltérésekkel (a recept eleve tortaformára szól). Egy tasak pudingporral csinálom és ehhez ír 4 dl Mirindát, amit egy az egyben ki szoktam cserélni 4 dl narancslére, és beválik. :D
Via mondta
Nem mertem a zsúrt kockáztatni amiatt, hogy nem a recept szerint csinálom, de gondoltam rá, hogy biztos mással is jó. Pl. baracklével vagy hasonlóval is finom lehet!
Én is utálom ezeket az üdítőket egyébként. :/
És simán a rendes narancsléből 7 dl-el főzöd a pudingot ugyanígy?
Lidi mondta
Imádom ezt a sütit, de én mindig rendes narancslével csinálom meg, a Fanta-Mirinda jellegű lónyálakat ki nem állhatom. :) Boldog születésnapot Ádámnak, így utólag is!
Via mondta
julcsi: Igen, azon én is jót röhögtem! :) Egyébként képzeljétek, hogy 2 literes Mirindát vettem, 7 dl elment a sütibe, és a maradék azóta is megvan, mert nem akaródzik meginni… megkóstoltam, de bloeeh. Lehet, hogy vécét fogok vele pucolni, ha a kóla jó erre, talán a Mirinda is. :D
primakati mondta
Hmmm… nyami:)
Nálunk ez a süti a karácsonyi sütik között van:D Szeretjük!:D:D
julcsi mondta
Egyszer ezt olvastam a Fanta üdítőn: (nem szó szerint) a rostokat az üdítő narancs tartalma miatt érezheted.?!?!?!?!:D