Múlt héten dacoltunk a világgal, mint egy valamirevaló kétéves, ezek után nem lesz meglepő, hogy ezen a héten mi lesz a feladat… :)
A 17. hét kihívása: Mondj igent!
Mindenre, ami potenciálisan jó lehet, csak fáradt vagy, nyűgös vagy, túl sötét van, túl világos van, túl korán van, túl késő van, nem vagy elég szép, nem vagy elég friss, még millió dolgod van… Csak öt perc pihenő, csak egy kávé a barátnőddel, vagy akár egy egész estés mozizás a családdal. Teljesen legális egy gombóc joghurtfagyi (akkor is, ha „fogyózol”), és az is, hogy belelépsz a tócsák közepébe, vagy mosogatás helyett a parkettán fekve kifestőzöl a gyerekekkel. Válaszd a kalandot és az élményt, öt év múlva valószínűbb, hogy nem arra fogsz mosolyogva visszaemlékezni, hogy mennyire tökéletes rend volt a lakásban, és mennyire nem történt semmi. :)
+ FELADAT: Újabb kétszázas a perselybe, most 400 Ft-nál járunk.
Nussi mondta
Drága Via!
A kedvenc színészem Pesten van, én pedig mindenképpen szerettem volna vele találkozni. Viszont pénteken már túl voltam egy „nem sikerült” körön, szombaton pedig nyűgös voltam, fáradt, minden bajom volt. Az egyik ismerősöm felhívott, hogy nincs-e kedvem velük menni JoMo „vadászatra”. Kedvem nem volt túl sok, de aztán beugrott a kihívás, és igent mondtam.
Az eredmény: találkoztam A férfivel, kaptam aláírást, közös képet, és annyira örült a kétnyelvű Kosztolányi kötetnek, hogy magam is meglepődtem rajta.
Szóval Via, köszönöm Neked is! <3
Via mondta
Éljen! Mint fellow fangirl, átérzem az örömödet! :)
Kata27 mondta
Igen! Újra kezdem a 30 naposat, hogy a kikopott rutinok újra jól menjenek!
Bettuska mondta
Ismét telitalálat a cikk Via, ugyanis egész héten nyűgős-fáradtra dolgoztam magam, a cukimuki energiabomba keresztlányom pedig átakart jönni hozzánk ma, végül csak beadtam a derekamat és igent mondtam és nem bántam meg, mert nagyon feldobott a vele töltött játék:) Olyan sok szeretetet tudnak adni a picurkák:)
MsPoppy mondta
Úgy tűnik előre dolgoztam! :-) Tegnap” igent” mondtam az egyik legjobb és legrégebbi barátnőm kérésére. Messze lakik tőlünk és már olyan sokszor kellett nemet mondanom, amikor hívott hogy látogassuk meg őket. Alig várom hogy együtt játszanak a gyerekeink és mi egy jót beszélgessünk „élőben ” is. Kicsit utána számoltam, lassan húsz éve jóban-rosszban számíthatok rá. És most én is igent mondok egy nyugis hajmosásra, sőt egy finom fürdőre is, a fiúk elmentek a mamához! :-)))
bogyika mondta
Via egyre jobban érlelődik bennem egy gondolat…Neked könyvet kéne írni! Egy kincs lenne minden nő polcán…Hihetetlen mennyire jól csinálod,és milyen hatással vagy ránk! :-)) Köszönöm!
Via mondta
Ez sajnos nem azon múlik, hogy én akarom-e. :)
Nikolett mondta
Via, monjd igent :)
Via mondta
Mondanék, de nincs mire. :)
Nikolett mondta
Oké. Akkor itt van: Írsz nekünk egy könyvet? :)
Via mondta
Mi a konkrét ajánlat? Ki fizeti, ki a megbízó? :) Mondom, hogy nem a szándék hiányzik… :)
Nikolett mondta
A megbízók az olvasóid. És én kapásból három példányt is vennék (magamnak, anyunak, huginak) :) Ha elkészült a kézirat, csinálsz egy előrendelést, és a befolyt összegből el tudod intézni a nyomdát. :) (Esetleg magazint is írhatnál. Vagy valami ilyesmi.) Sajnos nem értek hozzá…
De tényleg jó lenne téged offline is olvasni pl a többórás vonatutakon.
Via mondta
Ez sajnos ennél bonyolultabb. Hidd el, nem azért nincs könyvem, mert nem akarom eléggé. :) Amíg a kéziratot írom, addig is élnem kell valamiből, de nyilván nem fogom összecsapni, tehát nem pár nap melóról van szó. Ha a pénzkeresés mellett írnám a könyvet (vagyis a mostani teendőimen túl), elég valószínű, hogy valamit le kéne építenem ahhoz, hogy bírjam. Alvást? Blogot? Azt az író-energiát, amit most ide szánok, átcsoportosíthatnám a könyvre, és aztán hónapokig nem kapnátok itt semmit, utána pedig amit kapnátok, azért fizetni kéne. Hát, nem tudom, én a helyetekben nem akarnám ezt annyira. :) De ha van egy milliomos amerikai nagybácsid, akinek az a heppje, hogy bloggereket szponzorál, küldd felém! :)
Nikolett mondta
Legalább a szándékod megvan :)
Egyébként van egy milliomos amerikai nagybácsim, de ő utál minket és nem áll velünk szóba… Úgyhogy majdnem talált :)
De megígérem, ha milliomos leszek, szponzorállak :)
Via mondta
A szándék mindig is meg volt, én nyitott vagyok sok mindenre — ha az tud olyan igényes és magas színvonalú lenni, hogy lássam értelmét, akkor nem mondok nemet. :)
2left-hand mondta
Apjukat kényszerítettem, hogy mind a két gyereket vigye el magával, majd magamat, hogy ne a háztartásom renoválásával foglalkozzam, hanem magammal. Szőrmentesítés és nyugodt hajmosás. Kisimultan várom őket haza… És este randi. Remélem Ő is igent mond…
Krikri mondta
Nem tudtam, hogy mi lehetne nehezebb, mint nemet mondani… igent. Igyekezni fogok. :)
Enn mondta
Az utolsó löket :)
Egész nap terveztem, hogy muffint sütök (a Tutu Muffint :)), aztán mikor hazaértem csak halogattam… Á, holnap jobban ráérek, ma még ezt, meg azt is meg kell csinálni, egyébként is fáradt vagyok… De IGENt mondtam rá és szerintem a héten még jó pár dologra fogok :) Már csak 20 perc és vehetem is ki őket a sütőből ♥
La Petite Manon mondta
Kedves Enn!
Milyen az a Tutu muffin? Leírnád a receptjét? Köszi! :)
Enn mondta
Oh, az Tuti Muffin akart lenni… bocsi :) (ez pedig a Via-féle :)) isteni lett!