♥ Köszönöm mindenkinek, aki erre jár, már mondtam sokszor, de megint mondom, hogy elképesztőek vagytok, hétről hétre megdöntitek a látogatottsági rekordot! Kedden 1581-en jártatok erre (3644 page load), és az egyéni látogatók száma azóta minden nap túllépi az ezret!
♥ Még mindig nem unom, hogy a saját szövegemet hallom vissza a tévéből, akkor se, ha éjfélkor kezdik vetíteni a filmet, és kettőig fennmaradok, hogy huszadjára is megnézzem. :) Viszont annál jobban érzem, hogy mennyire hiányzik, hogy már 3 hete nincs mit írnom. Remélem, mihamarabb befut valami megrendelés.
♥ Holnap Glamour-napok! Limitált a büdzsé, de egy téli kabátra mindenképp szükség lesz, úgyhogy remek alkalom egy kis spórolásra, ha most veszem meg. A window shopping pedig ingyen van. :)
♥ Ma négy éve tettem be először a lábam ebbe a lakásba. A második lakás volt, amit megnéztünk, és már hazafelé, az utca végén eldöntöttük, hogy megvesszük. Amíg itt voltunk, máris bevonzott a radiátor, azóta is amint beüt a hideg idő és be lehet kapcsolni, ott ácsorgok. Arra is emlékszem, hogy két éve ilyenkor ott álltam, a legújabb Good Foodot lapoztam és Jamie Cullum szólt a hangszórókból. Ez egy ilyen megjegyzős radiátor. Imádok itt lakni, és imádom ezt a kis lakást. (Azért emlékszem egyébként erre a dátumra, mert október hetedike a félévfordulónk. Idén éppen a tíz és feledik.)
♥ További apróságok: Áfonya felugrik a kanapéra, miközben filmet nézünk, és ellopja a fél körtémet; az új IKEÁs tárolók tökéletesen rendbe tették az előszobát; Aldis kakaós kalács; anime filmklub; My Melodys asztalvédő, Kylie. Ja, és nyertünk két jegyet a decemberi Disney on Ice-ra! :D
Nektek mi volt emlékezetes az elmúlt héten?
Via mondta
Semmi baj! :) Egyébként mindig nagyon örömmel fogadom a kéréseket, mert támpontokkal sokkal jobban tudok írni! Úgyhogy ha Neked vagy bárki másnak van még kérése-kérdése, írjatok!
andibogar mondta
Jajj, bocsika, nem tudtam :) azt hittem, hogy a blogtémákból fogytál ki …;)
Via mondta
Igen, láttam is, sok sikert hozzá!
Nézzetek el Andihoz: https://rendteremto.blogspot.com/2010/09/nagy-karacsonyi-keszulodes-2010.html
Andi82 mondta
Én viszont két kicsi gyerek mellett idén nagy feneket kerítek a karácsonyi készülődésnek, és hogy ne csak nekem legyen nyugodt az ünnepi készülődés a blogomban is írok róla. Én azért vagyok hálás, mert 19 ember szeretne virtuálisan velem együtt készülni az ünnepekre.
Via mondta
elanor: congrats!
Heni: utána fogok nézni a könyvnek, köszi!
Betti: Nagyon örülök neki! :)
andi: úgy értem, filmszöveget nincs mit írnom, szinkrondramaturg vagyok, és 3 hete nincs megrendelés, és nagyon szeretem csinálni, most pedig rossz, hogy nem tudom. :(
Blogbejegyzés-ötleteim szerencsére vannak! A karácsony téma még engem nem érint olyan szinten, mint a családosokat, nálunk nagyon minimál ünnep van, nincs még baba az egész családban, viszont mindenki kirepült már a fészekből, szerintem majd akkor lesz megint nagy készülődés, ha lesz megint kinek varázslatot csinálni. :) Lesznek majd karácsonyi témák, de szerintem sokkal használhatóbbakat tudok majd írni, ha babázunk, kérdezz meg 3 év múlva. :) De addig is mindenképpen fogok írni karácsonyi témában.
Zsófi: Ez tök jó! :) Egészségetekre!
sophiataylor mondta
Ami az én csütörtökömben a legjobb volt, az a reggeli, amivel megleptem a kis családomat. :)
Nem utolsó sorban a Te bejegyzésed inspirált. El is határoztam, hogy megpróbálom fenntartani a színvonalat. ;)
andibogar mondta
Nincs mit írnod? Hmmm….
Lássuk csak. Amiről szívesen olvasnék, az most igazából a karácsony és hogy hogyan is készülünk a karácsonyra….hogyan osszuk be okosan az időnket, amikor egyébként dolgozunk. Mit mikor kezdjünk el megcsinálni ahhoz, hogy karácsonykor ne legyen hajsza az életünk…
Tervezés és szervezés, amúgy Fly Lady-sen :)
(elkezdtem a Fly-Lady programot és nagyon örülök neki, hogy leírtad és fantasztikusan nagy segítséget jelent! KÖSZÖNÖM:)
BettiB mondta
A fejemben egy merő rohanás és kapkodás lett a hét. Ez a post viszont olyan megnyugtató, jó érzés volt olvasni.
Heni mondta
Nekem Bagdy Emőke:-)
Jó látni olyan „felnőtt” embereket, akik tetőtől talpig rendben vannak, és nem csak hirdetik, hogyan kéne élni, hanem csinálják is. Inspiráló. (Most jelent meg egy új könyve Hogyan lehetnénk boldogabbak címmel, e kapcsán volt egy író-olvasó találkozója, ott (is) találkoztam vele).
elanor mondta
Nekem káosz rohanós napom volt, csakúgy, mint tegnap, estére sírós fáradt lettem, de most jó ide leülni egy percre, szép és kedves dolgokat olvasni nálad… Szóval this is what I like Thursday:)) (Bár kaptam sok dicséretet is ma, főleg az angolomra egy native speakertől, az is jó volt:))