A szeptemberrel (és az esővel együtt) óraműpontossággal megérkezett a „kotyvasszunk valami finomat, mert fázom”-korszakom. Vasárnap délutánra a kotyvasztásból tejberizs született, friss gyümölccsel – forrón, hidegen is finom volt, lett belőle 4-5 adag, szépen rájártunk a következő napokban. :)
Hozzávalók
- 3 dl rizs
- 3 dl víz
- 1 tasak vaníliás cukor + cukor ízlés szerint
- 5 dl tej & tejszín vegyesen (tetszőleges arányban)
- csipet só
- friss gyümölcs vagy lekvár, befőtt, kompót, nutella, kakaó, fahéj…
A rizst nem mostam át, mert ennél nem kell, hogy pörgős legyen – legyen jó szottyos és ragacsos. Felöntöttem 3 deci vízzel és egy csipet sóval, és lassú tűzön néha megkavarva hagytam, hogy beszívja a vizet. Ezután cukroztam, és felöntöttem a tej/tejszín keverékkel (arányt nem írok, nekem épp 1,3 dl maradék tejszínem volt a doboz alján, azt egészítettem ki tejjel fél literre – de lehet több tejszín is, vagy csak tej). Addig kell főzni, amíg be nem issza az összes folyadékot. Még több tejet lehet hozzá tenni, ha ennél is ragacsosabban szeretitek. A legvégén belekevertem az apróra vágott gyümölcsöt, hogy átmelegedhessen és kicsit kieressze a levét (szeretem, ahogy megszínezi a rizst).
Egy jó sorozat mellé a legjobb kanalazni. :)
luxusrozi mondta
Én így tanultam otthon: megmosom a rizst, pl. egy bögrényit. Némi olajon átforrósítom, majd másfélszeres (tehát másfél bögre) forró vízzel felöntöm, só, ételízesítő, forrás után takarékon húsz percig párolom. Eddig mindig működött!
Zee mondta
A rizst azért kell megmosni mert rajta rizsliszt van és ettől ami keményítő a vízzel szottyos lesz. Pirítani az íze és a pergőssége miatt kell. A víz pedig max 2x annyi.
Via mondta
Na, mégse daráljuk a bizonyítványomat? :D Én is 2x annyi vízzel főzöm, ha sósan lesz, tejberizsnek megy bele több folyadék. Úgy látszik, megint érvényes a közhely, hogy ahány ház, annyi szokás. :)
vec81 mondta
Tehát a sima rizs akkor pörgős, ha főzés előtt megmossuk? Annyit kínlódok kezdő háziasszonyként a rizzsel, mindig ragacsos, és nem pörgős, ráadásul leragad az edény aljára. Azt is hallottam, hogy fehéredésig pirítjuk, de mire mind kifehéredik, jópár szem megég. Persze itt a tejberizs a téma, tudom, de ezt a megmosást ki fogom próbálni sima rizsfőzésnél.
Via mondta
Igen, ha szitába teszem és átöblítem folyó víz alatt, kimosom belőle a keményítőt (jó fehér is lesz a víz tőle), és nekem utána kevésbé lesz tömbös. Próbáld ki!
Arnica mondta
Jaj lányok, lányok! Hát a nagyi mit csinált, amikor még szalaggal a hajatokban rohangáltatok??? A rizst nem azért mossuk meg, hogy pergős legyen, hanem azért mert előttünk nem mosta meg senki és „kissé” koszos! Pergős valóban a pirítástól lesz, de ez a fehéredésig dolog a csirkehusira jó csak. A rizst legjobb mosás után szárazon pirítani, addig, amíg elgurulnak egymáson a szemek (így nem ég meg, persze kevergetni is kell!). Utána ráöntöd a 2 és félszeres vizet és már NEM kevergeted, csak hagyod fedő alatt megpárolódni.
Via mondta
A nagyi? Dolgozott. :) Nekem kevésbé ragad össze, ha kimosom belőle a fehér lötyit. :) Nem hiszem, hogy a „kosztól” lenne fehér a víz – egy idő után kitisztul. Ha meg nem mosom át hosszú percekig, akkor szép szottyos lesz. Pirítani nem szoktam. Azért nem hiszem, hogy ez akkora tragédia lenne, még éhen nem halt senki a rizsemtől. :D De ha kell, visszaadom a háziasszonyi bizonyítványomat, daráld be nyugodtan. :)
Emese mondta
ha valakinek a szénhidrát-felszívódás miatt érdekes a rizs fajtája, akkor a jázmint érdemes basmatira cserélni – fehér, fehér, de a basmati sokkal lassabb felszívódású ;)
Via mondta
…viszont borzalmasan szörnyű belőle a tejberizs. :( Saját tapasztalat. Egyébként tényleg jobb felszívódású, én is nagyon szeretem, meg az íze is egy kicsit… nem is tudom, lágyabb? Nagyon finom. :)
Emese mondta
ó, kár, ezt nem tudtam (nem vagyok egy nagy tejberizses :$)
azt hiszem, a hivatalos meghatározás, hogy „diós” az íze… hát nem tudom :) finom, na :)
newra mondta
Mi is így főzzük :D Anno próbáltam barnarizzsel, nem lett olyen jó, mint simával vagy jázminnal (sőt…@_@).
NSDetti mondta
Én is gyakran főzök barnarizst: tovább kell főzni, kis lángon, valamivel több folyadékkal, de nagyon finom (és egészséges :) ). Tejberizsként is tökéletesen megállja a helyét:)
almond mondta
én már egyáltalán nem használok fehér rizst, csak barnát és nekem ez hamarabb megfő, mint a fehér. folyadékból ugyanannyit teszek mindig, mintha fehér lenne. de lehet, hogy ez rizsfüggő, ki kell próbálni ;))
Eszter mondta
Vajon barna rizzsel is működik?
Via mondta
Szerintem ahhoz tegyél több folyadékot, és főzd tovább, de elméletileg nem kell, hogy akadálya legyen!