Kedden miután végleg kiszerettem a H&M-es boleróból (4000-ért se kell), úgy döntöttem, bánja kánya, veszek egy brit Glamourt, tavaly november óta úgyse vettem egyet sem, ráadásul ez a 376 oldalas, 10. szülinapi szám volt, 1320 Ft-ért a hülyének is megéri, hát még nekem. A lapszámot szerda reggelre tartogattam, amikor is 2 órát ücsörögtem a kórházban, hogy a megivott glükózszirup megtegye a hatását és le lehessen venni a második vérvételt (vércukorterhelés, yeah!). Vittem magammal regényt is arra a 2 órára, de még így is maradt a Glamourból, a regényhez pedig hozzá se nyúltam. Szeretem az ilyen újságokat.
Szóval ott ülök a kényelmetlen műanyag széken, lapozgatom a Glamourt, és egyszercsak eljutottam Anna Kendrick fotósorozatához. Puff, megszűnt az egész osztály, én is Párizsban voltam, szép lányos ruhákban, kirakatokat nézegetve, macaront majszolva. Nagyon szép ez a lány, az Up In The Air-ben is szerettem, és a Twilight-ban lényegében az egyetlen értékelhető színész, úgyhogy az után, hogy “vissza akarok menni Párizsba!” (pont most 10 éve voltam ott először és eddig utoljára), a második gondolatom az volt, hogy “ezt ki kell blogolnom”. Úgyhogy tessék, kiblogoltam, Párizsba meg majd megyek máskor. :)
Ehhh :((( Szorítok!!!!
Nem lényeges, kibírom, semmi kellemetlen nincs a dologban, csak napi kétszer le kell nyelnem a gyógyszert. :)
Most olvasom ezt a posztot, ugye jó lett a terhelés eredménye? Közben kinyomoztam, ki a dokid, azt hittem, ugyanahhoz járunk, de mégsem… Viszont vannak ismerőseim, akik dicsérték :)
Nem, sajna még mindig rezisztens vagyok, de nem baj, megszoktam én ezt a metformint. :) Egy picit azért jobb lett. Kell neki idő, mire felfogja, hogy lefogytam. A dokinőm szerint van rá esélyem, hogy elmúlik.
Én még sosem jutottam el Párizsbam de nagyon kíváncsi vagyok rá (ahogy Londonra is :) ) Gyönyörűek a képek, köszi hogy megosztottad! Nekem a kedvencem amikor a padon ül a kutyussal, az nagyon megfogott (bár magamat nem tudom úgy elképzelni, tekintve hogy az én kutyáim elég nagyok – és nem mintha egy pillanatra is nyugton tudnának maradni – de egyébként francia fajtájúak :))
Együttérzek veled a vizsgálat miatt. nekem laktózérzékenységet néztek a héten 2x.. egyszer 3 órában, egyszer meg kettőben. Az én ‘utitársam’ az Éva magazin volt :)
Az is jó tartalmas. :)
Diagnosztizált IR-nél nem javasolt a további terheléses cukorvizsgálat. Nem kell sokkolni, az amúgy is gyengén működő béta sejteket. Szerintem. Ezer más adat van, amiből a javulás(stagnálás) mérhető…
Például milyen adatok?
Bőven elég a HOMA IR érték.
Esetleg CLAMP vizsgálat.
Erre csak annyit tudok írni, hogy (vajon működik a HTML?) Paris, je t’aime (:
…és működik! :D
Nekem az utolsón a blúz, meg a kutyáson a cipő a kedvencem.
Mintha nekem azt mondta volna a doki, amikor kérdeztem, hogy nem kell-e véletlenül megismételni a terhelést …. , hogy ez van és el kell fogadni. Kordában lehet tartani gyógyszerrel és étrenddel+mozgással (amit nekem még nem sikerült összehoznom). Ráadásul nálam örökölt dolog sajnos. Megkérdezhetem, hogy hova jársz? MM-be? De akkor ennek utána nézek, mert feleslegesen nem szeretnék gyógyszert szedni …. lehet, hogy már kutya bajom? :)
Én fogytam 25 kilót, azért optimista a doktornő, hogy ennek lesz eredménye is. :)
Az MM micsoda? (Akkor szerintem nem oda járok. :))
Holnap megírom, hogy mi lett, oké?
Köszi … tényleg érdekel ….. jaj, de jó lenne egy pozitív kimenetelt hallani ebből a dologból!!! :)) Én 10 kilót fogytam, de nem igazán volt miből, mert ugye öröklött a dolog, így lettem 55 kg.
Mensmentis https://www.mensmentis.hu/ Én ide járok. De azt hiszem átkellene térnem a tb-s rendelésre, mert ezt a centrumot anyagilag nem lehet bírni. A héten jártam az orvosomnál, aki 10 percben elmondta, hogy gyönyörű minden leletem (mondjuk a vérvétel eredményéből ezt én is leszűrtem) …. ez került 10 000 ft-ba. :(
Én csak egy sima mezeitündér nőgyógyász doktornőhöz járok a Szent István kórházba. :) Ő vette észre, hogy ez lehet a baj, úgyhogy nem is volt orvosváltás. A G1-ben is rendel, de általában a kórházban találkozunk, mert az itt van tőlem egy megállóra.
No, akkor szurkolok!! :))
Remélem minden úgy alakul, ahogy szeretnéd … :)))
Üdv, Ági
Én is. :) Ide fogok írni holnap!
Tűkön ülök! Eredmény? :)
Sajnos váratlanul műtétre kellett mennie (ő műt, nem őt műtik), úgyhogy majd jövő héten kell hívnom telefonon. De most már kibírom addig. :) A számokat látom, jobb, mint volt, de majd a doktornő megmondja, hogy mit jelent. :)
:) szurkolok tovább! Szép hétvégét! :))
Köszönöm, Neked is!
Még szednem kell, egy picit még magasok az értékek, de egyébként minden rendben. 1 év múlva újra nézzük, addig meg továbbra is diétázom és vigyázok magamra. :)
Köszi, hogy megírtad! :) No, akkor fel a fejjel és továbbra is kitartás! :) A diétát én is próbálom betartani …… de a sport valahogy nem megy. Bele kellene kezdenem valamibe és tudom, hogy csak az az “első lépés” hiányzik ….. na, de az nagyon! :))
Gyere, csatlakozz!
https://www.facebook.com/home.php?sk=group_204974839521152&ap=1
bocsánat!!! nem mindig olvaslak és nem mindent , nem tudtam, hogy nem volt-e valami konkrét bejelentés amiről már sokan mások tudnak csak nekem nem tünt fel. de tényleg bocs.
a 3. bekezdésben írtakat meg alapból gondoltam.
Semmi gond. :)
Egyébként semmiképpen nem akarok személyes babablogot az urban-eve-ből, és nem akarom, hogy a szokásos bejegyzések helyett (amikért jöttök!) csak olyanok legyenek, hogy “kinőtt két fogunk” és 15 kép bizonyítékul. Majd lehet, hogy a things i love thursdayben megemlítem, hogy “kimondta, hogy apa”, aztán a következőben meg “lediplomázott üzbégből”. :)) De gyerkőcös ötletek, kreatív dolgok, programajánló, babakajareceptek stb. stb. biztos lesznek, az érdekes és hasznos és ide tartozik. :)
Szia Via!
Nekem is inzulinrezisztenciám van. ;) Több mint egy éve szedem rá a gyógyszert … nem is tudtam, hogy közben többször kell terhelésre menni …. no rákoppintok én az orvosom orrára! :))
Üdv,Ági
A Bolero ennyire nem jött be? Pedig azt gondoltam jót teszek, ha szólok az akcióról …. :)))
Én háromszor vagy négyszer voltam másfél év alatt, néztük, hogy mi van, van-e változás. Holnap derül ki, hogy elhagyhatom-e a metformint. :))
vércukorterhelés? az borzasztó, főleg ha valaki nem szereti az édest :) babát vársz? lehet gratulálni? )))
Nem (szeretem az édest, és vittem hozzá citromlevet), nem (nem várok babát), és nem (nem lehet gratulálni).
Inzulinrezisztenciám van, holnap derül ki, hogy csak volt-e. Emiatt elég gyakran volt vércukorterheléses vérvételem az elmúlt másfél évben. :)
Ha valaha lesz kisbabám, arra itt nem fogok utalgatásokat tenni, vagy kereken megmondom, vagy megtartom magamnak és egyszer csak láttok egy gyerekes fotót. :) De ne kérdezzétek minden jelnek hitt valamire, hogy baba-e, ha úgy döntök, hogy elmondom, úgyis elmondom. :)