Na, ez a hét már valami volt, végre tudok miről írni. (Újaknak: csütörtökönként prioritás és súlyozás nélkül leírjuk, hogy milyen vicces, emlékezetes, szívmelengető dolgok történtek az elmúlt héten, csak hogy soha ne felejtsük el, hálásnak lenni jó.)
♥ Lufikkal végigmenni a városon, és lesni az emberek reakcióját. Ki vannak éhezve a vidámságra, 0-70 évesig mindenki csillogó gyerekszemmel nézett.
♥ A lufi azért is jó, mert a végén el lehet szívni, és magas hangon hülyeségeket lehet beszélni.
♥ A fentiekből következik, hogy marha jó szülinapom volt, cuki emberekkel, finom tortával, sok limonádéval és beszélgetéssel. Köszönöm mindenkinek, aki felköszöntött (vagy így, vagy úgy), virult a fejem mindegyik jókívánságtól. :) Ja, a Rólam részen pedig ünnepélyesen átírtam a koromat (lélekben továbbra is valahol 17 és 23 között mozgok).
♥ Hihetetlen boldogsággal olvasom a Sigma játékra érkezett válaszaitokat is, ki fogom őket nyomtatni és lefűzöm, és ha nem találok motivációt a bloghoz (néha van ám ilyen, még ha nem is veszitek észre), csak előveszem és elolvasom. Köszönöm, nagyon köszönöm! Hétfő délig itt kitölthetitek, és még nyerni is lehet. ;) És köszönöm az új designra érkezett visszajelzéseket is; tudom, hogy van, aki jobban kedvelte az előző élénkebb-vidámabbat, ígérem, lesz majd még olyasmi is, ez se marad örökre. :) Egyébként július 11-én (jó kis szülinapi ajándék volt) új látogatói rekord született, 4605 egyéni látogató járt itt aznap. És köszönöm, hogy sokan a Things I Love Thursday-t említettétek kedvenc rovatotoknak. :)
♥ Mindenféle egyéb: tök jó a napsütés, még jobb hazajönni a hűvös lakásba; rengeteg gyümölcs; konyhában táncikálni főzés közben hülye zenére férjjel; legjobb barackfagyi ever (holnap hozom a receptet); kopogó esőcseppek az ereszen (ritkán, kevés, de megbecsülöm); vizes hajjal kimenni az utcára és 200 méter után frissen beszárított hajjal megérkezni (köszi, forró szél!); bézs körmök; közösen újságot olvasni és egyszerre hümmögni bizonyos mondatoknál.
-fél óránként benyitni a frissen festett hálószobába és gyönyörködni benne :)
-meggyömöszölni a macskám
-jót vigyorogni magamon, hogy az előbb Tökcsősz hozzászólásán el kellett gondolkoznom, hogy mi az a “átrolizni”, mire rájöttem nem láttam 1 t-t :D
Te is ilyen nézelődős-gyönyörködős vagy? :) Én is így szoktam csodálni, ha valami elkészül vagy rendbe teszem vagy kitakarítom. :)) A leghülyébb dolgokat, pl. a wc-t is képes vagyok nézegetni. :)
a wc-t azért nem, de pl heteken keresztül simogattam a diy felújított mozaikos komódomat :D valahányszor csak elmentem mellette.
NŐK vagyunk. A párom szerint furák. Sztem csak máshogy működünk :)
igen, képes vagyok mindenen elbámészkodni :) és a WC-ben nekem minden évben olyan naptár van, amin festmények vannak, aki nálam WC-re megy, művészetet kap, ha akarja, ha nem! :D
Milyen lett a hálószoba?
Előttem a nappali lebeg, mint kihívás. De félő, hogy erre most egy darabig nem lesz energia :)
ha tudnék, feltennék képet ilyen volt, ilyen lett képpel, de nem tudom, ide hogy lehet. Barackvirág színű, és a mennyezetet beburkoltuk hungarocell lapokkal (fehér)
Ha elküldöd e-mailben, és megengeded, kiteszem bejegyzésként. :)
Pénteken, vagy szombaton tudom küldeni, csak áruld el a mail címed. Köszönöm :D
via.farkas@gmail.com
Rájönni hogy két hét és nyaralunk:) Rájönni hogy ennyi ruha is elég lesz amennyim van:) Mívesszappan krémdeója és szappana – új szerelem:)
Egyszer egy PestiEstben olvastam egy étteremajánlót, ahova el akartam menni, de elfelejtettem a nevét :(
Olyan hely, hogy kis zsúrkocsin kihozzák a miniadag kajákat, és választhatsz, hogy mit akarsz enni. Kicsit ilyen francia előételes bisztrós jelleggel. Volt vagy 5 éve, de még mindig eszembe jut időnként.
DorkaBorka: vannak sütik is, egy anyuka csinálja őket, isteniek, és olyanok, mint egy mesében, ránézésre.
Örülök, ha tetszeni fog, jutalékot (még briós formájában sem, hüpp), nem kapok. :)
jaj, ez nagyon cukinak tűnik, és nincs is messze, kipróbáljuk! :) köszi a tippet!
(starbucks nővérem kedvence, és én most mindenre kapható vagyok, csak hogy jobbuljon picit… valóban baromi drága egyébként.)
Én még ide akarok eljutni: https://www.lapetitefrancaise.com/
De olyan lehet, mint az Abszol út, eddig négyszer mentem végig a Király utcán, és egyszer se találtam meg. :D
› találkozni a régi sulis barátnővel, akivel 21 éve (!) ismerjük egymást, és felidézni az egykori közös nyaralást a nagyinál
› tesóval indítani a napot munka előtt egy finom reggeli keretében a starbucksban (ami mostanra már hagyomány, heti egyszer)
› borzasztóan zűrös este után óriás kibékülés Vele :)
› és a bónusz: barackkal először találkozó nyulat figyelni, nevetni és rájönni századszor, hogy mennyire nagyon cuki!!
Ha budapesti vagy, és nem túl nagy kitérő, itt is reggelizhettek: http://www.brioskavezo.hu
A bageljük isteni, a kiszolgálás pöpec, én képes vagyok áttrolizni hozzájuk, ráadásul olcsóbb is, mint a starbucks. :)
Starbucksról ne is beszéljünk. :) Még nem kóstoltam, annyi pénzért nem kell.
Sajna a Briós elég messze van, addig hatszor elájulok, mire odaérek – 40 perc út, nem bírok üres gyomorral útra kelni, csak ha nagyon muszáj (pl. vérvétel). Ilyen melegben meg pláne…
én sem minden nap reggelizem ott, de néha kifejezetten jól esik.
Álmodik a nyomor, készül az ebédem: sótlan, héjában sült krumpli magában.
Persze, de egyszer is elég odatoppanni éhgyomorra, hogy rosszul legyek. :)
Nálunk azt hiszem, lencsefőzelék lesz.
Sziasztok! Én is írhatok? Még sosem tettem, friss regisztrált vagyok, de megpróbálnám. Köszi Via a honlapot, jó Hozzád betérni :o) Szóval:
– látni a 4 éves lányom természetességét, ahogy együtt él a nyárral, fürdik, bolondozik, beszélget, játszik, fröcsköl, cicátgyömöszkél…stb.
– a teraszon közösen vacsorázni és beszélgetni világmegváltó dolgokról, míg ránk nem sötétedik
– rájönni, hogy a kamaszok néha hihetetlen jól látják a világot
– beszélgetés közben kiscicát simogatni, aki hálásan dorombol az ember ölében
– esti sétán teliholdat nézni, denevérek röptét figyelni és tücsökciripelést hallgatni
Hirtelen ezek jutottak az eszembe.
Persze, hogy írhatsz!
Nagyon jókat írtál:) Ide nekem egy cicát azonnal:)
Hálás vagyok a tegnap esti enyhítő viharért, esőért és szélért. Reggel meg majdnem lefagytam a bicajról, de eszembe juttatta, hogy mennyire imádom a meleget.:)
Imádom:
– ugrókötelezés
– új SÁRGA körömlakk
– már csak 3 hét van a nyaralásig, és egyre fogy
– cicám
A konyhában táncikálással óvatosan, én szombaton így nyírtam szét a lábam, azóta is kötözöm és sántítok :(
Jézusom, min, hogyan?
Nem volt semmi a kezünkben, nem volt éles cucc a környéken, nem vertünk le se forrót, se szúróst.
Tudom, már péntek van, de:
– kiszabadulni a kórházból
– sikeresen átszabni a párnahuzatokat
– rájönni a tökéletes jegestea receptre
– venni egy maxiruhát, amiben csak kicsit érzem bálnának magam
– megállapítani, hogy a szombaton felkelt lakk tökéletes a kezemen, a kézi mosogatások, kézi mosás (!!) és napi egy óra kádban ázás ellenére is
(és idáig olvasott bele a pasim, orrba verem legközelebb, és az is mehet a listába)
– és nem megszülni, amíg nincs meg az apasági nyilatkozat
Ez egy jó hét volt.. :) bár lehet, hogy csinálok egy vacakságok listát :)
Látom, nem csak az én gyermeteg énem szeret héliumot szívni :)
Az esküvőn is az volt a fő program hajnali négykor. :)))
A falra firkálni az öcsémmel :-D
Készülni a holnapra (megyünk a Tisza-tóhoz hétvégére!!!)
Száz üzenetet váltani egy ismerős sráccal.
Munkát kerülni :-)
~társasjáték ♥
~álmodozás barátnőmmel ♥
ui: Imádom ezt a képet! *.* /meg a reklámját is/
Ha nem lenne ott az Eiffel torony, szálhattam volna én is így a Kiskörúton. :))
♥ Ági agy-pávör ♥ újra nyomtatásban látni a nevemet ♥ nyerni a Joy magazin novellapályázatán ♥ megírni a könyvajánlókat és lábat lógatni ♥ friss bútorok fa illata az IKEA-ban ♥ IKEA ♥ sülő meggyes süti illata ♥ “Hú de sokat fogytál!”felkiáltás ♥ az Essence új trendkiadása ♥ és a leg: mindig mondom, hogy a hajam önálló lény, és nagyon nehéz vele együtt élni. Ez azért van, mert hivatalosan göndör/csigás a hajam, csak próbálom kordában tartani, és minden mosás után próbálom egyenesebbre szárítani. Most viszont nyáron, a 800 °C-ban meg is halnék ha be kellene kapcsolnom a hajszárítót, ezért hagyom megszáradni a levegőn a hajamat, amit ő a loknikkal hálál meg. És igen, a lokni is “Things I love on Thursday”, mert a loknikkal Nusi a Nusi, de a legleg az mégis a következő sztori: beszélgettem egy ismerősömmel, hogy ő tulajdonképpen miért is, meg miért is nem, és mégis akkor miért pont én, mire valami olyasmit válaszolt, hogy “Két dologra emlékszem nagyon veled kapcsolatban: gyönyörű csigás a hajad, és nagyon mocskos a szád!” és bár a mondat második része rám nézve elég ciki (ha nagyon pipa vagyok, akkor nagyon káromkodom), de az első része szívmelengető volt… :]
Ez egy nagyon kedves bók! :) Aranyos, mert igaz. Szerintem nem ciki, ez az ismerősöd ismer. :)
Melyik trendkiadás tetszik, a you rock! ?
Gratulálok a pályázathoz! Mit nyertél? Meg fog jelenni valahol? Miről kellett írni?
Igen, a You Rock! Már be is szereztem azt, amire fájt a fogam :]
Erotikus novellapályázat volt. Gondoltam elütöm valamivel az időmet, és tapasztalatnak jó lesz. Az augusztusi Joyban meg is jelent :] Nem tudom, hogy mit nyertem, mert a kiírás szerint “alkotójuk ajándékkal gazdagodik”, de eddig erről még nem írtak… :$ :/
Majd számolj be. Addig is megveszem, és elolvasom. :))