Két, szívemnek kedves könyvet szeretnék ajánlani Nektek. :) Papp Diána írta őket, a Szerdán Habcsók tavasszal, a Bodza Bisztró pedig a napokban jelent meg. Regényekről van szó, az pedig első blikkre látszik, hogy csajos regényekről, amit azonban rendkívül nagyra tartok bennük, hogy színvonalasak, és a könnyedségük mellett egyáltalán nem irreálisak, elszálltak. Nincs bennük egzotikus helyszín, milliomos szerető, és filmbe illő fordulat. A kortárs Magyarországon játszódnak, átlagos, magyar nők és férfiak a főszereplők, akiknek közel sem tökéletes az életük, és ők maguk sem tökéletesek. Elváltak, munkanélküliek, hitelből élnek, nem ideális a kapcsolatuk a szüleikkel, keresik az útjukat, hibáztak és hibáznak, félrelépnek, csalódnak, elveszítenek és megtalálnak, újrakezdenek. És közben nagyon, nagyon szerethetők – a fiúk, a lányok, a barátaik, a testvéreik; mindenki. Van a könyvekben egyfajta életigenlő optimizmus, ami nagyon betalált nálam – és ami miatt annyira jó olvasni a könyvet (mindkettőt!), hogy ha ötször ilyen hosszúak lennének, azt se bánnám. :) Mindkét regényben fontos szerepet tölt be a gasztronómia is, a történetben receptek is megbújnak, így aki szeretne ugyanolyan finomakat enni, mint a szereplők, megteheti. :)
Diáról kiderült, hogy az olvasóm (még mindig vigyorgok, ha eszembe jut :)), és voltam olyan szerencsés, hogy a Bodza Bisztrót megjelenése előtt elolvashattam, az ajánlóm pedig felkerült a könyv hátuljára!
D. Tóth Kriszta alatt szerepelek — ha a Nagymamám meglátja, oda lesz az örömtől! :) (Nagyon szereti Krisztát.)
Diával kitaláltuk, hogy meglepetésként játsszunk egy gyorsat: egyvalaki megnyerheti mindkét könyv vadonatúj példányát (az én rongyosra olvasottaimat nem adom :P), a Habcsókot ráadásul dedikálva! A képen látható dekorációs fürdősütemény nem része az ajánlatnak, itt tudjátok beszerezni. :)
A játék jelentkezési határideje 2012. november 16. péntek, dél. A jelentkezési lapot helyesen kitöltők közül a játék határideje utáni napokban sorsolok, a nyertes nevét pedig ebben a bejegyzésben közzéteszem, illetve e-mailen is kap értesítést.
A játéknak vége, a könyveket Hegedűs Tímea nyerte. Gratulálok! :)
Mindkettőt elolvastam az ajánlásod alapján és tetszettek, szóval köszi :)
Szívesen, örülök, hogy tetszettek! :)
Kedves Via!
Tegnap nekikezdtem a Bodza Bisztrónak, a 70. oldalon járok de már szétsírtam a szemem :) Borzalmasan sok a hasonlóság a főszereplő és köztem – apuka elvesztése is sajnos, de annak ellenére, hogy nagyon mellbevágó a történet számomra nagyon teccik a könyv, igazán köszönöm ezt az ajánlót :)
Nagyon szívesen! ♥
Köszönöm szépen!!!
Majd beszámolok, hogyan alakul a dolog…..
Nagyon izgulok, de bízom önmagamban!!!!!!
Sziasztok!!!!!
Fantasztikus, könnyed és számomra sorsdöntő!!!
Miért is?
Saját kis vállalkozásba kezdek, lesz egy cukim.
15 éve dolgozom egy nagyon jó kis helyen, ott ahol édes az élet…. cukrászda. Szeretem ,meg szeretnek de nem tudom megvalósítani önmagam.
Elolvastam a könyvet egyik hétvégén és meghoztam a döntést, talpra állok és felveszem a versenyt……
Mellesleg az új hely neve: Habcsók.
Sok sikert! :)
Szegő András azt írta, hőgy ő a magyar Fejős Éva. Na, ez nagyon aranyos:-)
Azt hiszem ilyen konnyed konyvekre lenne most szuksegem. Nem mindent bir befogadni az agyam ujabban.:-)
A Bodza bisztrot te fogod dedikalni?:-) Ha azt nyernem meg, akkor legyszi:-)
Nem volt szó róla, hogy dedikálnám, de ha a nyertes kéri, szívesen. :D
Via, Nem tudok jelentkezni a játékra… :( Nem tölti be a szokásos kis részt egyáltalán… Ez egyedi hiba csak nálam ?! :((
nekem most sikerült elküldeni a jelentkezést
Jaj Via, hogy Te már megint ennyire…de nem is írom! A Szerdán habcsókot nagyon szerettem, és olyan “juhhhé” érzés, hogy itt a következő könyv!:-) ( mert ugye születésnap jön, azután karácsony…és ez a nyereményjàtékm is itt van…rengeteg esély!:-))
Diát én a Nők Lapjában is nagyon szeretem & olyan jó, hogy nem okozott csalódást!
Észrevétlenül egyre több ajándéktipp kerül utamba a közelgő ünnepre, köszönöm, Via!
Nagyon szívesen! :) Lánytesóknak, barátnőknek szerintem ideális ajándék. :)
Meg kellene fogadnom (most már tényleg!), hogy többet nem fogom a borító alapján megítélni a könyveket. Alapvetően tetszenek a rajzok rajta, de biztos, hogy ha nem írtál volna róla visszatettem volna a polcra…
Mostanában inkább a súlyosabb témájú olvasmányok kerülnek a kezembe (egyrészről muszáj is nekik…) de egy kis lazításnak de jó lenne… De azért nem kiabálom el :))
Kedves Via, ha nem túl indiszkrét: a világirodalmi kánonból, ún. klasszikusokból, gimis kötelezőből :) mik/kik a kedvenceid és miért? Madzsar (ford.), please, kicsi tud angol, sajnál.
Godot, 1984, Shakespeare. Inspirációért látogass el a kötelezős kihíváshoz! :) Nagyon sokat összegyűjtöttünk a hozzászólások között is. https://www.urban-eve.hu/2012/10/26/kihivas-43/
Kösziköszi. :) Most a Pendragon legenda kell, máris kezdem (sokadszor újra)! Szép estét mindenkinek errefelé (másfelé is, no :)) !
Nyomorultak Victor Hugotól, na az milyen zseniális!
A színházi feldolgozás mennyire hű hozzá, nem tudod? Nemsokára kijön belőle a film, Hugh Jackman lesz Jean Valjean.
Májusban láttam Miskolcon a Nyomorultak musicalt. Hű a történethez, de sűrít persze, mert 1400 oldalt nem lehet egy 2 és fél órás színdarabban pontról-pontra elmesélni. De ettől eltekintve tökéletes.
A film mikor várható? Nem is hallottam róla, de Hugh Jackman ígéretesnek hangzik… :)
A két könyv pedig nekem is felkeltette az érdeklődésem, ajándék lesz belőle szerintem. De mivel engem is érdekel így jó lenne megnyerni is… :D
Karácsonykor lesz a bemutató Amerikában. :)
Nálunk december 27-én lesz a bemutató!
https://port.hu/a_nyomorultak_les_miserables/pls/fi/films.film_page?i_film_id=132309&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=2
https://www.imdb.com/title/tt1707386/
Emiatt fogyott le Anne Hathaway olyan borzalmasan, és lett a frizurája csúnyácska, merthogy ő lesz Fantine.
Húúú köszi az infókat! :) Mesés szereposztás, kötelező darab lesz a két ünnep közt. :)
De jó, ezt egyébként is meg szerettem volna venni, úgyhogy nagyon tudnék örülni neki :)
Nemrég olvastam egy bejegyzést (ajánlást) a Szerdán habcsókról, egyik ismerősöm írt róla, és meghozta a kedvet az elolvasásához.
https://www.hoxa.hu/?p1=naplo&p2=86817
Bocsi, de ehhez a linkhez jelszó kell vagy regisztráció, nem látja mindenki automatikusan.
Heti 2-3 könyvet olvasok el, “nagyipari fogyasztó” vagyok, szóval általában biztos kézzel választok magamnak már, így beleolvastam annó, és az alapján is inkább nem, mint igen volt, de valamiért mégis mindig ott motoszkált, hogy csak meg kellett volna venni. Lehet, hogy akkor épp brit chic-lit túltengésem volt, most meg sok volt a komoly, és jól esne.
Hátha megnyerem:-)
Brit chic-litből mit olvastál? Én Mike Gayle-t szeretem. :)
Mostanában Erica James, Milly Johnson, Katie Fforde, Marian Keyes, Kinsella, Isabel Wolff…és nem brit, de chic-lit: Sarah Jio, Joanne Trollope, Emily Giffin.
Róluk csak hallottam, de nem mertem bevállalni, féltem, hogy nekem túl “ponyva” vagy bugyuta, de ha azt mondod, hogy nem, akkor majd bepróbálom őket. :) (Nora Roberts pl. annyira nem én vagyok, hogy hú, egyszer nyáron olvastam egy könyvét, hamar megvolt, de nem okozott maradandó élményt.) Könyvcímet mondasz, ha esetleg volt kedvenced? Köszi!
Hű, tőle egyet én is megróbáltam, de az borzasztó. Bár ő nem is chic-lit szerintem, hanem rózsaszín-romantikus.
Erica James nagyon nem rózsaszín, sőt, tőle válassz nyugodtan bármit!
https://moly.hu/konyvek/erica-james-paradise-house
https://moly.hu/konyvek/erica-james-it-s-the-little-things
Igen, olyan Danielle Steel-fajta, amikor a kúriákban hosszú hajú Fabio-k kergetik az úrhölgyeket. :DD
Köszi a tippet! ♥
:-) Igen, és erős karjukkal magukhoz vonják a menekülésben elpilledő, karcsú, gyönyörű Isabellat:-)
Akinek piheg hófehér kebele. Ááá! :))
Igén, és a család elszegényedett, és a távoli nyolcadunokatestvér, Fabio, örörkölt mindent. Ezért a fehérkeblő őt gyűlöli, de aztán amaz megolvasztja duzzadó férfiasságával az ő ártatlan lelkét. :-)
Most felkeltetted a kiváncsiságomat …. újra. Mert, amikor megjelent az első, azt meg akartam venni, de aztán csupa rossz értékelést olvastam-hallottam róla, meg úgyis tonnaszámra vesze-olvasom a könyveket, szóval gondoltam, kihagyom. De lehet, hogy megveszem őket:-)
Neked is azt javaslom, hogy könyvesboltban lapozz bele, abból el tudod dönteni, hogy érdemes-e megvenned, vagy nem a Te stílusod. :) Nekem nagyon bejött, hogy ennyire friss, és lazulós könyvnek szuper.
fúú, jó kis könyvnek néz ki!:)
A tartalmukról itt lehet olvasni bővebben: https://bookline.hu/pappdiana
De fellapozhatod egy könyvesboltban is, szerintem az első pár oldalból kiderül, hogy fog-e tetszeni. :)
A te ajánlód és a tartalom alapján már tetszik. A receptek pedig csak hab a tortán. ;)