A Rossmannban (legalábbis abban, ahol én jártam – Ferenc körút) most 299 Ft-os áron kaphatók az essence colour&go körömlakkjai. Nagyon könnyen felvihetők, és az árukhoz képest tartósak. A hétköznapi terhelést maximálisan bírják, de bevallom, a sikálós takarítás és a gesztenyepucolás megviselte, több ujjamon elkezdett lepattogni a lakk – mondjuk ezt tényleg extrém körülmény volt. :)
Az alábbi négy színt szereztem be az elmúlt hétben, vakuval vannak fotózva, valójában egy kicsit sötétebb, mélyebb a színe mindnek. Az underwater egy sötét palakék, a movie star a most menő szürke, a plum perfect a képpel ellentétben egy mályvás sötét bogyószín, a so glamorous pedig egy nagyon vidám, korántsem ennyire rikító piros. Pillanatok alatt megszárad, úgyhogy Szenteste a vacsora tálalása előtt akár öt perccel is felkenhetjük, nagyon jól fogunk mutatni vele. :) Az idei tél trendszíne még a barnás-szürkés árnyalat is, ez az essence-nél 34 walk of fame néven kapható, ilyet most nem vettem, de azt is nagyon tudom javasolni, nagyon szép szín. Az underwatert és a movie star-t két rétegben vittem fel, az első réteg kicsit átlátszó lett, de a jobboldali kettőből elég volt egy réteg is.
Amanda mondta
Nemrég beszereztem egy nagyon szép halvány lilás-rózsaszínest meg egy kicsit gyöngyházas szürkés lilást Essence-ből. Továbbá kinéztem egy sötétebb türkizzöldet, ha legközelebb találkozom vele, mindenképp megveszem (Valahogy ferdén és nem teljesen volt rácsavarva a teteje, és már csak az az egy példány volt belőle ott, ahol láttam, mindenki ott hagyta:D Pedig amúgy biztos ugyanolyan belül.)
regimodilany mondta
nekem walk of fame lett! pár napja a movie staron és ezen vaciláltam, aztán megvettem, de kipróbálni csak ma sikerült. nekem mindig fura, ha túl színes a körmöm :)
Via mondta
Én nagyon bírom, ha van rajta valami szín (lakktól :P).
Dittygirl mondta
Plum Perfect, Movie Star és Walk of Fame beszerezve :) (Ettől a barnástól kicsit félek, mert nagyon nem szeretem a barna színt, de mivel hónapok óta szerettem volna egyet, mióta láttam az Elle-ben… nos, 300 Ft-ot megért.) A kékkel szemeztem, de nemrég vettem egy Miss Sporty nagyon sötétkék árnyalatot a Clubbing Colorsból, és jóból is megárt a sok, de nagyon tetszik. Még a Manhattan „facebook-kékje” volt annak idején versenytárs.
Egyébként én is azok közé tartozom, akik használtak már el lakkot, igaz, csak egyszer egy üvegcsét, ami egy csodálatos kicsit csillogó, gyönyörű halvány rózsaszín volt, aminek az üvegét azóta sem dobtam ki, hátha majd egyszer találok még egy olyat…
Via mondta
MIlyen jó ez, hogy „facebook-kék”. :) Nekem azt hiszem, egy s-he van olyan színben, de ez az underwater jobban tetszik.
A halvány rózsaszín egyébként milyen márkájú volt? A Golden Rose pulton szoktam látni nagyon finom kis színeket, és az is essence-hez hasonló minőségű.
Szie mondta
Bevásároltam. :) Élőben is tényleg nagyon jól néz ki a barnás!
Vettem még „absolutely stylish”-t, ami sötétebb barna kis csillámokkal, és a szintén essence multi dimension-ból a „most wanted”-et. Iszonyú jól néz ki az is! :)
Via mondta
Használd egészséggel! Nekem tegnap óta úgy néz ki a bal kezem, mint a képen, és nem bírom eldönteni, hogy melyik legyen estére mind a 10 körmömön. De azt hiszem az underwater lesz a nyerő. Egyébként mind napott egy második réteget, így sokkal tartósabb és gyönyörűek a színeik!
maris mondta
A barnás nekem nem nyerő. De a többi nagyon! Még egy csillogós, nagyon sötétbordó kéne, bár az meg van egy Manhattan, szeretem azt is.
Egyébként nekem a kicsi üvegek se fogynak el, meg ez a körömlakk ez egy olyan dolog, amiből a szükségesnek a többszörösét vásárolom össze mindig, így esélyem nincs ellenük :-D
Szie mondta
Jelentem, igen! :)
Na jó, nem lett totál üres, mert a legvégén már nem ért bele teljesen az ecset (pedig küzdöttem érte rendesen). De ez csak egyszer volt, előtte is, meg utána is ott sorakoznak a félig-háromnegyedig teli üvegcsék kidobásra várva… :)
A barnással felcsigáztál, át is nézek holnap a Rossmannba.
Via mondta
Iszonyú jó a barnás. Lábkörmön is. Fú annyira sikkes, hogy megőrülök érte. :) Imádom ezeket a sötétebb, de elegáns színeket, nagyon jól mutatnak.
A Chanel iszonyú népszerű Particuliére nevűjét majmolják egyébként, de kinek van kedve 6000-ért körömlakkot venni? :D https://www.vampyvarnish.com/wp-content/uploads/2010/01/Chanel-Particuliere.jpg
maris mondta
A szürke kivételével megvan mind, és tényleg tök jók!
(Szürke pedig másik márkából van, Miss Sportyból, de azt nem szeretem annyira, az Essence jobb.)
Via mondta
Nekem a barnásból, amit írtam, hogy nincs, abból van s-he, de az is pocsék, csomós, pattog… Ha látok essence barnásat, megveszem azt, csak most nem volt :)
Amúgy azt remélem, hogy mivel ilyen jó minőségű, meg szép, és nem is túl nagy (5 ml), végre megérem, hogy elfogyasztok egy kübli lakkot, és nem azért kell kidobni, mert beszáradt.
Létezik olyan ember a földön, aki már használt el lakkot?! (Manikűrösön kívül.) Én még totál üres üvegcsét nem is láttam soha, csak félig üreset.