A lábápolás után jöhet a kéz- és körömápolás. :) A frissen mosott haj után szerintem az ápolt kéz a másik „csillogó mosogató”, ami vagy tönkreteheti, vagy felteheti a koronát az összképre. Minimális törődéssel (hidratálás & egészséges körmök) nagyon szép eredményt érhetünk el.
A krémezést az esti testápolózással kötöm egybe, és ha nincs extrán kiszáradva, nem is használok erősebb krémet, csak a testápolómat – ha viszont igen, akkor jöhet a tömény shea vaj. Van egy nagy kedvenc kézkrémem, aminek hihetetlen finom illata van, viszont éjszakára sok ez az illatfelhő, úgyhogy nappalra tartogatom – egy jácintos, királyi csoda Londonból. Akkor szoktam használni, ha napközben is húzódik a bőröm, pl. egy hosszas mosogatás után, vagy az illat kedvéért egy keveset. Krémezésnél átmasszírozom az ujjakat, és a körömágybőrt is kis, körkörös mozdulattokkal bekenem – ez tényleg pillanatok alatt megvan, nem hosszas masszásról van szó. :) Ha külön hidratálásra van szüksége a körmeimnek, akkor a korábban már emlegetett körömápoló olajamat használom. Sokat segít az is, hogy a fürdőben kecsketejes szappan van kitéve a mosdónál, úgyhogy a kézmosásnál nem szárad ki annyira a kezem, mint a hagyományos szappanokkal. Testradírozáskor a legvégén a maradék pár szemcsével a kezemet is áttörlöm, kb. olyan mozdulattal, mintha kezet mosnék, ennyi bőven elég egyelőre. Igazából a körömápoló olajon kívül egyik lépés sem egy különálló feladat, hanem a korábbiak kézre való kiterjesztése. :)
A körömápolást a hidratáláson kívül heti egyszer egy reszelés-formázás egészíti ki. Ha lakkozok, akkor mindig használom az essence alap- és fedőlakkomat, mert tartós, és nem szeretek kétnaponta lakkozni, annyi időm nincs. :) (Hihetetlen, mennyi mindenbe bele tudok nyúlni frissen lakkozott körömmel, még a mezei gépeléssel is képes vagyok elszúrni, ráadásul a fedőlakkal gyorsabban is szárad, szóval duplán jó.) A rendszeres rutin ennyi, ha erősítésre van szükségem (mint pl. most, mert jön a tavasz), akkor végigcsinálok egy körömerősítős kúrát, a teljes manikűrös rutinról pedig itt írtam bővebben, néha ezzel is elszöszölök, de szinten tartáshoz bőven elég a fenti pár lépés. Leírva hosszabb is, mint elvégezve. :)
Veronika mondta
Sajna nekem a lakkozás megtanulhatatlan rébusz. Tökjó erős körmeim vannak, szép hosszúra megnőnek, és nem törnek le szinte semmitől, de 1. mire a lakk méltóztatik megszáradni rajtuk, már mindenbe belenyúltam, és elkentem, 2. ha megszáradt, bármihez érek kicsit erősebben, azonnal elkezd lepattogni. Régen volt műkörmöm, na azt imádtam, 2-3 hétig bírta a lakk, akkor is csak azért kellett átkenni, mert lenőtt.
Erre valami tipp, lányok?
És némi off: a szódabikarbónás-ecetes hajmosás még mindig csodásan szuperál, korpa, viszketés távozott, haj egészségesen csillog-villog, boldog vagyok!
Vik mondta
Nagyon, nagyon örülök, hogy így bevált az ötlet! Tényleg boldoggá tesz:)
Ridita mondta
Nekem a hagyományos lakkokhoz sosem volt türelmem, ügyességem, meg időm sem. Ráadásul egy-két nap alatt mindig lepattogzott, így nagyon ápolatlan benyomást keltett. Az utóbbi egy-két évben a manikűrt már szakemberre bízom. Háromhetente megyek gél-lakkoztatni és általában egész jól kitart a következő kezelésig. Tudom, hogy egyesek otthonra is vesznek ilyen készletet, de annyi macera van vele, hogy érdemesebb rábízni arra, aki tényleg ért hozzá.
ritu mondta
már a lábápolós bejegyzésnél is felmerült bennem a kérdés, most végre fel is teszem: Via, hol szoktad venni a shea vajat? rágugliztam, több online boltot is találtam, de elképesztő árbeli különbségek vannak ugyanakkora kiszerelés esetén is (mindegyik organikus shea vaj volt, amiket néztem)
Texter mondta
Nussi, borgyogyaszok szerint legtobbszor az agressziv tisztito- mosogatoszerek kezdik ki a kormoket, attol tornek- lemezesednek, de lehet vitaminhiany, pl.A- vitamin, ha a hajad hullik, vas- es egyeb nyomelemhiany egyutt.Es hat pajzsmirigy-alulmukodes is, vagy gyogyszer- mellekhatas.
Nussi mondta
Köszönöm szépen :]
Bb.Sophie mondta
A körmözés az a lépés, ami az én esetmben csak felesleges időpocsékolás: törik, szakad, lemezes, essence btgn-el is katasztrófa, minden lepattog, lekopik róla. :(( Utálom a körmeimet!!! >( Rengeteg pénzt költöttem körmösre, ilyen-olyan löttyökre, kémekre, kapszulákra tökk feleslegesen…
Szerintem amúgy az az oka h apró kicsi koromtól rágtam, és semmi nem segített, 1-2 éve sikerült leszoknom valahogy.
Via mondta
Nekem nagyon bejött a Micro Cell körömerősítő, és azóta más is írta, hogy ő is kipróbálta és bevált neki (talán Emese, de nem akarok hülyeséget mondani). A Nők Lapjában most van 30%-os kedvezményes kupon a http://www.eroskormok.hu webáruházba, ott meg tudod venni a körömerősítő+lemosó duót.
https://www.nlcafe.hu/noklapja/20120302/nok_lapja_tavaszi_kuponakcio_-_teljes_kuponlista/
Így 6490 Ft helyett 4543 Ft-ba kerülne. Talán egy próbát megér.
Bb.Sophie mondta
Nézegettem délelőtt azt a bejegyzésedet, már mindennel szkeptikus vagyok, de ezt még tényleg nem próbáltam… Köszönöm h felhívtad a figyelmem a kuponra, szerintem ezzel még megpróbálkozom. :)
Amanda mondta
Féloff: épp most lakkoztam ki a körmöm úgy, hogy felváltva kentem rá türkizzöld és sötétkék lakkot. A két kezemen pont fordítva (tehát az egyiken a hüvelyk-, középső és kisujj kék, a mésikon meg a mutató és a gyűrűs. Elég jól néz ki.:)
Via mondta
Azt meghiszem, elképzelve is jól hangzik! :)
Nussi mondta
Via, fájó pontra tapintottál ezzel a bejegyzéssel :] :[
Évek óta festem a körmömet, nagy francia manikűr rajongó vagyok, milliónyi díszítő készletem van (körömnyomda, strasszok, matricák) és bevallom őszintén: imádok vele pepecselni :]
Mostanában (kb. egy hónapja) azt veszem észre, hogy a körmöm mintha hámlana, és lemezesedik, ráadásul mintha lenne valami filmréteg is a körmöm felszínén. Most egy hete „levegőznek”, de fizikailag rosszul vagyok, hogy nincs rajtuk lakk :D :$
Via mondta
Körömerősítős lakkot nem próbálsz meg? A fent több ízben belinkelt nagy Micro Celles bejegyzésben írtam azokról is. Szép és okos is. :)
Nussi mondta
Azt hiszem előbb fel kell keresnem egy bőrgyógyászt, mert a bőröm is vállalhatatlan állapotban van; a körmöm ramaty; és a hajam is hullik :[ Tartok tőle, hogy a pajzsmirigyem a ludas.
Lena mondta
huh erre nem gondoltam, de szerintem kentem már egy rétegben is, és akkor is levált egybe… azért teszek még egy próbát vele így, de nem hiszem hogy működni fog.
Via mondta
Sajnos vannak körömtípusok, amiknél egyszerűen nem válik be. :( Ezt a külön BTGN-es bejegyzésnél is megbeszéltük. :(
ercsika mondta
Léna, nem azért esik le, mert már olyan vastag?
Lena mondta
én ezt nem értem… mindenkinél beválik az Essence BTGN alap és fedőlak csak nálam nem??? Egyszerűen fogalmam sincs :S
Két réteg alaplakk + 2 réteg rendes lakk + 2 réteg fedőlakk és nekem pontosan 2 nap után, de sokszor már 1 nap után is egybe – szó szerint egybe – leválik az egész festés a körmeimről. ami azt jelenti hogy egyszer csak azt veszem észre hogy 1-2 ujjamról hiányzik a teljes körömlakk!!!! aztán a többi is meglazul és egybe leválik az egész. 1-2 nap után! nem értem, ennyire elcseszettek a körmeim, hogy nálam nem vált be, vagy mi van de ez szörnyű :(
Panka77 mondta
Nem sok egy kicsit a hat réteg lakk? Nekem is jó az essence, de csak 1-1 rétegben kenem föl.
Zee mondta
Egy ideig nekem is csinált ilyet vagy 10 évvel ezelőtt, sajnos nem tudom hogyan hagyta abba.
Esetleg próbáld meg, hogy a polírozónak a legdrurvább részével bolyhosítsd kicsit a körmöd (tán a manikűrös is ilyet csinál, én még sosem voltam nem tudom pontosan) és utána kenj rá de csak egy réteget, így is rengeteg a 4.
Amúgy annyira nekem sem vált be a btgn, de az alapnál jobb.
Zee mondta
Ja és talán ha a körmöd másik oldalára erősítőt raksz akkor nehezebben ázik át és válik le.
astraaida mondta
Én a Mary – Saten Care csomagját használom, amely tartalmaz egy könnyebb nappai, egy tápláló de zsírosabb éjjeli krémet és egy pumpás adagolóval ellátott kézpílinget.
https://www.marykay.com/spabody/bodycare/10032361/10032361/default.aspx
Körömerősítőt pedig az Avonból.
luxusrozi mondta
Olvasgatás közben be is krémeztem a kezemet, jó érzés!!!