A múlt heti Alízos játék jelentkezési lapján a szokásos adatok megadásán kívül azt is kérdeztem, hogy mlyen bevált tippjeitek vannak késés ellen, ha már késős fehér nyuszi szerepel a nyakláncon. :) 363-an játszottatok, úgyhogy jó sok tipp érkezett, ezekből mazsoláztam a legjobbakat. :)
Természetesen a legtöbben azt írtátok, hogy induljunk el időben. Hogy ez a gyakorlatban hogy néz ki, arra íme néhány tipp:
Az én tippem nagyon egyszerű, mégis nehezebb megtartani, mint azt első blikkre gondolná az ember: amint először felmerül benned a gondolat, hogy ‘most’ kell(ene) megtenni valamit vagy elindulni valahová, hallgass erre az ösztönre és indulj. Minél inkább halogatsz valamit (mert még nem érzed felkészülve magad vagy csak egy percre visszaugranál a tükör elé, hogy megigazítsd a hajad), annál inkább el vagy késve. :) – N. Dóra
15 perccel korábbra állítani az ébresztőt, mint az normál esetben indokolt lenne… Ugyanis csak akkor tudok időben felkelni az ágyból, ha megvoltak a szundi-perceim. Ha normál időben ébredek, a szundira akkor is szükségem van, és az már elég a késéshez. – P. Andrea
A legtutibb, ha időben elindulok. Ha mégsem sikerül (ez 3 gyerek mellett előfordul), akkor őket készítem el először (öltözés, cipő, stb) és kiküldöm az udvarra kicsit bóklászni, míg én is gyorsan elkészülök. A kocsiba már villámgyorsan be tudnak ülni egyedül is, ha látják, hogy Anya elvesztette az eszét rohanás közben. ;) – Éva
Plusz fél óra alvás helyett plusz fél óra időt hagyok magamnak, így nincs idegeskedés, időben indulok el, és (ha a BKV is úgy akarja) mindenhová időben érkezem. – T. Zsófi
Előre összekészítem, és kirakom az előszobába, amit magammal szeretnék vinni. Nagyjából megsaccolom mikor kell elkezdenem összekészülödni (öltözés, smink stb.), az induláshoz -ezt be is tartom. Így időben el tudok indulni, és nem az utolsó 5 percben rohangálok idegesen kapkodva, mert az szerintem késéhez vezet. – Sz-né J. Dóra
Ha már késésben vagy: ne görcsölj! Valamikor majd csak odaérsz! Ha nagyon nagy a késés, azért illik odaszólni… Késést megelőzendő: gondold ki, melyik elkészülési fázishoz mennyi időre van szükséged és a végeredményt toldd meg 10-15 perccel, ha nagyon késős vagy, 30 perccel. Előző este készítsd ki a legfontosabbakat, pl. vasalt ruha, hónapok óta nem látott irat, amiről csak sejted, hol van… – R. Ibolya
Reggel nagyon nehezen kelek fel már az óra sem segít de az se ha felhívnak telefonon. Azt találtam ki, hogy mielőtt elmegyek aludni rengeteg folyadékot iszom meg így reggel muszáj kimennem a mosdóba és ha már kimentem egyben fel is ébredtem. :-) – F. Éva
ESEMÉNY: X találkozik Y-nal. 15 órakor a Nyugatinál.
~ nagyon fontos hogy időben keljünk fel amihez szükséges az is hogy időben feküdjünk le.
~ mivel minden embernél más a készülődési időtartam (smink, haj, ruha stb.) érdemes úgy kalkulálni az idővel. (Nekem kb. ez 1 és fél óra.)
~ számoljuk ki azt hogy mennyi idő alatt érünk oda a találkozási helyszínre (vegyük figyelembe azt is hogy tömegközlekedéssel mész-e vagy kocsival). Ha kb. 20 perc jön ki, akkor állítsuk be az ébresztőnket 14:35-re, és ha csörög, azt jelenti hogy ideje indulni! – N. Nicole
Nagyon sokan írták, hogy előre állítják az órát. Igen ám, de egy idő után azt is megjegyzi az ember lánya, hogy ez az óra siet öt perccel, úgyhogy van még öt perc… Erre is vannak bevált tippek!
Az órámat 7 perccel későbbre állítom. Ha 5 perccel későbbre állítanám könnyű lenne kivonni, hogy mennyi az idő valójában. A nagy sietségben már nem számolom ki, hogy mennyi az idő, sőt el is felejtem, hogy át lett állítva, és aztán örülök, hogy időben érkeztem. :D – H. Réka
Az én tippen kicsit húzós, megkérem a páromat előző este, hogy egy 0-15-ös skálán állítsa előre az ébresztőórám. Másnap, mikor cseng, azt sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány, a nagy rohanásban el is felejtem találgatni, hogy az órám mennyit is siet. Mikor kész vagyok, a barátom mondja a megoldást, és máris van pár percünk egy közös kávéra, galambetetésre, puszira… :) – K. Judit
Nálam bevált, hogy előre állítom az órát kb. fél órával, na ez nem nekem szól, hanem a fiaimnak, akik kényszeres késők, így általában mindenhova időben odaérnek, és ráadásul soha nem jönnek rá, mert amint kilépnek, visszaállítom az órát. :)) – M. Margit
Sokan indulnak el előbb:
Igyekszem negyed vagy fél órát mindig rászámolni az utazás idejére. És mindig van nálam egy jó könyv arra az esetre, ha tényleg fél órával hamarabb oda is érek :-) – L. Barbi
Előre gondolkodom. Jó előre el/kikészítek mindent, amivel az esemény előtt még szöszmötölni kellene. Ha Budapesten BKV-val kellene közlekednem, hát több időt szamolok az utazásra, mint amennyi elvileg a menetidő. Ha ettől tul koran erkeznék még van időm beszaladni a boltba egy adag üdítő/sütiért is akár. :) – L. Eszter
Ráhagyni időt mindig és inkább korábban odaérni, az esetleges fennmaradó időben lehet olvasgatni, telefonálni, nézelődni, embereket tanulmányozni. Van mikor cipőket nézek csak, van mikor azt, hogy mit olvasgatnak. Mert mindig mindenhova korábban érek oda igy. :) – K. Beáta
Van, aki nem késik, de trükközik a késős ismerőseivel (erre is meg lehet kérni a barátokat, ha notórius késők vagyunk. :)
Én ugyan nem szoktam késni, de sok olyan ismerősöm van akik igen. Ha nagyon fontos, hogy időben odaérjünk valahova (mozi, színház, stb.) akkor általában 10-15 perccel korábbra mondom nekik az indulást/ találkozás időpontját, így ők rohannak és szabadkoznak, hogy késtek, de végeredményben időben odaérünk a programunkra :) – V. Réka
Tuti, bevált tippem van. Általában én vagyok az élő naptár a családom számára, így amikor kérdezik mikorra is kell odaérni….akkor egy negyed, vagy fél órával előbbi időpontot mondok. Így 3 gyerekkel, kutyával, …stb. is odaérünk pontosan ahova kell. Ezt a titkot nekik utólag sem szabad elárulni! H. Erika
És egy kis motiváció, hogy miért fontos, hogy ne késsünk…
Régebben nagyon késős voltam, de egyszer egy hozzám közel álló személy azt mondta, hogy az, hogy folyton elkésem, azt jelenti, hogy nem tisztelem azt a személyt, akivel találkozom, vagy nem elég fontos nekem ahhoz, hogy időben elinduljak. Ez nagyon szíven talált és azóta nagyon figyelek arra, hogy időben elinduljak. – Sz. Dalma
Ha pedig minden kötél szakad, akkor a lényeg a magabiztosság.
Én vagyok az, akinél nem ritka a célfotóval beesés. De egyébként nem szeretek sokkal előbb ott lenni sehol, mert a várakozás sokkal jobban nyomaszt (vizsgák esetén felőröl), mint a késés előli rohanás. Ettől függetlenül persze ez rémes tulajdonság, és ha nagyon kell rohannom, akkor mindig görcsben van a gyomrom. Egyetlen tipp: ha csak nem indokolja a helyzet – mert bizony van, amikor, igenis szégyenkezni kell gyengeségeink miatt – akkor ne látszódjék rajtunk, hogy magunk sem értünk egyet saját viselkedésünkkel, és legszívesebben láthatatlanná válva somfordálnánk be. Van, amikor belefér simán a dolgokba némi lazítás. – V. Anna
Szemrebegtetés, bájos mosoly és a csipcsiripem, vagyis kidumálom magam… ;)) – S. Réka
Most aztán nincs több kifogás, hagyjuk meg a késést a nyuszinak! :) Köszönöm mindenkinek a praktikus tanácsokat a többiek nevében is. :)
zeugma mondta
Betervezek valami egyáltalán nem fontos, 10-15 perces teendőt még indulás előttre, aztán ha kevés az idő, nem csinálom meg, így máris van plusz 15 percem :-)
Nálam is működik, amit valaki már írt, hogy a várhatóan sok időt igénylő előkészületeket (pl. papírok előkeresése) előző este teszem meg. Sokkal könnyebb egy fél órával tovább ébren maradni este, mint ugyanennyivel korábban felkelni másnap reggel.
A „késős ismerőseimnek korábbi időpontot mondok” meg úgy általában a „majd én megnevelem a későket” viszont komoly feszültségeket tud ám generálni. Mivel én késős vagyok, nagymamám meg elviselhetetlenül korábban indulós, sok ebből a veszekedés. Például megkérem, hogy ha már úgyis arra jár, kérjen nekem időpontot a fodrászomtól (olcsóbb, mint ha felhívnám), de hogy nehogy őt égessem le az elkéséssel, fél órával korábbi időpontot mond nekem a ténylegesnél. Én is ráhagyok még 15-20 percet váratlan eseményekre (velem mindig történik valami…), és akkor ott ülök háromnegyed órával korábban, tök fölöslegesen. A fodrász meg azt hiszi, őt nézem hülyének, amikor tök naivan úgy viselkedek, mintha a fél órával korábbi időpontot ő mondta volna.
Másik, szintén megtörtént eset: nagymami este hatra megy valahová, ezért megbeszéljük, hogy 17.40-kor ott vagyok érte. A biztonság kedvéért 17.20-ra érkezem, hogy ne aggódjon. Ekkor a lakás már üres, az asztalon pedig egy cetli: „Nem értél ide háromnegyed hatig, ezért elmentem busszal.” Ő már előre „tudta”, hogy úgyis elkések… Csakhogy ha 17.20-kor, amikor megérkeztem, ő már nem volt otthon, az azt jelenti, hogy legkésőbb 16.55-kor el kellett otthonról indulnia, hogy elérje a korábbi buszt. Szegény azt hiszi, hogy az ilyen szappanoperába illő jelenetekkel tud majd engem pontosságra nevelni, pedig csak a veszekedés van belőle :-(
Egyébként tényleg sokszor kések, de messze nem annyiszor, ahányszor a kedves családom ezen stresszeli magát. A fontos időpontokra mindig odaérek, a családi programok meg nálunk annyiszor módosulnak, hogy úgyis lehetetlen követni.
Via mondta
Jaj, ez a játszmázás tényleg borzasztó! Én csak simán azt tudom elfogadni, hogy ha akárkicsoda X időben akar velem találkozni a kávézóban, mondjon negyed órával korábbi időpontot, biztos ami biztos. Ez nekem belefér, de a fenti cetlizés meg fodrászozás már sok lenne, meg is értem, hogy veszekedtek. :(
Anna mondta
Azt hiszem, én az első ilyen eset után inkább nem spórolnék a telefonköltségen a fodrásznál…
zeugma mondta
Nagymamámnak élete a szervezés, persze mások életének a szervezése, úgyhogy semmiképp nem lehet kikerülni az ilyen helyzeteket. Ha nem itt, akkor ott, de mindig mindenbe beleszól. Anyut – a lányát – is folyton instruálja, pedig ő már elmúlt 50, van egy férje meg egy gyereke – én -, és lenne saját élete, ha hagynák :-)
Nem baj, azért szeretjük ám nagyon, csak olyan jó lenne, ha nem csinálná folyton a feszültséget. Mert amúgy tök jó fej ám, minden barátom kedveli, mindenkivel jóban van (mondjuk úgy nem nehéz, ha a fél várost tanította :) ), csak ne akarna mindig kavarni…
Nagymaminak sokszor elmondtuk már, de most általánosságban a késés témájára is igaz: felnőtt embert nem lehet nevelni, az csak önmagát tudja megváltoztatni.
Anna mondta
A férjem nagymamája is ilyen ám, és attól mi is nagyon szeretjük :) Pedig borzasztóan fel tud bosszantani, amikor a legutolsó apró részletig ragaszkodik a saját elképzeléséhez, és nagyon rámenősen tudja ám erőltetni.
A reggeli pontossággal sajnos az a legnagyobb bajom, hogy éjjel minden apró neszre felébredek, így aztán reggelre úgy érzem magam, mint akin oda-vissza átment a villamos. Utána már nagyjából sikerül a többi programra időben érkezni, kivéve ha belül tényleg azt érzem, hogy nem érdekel vagy nincs kedvem hozzá. (Szóval ilyenkor a késés többségében tényleg egyfajta „beszólás” részemről, mégha nem is szánt szándékkal.)
Carmabelle mondta
illik/kell/szabad késni első randiról? :D
Via mondta
Egy picit ha késel, az nem baj, ne legyél „desperate” hogy már ott ülsz és vársz. :) Illetve ha vakrandi, így megszemlélheted a fickót és leléphetsz időben, ha nem szimpi. :)) De azt semmiképp nem mondanám, hogy illendő, inkább úgy fogalmaznék, hogy praktikus. :)
Carmabelle mondta
én is arra gondoltam, hogy ciki ott várni, hogy mikor jön már az illető. akkor azt hiszem olyan 5 percet várni fog rám :D
Carmabelle mondta
Én ma azért késtem el, mert ezt a cikket mindenképp végig akartam olvasni, hiába tudtam, hogy már el kellett volna induljak. :)))
-Lish- mondta
Amúgy ezek közül néhányat én is alkalmazok… :) Én egyébként egyáltalán nem vagyok késős, egyszerűen baromi kellemetlenül érzem magam, ha rám kell várni – ilyen mondjuk nagyon ritkán fordult elő velem, és akkor is max. pár percet késtem, de nagyon nem szeretem. Ezért mindig egy 10 perccel korábban indulok itthonról, egyrészt mert tömegközlekedést használom, és mint tudjuk, nem feltétlenül úgy járnak a buszok, stb., ahogyan az a menetrendben van. Úgyhogy én mindig inkább ott vagyok korábban a megbeszéltnél, így az elmúlt években szinte sosem késtem el sehonnan. Vizsgákra pedig kifejezetten sokkal korábban bemegyek az egyetemre, most általában egy órával korábban bent voltam. Mondjuk ilyenkor mindig attól tartok, hogy nem jár a metró és valami kerülő utat kell választanom, ami jóval hosszabb… :) Hála égnek ilyen még nem fordult elő. Meg amúgy is, elég jó a rövidtávú memóriám, szóval a vizsga előtt átolvasom az anyagot, és akkor viszonylag frissen meg is marad a nagy része. :) Így nem megy pocsékba és nem fullad unalomba az a fennmaradó x idő, amivel korábban ott vagyok.
Viszont a barátnőim közül többen is eléggé késősek, megfogadom ezt a tanácsot, amit többen írtak, hogy korábbi időpontot beszélek meg velük, mint ami valójában kéne, és akkor tuti odaérnek időben. :) Ez biztos beválik. :) Úgyhogy még nekem is hasznos volt ez a kis ötletbörze, hiába nem szenvedek személy szerint a késéstől. :) Köszi! :)
Via mondta
Szívesen! :)
szilda mondta
Tudod Via, megint gratulálnom kell! Olyan ötleteid vannak, hogy mindig meglepsz! GRTAULÁLOK!!!:)
Via mondta
Ugyan, a többiek ötleteltek, én csak megosztottam. :)) De azért köszönöm! Sütkérezek benne egy kicsit. :)