A hálószoba zónájában vagyunk, abszolút aktuális a kérdés: milyen módszerrel ágyaztok be? Hova kerülnek a párnák, a hálóruha, mivel takarjátok be az ágyat?
Én először kinyitom az ablakot, és amíg futok egy kört (wc, mosdó), addig kiszellőzik az ágy. Utána felöltözök, a hálóruhát behajítom az ágy közepére, és ha fel vagyok öltözve, akkor jön a konkrét pakolászás. A nagypárnát elveszem a helyéről, a helyére hajtogatom a hálóruhát, rá megrázva a kispárnát, rá megrázva a nagypárnát (éjszaka pedig majd kibányászok mindent a nagypárna alól, de így lesz szép egyenletes az ágytakaró alatt a felület). Közben mindennemű ágyban elhagyott hajgumit, könyvjelzőt, fél pár zoknit, zsepit kiszedek és kirakom az éjjeli asztalkára, hogy ha végeztem, elrakjam őket a helyére/kidobjam. A takarót megrázom és hosszában félbehajtom. A másik oldalon megismétlem a teljes gyakorlatsort, aztán a nagy ágytakaróval ráncmentesen letakarom az egészet, és begyűrögetem a falnál és a fejénél, lábánál. Díszpárna és egyebek nincsenek.
Leírva hosszabb volt, mint elvégezni. :)
Valaki1985 mondta
Nalam ugy zajlik, hogy reggel csak felrazom a parnakat, takarokat. Elviszem a gyerekeket oviba, suliba.
Utana mikor hazaerek a szellozott agynemut osszehajtom a fejreszhez, rahajtom a lepedot, es letakarom egy pokroccal.
Nagy Zsófi mondta
Kedves Ágyban alvók!
A 30 napos rutinkiépítésre regisztráltam, a mai e-mail az ágyazásról szólt.
A napi rutinok kiépítése szerintem több, mint lényeges az életünkben.
Ha ezek az aprónak tűnő dolgok nincsenek „rendben”, látványosan, hatványozottan hordozzák magukban a rendetelnség, és „kuplerájos” otthon érzetének lehetőségét. Ezekhez a tevékenységekhez nem kell különösebb fizikai erő, kreativitás, különleges eszköz, két kezünk és a rá szánt idő kérdése minden.
Nekem van egy heppem.
Szeretem úgy elhagyni a lakásunkat reggel indulás előtt, hogy mikor délután munka után hazaérkezem, egy olyan kép fogadjon, hogy akár vendégekkel együtt is érkezhettem volna. Ez nem azt jelenti, hogy minden mindig az élére van állítva, de rájöttem, és évek alatt kitapasztaltam, hogy vannak dolgok az otthonunk körül, amelyek rendszeres elvégzésével soha „nem indul el” a lakás, egy alap rend folyamatosan körbe tud venni minket. Annak, aki hajlamos rá, egyébként hatalmas stressz forrás, ha a hétköznapi rohanó életben nem tudja az otthonát igénye szerint rendben tartani.
A lakásod és a benne lévő dolgaid méretétől fog függeni, mennyire látványos, ha nincsenek a dolgok eltéve. A lakásméret csökkenésével és a tárgyak mennyiségének növekedésével arányosan könnyebb rendetlen hatást kialakítani, akár néhány perc alatt is:)
Ezek nem házimunkák, fogjuk fel őket a mindennapi teendőink részeként, pontosan úgy, mint, hogy fogat mosol, reggel kávét, vagy teát készítesz magadnak, tehát felkészíted magad a napra.
A beágyazás is ennek a része nálam. Nagyjából 30 mp alatt végzek vele, és miközben csinálom, mindig azt képzelem el, milyen jóleső lesz este felhajtani, olyan friss, és üde pihe- puha érzés. Az esti rituálé része kibontani az ágyat, a lelked is jobban ráhangolódik, hogy alvás jön.
Mikor pici babák vagyunk, szüleink számos rutint tartanak körülöttünk, így felkészítve szervezetünket, mi fog velünk történni következőleg. Miért kellene ennek eltűnnie felnőtt életünkből? Az elménk és testünk nagyszerűen veszi az adást, a jeleket, amelyet ily módon finoman visszaépíthetünk a napjainkba.
A beágyazás méltó lezárása az éjszakának, az alvásnak. Ha nagyon gyakorlatiasan fogalmaznék: bezársz egy szakaszt, és este újra megnyitod:) Keretet ad egy alapvető élettani állapotunknak, az alvásnak.
Brigi mondta
Nekem pici hálórészem, igazából egy félszobányi helyen van a háló, így egy kisebb francia ágy faltól polcig ér. Körbejárni nem lehet, ezért fel kell rá mászni, ha az ágyat övező polcokon pakolgatok. Gyertyákkal dobtam fel, illetve a polcokon kis fehér kosárkákat tartok, hogy ne legyen lomis. Az ágyon van ágy takaró, egy puha szőrös világos színű, illetve vannak díszpárnáim. Én is újra kezdő vagyok, és a beágyazás rutinját még előző próbálkozásnál elsajátítottam. Tényleg egy pillanat alatt megvan :) Ma már nem szeretem, ha reggel kimarad, kapkodás esetén szokott előfordulni. Na de azért vagyunk itt, hogy többé kapkodás se legyen :) Mindenkinek sok sikert kívánok!
DigiWolf mondta
Heverőn alszom. Ha felkeltem, akkor egy kis kómázás után reggelizni megyek, addig szellőzik az ágy és az ágynemű. Összehajtom a paplant, arra ráteszem a párnát, pizsit, és a lepedőt, és ez megy be az ágyneműtartóba. Utána a heverőre megy 2 db díszpárna, illetve ha a bordó szőnyegem van kinn a kék helyett, akkor egy bordó takaróval letakarom az ágyat, így kékből hipp-hopp átváltoztatom a színét. :)
tryscharose mondta
Az ágytakarómat még Anyukám varrta, mikor beköltöztem a kollégiumba.
Az új trükköm az ágyban, hogy pár csepp levendulaolajat cseppentek a párnámra a nyugodtabb alvásért. ;)
kuglerdia mondta
Kedves Via!
Nem nagyon találtam, hogy itt hol lehet neked külön írni ezért itt szólnék hozzá a weboldaladhoz.
Nekem nagyon tetszik amit csinálsz. Mindig új ötletekre találok. :)
Lenne viszont egy nagyon jó kis ötletem, hogy miről lehetne még írni.
Én nemrég költöztem el a szüleimtől és néha tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hol érdemes tartani a lakáson belül. Gondolok itt arra, hogy pl. egy nappaliban a szekrényben tartsam a nem használt terítőket, paplanhzatokat stb. vagy inkább a hálóban? Én konkrétan örülnék egy ilyen írásnak is, és lehet nem én lennék az egyedüli aki ezt a cikket is felhasználná és esetleg átrendezné az eddig praktikusnak tűnő szekrényeit :)
Várom válaszod, kiváncsi vagyok nagyon, hogy mi lesz a reakciód!
További szép estét neked! Dia
Via mondta
Szia!
A kis lakásokban annyira esetleges, hogy hol van tárolóhely, hogy szerintem hiába mondom, hogy na az asztalterítő legyen a konyhában a törölköző a fürdőben, az ágynemű a hálószobában, hogy ha valakinek nem fér el, akkor nem fér el akkor sem, ha egyébként ott lenne praktikus. Szerintem minden legyen ahhoz legközelebb, ahol használni szoktad. A konyhában ne legyen párnahuzat, a fürdőben ne legyen konyharuha. :) Aztán hogy ezen belül ez most egy konkrét konyhaszekrényt jelent, vagy az előszobai beépített szekrény konyhához legközelebb eső polcát, az már lakásonként változó — hol mire van lehetőség.
Barib mondta
Én sehogy. Nálunk kisebb szünetekkel mindig hentereg valaki az ágyunkban, semmi értelme nem lenne beágyazni.
maris mondta
Elég gyakran előfordul, hogy sehogy. Többnyire aludni járok haza, akkor meg minek, úgyis csak visszabújok.
Ha mégis, akkor rendesen belerázom a szétfetrengett huzatba a paplant, és hosszában behajtom (nem ketté, mert úgy túl keskeny és azt valamiért utálom), aztán lerakom az ágyra.
Van ágytakaróm, olyan bahiás csíkos, azt hol felrakom, hol meg nem. Ha utcai ruhában tervezek fetrengeni az ágyon, akkor azért letakarom, de nem ragaszkodom a ráncmentességhez, minek, ld. fetrengeni fogok rajta.
Ha vendégek jönnek, az más. Ha kevés vendég jön (elég a kanapé az üldögéléshez), akkor összehajtogatom és a fotelba pakolom, majd letakarom az ágyneműket. Ha annyian jönnek, hogy már a fotel is kell, akkor mindent átviszek a kisszobába. Ilyenkor ágytakarót se rakok fel.
Van ágyneműtartó is, de az kicsike, és tele van a tartalék ágyneműkkel.
Hát így van ez nálam. Ja, és sokszor találok az ágyban kiskanala(ka)t, mert reggel be szoktam hozni a kávémat, és amíg megiszom, híradót nézek az ágy szélén üldögélve. A kanalat kiszedem, hogy ne szúrja ki a szememet, aztán ottfelejtem, ahová leraktam.
Hajni67 mondta
Na ezek az ágtazós dolgok nálam is kb így működnek. Viszont néha erőt veszek magamon és mértani pontossággal mindent hajtogatok.
Sokszor gondoltam már rá egyébként,hogy valahogy máshogyan kéne és nem csak úgy ,ahogy esik úgy puffan szisztéma szerint.
Via mondta
Az is tök rendben van ám, az én ágytakaróm is most ráncos, de nem is fotózásra készül az ágy, csak arra, hogy majd este beleugorjunk! :)
Dorka mondta
Elrendezem az ágyneműt, benne a pizsikkel, aztán leterítem az egyik ágytakaróval, majd a másikkal. És rá két díszpárna. Azért van két takaró, mert a felsőt nagyon szeretem és szépen illeszkedik a szoba színeihez, viszont nem elég hosszú ahhoz, hogy lelógjon az ágyról, erre szolgál az alattalévő. Régen csak azt használtam, de most már jön rá a második réteg is. Nekem oda kell figyelnem, hogy rendezett legyen az ágy, mert egy légtér az egész szoba.
zeugma mondta
Ja, ez lemaradt: „technikailag” úgy ágyazok, hogy felkelés után megfordítom a paplant, és a nyitott ablaknál a szobával együtt az is átszellőzik, amíg a fürdőben vagyok. Aztán amikor onnan bejövök, kénytelen vagyok beágyazni, mert nem lehet máshová leülni a szobában, és utálok állva zoknit húzni :-)
Pár másodperc alatt összehajtogatom az ágyneműt, aztán rendbe szedem az éjjeliszekrénynek használt kisasztalt (zsepi a kukába, karóra a kezemre, mobil a táskámba…), és ott már nincs is több dolgom. Szerencsére az asztalka tényleg kicsi, nem vonzza túlságosan a véletlenül odapakolódó mindenféle holmikat :-)
Marta mondta
Én ébredés után mindig szellőztetek, amíg leviszem a kutyát ill. felébredek. Utána felrázom az ágyneműt és megigazítom (én keresztben hajtom ketté, és hosszában teszem rá vissza). Ahány ház, annyi szokás :)). Ágytakarót nem teszek rá (bár van), mert csak alvásra használjuk ezt a szobát. Nincs díszpárna és egyéb kütyük, 2 éjjeli szekrény, egy TV szekrény, olvasólámpák és az ágy. Minden bútor natúr fenyőből van. A pizsiket én is a fürdőben tartom, és este a gardóbban készítem ki a másnapi ruhát. Ezzel rengeteg időt tudok megspórolni.
zeugma mondta
Egyszemélyes ágy, semmi díszpárna vagy egyéb izé. Paplan (ilyenkor már inkább behuzatolt pokróc) a párnára hajtogatva, alája a hálóing. Ágytakarónak egy puha, selymes-szöszös takarót használok, napközben kellemes lekucorodni rá. Az ágy oldala és a fal közé egy szabványos koleszos szivacsmatrac van beállítva, ami egyrészt jó hőszigetelő és falvédő, másrészt elő lehet szedni, ha ottalvós vendég jön, egyébként pedig – fotel híján – úgy szoktam tévézni, hogy az ágyon ülve a szivacsnak támasztom a hátamat.
A szobát nem nagyon lehet átrendezni, mert kicsi a hely és sok a fix elem (beépített szekrény, ilyesmi). Ezért ha némi megújulásra vágyom, első dolgom, hogy előszedek egy másik ágytakarót, és áthuzatolom a falvédő matracot valami vidám anyaggal. Az egész szoba máshogy néz ki tőle :-)
Sellocske mondta
Szia Via – nálunk az ágyazás a férjemre hárult. Ébredés után átjönnek a lányok, fetrengünk egy kicsit, jól teledobáljuk az ágyat játékokkal, cumikkal, selymikkel :) Aztán kipattanok az ágyból, szellőztetek és rendbe szedem magam és a gyerekeket. Aztán a férjem szépen kisimítja a paplanokat, félbe hajtja és ágytakaróval letakarja az ágyat. Ha rajtam múlna sajnos soha nem ágyaznék be. Viszont a paplanokat imádom a napon szellőztetni :)
Viki mondta
mi így: felkelés, mindenféle jövés-menés. én úgy ágyazok be, hogy a két párnát megrázom, az a helyére a fejrészhez, a takarókat meg hajtogatás nélkül egymást lefedve, úgyhogy beterítsék az egész ágyat. öltözni a hálóban öltözünk, ott a nagy gardrób, úgyhogy amikor levesszük a hálóruhát, akkor összehajtva a takaró alá rakjuk, ki-ki a saját oldalára, a láb végében, a csücsökhöz :) nekünk külön hálónk van, és nem csinálunk ott soha semmit alváson (és tv előtti vasaláson kívül), úgyhogy én nem rakok rá ágytakarót, amúgy is szép, színes ágyneműt szoktam húzni. közben nyitva van az ablak, miután felkeltünk kinyitom, ha nem maradhat nyitva napközbenre, akkor indulás előtt csukok be mindenhol.
doryan mondta
Az ágy a fal mellett van, és napközben viszonylag sokat tartózkodunk rajta, így ébredés után a párnákat sorban odapakolom, rá a hosszában hajtogatott takaró, végül az egész ágyat letakarom egy nagy ágytakaróval, így egyfajta kanapé-szerűséggé alakítva az ágyat.
Sarosdi Virag mondta
A pizsamát-hálóinget a fürdőben tartom. Egyrészt ott öltözök fel reggel, és este is ott veszem fel. A férjem szerint legjobb a törölközőszárítóra tenni, mert az éjjeli pára ott kipárolog belőle. Az ilyen tudományos dolgokba nem szólok bele. Szóval ez nálunk így van.
Az ágyneműt nagyon szeretem kipakolni az ablakba, nap megsüti, szellő átjárja. :)
Mivel itthon vagyok, így van időm beszedni a délelőtt folyamán.
Franciaágy, szépen egymásra pakolom, leterítem. 5 éve rájöttem, hogy teljesen felesleges a díszpárna, és egyéb kütyü, a hálószobába úgyis csak mi megyünk be.
Via mondta
Akkor saját fürdőszobátok van a hálóhoz, ugye?
Sarosdi Virag mondta
Igen. .) Nem sok luxus van a házunkban, de a gyerekektől elszeparált fürdőt és hálót nagyon szerettünk volna. :)
Via mondta
Nagyon jó is, hogy megtehettétek. :) Csak azért kérdeztem, mert gondoltam, hogy a „publikus” fürdőbe nem tennétek ki száradni a pizsit. :))
katy27 mondta
Anyám is így csinálja :)
Én delegáltam a melót a férjemnek, van rá 15-20 perce amíg én összerakom a reggelit. A paplant és a párnákat a szekrény aljában tartjuk a legalsó polcon (nincs hely külön ágyneműtartónak), az ágyat letakarjuk egy 220×240-es óriási ágytakaróval, és van 5 univerzális díszpárnánk. Azért univerzálisak, mert egyben vendégpárnák is, így azok sem foglalnak külön helyet, csak kapnak olyankor egy másik huzatot.
Mi nappal is aktívan használjuk az ágyat, én pl. gyakran dolgozom az ágyon ülve ölemben a laptoppal, ezért fontos, hogy ne csak letakarjuk, hanem tényleg elpakoljuk az ágyneműt.
Via mondta
Én is szoktam rajta napközben fetrengeni, de nagyon élvezem, hogy alattam „puha” az ágynemű. :)) Külön tartó nekünk sincs a hálóban. Egy garnitúra van, az rajta van az ágyon, a váltás huzat meg a szekrényben van egy polcon és kész.