Ilyet még úgyse csináltam. :) Átnyálaztam az idei év keresőszavait a blogstatisztikámban, és kimazsoláztam belőle a legérdekesebbeket – ezek azok a keresőkifejezések, amikkel a blogomra eljutottak. A leggyakoribb keresőszó az „urban eve” (52 ezren jutottak így az oldalamra az idén), a második helyezett pedig a „glamour napok 2011”. Nagyon mókás nézni az emberek gondolkodásmódját, és mindig kuncogok azon, amikor leállnak beszélgetni a Google-lel: vannak, akik konkrét kérdéseket, mondatokat írnak be a keresőbe. Szóval ábécérendben a legviccesebb, legbizarrabb, legaranyosabb kereszőszavak, mind 2011-ből.
csigaház működése – Tekeredik.
ehet a törpenyúl krumplit – Nem!
éjjel ha részegen megjövök – Aranyom. Igyál egy pohár vizet és menj aludni.
el akarok menni párizsba – Szurkolok, hogy sikerüljön!
elfogadunk sós suteményt perecet – Én is.
elfogy a varázserőm – Jaj! Gyorsan, szerezz manát valahonnan!
elrakom, majd jó lesz a lányomnak úgy 11 éves koráig. – Rendben.
elsüllyedt világok értelmezés – Ugye? Generációs trauma. A mitológiakutató férjem üzeni, idézet következik: „Spartakus a naphős, és Arkana a sámánasszony, a kalózok meg a comic relief.”
epésnek dejó – Tényleg jó! (Na jó, sejtem a diópótlóra gondolt.)
eszti,csinálj magadnak facebookot – Hallod?
eszter bajusz – Szegény Eszter. Bajsza van, Facebookja nincs.
ezért ne köss bele a padtársad – Ne is!
fagylalt csigahazbol – Öööö?
fat lady legénybúcsúra – Nem akarom tudni.
fekvőtámasztól lehet hízni? – Ha közben zabálsz, akkor igen.
felnőtt macifüles kapucnis – Olyat én is akarok! Szólj, ha találsz!
fenéktörlés képekben – …
fenykepek igazi oriasokrol – A pegazus után keresd.
fénymásolás mopsz – Szegény mopsz.
foghúzás altatásban milyen? – Sz*r.
fogyókúra kislányoknak – NEM!! Nem. Nem.
főzős képek részegen – Mi?
gábor túlszexivagynem – De.
glamour kuponok melyik ujságban 2011 április – Meg is válaszoltad a kérdést. :)
gyönyörű hölgyek – Csak gyönyörű hölgyek vannak.
hajpakolás and vaj – Ha lesz lányzenekarom, megvan a neve.
hogyan flörtöljek az edzőteremben? – Ne azért menj oda.
hol van négy színes kuka hévizen? (szelektív) – Tetszett a megfogalmazás. :)
honnan naked paletta – Jellemző, milyen fáradt vagyok, sikerült úgy olvasnom fejben, hogy „honnan néked paletta”, és elkezdtem válaszolni rá, hogy „Onnan nékem paletta…” :)
hú de jó – Ugye?
karácsonyi wc huzatok – Ne hívj meg magadhoz, mert visítani fogok a röhögéstől.
lasagne mi az – You’re in for a treat, my friend.
livia farkas porno – Álmodozz csak. Jézusom.
meztelen háziasszonyok otthon – Hö. Höhö.
mejik csizma a job a fekete fehér vagy a barna? – Barna vagy fekete. Kérlek, vegyél egy helyesírási szótárt a fehér helyett!
miért utálják a fashion bloggereket – Ez tényleg egy nagyon jó kérdés.
milyen fülbevalót használ ördögh nóra – Na, ezt kivételesen tudom! Mácsár Andreát.
milyen legyen a pöttyös bluzom? – Pöttyös?
nude színű cipőhöz milyen ruha illik – Bármilyen! Vedd meg nyugodtan!
nyáron csak egy blúzt kapok magamra szoknya és bugyi helyett – Jól van, drágám, csak légyszi ne ülj le a villamoson, mert komolyan aggódni kezdek az egészségedért.
öreg kantri stilusú házak képei – Bájos a fonetikus írás, hirtelen nem is értettem. ♥
parizer hústartalma % – Nem akarlak elkeseríteni…
priti vumen üzlet budapesten – Olyanra gondolsz, ahol körülötted ugrálnak és öten szolgálnak ki egyszerre? Az tényleg jó lenne egyszer. :)
részeg tinik meztelen – Direkt kiírom, hogy ha megint rákeresel, újra csak hozzám juss el… :/
rendszeresíts a táskádba egy újrahasználható vászontáskát, és ne kérj az ingyenes nejlonzacskókból – Így van. Mire is keresel akkor?
süncsiga beszerzése – ???
szavaztam a golden blog 2011-en a(z) urban:eve blogra! szavazz te is! – aaaaw, köszi!
te őrült tudos – Ne bókolj, kis huncut!
Még jövök ma egy 2011-es összefoglalóval, de addig is BUÉK! :)
KicsiFloo mondta
Hullafáradtan egy jó film után barátommal könnyesre röhögtük magunkat alvás előtt! Köszi, Via! <3
Via mondta
Szívesen! :)
Timi mondta
Hahhah! Nem vagyok túl aktuális, de most ráakadtam erre és olyan jót derültem! :D
Garti mondta
„felnőtt macifüles kapucnis” – tök mást keresek, erre mi jön szembe? Valóságos macibunda!
https://divat-ruha.vatera.hu/noi_ruhazat/kabat_dzseki/tobb_meretben/maci_alaku_egyedi_noi_kabat_pulcsi_3szinben_1530007895.html
Via mondta
Ez is de aranyos! :)
Nono mondta
A Nyugatin van egy ruhabolt, ahol lehet ilyet kapni. Nekem is nagyon tetszik, főleg hogy istenien puha az anyaga és selymes. Amúgy ott csak 5ezer ft-ba kerül :)
Róka mondta
Egy nagyon jót nevettem. Köszi :)
Ennek örömére megnéztem a saját blogom keresőszavait – eddig valahogy nem jutott eszembe -, és nem egy hasonlóan érdekes, vagy épp kiakasztó dologra bukkantam O_O Összeállítanék egy ilyen listát én is – nem baj? Szabad? :)
Via mondta
Persze, nyugodtan! :)
monacska mondta
A harmadik azt hiszem az enyém. Ehhez annyi sztori van, hogy korábban olvastam egy cikket másnaposságról szólóan, és a buli után pont hasznos volt, csak nem emlékeztem hol olvastam. Vicces, hogy pont szilveszter után olvasom, kicsit aktuális. Azóta egyébként rendszeres olvasód lettem. Soki puszi és hajrá!
Via mondta
:)) Köszi a magyarázatot, így tisztább. :) Jó józanodást! :)
vica1982 mondta
Hát ez nagyon jó. A múltkor azt hiszem valami sitebuilder honlapon olvastam hogy oda meg olyan szóval jutott el valaki, hogy szex törpékkel.
Vannak agyament emberek.
Amúgy épp ma este ettem olyan parizert, amiben 85% husi van.;)
Szie mondta
Könnyesre nevettük magunkat, köszi Via! :))
És BÚÉK mindenkinek! :)
(ui: én is süncsigát akarooook! :)) )
londonita mondta
Ez most megmentette a szilveszteri hangulatomat!
Via mondta
De jó! :)
Küldök még valamit, ha szereted:
https://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM
zsu mondta
Itt az ulokere is huznak frottir huzatot, ami eleg undorito, de megertheto, mivel ugye legkondival futenek, a klotyon meg nincs legkondi, van azonban vagy 12 fok teli reggeleken. Erre talaltak fol az elektromos wc-uloke melegito szerkezetet is, hogy miert nem inkabb a radiatort ugye…
Via mondta
Juj, az ülőkehuzat nagyon bizarr… Anyuéknak volt a fedős verzió, de csak azért, mert mindig csapkodtuk a tesómmal, és így legalább nem volt olyan hangos. A szomszédok örültek. :))
PottomPanna mondta
A „süncsigára” rákerestem, és tényleg el lehet jutni hozzád :DDDD De, hogy itt hol van a süncsiga, azt nem találtam meg :DDD
Ja, megvan…sün, csiga :DDD
Via mondta
Titkos süncsigás társaságot alapítottam. Világuralomra törünk.
zsu mondta
Azt hiszem altalanos szabalykent kijelenthetjuk, hogy ha valami europaikent marhasagnak tunik, keressunk ra japanul.
https://www2.bellemaison.jp/product/pic_m/2402011C/338843pm01_24011C.jpg
https://image.space.rakuten.co.jp/lg01/90/0000711890/21/img92ec25dczikdzj.jpeg
Via mondta
:))) És ezek még nem is olyan rondák! :)
Firsh mondta
Ez nem is akkora hülyeség.. :) Fürdés után ha ráülsz fáradtan hajat száritani mondjuk akkor ne fázzál nem kell törülközőt ráhajtogatni ^^
Via mondta
Ilyen huzatot lehet sok helyen kapni, de szerintem felesleges venni egy külön szettet, hogy pár hétig az legyen fenn. :)
mimozagirl mondta
Jaj de jóóó, nagy mosollyal ülök felette! :)
imnotparishilton mondta
Egyre azon jár az agyam, hogy hogyan jutottak el a „fenéktörlés képekben”-ről a blogodra… :)))))
Via mondta
Sok mindenről írtam, erről pont nem. :DD
Csani_ mondta
Felnőtt mackófelső:
https://www.hazaidesign.hu/termekek/oltozkodes/felso/juhger_mackofelso
Aranyos a srác, aki kitalálta, egy suliba jártunk :)
Via mondta
Ááá, köszi! A Serial Experiments Lain óta vágyaim tárgya.
mimszi mondta
Dejóók:):) Via, hol találtad ezeket a keresőszavakat? Elolvasnám angolul is. BUÉK:)
Via mondta
A Google Analytics statisztikámban. Nincsenek angolul, ezeket gépelték be emberek és jutottak el általuk a blogomra idén. :)
milkweed mondta
:DD Köszi, Via! Elég kedvetlen volt eddig a napom, de most konkrétan fetrengtem a röhögéstől! Jó kedvre derítettél! Köszi!
Via mondta
Szívesen! :)
Franyek mondta
A Cleverboton lehet beszélgetni az „internettel” :D
Kicsit butácska és csak angolul tud, de jó pofa :D Viszont azt nem tudta nekem meg mondani, hogy ő miért is létezik és mi az értelme :(
encs mondta
imádom!!:) épp dumcsizunk, KÖSZÖNÖM, hogy bemutattad őt nekem:DDD