Mostanában nem volt levelesláda, mert nem kaptam nyilvános kérdéseket, de a héten Janka és Izi is írtak, így újra jelentkezik a levelesláda. :) A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban: via.farkas@gmail.com.
Janka népes társaságnak keres játékot: Jön a karácsony, és én imádok adni. Az a helyzet, hogy van egy nagy baráti társaságunk, és arra gondoltam, hogy meglepem magunkat egy igazi társasági társasjátékkal. Az ötlet jónak, tűnt, de szinte azonnal elvesztem a társasok tengerében. Hol Bogyó és Babóca nevetett rám, hol csak 18+-os játékok voltak. Véleményem szerint, ami felnőtt, az nem feltétlen csak a szexről szólhat. De a gyártók láthatóan más véleményem vannak. Persze lehet, hogy csak rossz helyen keresgéltem. Társaságunk piciny tagjai a 18-23 éves korosztály jeles képviselői, nagyon szeretünk együtt játszani. Maffiától kezdve, a Monopolyn át, Rizikót, Egot, Tabut, Gazdálkodj Okosan minden verzióját és társait kivégeztük. Még a régi Kérdezz, felelek-et is, ahol még a harkály, fakopáncs és létezik a futókakukk. Legutóbb már legóztunk is. Már a HalliGalli is csukott szemmel megy. Szeretünk táblamentes játékokat is játszani, ügyességi és kártyajátékok is szóba jöhetnek. Mivel alkalmanként 10-15-en is összegyűlhetünk (Activity-n, Ego-n és Tabun kívül), nehéz játékot találni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nyomozós és mesélős játékok mindig nagy sikert aratnak. Másrészt, sokszor nem lehet őket leültetni egy helybe, így mozgásos játékokat is játszunk. Szóval, abban szeretnék tanácsot kérni, hogy milyen társast válasszak. Jöhet minden, angol nyelven is perfektül beszélünk. Sokan javasolták a Catan-t, és szimpatikus a Civilization is, de ezek mind táblás játékok, nem tudunk egyszerre sokan játszani. Ha tudsz kérlek segíts! Köszönöm! :)
Azt hiszem, most a legtöbbet azzal tudok segíteni, hogy kiteszem a kérdésedet, mert mi megrekedtünk az Activitynél és a röminél, de biztos, hogy nálam sokkal hozzáértőbbek is olvasnak. Nézelődni egyébként itt szoktam. :)
Izi szeretné megtalálni a saját stílusát: Januárban megyek vissza dolgozni és kettő itthon töltött év után azért sok minden változott. Arra gondolok, hogy két éve még az egyetemről frissen kikerült diáklány voltam, aki munkába állt. Most már anya vagyok és nő. Sokáig nem vettem tudomást róla, hogy én is öregszek illetve inkább érek. A stílusom is megmaradt sokáig a diáklányos örök fiatal skatulyában. Ezen most változtatni akarok. Lassan 30 leszek és már más az öltözködési igényem. Oke, az igény már bennem van, de olyan a munkahelyem, hogy nincs elvárás és dress code, sőt, akár susogós tréning gatyóban is bemehetnék. Én meg ismerem magam, ha nem muszáj, akkor nem fogok erőlködni, hidegebb, nehezebb napokon biztos a farmer és kapucnis felső kombinációt fogom választani heteken keresztül, aztán meg megint úgy maradok. A sminkkel ugyanígy vagyok. Szóval nekem motivációs tippek kellenének, hogyan vegyem rá magamat, hogy igenis nőiesen öltözködjek a kényelmes diáklányos stílus helyett.
Szerintem a sikerélmény a legjobb doppingszer. :) Ha valami bejön, jól érzed magad úgy, esetleg még bókokat is kapsz, utána lesz motivációd, hogy újra és újra szánj rá időt. Próbálj meg kis lépésekben haladni, egyszerre csak egy-egy új ruhadarabot bevezetni (farmerhez kapucnis felső helyett blúz, sportcipő helyett balerina), és megtalálni valami biztonságos átmenetet a diáklány meg a felnőtt nő között, ahol kellő ideig gyakorolhatsz, szoktathatod magad az új kinézetedhez. Talán ha hirtelen váltással lennél „nőcis”, azt nagyon jelmeznek éreznéd, nem találnád benne magadat, ezért javaslom a fontolva haladást. A sminkelésnél is inkább egy-egy mozdulatot gyakorolj sokáig, tanulj meg pl. nagyon szépen szájat festeni vagy tök jól kihúzni a szemedet, nem kell rögtön a teljes arcodat kitanulni. Már az is segítség, ha egy dolgot megtanulsz, és rutinból megy — ha reggelente fél órát szöszölsz a sminkkel, esélyes, hogy hamar tele lesz vele a hócipőd, és inkább hagyod a francba az egészet. Egyébként meg legyél magaddal következetes, készítsd ki előző nap a másnapi ruhádat, ami ne tartalmazzon susogós gatyót, aztán tartsd magad hozzá. (A diétázóknak is úgy a legegyszerűbb ellenállni a kísértésnek, hogy nincs kísértés, vagyis eleve nem is tartanak otthon édességet, stb.) Ha tényleg szeretnéd a nőiesebb stílust, és nem csak kényszerből erőlteted magadra, akkor hagyd, hogy a belső igényed hajtson, foglalkozz tudatosabban a divattal, tanulj sminkről, keress olyan képeket (újságokban, Pinteresten), amik tetszenek, és lelkesítsd be magad! :) Jó kaland lesz.
mjforest mondta
Társasjáték? Ismeritek a sudoku társasjáték-változatát? Színes korongokkal lehet egy nagy táblán játszani. Igaz, venni kell egy sudokus rejtvénylapot is, de eszméletlen hosszú ideig le tudja kötni az embert!
Satine mondta
Én is szeretném megosztani veletek, hogy most mit találtam ki arra, hogy hogyan öltözködhetnék változatosabban…:-) Nekem is a kényelem és a lustaság volt a legnagyobb problémám.. Reggelente mindig ott álltam a szekrényem előtt és a szokásos női gondoltok „nincs egy göncöm se, amit felvehetnék” cikáztak a fejemben. Pedig a szekrény teli van ruhákkal, nőies darabokkal. Csak a kényelem és lustaság miatt mindig azt vettem fel, ami először a kezem közé került és kényelemes, így volt hogy egy adott darabot egy héten többször is felvettem, míg voltak olyanok is, amelyek már évek óta nem voltak rajtam.
Nos a lényeg, amit kitaláltam, mivel a szekrényemben szín szerint tárolom a ruháimat, így eldöntöttem, hogy nincs választásom, szépen sorba haladok a ruhákkal, úgy, ahogyan lógnak a vállfán. :-) 3 hete kezdem a feketékkel, sötétkékekkel, majd múlt héten a szürkékkel és a héten a fehérekkel. :-D Nagyon bevált a módszer, változatosan öltözködöm és mivel rákényszerítem magam, hogy az adott darabot vegyem fel, így hihetetlen kombinációkat tudok kitalálni, olyanokat, amik eddig eszembe sem jutottak. Ami szerintem fontos, hogy a ruha, amit viselsz, az ne legyen szanaszét kinyúlva, ne legyen bolyhos, mert így hiába szép. A lényeg, hogy tiszta legyen, érezd benne jól magad. Tényleg az is nagyon fontos, hogy időként átnézd a szekrényt és szelektálj. Viának erre rendkívül jó ötletei voltak már ( pl. tematikus bulik alatt ).
Köszönöm Nektek a társas ötleteket. Csuda klasszak, úgyhogy gyorsan rendelek is egyet. :-)
luxusrozi mondta
Nna, rákerestem a botosjetire mert nem ismertem. Kegyetleeeen!
Már csak egyet kell aludni és itt van?!!! ♥ Veletek örülök, várom majd az első fotókat!!!
Via mondta
Nézd az Instagramomat, ott lesznek a leghamarabb! :)
luxusrozi mondta
Botosjetik, ezen jót kacagtam!!!
Sofőr és slepp nélkül is szép sminkben, téli ormótlan-csiniben libbenhetünk holnap a buszra, melóba!
Via mondta
Tudod, honnan van a botosjeti, nem? :))
Én is mindjárt megyek szépítkezni, holnap megyünk a nyúlfi úrfiért. ♥
luxusrozi mondta
BKV-királylány, hát igen… :))) Úgy látszik, tényleg csak ennyit lehet kihozni a télből, megnyugtattál. Szövetnadrág, egy szép szoknya, harisnya: meg is van, mire fogok vadászni szezon végén!
Via mondta
Amíg nem lesz sofőrünk meg sleppünk, be kell érni ennyivel. :D
Sapkával, sállal, kesztyűvel lehet még játszani egy picit. Meg táskával. Ha azok is csinosak, nőiesek, akkor kevésbé leszünk botosjetik. :)
luxusrozi mondta
Via, csatlakozom az előttem szólókhoz, én is szeretem a ruhatár-összeállításaidat!
Télen minden remek inspiráció ellenére nagyon nehezemre esik csinosan öltözni – vajon miért? Egyre csak halogatom néhány ruhatárfrissítő darab beszerzését – még bízom a karácsony utáni akciókban, hátha… Addig egyre csak a megszokott csőfarmer-póló-kardigán triót hordom.
Vagy most azonnal belelkesítem magam és előások egy szoknyát vastag harisnyával holnapra :))).
Via mondta
Szerintem a BKV-királylányoknak nem sok alternatíva van télre. Az már eleve jó, ha van egy szép télikabátod (nekem csak egy van, és az szép, szóval pipa). Meg kell egy jó csizma, nekem magas szárú, szoknyához is jó, nem túl sportos. Kell néhány harisnya, akár nadrág alá is, a vastag, kötöttek meg szoknyához. Felülre én se tudok jobbat, mint csinos kardigán/pulcsi, alá nem feliratos póló (vagy tőlem akár még feliratos is lehet, ha nem látszik a pulcsitól). :))
Szoknyát (illetve ruhát, mert nekem olyanom van, külön szoknya csak egy, az se téli) csak akkor veszek, ha konkrétan készülök valahova, ahol meleg van, de városban bolyongáshoz, vagy sokszoros átszálláshoz én abban fázós vagyok.
De egyébként nem egyszerű télen öltözni, és ha divatblog lennék, meg lennék lőve az egykabát-egycsizma-kétnadrág kombóval, hamar megunnátok. :DD
Majd ha nagy leszek és sok pénzem lesz, veszek sok kabátot meg sok csizmát és jujdejólesz. Most a fő szempont, hogy ne fázzak, minden más mellékes.
misimasi mondta
Izinek:
Nekem ugy jott be a tudatos oltozkodes, hogy elvittem a karitaszba minden olyan ruhamat, amit vagy nem hordtam mar a terhessegeim elott se, vagy mar gaz volt felvenni, de azert kitartoan hordtam.
Nincs nagy ruhataram, de megcsappantva es penzszukeben igencsak megnezek azota mindent, hogy mit veszek. Szepen aprankent, evszakrol-evszakra veszek egy-par dolgot. Nezem az akciokat es ha raerek a gyerekek mellett, akkor korbenezek. Nem kellenek ehhez draga dolgok, csak osszeilljenek egymassal, illvelem.
En csak Via blogjabol inspiralodok. Nagy loket volt a sminkedd. Szep sminkhez normalis ruha dukal, tehat egyik adja a masikat.
Meg most, hogy nem tervezek ujbol teherbe esni, tehat az alakom is ez marad, erdemes is korbenezni, hosszu tavra vasarolni.
A teli ruhatarcsere varat meg magara. Majd ha szezon vegen latok egy jo kabit veszek, meg ahhoz majd taskat, sapkat, kesztyut. Tehat terv van, csak a megfelelo idopontra varok a megvalositasaban. :-)
Kis odafigyelessel lehet kenyelmes, de ‘csinosabb’ ruhatarat kialakitani.
Legszivesebben meg mindig borkabat, bakancs, szimatszatyor osszeallitasban jarnek, de az az ido elmult. :-)
Szoval szanalj!
minimano81 mondta
Party-játékok (minél többen, annál jobb):
-Dixit
-Aranyásók
-Bohnanza / Babszüret – nagyon jó
-Csótánypóker – mókás, hazudós, kártyás
Társasok:
-Alhambra
-Catan
-Carcassone
-Ticket to Ride (Europa térképes)
Filippino mondta
Izi: Nem tudom, mennyire vagy turkálóba járós (én szeretem:D), de ott igazi kincseket lehet találni. Ha kipróbálod pl., hogy olyat viszel be a próbafülkébe, ami méretre jónak látszik, de azidáig nem hordtál olyasfélét(más fazon,más stílus), próbáld ki, hátha megtetszik magadon valami új, és onnan könnyű elindulni!
A legegyszerűbb egyébként az átváltozás, ha a kiegészítőkön változtatsz. Egyedi ékszerek, kendők, sálak, táskák, új színű harisnyanadrág,stb. Ha kicsit kilép az ember a „stílus-komfortzónájából”, és felvesz valami neki tetsző, kényelmes, de addig ismeretlen ruhát vagy kiegészítőt, lehet, hogy jobban fogja magát érezni. Nem kell egyből hatalmas változás, minden részlet kicserélése, csak úgy szépen finoman.:)
Filippino mondta
Janka: párom hatalmas társasjáték-rajongó, naprakész a témában, és a spórolt pénzből mindig társasjáték lesz.:)) Nekünk itthon Catanunk van, és nekem ez a kedvencem! Mindenképpen ajánlom.
A mi 15-20fős baráti társaságunk mindig Most mutasd meg-et játszik.(nem táblás) Ez úgy néz ki, hogy fiú-lány csapat, és minden csoport kitalál jó kis nehéz, vicces, magyar szavakat, amikből húz a másik csapat, és elmutogatja a sajátjainak. Teljesen hasonló, mint az activity, de itt csak mutogatunk, és mi találjuk ki a szavakat. Közben meg megfulladunk a nevetéstől. (Apukám lézerszintjeladóját nem volt könnyű kitalálni.:D)
Szoktunk még Twisterezni, Honfoglalózni, és a legújabb kedvenc az a Kaptár. Olyan sakk és dominó között van a lényege, bár ez csak kétszemélyes, de jó kis partykat lehet játszani. (Most próbáljuk ki majd a Factory Fun-t, ami ilyen gyáras-sorépítős társas, szerintem ez is jó lehet.)
Filippino mondta
Kifelejtettem: https://www.gemklub.hu/
Itt vesszük őket.
Dorka mondta
Kártyajátéknak még a Rikiki lehet szórakoztató, bár talán a 15 fő sok hozzá.
Ashani mondta
Óóó, nagyon szépen köszönöm a tippeket! Igen, a szellemlovas.hu-t mi is megtaláltuk, pont a levél írása után kicsivel. Dixit tényleg nagyon jól hangzik, és mostmár az Activity-t is fel tudjuk dobni. Köszönöm! Még az Elder Sign nevű játékot is nézegettük, meg az Igenis, Sötét Nagyúr!-t. Karácsonyra bevásárolok! :)
pandamaci mondta
Társasjátékhoz javasolnám a Munchkint, úgy látom még senki se ajánlotta. Ez igazából kártyajáték, de simán játszhatja több ember is, mi 8-10en szoktuk játszani. A játékidő is simán kitart tovább, mint egy óra. Van több kiegészítő is hozzá, akkor még izgalmasabbá lehet tenni, de már maga az alapjáték is rendkívül szórakoztató, a szövetségek és árulások minden fordulóban változnak. A szabályzata sem bonyolult, én szívesen ajánlom, mi majdnem minden héten összeülünk egy játszmára. ;)
melarossa mondta
Rengeteg jó játékot ajánlottatok már, így én még egyet tennék hozzá, ha a fantázia és a mesélés is kedvelt a társaságban: Dixit. A neten utána tudtok nézni. Nem csak jó játék, de gyönyörű is.
Még egy helyet szeretnék megosztani veletek: a Játékforrás élményboltot a Tétényi úton. Ez egy családi vállalkozás, évek óta minden ünnep előtt náluk vásárolok, és játszani is be szoktunk menni hozzájuk, csak úgy. Minden korra, nemre, társaságra ajánlanak jobbnál jobb játékokat, de úgy, hogy játszanak veled. Nem kell órákig böngészni a használati utasítást, mert elmondják, megtanítják. Utána könnyebb választani, melyik tetszik. És akkor sem mérgesek, ha nem veszel semmit. Ők ugyanis imádnak játszani! Még mindig eltalálták, mire vágyom, minden játékuk használatban van azóta is.
fehertulipan mondta
Társasjáték: Dixit +1: valóban szuper társasjáték, főleg ismerősökkel jó játszani, a résztvevők száma kb. korlátlan, minél többen játszátok, annál izgalmasabb.
A Dominion is korlátlan résztvevős, nincs hozzá tábla, csak kártyák, de nagyon jól lehet benne stratégiázni. Van hozzá egy csomó kiegészítő is angolul (nekünk az Intrigue van meg, ez is jó). Az egyik kedvenc játékom :)
Halkuszt is szeretjük. Igaz, csak 5 fővel max., de nagyon szórakoztató, egyszerű, jópofa játék.
szkalszki mondta
Nem olvastam végig minden hozzászólást, remélem, nem tanácsolták még. Activity-t mi játszottunk már úgy, hogy mi megunk írtuk a feladványokat, visítva röhögős játék lett az eredmény. A saját életünkből, közös sztorijainkból is vettünk feladványokat, ezért sokkal izgibb volt, mint a „bolti” játék.
A másik, szintén saját készítésű játék: mindenki felír 3 cetlire egy-egy kérdést, amire kíváncsi a barátaival kapcsolatban, vagy amire akár ő is szívesen válaszolna. pl Ha megválaszthatnád, hol élnél szívesen, és miért? vagy Mi volt a gyermekkori rémálmod? vagy Mi akartál lenni kiskorodban? stb
A kérdéseket bedolbáljuk egy dobozba, ami megy körbe, mindenki húz egyet, felolvassa és válaszol rá. Elsőre unalmasnak tűnik, de mi remekül szórakoztunk közben, és olyan dolgokat tudtunk meg egymásról, amiket sosem gondoltunk volna.
cersei mondta
Via,
köszi a tippeket!!! A héten elkezdtem a sminkkedd olvasgatását és vettem egy gyönyörű türkiz szemceruzát és (komolyan mondom) ámuldoztam, hogy jéééé erre való a szemceruza???? Azt hittem, hogy ki lehet húzni vele a vízvonalat és kész. 3 perc alatt csináltam magamnak egy tök alap sminket, ami jól állt és kaptam dicséreteket, így másnap is csináltam és nagyon megjött hozzá a kedvem, mert tényleg 3 perc volt az egész. Úgyhogy örök hála!!!!
A tanácsodat megfogadom és fokozatosan vezetem be a nőiesebb darabokat, így nekem se lesz annyira hirtelen a váltás. A tanult sminkkel együtt meg már igazán szuper lesz!
Via mondta
Ugye, hogy ugye. :))) Örülök, hogy rákaptál! A szemceruzás smink az egyik legegyszerűbb.
Via mondta
De jó társas-ötleteket írtok, köszi! Igazi kincsesbánya lett. :))
Noémi mondta
Dixit-re még egy szavazat (én is azt adom valakinek karácsonyra, mert még nem találtam olyat, akinek ne tetszett volna)
Dorka mondta
Illetve jó móka lehet egy saját társas kitalálása és megalkotása is, ha vevő erre a csapat! Össze is lehet ollózni ismert társasokból vagy új ötleteket kitalálni. Csapatban játszós vagy egyéni, mindenféle őrült feladatokat ki lehet találni az adott mezőkhöz. Itt tényleg a saját fantáziátokra van bízva :)
NSDetti mondta
Janka: egy ismerősömék találták ki és valósították meg az A nyomozó nevű társast. A klasszikus detektívregények szereplőinek bőrébe bújhattok, több variációja van az alapjátékon kívül (A nyomozó a Balatonon, Budapesten, stb.) Nem tudom, lehet-e még kapni, mert ez lassan 10 éve, hogy kijött, de mi annak idején nagyon szupereket játszottunk:) (És nem, nem kapok százalékot az ajánlásért:) )
FFlora mondta
Sziasztok,
társasjáték ügyben ez szuper és egyedi ajándék, ki ismeri?: https://www.sajatek.hu/
Tavaly nagy sikere volt nálunk.
Üdv
F.
Enn mondta
Nálunk is a Beugró vált be, ha van rá igényetek akár angolul is játszhatjátok. Tényleg lehet variálni, a tábla sem kell hozzá feltétlenül (nálunk van olyan feladattípus, ami nem annyira jött be, azt ki szoktuk hagyni) és kivétel nélkül mindig nevetésbe torkollik az este!
bugyborelia mondta
társasjáték témához: nagyon jó stratégia játék a 7 csoda, de azt is maximum heten tudják játszani.
Mi amikor ilyen nagy számmal összegyűlünk szinte mindig activityt játszunk, de annak egy módosított verzióját: 2 fős csapatokat kell játszani, az első lépés az, hogy mindenki ír egy-egy cetlire 5 darab ismert személyt, lehet élő, történelmi, kitalált, akár rajzfilm figura, vagy valaki közületek, az a lényeg, hogy mindenki ismerje, mindenki beledobja a cetlijeit egy kalapba és ekkor kezdődik a játék. Az első kör az úgy megy, hogy az egyik csoportból az egyik játékoz kihúzza a cetlit és körülírja, a másik társnak ki kell találnia, a többiek figyelnek, hogy megjegyezzék mert erre a nevekre még szükség lesz, erre a körülírásra 1 perc van, és az a lényeg, hogy 1 perc alatt minél több cetlit ki lehessen találni, minden kitalált cetli egy pontot ér. Ez a körül írós kör addig megy amíg az összes cetli elfogy a kalapból, tehát valószínű mindegyik csapat többször is sorra kerül. A második körben, szintén körül kell írni, de csak egyetlen egy szóval, pl. batman és azt mondod, hogy denevér, erről a társad rá kellene jöjjön a helyes megoldásra (elsőre lehet nehéznek tűnik, de könnyű, mert már elhangzottak a nevek) – szintén egy perc kitalálási idő van, egész addig megy ez a kör amíg elfogynak a cetlik. Harmadik kör: jön a mutogatás, itt a már elhangzott személyeket el kell mutogatni, egy perc alatt minél többet. Nagyon érdekes játék, nincs személy számhoz kötve, már 6-on is lehet játszani, de akár 16-on is :) nekünk ez a jolly joker játékunk, ha túl sokan vagyunk és egyik igazi társas se válik be :)
agiika mondta
Nagyon örülök, hogy felmerült ez a társasjáték téma, és is pont azt keresek karácsonyra. Annyi különbséggel, hogy nekünk pont 2 főnek ideális játék kellene, amit nem ununk meg néhány hét alatt. Ilyet tudtok tapasztalatból ajánlani?
misuzu mondta
ha szeretitek a nyugis-gondolkodós játékokat, akkor SET. :)
fehertulipan mondta
Kettesben Jambo, és Jaipur (ezek csak ketten játszhatók). A Jambo jó kis stratégiai játék, vannak hozzá kiegészítők is, és sokadjára sem unalmas, minden játék más, és kb.10-15 perc egy menet. A Jaipurt még nem saját élményből, csak ajánlás alapján írtam :)
inhale mondta
Ha mar catan, akkor inkabb arkham horror, mert szeretem az egyuttmukodos tarsasokat, jatekosok szama szempontjabol kb. hasonlo. Vagy a Betrayal at house on the hill is nagy kedvenc. De amugy szellemlovas, ahol a tarsasjatek aranak toredekeert akar kolcsonozni is lehet jatekot. Lenyegeben kifizeted, elviszed, kiprobalod, es ha nem tetszik, visszaviszed es visszakapod az ar nagy reszet.
Amanda mondta
Szellemlovas +1. Bár ilyen sok személyre tényleg nehéz, a csapatos részvétel jó ötlet, de szükség lehet a kreativitásotokra is… mondjuk kicsit átalakítani játékokat. EGO-hoz új kérdések, hasonló beszélgetős játékok, „felelsz vagy mersz” (lehet azt kicsivel értelmesebben is, mint a szokásos tiniverzió — bocs :) )…
Dorcsa mondta
Jankának: nálunk a Trivial Pursuit volt nagyon népszerű néhány éve. Ez egy kérdezz-felelek jellegű játék, van nagy dobozos-táblás változata, de mi csak a kis háromszögletű dobozokat vettük meg, amik a nagy doboz kiegészítői, de önállóan is megállják a helyüket, dobókockát adnak hozzá külön. Az a jó benne, hogy a családi verzióban van gyerek és felnőtt kártyapakli külön, a sima pedig csak felnőtteknek szól, de ez csak abban nyilvánul meg, hogy nehezebbek a kérdések. Mi játszottuk családban is (nagypapától kisgyerekig mindenki élvezte) és baráti körben is, mindenhol nagy siker volt. Plusz a kis dobozoknak megvan az az előnye, hogy nincs limitálva a játékosok száma, így volt olyan, hogy 7-en vagy 8-an játszottuk egyszerre :)
pezsmatulok mondta
A társasokra: a Beugró tényleg nagyon jó, meg a Catan is.
Amit még nem írt senki: Identity!! Nem tipikus társasjáték, ez az önismeretről szól. De ha vevő erre a társaság, vagytok olyan viszonyban akkor nagyon érdekes és hasznos tud lenni, még egymást is jobban megismerhetitek. :)
Saxana mondta
Én Izi leveléhez szeretnék hozzászólni, szerintem az a legnagyobb gondod, hogy teljesen ellentétbe állítod a „régi” stílust az „újjal”, pedig egy nőcisebb ruhatárnak se kell kényelmetlennek és bonyolultnak lenni. Nem attól leszel komoly 30as, hogy olyan cuccokba gyömöszölöd magad, amit utálsz:)
Timi és Via is jó dolgokat írt. Szerintem próbáld ötvözni a kényelmest a nőiessel. Pl. cipzáros kardigánt cseréld le gombosra, nem kényelmetlenebb, de máris más lesz az összkép. Hordj szoknyát! Egy térdig érő A-vonalú darabban nem fogsz feszengeni, hogy „kilóg” valamid, és legalább olyan kényelmes, mint egy farmer. Ha maradsz a farmernél, egy nőcis szabású felsővel máris jó lesz. Hordj ékszereket, egy fülbevaló vagy nyaklánc sokat tud dobni bármilyen egyszerű ruhán is. Épp ráértem, csináltam neked 4szettet, hogy pontosan mikre gondolok, inspirációnak, hátha valamelyik tetszik:)
https://kepfeltoltes.hu/view/121216/izi4_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ja, és az öltözködésre próbálj ne kényszerként tekinteni, hanem egy új kalandként felfogni, mert ha az ember kicsit ráveszi magát, rájön, hogy milyen izgalmas lehetőségeket rejt:)
cersei mondta
Köszi, hogy csináltál nekem összeállítást! Igazán kedves vagy.
Igazad van, sokáig azt hittem, hogy a nőies ruhák kényelmetlenek, hidegek stb… Azóta már formálódott ez is, de ha rossz reggelem van akkor mindig a megszokott kényelmes darabokhoz nyúlok, ami soha nem túl csinos és érzem is, hogy nem jó benne, csak ennyire telt ma reggel. Egyébként tényleg kalandnak fogom fel, jó új ruhákat venni, igaz apránként fogom lecserélni a régi göncöket, de jó lesz!
szintra mondta
JANKÁNAK: https://www.szellemlovas.hu/ tényleg jó, rengeteg játék közül lehet válogatni. Futárral is kiküldik, ha nem tudsz elmenni érte. Mi nagyon szeretjük a SEVEN WONDERS- t (ez kártya társas) és a FINCA-t, de a STONE AGE-t is!
nidacska mondta
Janka nem olvastam végig az előző hozzászólásokat, úgyh lehet már valaki javasolta ezeket. Mi kb 10 fős társasággal a honfoglaló társasjáték verzióját szoktuk játszani 2-3 fős csapatokban, ez is remekül szokott sikerülni viszont az abszolút tuti befutó és mivel mozogni is kell benne az a beugró társasjáték verziója. Akkorákat szoktunk borulni rajta, főleg a zsebszövegen és a stoptrükkön hogy el sem tudom mondani :) sztem ezekre is érdemes egy pillantást vetned ;)
Timi mondta
Izi, ha lustaságból öltözöl úgy, akkor építs a lustaságra! Én is azt hordom általában, ami kéznél van, így gondoskodtam róla, hogy a szobainason meg az elérhetőbb polcok tetején normális darabok jöjjenek szembe, ha csak úgy benyúlok és kihúzok valamit. :P Nézd át a ruhatáradat, és amiről úgy gondolod, hogy a „felnőtt énedet” már nem szeretnéd ebben munkába menni látni, azt tedd el valamelyik felső-alsó-hátsó-eldugott polcra, ahonnan mondjuk hólapátolás, túra, kertásás esetén még elő tudod keríteni, de hétköznapokon nem jön szembe veled. :)
Szerintem az is segít, ha a kényelmet is figyelembe veszed. Számomra az egyik legnagyobb baklövés a nőiesedés ösvényén járva az volt, amikor elkezdtem magassarkú cipőket hordani, még ha kényelmetlenül is éreztem magam bennük, csak azért, mert úgy gondoltam, muszáj, mert az tesz nőiessé. Míg végül feladtam, de szerencsére később rájöttem, hogy lapos talpú cipők is lehetnek ugyanolyan csinosak, és sokkal többet dob a nőiességemen öt centi saroknál az, ha felszabadultan érzem magam benne. Ha kedveled a kényelmes pulcsikat, akkor ne blézerre válts, hanem csinos és kényelmes pulcsikra, a tornacsuka helyett nem körömcipő, hanem balerina, ahogy Via is írta.
Szintén jó, ha vásárolni is célirányosan vásárolsz. Ajánlom Via kombinálható ruhatárait, az segít bevásárló listát írni, és mondjuk kivédeni azt, amit én évekig követtem el magam ellen, hogy van egy tonnányi tarka szoknyád, mert a tarka szoknyák cukik, de alig van egyszínű felsőd hozzá, mert ki vesz már egyszínű felsőt, amikor egy tarka szoknyát is vehet, a hozzá illő cipőről meg nem is beszélve… Szóval nézegesd Via ruhatárait, hogy tudd milyen ruhadarabok kellenek, és nézegess divatoldalakat, hogy ellesd a stílust. A legjobb, ha nem modelleket nézel, hanem találsz hétköznapi, de csinos nőket, akinek bejön a stílusa, és szerencsés esetben még az alkata is illik hozzád. (Via biztosan tudna egy halom forrást ajánlani, én nem vagyok ennyire tájékozott, de én például mostanság a kedvenc mormon családom blogjáról, https://taza-and-husband.blogspot.com lopok magamnak öltözködési tippeket.) Ilyen oldalakról le tudod lesni, hogy mi tetszene neked magadon, hogyan szeretnél kinézni, fazonban, színben, mintában, stb. És akkor már úgy tudsz elindulni vásárolni, hogy tudod, hogy egy darab ilyen színű, ilyen fazonú nadrág, egy darab ilyen színű, ilyen fazonú blúz, stb. kell. A ruhatárad kezelhető méretű marad, így könnyen hagyod magadnak „kéznél” a csinos darabokat. És voilá. :)
A sminkeléshez nagyon ajánlom Via SminKedd cikksorozatát, hihetetlenül alapos, részletes és lelkesítő. Én akkoriban, mikor publikálta és hétről hétre olvastam (úgy, hogy előtte köszönőviszonyban sem voltam a sminkeléssel…), vásároltam egy csomó mindent, rengeteg dolgot kipróbáltam, a kedvesem csak mosolygott itt rajtam, hogy esténként pizsamában és teljes estélyi sminkkel parádéztam. :P Jópofa volt, rengeteget tanultam, aztán kialakult egy kényelmes hétköznapi rutinom, ami nagyjából korrektorból, szempillaspirálból és ajakápolóból áll, néha szemhéjpúderrel és pirosítóval feldobva, és két perc alatt kivitelezhető. Érdemes próbálkozni, Via pedig jó tanár! ;)
Ja, és itt is legyen minden kéznél, különben elblicceljük! Nekem a fürdőszoba tükröm mellé vannak kikészítve a sminkcuccaim, és van az irodai fiókomban is egy garnitúra (ide a „kifogyáshoz közelít, ideje újat venni” darabokat viszem be tartaléknak) – köszönet Viának a „mit tartalmazzon az irodai fiók” túlélő kézikönyvért. :P
No, remélem, segítettem. :) Egyébként, így utólag végiggondolva, félelmetes, hogy röpke egy-másfél éves „ismeretségünk” alatt majdhogynem többet tanultam a megjelenés, és talán még az életvezetés terén is Viától, mint életem során az összes nőrokonomtól együttvéve. :P Itt is köszi mindent, Via! \o/
Jaffaszorp mondta
Nálam is egyre aktuálisabb Izi problémája. Én alapból farmeros-pólós vagyok, amíg dolgoztam, addig szövetnadrágot hordtam hozzá illő felsőkkel, de mióta itthon vagyok farmer-póló a jellemző.
Ráadásul van rengeteg „munkába járós” ruhám, szövetnadrágok, pár top is akad, csak egyik se mai darab, minimum 5-6 évesek (4,5 a nagylány). Fogalmam sincs, hogy ezek mennyire mennek el még ma is, mivel lehetne minimális befektetéssel divatossá tenni őket.
Sőt arról se nagyon tudom, hogy lehet képet alkotni, hogy mi a divat, és nem a divatlapok szerinti, hanem a nők által hordott divat.
Via mondta
♥
cersei mondta
Kedves Timi,
köszönöm az ötleteket, nagyon örülök, hogy kapok segítséget. Igen, a lustaság nagy úr reggelente és a kényelem. Ezen kell változtatnom majd. Az jó ötlet, hogy kéznél csak olyan darab legyen, ami megüti a mércét, az itthoni cuccokat meg el kell tenni egy külön fiókba, ezt alkalmazni fogom.
Magassarkút én se tudok hordani, nekem fáj benne a lábam, de a cipőben megtaláltam az én stílusomat, ami nőies is és kényelmes is, általában balerinát hordok vagy törpesarkút ha nagyon ki akarok öltözni.
DEmi mondta
Én Janka leveléhez főznék hozzá néhány ajánlást.
A Catan tényleg nagyon jó játék, de ha olyat keresel, amit többen is lehet játszani például: a Dominion, a Bang, vagy akár a Hét csoda is. Ami megmozgatja a társaságot az pedig a Beugró, nagyon vicces szituációkba lehet belekerülni általa. A Dixit-tel pedig elszabadul a fantázia. :)
Ahogy az előttem szóló is említette, a Piszkos Fred a kapitány is jó játék. Többen is játszhatjátok, nem olyan hosszú és könnyen megérthető. :)
Most így hirtelen csak ennyi jutott az eszembe… :)
vanbal mondta
Társasjáték:
Bang! szuper kártyás játék, minél többen játszátok, annál izgalmasabb (mindenki húz magának szerepet – seriff, helyettes, bandita, renegát – és jöhet az üldözés)
Dixit – mesélés, fantázia, szintén nem párosban érdekes :)
Piszkos Fred a kapitány, még csak szemeztem vele, Rejtö miatt :)
Bogca mondta
Ja és Monopoly, majd elfelejtettem! :))
Bogca mondta
Én is a szellemlovast akartam ajánlani, Carcassonne nagyon jó társasági játék, az Aranyásók is szuper, fantasysebb társaságnak mehet a Rettegés Arkhamban (kooperatív nem egymás ellen játszós), nagyon jó a Talizmán is, Citadella is.
Ha klasszikus társasjáték akkor Cluedo, Activity, ki nevet a végén.
sieglinde mondta
Társastémában ajánlom a Szellemlovast (https://www.szellemlovas.hu/tarsasjatek/), az Oktogon és a Nyugati között egy kisutcában. Ha az eladóknak előadod az igényeidet, tuti találnak neked megfelelőt, és ha nem vagy biztos a döntésedben, kölcsönözni is lehet:)
mi csak oda járunk, már komoly gyűjteményünk van felnőtt társasokból, ezerszer szórakoztatóbbak a gazdálkodj okosannál, és egyik sem kapható játékboltban:P
(PS.: a Civilizationt nem ajánlom, nekünk volt, igen borsos árához képest nem olyan szórakoztató, irreálisan hosszú a játékidő, bonyolultak a szabályok, összerakni és elpakolni pedig órákig tart…)
Dorka mondta
Szintúgy ajánlom! :) Nővéremék is járnak oda és már mentettek is onnan néhány társast :P