Dokinál láttam a brassói receptjét, és azonnal éreztem, ki kell fundálnom a vega verzióját. A neten csak tofus verziók keringenek, olyat meg nem eszünk, így született meg ez a gombás variáció. Kukorica olyan alapon került bele, hogy annak idején (még húsevős időszakunkban) a Szabó Ervin könyvtár mögötti Fakanál étkezdében a kukoricás csirke volt a kedvenc, amiben szintén borsó, kukorica volt, és sültkrumplival tálalták. Szóval ez kicsit brassói, kicsit Fakanál-utánérzés, de nagyon-nagyon-nagyon finom.
Utólag jöttem rá, hogy egyébként vegán is, úgyhogy ha teljesen tanácstalanok vagytok, hogy mit főzzetek vegán ismerőseiteknek, ezt bevethetitek. A húsevők is kinyalják utána a tányért. :)
Hozzávalók
A raguhoz
- 50 dkg gomba
- 40 dkg zöldborsó (fagyasztott)
- 1 konzerv kukorica lecsöpögtetve
- 1 fej vöröshagyma
- fél fej fokhagyma
- pirospaprika
- Natúr Vegamix (bio „ételízesítő” csak szárított zöldségekből, glutamát és egyéb hülyeségek nélkül)
- só, bors, zöldfűszer (én egy kevés majorannát tettem bele)
A krumplihoz
- 70 dkg krumpli
- néhány evőkanál olaj
- só
- majoránna (vagy más fűszer, amit szerettek a krumplihoz)
A krumplival kezdjük, mert ő sül a legtovább (persze bő olajban is ki lehetne sütni, de az feleslegesen zsíros :)). Meghámozom, hasábokra vágom, és egy nagy tálban megpörgetem az olajjal, sóval, fűszerrel, hogy minden oldalról bevonja a krumplikat. Sütőpapíros tepsibe öntöm az egészet, és 250°C-os sütőben jó pirosra sütöm – kb. egy óra, ezért kezdünk ezzel. :)
A raguhoz egy lábosban kevés olajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát, majd rádobom a megpucolt, felaprított gombát és a zöldborsót. Sózom, borsozom, fűszerezem, paprikázom & vegamixezem. Fedő alatt puhára párolom. Ha megpárolódott, érdemes megkóstolni, és aszerint ízesíteni még, hogy akkor milyen. A paprikát többször is kellett „pótolnom”, mert nagyon sápadt lett szegényke. :) A végén a lecsöpögtetett kukoricakonzervet is hozzádobtam – ha a kukorica is fagyasztott, akkor mehet be rögtön az elején a gombával és a borsóval. Fedő nélkül hagytam elfőni a leve egy részét, hogy ne legyen túl szottyos.
Ropogós krumplival és friss zöldsalátával tálaltuk. (Nem kevertem össze, hogy ha marad, ne áztassa el a krumplit a ragu.) Mennyei volt.
Emese mondta
Bevallom, ezúttal nem :)
De nagy gombarajongó vagyok, és sokszor egyáltlán nem kívánom a húst (néha már-már undorodom is tőle, furcsa, mert máskor meg imádom), és most tudatosult bennem, hogy olyankor gombával kiváltani remek ötlet (eddig is működött a paprikáscsirke helyett gombapaprikás és töltött hús helyett töltött gomba meg egy sor egyéb esetben, de az összefüggés még nem tudatosult bennem :))
Via mondta
Nem gond, én nem a meghurcolós vegák táborát erősítem. :)) Egészségedre! :)
Emese mondta
Hm, ez nem túj jó hír a szójával kapcsolatban.
Remélem, az ázsiai termékekkel nincs gond (japán barátnőm ajánlása, és tk. csak szójaszószt haszánlunk és az instant miso levesben van egy kis tofu).
De amit valójában szerettem volna elmesélni, hogy ma a munkahelyi menzán brassói volt (nem ettem ott), és úgy megkívántam, hogy elhatároztam, főzök ma egyet.
Az össze-vissza guglizás helyett egy jó receptért szerencsére emlékeztem, hogy olvastam én itt már brassói receptet.
Brassói recept Via blogján -> megy a’Things I love Thursday’ listámra ;)
Via mondta
Talán ők saját szójából dolgoznak, nem importtal… bár a fene tudja.
Így vega módra csináltad? :) Nagyon örülök, hogy ízlett!
Dittygirl mondta
jól hangzik. egyébként mi a baj a tofuval? csak simán nem szeretitek, vagy valami összetettebb ok? (én még csak néhányszor kóstoltam és nem ismerem igazán, ezért érdeklődöm)
Via mondta
A szójával mint olyannal van a baj(unk), nem csak a tofuval. Ázsiában a szóját ízesítésnek használják (szójaszósz, szójaliszt), a tofukockából is néhány úszkál a levesben, de nyugaton egy az egyben húspótlóként használják, centi vastag tofuszeleteket rántanak ki, nagy mennyiségben használják a granulátumot fasírtokhoz, stb., és így már más a hatása a fitoösztrogénekkel együtt. Lehet, hogy hülyeség, lehet, hogy nem, de úgyse szeretjük, ezerszer inkább egy jó zöldséges ragu, mint valami nyeldekelnivaló tofus izé. :D És persze olcsóbb is negyed kiló gomba mint negyed kiló tofu. :))
A virsliből a fűszerezése jobban ízlik a búzavirslinek, mint a szójavirslinek, szóval abból se eszünk szójásat.
De persze mindenki azt eszik, amit akar, a csirkecombot se fogom senkinek kiverni a kezéből, meg a tofus akármicsodát sem! :D
Szofi mondta
Ráadásul – amennyire én tudom – csak génmanipulált szóját lehet kapni. Nálunk ez csökkentette gyakorlatilag nullára a szójafogyasztást. Lehet, hogy ötven év múlva, mikor már vannak hosszútávú hatástanulmányok a génmanipulált élelmiszerek fogyasztásáról, megengedőbb leszek :-)
Via mondta
Nem úgy van, hogy az EU-ba nem engednek be génmódosított cuccokat?
Szofi mondta
Bocs, hogy csak most reagálok, az öthónaposom nem nagyon enged gépközelbe :-)
Ha jól tudom, a termesztés tilos az EU-ban, (vagy legalábbis néhány országban, itthon is), de a behozatal nem. Sajnos nincs időm forrást keresni, nagy hirtelen ezt találtam: https://integrativmedicina.hu/egesz/egesz_03_02.html
Esetleg itt érdemes olvasgatni: https://www.mtvsz.hu/genmanipulacio
Via mondta
Na, akkor meg pláne nem eszek szóját, nem lesz nagy szívfájdalom lemondani róla. :)