Holnap megint szeptember van, majdnem pontosan egy éve ilyenkor kezdtük a 30 napos rutinkiépítő programot. Jó időpont ez az új szokások elsajátítására, úgyhogy kezdőket és újrakezdőket egyaránt arra bíztatok, hogy próbálják ki, maximum nem jön be, és abbahagyják. :) (Madonnának öltözni nem kötelező. ;))
Az jutott eszembe, hogy kedvcsinálónak összegyűjtöm a „kedvenc” házimunkákat, amikért nem azért rajongok, mert imádom csinálni, hanem mert látványos a végeredmény. Néha elég magam erre emlékeztetni, mármint hogy „milyen szép lesz utána”, és máris nagyobb kedvvel vágok bele.
- Csaptelepek tisztítása: még ha nem is csupa vízkő, akkor is nagyon látszik, amikor le van súrolva, igazi szállodás csillogása lesz.
- Szőnyeg felporszívózása: nemrég szereztünk be egy rövid szálú szőnyeget, amit szerencsére visz a porszívó, méghozzá nem is akárhogy; még ha csak egy-két morzsa is van rajta, amit fel kell szívni, akkor is vadonatúj kinézete lesz a porszívózás után.
- Pianínó portalanítása: mivel lakkozott, és sötétbarna színe van, nagyon meglátszik rajta, ha poros – és az is, ha nem.
- Beágyazás: az egész hálószobát rögtön feldobja.
- Konyhakő felmosása: annyival szebb, ha nincsen ott az a sok kis paca, ami főzés közben valahogy mindig rákerül…
- Megszáradt ruhák elpakolása: nagyobbnak és világosabbnak tűnik a fürdőszoba, ha nem lóg a fejünk felett a ruhaerdő.
- Mosogatás. Magyaráznom sem kell. :)
Nektek melyek azok a munkák, amiknél a leglátványosabban látszik, hogy takarítottatok?
kobak mondta
Szia! Nemrég csatlakoztam én is, Szombathelyről. Módszeres kupigyártó vagyok, és kellett valami rendszer az életembe. Többnyire követem is a FlyLadyt (csillogó mosogató, hotspotolás). Nem mindig van időm és energiám MINDIG csinálni, de sokat fejlődtem, és ez nekem fontos. Nekem a legfőbb probléma az elfogyasztott folyadékmennyiségben van… Valahogy mindig beértem a kevéssel. Takarítás: a fürdőszobánál tartok, a konyhám már ragyog, a múlt héten a redőnyöket is lemostam belülről, utána kidobtam a rongyokat…
A tűzhely nálam is mumus.
zaziebaba mondta
Hú, eni, én is most kezdtem újra, pár nappal előtted, én most tartok a 11. napnál. Tavaly már egyszer egész jól belejöttem, csak közben megszületett a kislányom, és az eléggé megkavarta a háztartást, de most már megint merek látogatókat fogadni :)
eni73 mondta
Lelkes újrakezdő vagyok. Nagyon tetszik a program, de sajnos a nyár elején nem tudtam végig vinni.
Tegnap kezdtem újra, úgyhogy remélem most sikerül végigvinnem. A mosogató szuper fényes. Jó volt reggel így ébredni. És még a tiszta edényeket is elraktam ma reggel, úgyhogy szuper.
encsi mondta
Nálam mindennapos: elpakolászni az asztalokról,mosogatás,mosdó áttörlése,ruhák elpakolása,cipők bepakolása a helyükre, kabátok helyre akasztása,játékok elrámolása.
De sajna ez sem elég!!!
Nem tudom mit csinálok rosszul, de mindig kupiérzetem van.Párom szerint beteg vagyok.
Via mondta
Lazulj bele, egy kis kupi nem a világ. Majd ha nem tudsz vendégeket fogadni és/vagy jönnek a csótányok, akkor elég aggódni! :) Az élet minden patikatisztaságnál előrébb való!
zaziebaba mondta
Nekem a tükör letörlése a fürdőszobában, látszik majdnem az egész lakásból és sokkal jobb, ha tiszta (nincs ablak a fürdőben, ezért nyitva kell tartani az ajtaját). Meg a dohányzóasztalon lévő hotspot megszüntetése, 5 perc alatt megvan, és micsoda különbség…
Andi82 mondta
Rendrakás! Amikor a szanaszét heverő gyerekjátékokat elpakolom és a káoszból hirtelen rend lesz.
Porszívózás, tűzhely takarítás szintén.
Via mondta
Tűzhely! Tényleg. Holnap végig is csinálom a listát. :)
Bogca mondta
Tűzhely letakarítása is szerintem ilyen, megvan 5 perc alatt de tök szép tud tőle lenni a konyha. Meg a tiszta edények elpakolása, ha tele a csöpögtető, akkor is kicsit kupis a konyha, ha nincs semmi mosatlan.