Nyári névnapozásnak, szülinapnak, sikeres érettségi ünnepnek, nyári lánybúcsúnak is lehet a központi fókusza a fagyi. Ha nincs rá indok, az is jó indok. :) A „csináljon mindenki magának saját kelyhet”-mozgalom első lépése a jól felszerelt fagyis svédasztal. Készítsd ki a tálkákat, amikbe mindenki szedheti majd a gombócait (nem kell rendes fagyikehelynek lennie, a mélyebb, műzlis tálkák vagy terebélyesebb bögrék is teljesen jók) és a kanalakat. Tisztíts meg és vágj apróra többféle gyümölcsöt: almát, banánt, cseresznyét és meggyet (magozva), málnát, barackot, és tedd őket külön kínálótálakba, hogy mindenki csak abból vegyen, amit szeret. Feltétnek készíts össze különféle ostyákat, kekszeket, rolettiket, darabolt diót, mandulaszeleteket, mogyorót, csokicseppeket, kókuszreszeléket, zabpelyhet, aszalt gyümölcsöt, műzlit. Ezeket teheted papírból hajtogatott „sótartóba” is, ahogy Martha Stewart is tette (ld. fenti kép alul középen). Áttört gyümölcsből egy kevés cukorral főzhetsz szirupot, öntetet, és olvaszthatsz csokoládét is a csurgatáshoz, de bevetheted télről a csokifondue-t is. Utolsó előttinek verd fel a tejszínt (vagyd tedd szifonba), legutolsónak pedig vedd elő a fagylaltot a mélyhűtőből – nem kell nagyon sok féle, mert a kiegészítőkkel bőven lehet variálni, 2-3 teljesen elég. Ha házi fagyi, akkor kapsz pluszpontot, de ha bolti dobozos, az is teljesen tökéletes. :) Kis „ültetőkártyákkal” címkézd fel, hogy mi micsoda, hogy egyértelmű legyen a vendégek számára!
Innivalónak igyatok gyümölcsös limonádét, dekorációs alapnak pedig a felszolgált fagyik színeit használhatod, de igazából nagy körítés szerintem nem szükséges, anélkül is hatásos lesz a fagyis svédasztalod. :)
Anyatigris mondta
Szülinapi meghívó ötletet keresve találtam erre az oldalra. Pont illik a témához. ÖTLET-nek szánom. Nekem egyébként a banános falatka tetszett meg nagyon, amolyan banánsplit féle és azokkal van díszítve, amivel a fagyikat is lehet.
https://www.createmyevent.com/2011/07/ice-cream-party-ideas.html
Azt már mondanom sem kell, hogy a júliusi szülinapra jégkrém forma lesz a meghívó:)
Bab mondta
Én tavaly úgy hoztam Budapestre a Balatont, h vettünk a 40 fokos kánikulában egy sajtos-tejfölös lángost és kanapén ülve, vödörbe lógatott lábbal „balatonoztunk”. :) Hajrá Via & hajrá az elszállt gondolatok! <3
Via mondta
Detto, én is bekenem magam naptejjel, veszek egy jégkrémet, kiülök a szökőkút mellé a térre, aztán csók. :))
Vik mondta
Menjetek el egy fagyizóba kelyhet enni és megtudjátok mennyivel olcsóbb az otthoni fagyi-party :D
Én pl. azon spórolok nagyon sokat (éves szinten hihetetlenül nagy összeg, az én szintemen), hogy szinte mindent akciósan vásárolok. Tudom, hogy mi az, amit és amennyit használunk a háztartásban – akár tisztítószerről, tisztálkodási cuccról, akár élelmiszerről stb. van szó. Nem fogom pl. az étolajat 500 Ft-ért megvenni, amikor akcióban 350 Ft szokott lenni, vagy a kedvenc lisztet 250-ért, mikor akciósan egy százassal kevesebb (ésatöbbiésatöbbi). Fagyit (jégkrémet) is lehet nagyon jó áron venni, ha kicsit odafigyel az ember. Na meg nem kell mangót venni, jó az éppen aktuális idénygyümölcs is.
Amúgy néha elég egy kis kreativitás és plusz költség nélkül meg lehet oldani a díszítést. (Tegnap pl. tejbegríz volt a vacsi és a cukrozatlan kakaót úgy szórtam meg porcukorral, hogy papírból 10 mp alatt vágtam szívecskés sablont. A Párom tisztára elolvadt.. Attól meg én :D)
Szeretünk Via <3
murr mondta
én pl szoktam minipizzákat csinálni gyerekbulira..
murr mondta
csinálni lehet otthon is fagyit.. nem kell méregdrágát venni..
szerintem ez ilyen egyszerű..
Nem az érdekel hogy hogyan nem, hanem hogyan IGEN!!
egy kolléga mondása.. és milyen igaz
Amanda mondta
Jó-jó..:) Bár én sokkal inkább vennék szerintem, csinálni nehezebb/macerásabb/ahhoz is be kell vásárolni/nem biztos, hogy olyan finom lesz. Persze kipróbálni lehet, de nem pont buli előtt. Aki viszont szokott otthon csinálni, az tök más.
Amúgy ugyanígy lehet gyümölcsrizses költeményeket is csinálni, vagy pudingos stb. Éljen az inspiráció!
Via mondta
Így van, sőt, lehet pizzásat vagy hamburgereset is csinálni, variálható feltétekkel, zöldségekkel, sajtokkal, szószokkal. :)
Amanda mondta
Áá, ne is mondd, hirtelen kedvem támadt egy jó kis pizzázós-játszós-fagyizósra… Hmm..:)
Amanda mondta
Hát tényleg menő lenne az összeset is, és amúgy sokszemélyes bulinál meg is valósítható, ha mindenki hoz pár szem valamit/doboz fagyit/rolettifélét.
Via mondta
Így van, elég a szándék meg az ötlet. Nem kell milliomosnak lenni. Én sem vagyok az, ha eddig még nem derült volna ki. :D
murr mondta
miért érzem mindig a rossz szájízt itt egyes hozzászólásoknál…
az ötletek a lényegesek..
Amanda mondta
Vannak ilyen kritikus szemléletű emberek, mint például én is, na.:)) (Tudom, most kivételesen nem én, de megértem őt.:)) )
Via mondta
De senkit se kötözök ide, hogy olvasson. Ha ennyire idegesítő, amit csinálok, rossz és drága tanácsokat adok, butaságokat javaslok, akkor mi értelme van ennek az egésznek? Akkor tessék nyomni egy X-et, jobb felső sarokban van. Megváltozni nem fogok, szóval arra kár várni… :)
Ez egy blog. Egy személyes oldal, ahol azt írom le, ami nekem tetszik, amit én csinálok, ami engem megnevettet, ami engem boldoggá tesz. Nem várom el, hogy mindenkinek az tetsszen, ami nekem tetszik. Nem követelem, hogy ugyanúgy éljen mindenki, ahogy én. A használati utasítást tekintve lehet ötleteket meríteni belőle, ha valami tetszik, azt átveheted teljes egészében, ha egyáltalán nem, akkor teszel rám, és átugrod a bejegyzést. Lehet szelektíven olvasni. Sőt. Csak úgy lehet. Mert senki se fog velem egyet érteni MINDENBEN. Még a másik Via sem a párhuzamos univerzumból.
Amanda mondta
Dehooogy! Attól még, mert néha valakinek van ellenvéleménye, még tetszik neki, és inspirálódik is, csak leírja, amiben épp nem ért egyet. Pont te reagálsz így, hogy ha valaki megfogalmaz egy (néhány:D) ellenvéleményt, akkor már ne is olvasson? Ne már, Via! ♥ Hadd írja le, aztán lehet, hogy a hétvégén fagyis bulit rendez :)))
Via mondta
Semmi bajom az ellenvéleményekkel. Ide az összeset! Csak nem tudom felfogni, hogy mi értelme van konzekvensen minden bejegyzéshez leírni, hogy mi a baj vele, miközben nem is arról van szó… Pont azt akarom, hogy ezek a dolgok, hogy fagyisbuli, ne csak drága és megvalósíthatatlan álmok legyenek. Lecsupaszítom, amennyire tudom, azt pedig utána mindenki magának csupaszítja a saját pénztárcájához. Nem szeretem a fanyalgást! A cselekvést szeretem. Nem vagyok elég világos? Nem fogalmaztam elég érthetően, amikor inspirációról beszélek? Mondjátok, ha így van! Azt akarom, hogy lássátok, hogy elérhetőek ezek a dolgok, mert a lényeg, a mélyén levő lényeg nem az, hogy hány medencés házad van, és hogy hány százezer forintból rendezel bulit. Ezt akarom megértetni Veletek. Mert egy fagyis buli nem attól lesz emlékezetes, hogy a legdrágább őrületet veszed meg, hanem hogy közben beszélgettek és nevettek és jól érzitek magatokat, miközben finomakat esztek. Ha nincs meg a valódi érték, a millió dolláros aranyfóliás fagyit is zabálhatod, akkor se leszel tőle boldogabb.
Egyébként olvasson nyugodtan, csak sokszor az az érzésem, hogy boldogtalan, és nem szeretnék ehhez hozzájárulni. Ha bosszantom, akkor inkább ne olvasson. Maga miatt, nem miattam. ♥
Szóval még egyszer, mindenkinek: A bejegyzéseket nem végletesen kell kezelni. Minden ÖTLET. Ha nem valósítod meg az egészet, attól még egy részét meg lehet. Nem mindent-vagy-semmit ez, én meg nem vagyok a Vágó István. Se a Brunner Márta. :))
l2njpy mondta
Hű, nem tudtam, hogy boldogtalan volnék, de jó azért jó ez iígy megtudni:-)
Egyébként csomó írásodhoz rengeteg pozitív, dicsérő, egyetértő, résztvevő hozzászólást írtam már, szóval sajnálom, ha ez nem 100%-ban ilyen lett.
Via mondta
Akkor mélabús. Nem tudom, ez a benyomásom azok alapján, amiket írsz.
Semmi baj, ha ez nem 100%-ban pozitív lett, csak azért érintett most ennyire rosszul, mert arra reagáltál úgy, amit szerinted írtam, és nem arra, amit valójában írtam. Az egy-az-egyben követett bejegyzés valóban túl drága lehet néhány embernek. De nem azt írtam, hogy feltétlenül egy-az-egyben kövesd. Szóval, na. Érted. :) Pont azt szeretném elkerülni, hogy megvalósíthatatlan légvárak után vágyakozzunk. Azt akarom megmutatni, hogy a mi szintünkön (2012, Magyarország, alsó-középosztály, frankhitel, euróválság) is megvalósíthatók a dolgok, nem kell hozzá se modellnek, se milliomosnak lenni.
Via mondta
Csak a miheztartás végett, vannak ilyen „fagyipartik” is. https://www.eatdrinkchic.com/post.cfm/diy-ice-cream-parlour-make-your-own-sundaes-buffet-concept-for-wedding-or-party
Tudodmikor fogok külön poharakat nyomtattatni valami szalonban… A halál f@szának van arra pénze. :))) Nekem ez már a felesleges csicsa. Persze, tök jó lenne, de ez nem az én realizmusom. Olyan dolgokat akarok, amiket itt és most is meg tudok valósítani, nem csak „majd egyszer, talán”.
canney mondta
Igazad van Via, teljesen megértem, amiről írsz.
Pont nemrég láttam ezt v ilyen posztot, mint amit linkeltél. Csorgott a nyálam, és ámultam, hogy deszép-dejólenne, de görgettem is tovább, mondván, h ilyet se pénzem, se energiám nem lenne megcsinálni, de hogy örülnék, ha itt teremne.
Most viszont te készítettél róla bejegyzést, és ahogy te leírtad, megmutattad, h ilyet én is bármikor csinálhatok, és milyen jó lesz, és csak kedvet adtál hozzá. Úh köszi szépen, és ne aggódj, átjött az üzenet!:)
Via mondta
Akkor jó. :)
l2njpy mondta
Hú, szép, de picit drága buli volna, tekintve, hogy mennyibe kerül egy doboz jékrém (és mivel ide sok kell, még aldislidlöstescosból is szép összeg jönne ki) meg a sok gyümölcs, roletti, csoki, stb, stb. De gyönyörű, az biztos!
Via mondta
Attól függ, hány főre számolsz. Fejenként 4 gombóc jól megrakva szerintem bőven laktató, többre nincs szükség. Gyümölcsből nem kell kilós kiszereléseket venni. 2 banán, 30 deka cseresznye, 3 darab barack összevágva szerintem bőven elég 4 darab kehelyre. És olyan fagyit is lehet venni, amiben 2 vagy 3 íz van egyszerre. Lehet annyira minimalistán csinálni, ahogy a pénztárcád bírja, nem kell felvásárolni az Algidát. :))
Amanda mondta
Mi nemrég 6-an fagyiztunk be egy (nagy:D) doboznyi fagyiból, 2 íz volt benne, elvileg vanília és csoki, gyakorlatilag mindkettő valami különleges költemény volt, a csoki vmi rumos-vmidarabkás, nagyon-nagyon finom. Volt málnánk egyikünk kertjéből, keksznek meg otthon található Jó reggeltet használtunk. Igazi gasztronómiai élmény volt. Utána kb. másnap posztoltad ezt a cikket.:)))
l2njpy mondta
Azt tudom, hogy lehet olcsón fagyizni, jégkrémezni otthon, én a postban leírt buliötlet-kivitelezésre írtam, hogy drága volna.
Via mondta
Újfent mondom, hogy a blogon bemutatott ötleteket inspirációnak szánom. Nem várom el, hogy betűről betűre betartsd. Csak ötlet. Kiindulópont. Valósíts meg annyit, amennyit szeretnél. Hagyd figyelmen kívül, ha nem érvényes rád. Ez itt nem dogma. :)
Amikor azt írom: „tisztíts meg és vágj apróra többféle gyümölcsöt: almát, banánt, cseresznyét és meggyet (magozva), málnát, barackot”, az nem azt jelenti, hogy VEDD MEG AZ ÖSSZESET ÉS MINDET CSINÁLD MEG KÜLÖNBEN ÉLVE MEGESZLEK. Azt jelenti, hogy „ez itt kérlek egy példa felsorolás, ötletadónak, ha ezt csinálod, vagy csak egy részét vagy tök mást, nem fogok haragudni és nem tagadlak ki”.
Lora mondta
Ez a nyamnyamnyam cikk egy Big Bang Theory-s jelentet juttatott eszembe, mikor az esküvőről értekeznek. :)
Sheldon: Howard aren’t having a make-your-own-sundae bar?
Howard: I don’t think so.
Sheldon: Well, you should. 50% of marriages end in divorce, but 100% of make-your-own-sundae bar end in happiness.
Via mondta
Sheldon tudja a tutit! :)))