Majdnem egy kisebb infarktussal indult a reggel, mikor az fogadott a Google Reader oldalamon, hogy július egytől megszűnik. Mi van?! Teljes pánik.
2 év alatt több, mint háromszázezer cikket olvastam a Readeren keresztül, több száz blogot, újságot, hírforrást követek rajta, a napi rutinom része, hogy végigpörgetem… Valószínűleg megcsömörlöttek benne, nem tudták kitalálni, hogy integráljanak reklámokat, így veszteséges lett. Persze, megértem, de akkor is váratlanul ért. Azonnal elkezdtem keresni egy alternatívát, hiába messze még a július elseje, hiszen ha ki kell mentenem minden adatomat, az nem fél perc lesz. Gondoltam, hogy lesz egy csomó kisebb site, akik kapva kaptak a lehetőségen, kérdés, hogy ki az, aki bírja erőforrásokkal a több százezres Reader közösség fogadását.
A több lehetőség közül a feedly válaszkész kommunikációja, felületei és alkalmazásai voltak a legszimpatikusabbak, hát még mikor megláttam, hogy automatikusan szinkronizál mindent a Readerrel! Chrome böngésző kell hozzá, két kattintás volt regisztrálni, plusz megnyomtam egy gombot, és minden ott volt — fél perc alatt, pedig azt hittem, hogy ilyen nincs. És gyönyörű! Letisztult, szépen aggregálja az adatokat, úgy lehet olvasni, mint egy csodaszép online magazint. Friss életet kaptak a követett blogjaim, sokkal nagyobb öröm így lapozni őket. És megvan mindenem: az elmentett, becsillagozott cikkek, az összes feed, teljesen ugyanaz a tartalom. Olvasás közben lehet menteni (save), olvasottá tenni (mark as read), de az egész kategóriát is olvasottá tehetjük a jobb felső sarokban levő pipával. És hála az égnek rákérdez, hogy biztos, hogy akarom-e! (Hányszor volt, hogy hulla fáradtan véletlenül tettem olvasottá egy kategóriát…)
A jobb felső sarokban a fogaskerékkel állíthatjuk a cikkek formátumát is – ha kényelmesebb a címsoros olvasás, akkor érdemes a Titles-t választani, ekkor olyan szöveges listát kapunk, mint a Readerben van (volt). A Mosaic csak kis képeket mutat, a Cards képeket és szövegrészletet, a Full Articles pedig az egész szöveget.
Mutatom a különbséget, ez a két oldal ugyanaz, vagyis az Életmód szekcióm, balra Readerben, jobbra feedlyben, Magazine beállítással.
Átlátható, stílusos, praktikus. Úgy örülök neki, pár órája még teljesen ott voltam, hogy a hátam közepére se hiányzik egy migrálás… További infó ex-Readereseknek a feedly használatáról itt található, szépen összeszedték a hasonló funkciók lelőhelyeit.
Ha eddig a blogot Reader-ből követtétek, akkor érdemes áttérni egy új feedolvasóra. A feedlyhez Chrome kell, ha más böngészőt használtok, akkor érdemes a Redditen ezt a thread-et átnyálazni, egy csomó kisebb RSS-követő oldalt belinkeltek, bár van, ami már meghalt a tömegtől. A LifeHacker is foglalkozik a témával, itt. (Egyébként meg használjatok Chrome-ot, mert jó. :))
Ha a feedlyt választjátok, ilyen szép lesz a blogom:
Amikor rákattintunk egy bejegyzésre, így jelenik meg. Felül mindenféle megosztási, becsillagozási, címkézési lehetőség van, és azt is jelöli, hogy eddig hány ember “lájkolta” GooglePlus-on vagy Facebookon. Utóbbi a tartalomkészítőknek hasznosabb, mint az olvasóknak, bár ha hajlamosabbak vagytok szeretni valamit, ha már mások is szerették, akkor hajrá. :) Ha még nincs fenn az urban:eve az olvasótokban, akkor a bal felső sarokban az +ADD WEBSITE feliratra kell kattintanotok, és elég azt beírni, hogy urban-eve.hu, az RSS-t magától megtalálja, mert okos. :)
Hát én most nagyon boldog vagyok. :) Remélem, ha voltak közületek, akik hozzám hasonlóan frászt kaptak a hírre, most már ők is megnyugodtak. Köszi, Reader, szép volt, jó volt, nem felejtelek el soha. ♥
Sziasztok!
Nem tudjátok, hogy ha nincs se google fiókom, se olyanom, amivel a feedly-be be lehetne jelentkezni, akkor hogyan regisztráljak?? Nagyon tetszik, viszont nem szeretnék létrehozni egy google fiókot ahhoz, hogy bejelentkezhessek a feedly-be…
Esetleg nem lehet valamilyen hasonló dogot szinkronizálni a yahoo fiókommal??
Előre is köszi a választ, ha tudtok valamit erről…
:)
Szerintem csak Google userrel lehet, mert a Reader alternatívájaként jött létre. Nem kell használnod a gmailes mailcímedet, ha regisztrálsz. De amúgy másra is jó a Google, nem csak e-mailre: a Drive és a Forms nagyon hasznos, a Google Calendar szintén. Lehet, hogy még meg is szereted. :)
Én végül az inoreader-re váltottam, és remekül muzsikál :)
Ui: én most láttam szükségét ennek (megrontasz ám, szinte biztos vagyok benne, hogy Te fejlesztetted ki bennem az ilyesmikre az igényt :D), és mozilla firefoxot használok, én úgy látom, abszolút működik :) (Valamiért nem kerültem barátságba chrome-mal, többször próbálkoztunk együtt, de valahogy nem illünk össze) Nagyon szép :) Majd fokozatosan fogok belepakolni dolgokat, egyelőre két blog ficcent be (miközben ezt írtam, még eszembe jutott kettő/három/négy… jajj) :)
Szia!
Én is átálltam már… részben jobb, részben rosszabb…
Szeretnék egy kis segítséget kérni…
Hogy tudok keresni nem oldalt hanem bejegyzést azok között amik a “Minden” menüponttal elérhetőek ill. a kedvencek azaz “Elmenthető Későbbre” menüpontban lévő bejegyzések között… és lehetőleg a G Readerhez hasonlóan is meg lehet nézni. Remélem ebből a katyvaszból sikerül kihámoznod h mit is szeretnék.
Előre is nagyon köszi a segítséget
Sajnos a bejegyzésekben nem lehet keresni alapból, ez már a fizetős feedlyben opció csak. Nagyobb erőforrást igényel, ezért szükségük van a fejlesztéshez a bevételre. :(
Köszönöm! És elnézést a zavarásért.
Egy szintén mezei :-)
Nem zavartál! :) Ha zavarnának a kommentek, nem lehetne kommentelni. Máskor is írj nyugodtan, legfeljebb nem tudok érdemben válaszolni.
Szia! Új vagyok itt, de olvasni szoktalak. Gratulálok a sokoldalúságodhoz:-)
Most azért a Google dobott nekem téged, nekem:-) már vagy 3 napja a Feedlyvel vacakolok. És meglepődve olvasom, hogy neked működik Chorme-mal. Addig nekem is amíg nem akarok egy új feedet hozzáadni. Igaz kinézetre se olyan, mint, amit a Firefoxszal produkál. Chrome-ot használok, de megpróbáltam Firefoxszal is, és azzal hibátlanul működik minden funkció.
Sehogy se értem a dolgot, eddig a Chrome számlájára írtam a hibát, de, hogy nálad meg azzal is működik, most végképp kész a káosz a fejemben.
Ha van valami tipped megköszönném. :-) Üdv. Marika
Szia! Sajnos nincs ötletem, nekem működik, és ennyi. A készítőknek kéne írnod, én egy mezei felhasználó vagyok, nem ismerem a hibaüzeneteket. :)
Aláírható petíció a Google Reader “megtartásáért”:
https://www.change.org/petitions/google-keep-google-reader-running
Azt lehet tudni, hogy mi lesz a blogger olvasójával? És hogy azon keresztül lehet-e majd feliratkozni? Sosem használtam a gúgli olvasót, nem fog hiányozni, viszont a bloggert szeretném használni ezentúl is. A bloglovint pont ma próbálgatom, nem tetszik.
Erről nem volt szó. Viszont a Readerben is szerepelnek ezek a feliratkozások, és a feedly szinkronizálásnál is átkerülnek, ha ez megoldás. A biztonság kedvéért kipróbálhatod!
Hú,csak sikerült végre ezt feedly,ha minden jól ment fel tudtalak venni.
Legalábbis látlak a listámba.
Megcsináltam én Firefoxszal,mert én azt használtam,de nem igazán müködik nekem.
Mikor hozzáakartalak adni elszaladt onnan a kép..vagy hogy kell mondani,így megkell szoknom a chromot…….
Ezert köszönet érte Via.
Hát ez gyorsan ment, köszönöm szépen!
Nekem valamiért nem szimpi a chrome, mert átrendezte a fejlécemet, és sikítottam tőle, így firefoxban is simán működik. Egy kattintás és a gmailen keresztül átmenti az adatokat.
én most döbbentem rá, hogy van nekem bizony egy netvibes felhasználói profilom, és tulképp. nem is tudom, hogy miért nem használom… ami vicces, hogy egy csomó netes alkalmazást az egyetemen tanultam, hogy gyerekeknek tudjunk IKT kompetenciát tanítani. :)
Csak hogy tiszta legyen – idézett párbeszéd a Feedly oldaláról.
Katy kérdezte: “Once the feeds are moved, and Google Reader sunsets, will the feeds that have been transitioned over remain safe and updated?”
Feedlytől válaszoltak: “The feeds will remain and the Normandy server will be used to update them.”
köszi, megtakarítottál nekem több óra fejtörést és új felület keresést Via :)
Letöltöttem a Feedly alkalmazást, de sajnos úgy látom, nem igazán lehet benne csinálni semmit önállóan, csak a google readerhez kötve. :(
Esetleges iPad/iPhone használók, van tippetek olyan RSS olvasóra, ami megáll a lábán és nem függ a google readertől?…
Erre írtam, hogy dolgoznak a Normandy-n, ami a saját háttere lesz. Nem ajánlaná minden site alternatívának, ha nem lenne erről szó, én se a kisujjamból szoptam, hogy ez kell Reader helyett. :) Belinkeltem a vonatkozó cikkeket a bejegyzésbe is.
No, időközben én is kutattam, és találtam egy Newsify alkalmazást. Ez is google reader alapú, viszont olyan szempontból megáll a lábán, hogy nem kell a böngészőben belépegetnem és ott kezelni a feedeket, hanem a hozzáadás, a kategorizálás, a csillagozás, az olvasottá jelölés. Ez most tetszik. Igazából én még nem nőttem hozzá az rss olvasáshoz (eddig a wordpress app beépített funkcióját használtam, de a kategorizálásra és a csillagozásra felcsillant a szemem), egyelőre ez nagyon jó lesz, remélem, a fejlesztők majd megoldják a dolgot google háttér nélkül is.
Ahogy elnézem, a Newsify is Reader-alapú, ők is csinálnak majd saját hátteret? Írd meg, ha tudsz erről valamit, mert jól jön minden plusz infó. :)
Nos, a honlapjukon ennyi infót találtam: “We’re still investigating options, but our desire is to keep Newsify working after Google Reader shuts down.” Remélem, sikerül nekik. :P
Nekem felismerte, hogy Safari-m van, és úgy telepítette magát. Szóval, nem igaz, hogy “Chrome böngésző kell hozzá” ;)
Oké, köszi, csak azt tudom, hogy IE-vel nem haver. :)
Igen a Feedly szinte azonnal bejelentette, és a Twitteren nagyon hamar futott egy kört, hogy hajlandóságot mutat átvenni a “szerepekört” de a fent leírtak nagy része sajnos akkor sem igaz… Mert a cikked azt tartalmazza, hogy van egy tuti megoldás… Ez nem igaz jelenleg: megmentésként írtál le egy Google Reader alapú alkalmazást.
A Feedly jelenleg nem megmentés, csak más felhasználói felület, ami a Google Readerből szedi az információt.
Én bizakodom abban, hogy sikerül átvenniük, és véleményem szerint azért érdemes már most átállni Feedlyre, hogy szokja mindenki az interface-t. Akinek pedig nem szimpatikus, vagy nem bízik benne, lementheti a dolgait Readerről, mint az előbb is írtam, illetve a cikkbe is belinkeltem még sok másik forrást, ahol több más RSS szolgáltatót is listáznak, amikre érdemes lehet áttérni. Igyekeztem annyira tájékoztató jellegű lenni, amennyire ez ebben a stádiumban lehetséges. Nyilván folyamatosan derülnek ki új dolgok, majd meglátjuk, mi lesz. De a lényeg, hogy valami lehetőség biztos lesz, akár Feedlyvel, akár nélküle, és nem kell megijedni, hogy oda a Reader. :) Ez volt a célom ezzel a bejegyzéssel.
Szóval akkor ez a Feedly mégsem a Szent Grál? Nem baj, már így is több időt töltök netezéssel, mint kéne, majd google bácsi megoldja helyettem az időfelszabadítást :)
Szent Grál? Az nincs. Minden ebben jobb vagy abban jobb, és felhasználótól függ, hogy milyen funkciók vagy opciók kellenek neki. Van, ami már most rendelkezik azokkal a háttértárakkal, amik teljesen át tudják venni az RSS-edet, van hozzájuk mobilos alkalmazás írva, de köztük sokan fizetősek (havidíjuk van), ingyenesen csak korlátozott számú feedet vihetsz fel. Minden egy kicsit más, egy kicsit mást tud, nézd át a saját szempontjaidat, és aszerint dönts.
Ha importálni akarod a Reader feededet valahova, akkor jó az https://theoldreader.com/ is, de ennek nincs alkalmazása.
A Feedly, mint írtam, válaszkész volt, reagált a dolgokra, ingyenes, futnak rajta reklámok, tehát nem fog befulladni anyagilag, és ezért nekem megfelel, tetszik, és kíváncsian várom, hogy mi lesz a jövőben. Le van mentve a feedem, semmi veszteség nem fog érni, ha július elsején meghal az egész, mert nagyot ígértek — egy fillérem sem múlik rajta. Akkor megyek máshova. Ez így működik.
Szerintem itt valami nincs tisztázva. A Feedly egy alkalmazás, amely a Google Reader-re épül… Nem önálló RSS-olvasó. A mai nap folyamán sokan szakavatottnak hitték magukat, és sokan azt hitték, hogy ha telepítik az alkalmazást, vagy a Chrome, esetleg FF kiegészítőt, akkor minden rendben. Valóban? És ha megszűnik a Google Reader?
Építik a Normandyt! https://www.engadget.com/2013/03/13/feedly-rss-service-promises-seamless-transition-after-google-r/
Aki meg nem bízik ebben, lementheti a feedjét a Google-ről, és ha később lesz egy jobb alternatíva, majd oda betölti. :)
Akkor ez világmértékű jelenség, hogy mások is azt hiszik, megoldódik a probléma a Feedlyvel? Vagy kik azok a sokak, akik szakavatottnak hiszik magukat?
A Feedly jelen pillanatban nem más, mint egy pofás felhasználói felület, ami a Google Reader-ből szedi az információt (már a bejelentkezésnél elkéri a Gmail címedet). Ha valakinek itt nem jön le az, hogy ez csak adatszippantás – esetünkben RSS-hírfolyamaidat tükrözi le a saját felületén a Feedly – akkor annak jelzem, hogy számtalan RSS-olvasó képes ténylegesen is importálni az összes hírfolyamunkat. Ehhez azonban fájlként kell exportálnunk ezeket a Google Readerből.
Jelen pillanatban, igen, de mint írtam a bejegyzésben, sokmindent átnézve az ő kommunikációjuk, válaszaik, reakciójuk tetszett annyira, hogy bízzam abban, amit ígérnek, vagyis hogy július egytől teljesen átveszik a Reader funckióját, és nem csak “adatszippantanak”. Nem tudom szebben elmondani, hogy értem, amiről beszélsz, de bízom a Feedly megoldásra tett ígéreteiben, illetve elsősorban azokban a site-okban, akik őket ajánlották, és ezért mertem kipróbálni, aztán személyes benyomás alapján ajánlani én is. :)
A “számtalan RSS olvasó”-t pedig nyugodtan nevezd meg, nincsenek tiltólistán. ;) Hátha mást is érdekel! Már említettek többet is itt kommentben, legyen minél teljesebb a választék.
Hú, ez életmentő volt. Köszi, Via! :)
Basszus, őskövület vagyok! Én eddig a csillag, illetve a blogger erre való funkcióját használtam és még a reader-ről sem tudtam. Via, írhatnál még iylen életkönnyítő alkalmazásokról, emrt majd’ megőrültem, hogy minden lapot külön nyit meg a blogger. No, ezentúl feedly, az tuti! Köszi!
Eddig sem tartottam magamban, ha valami bejön, írok róla! :) Nézegesd a Rendszerezés kategóriát illetve a Google taget. :)
Engem is az infarktus kerülgetett reggel. Nem rossz ez a feedly,köszi, de Via azt nem tudod véletlenül,hogy a követett blogok listáján a sorrendet,hogy lehet változtatni? A readerben egyszerűen megfogtad az egérrel és vitted lejjebb-feljebb, így a kedvencem volt legfelül a listán és utána a többi. A feedly meg a szinkronizálást követően tök más sorrendben jeleníti meg őket.
Felül a neved alatt van egy olyan, hogy Organize, ott lehet pakolgatni, de ahogy látom, a sorrendet nem tudod beállítani. Van viszont olyan, hogy a kedvencek feedeket be tudod csillagozni, nem tudom még, hogy ez mit csinál. :)
Van olyan variáns, ami magyar kezelőfelülettel rendelkezik?
Nem tudok róla, de a kategóriáknak nyugodtan adhatsz magyar nevet, a gombokon pedig (pipa, csillag) nincs felirat. Segítsek a beállításban? Miután átmentetted a Readert, már semmi angolság nem kell. :)
Via, áldassék a te neved!
Eddig nem használtam readert, de gondoltam ideje lenne valami ilyesminek, így a bejegyzésed miatt kipróbáltam a feedly-t. Gyorsan fel is vettem a blogodat. Aztán nézem, hogy 41 blogot követek. Már kezdtem aggódni, hogy valamit elrontottam, amikor megláttam, hogy a Blogger-ben követett oldalakat is bepakolta! Ennek meg nagyon örülök, mert azt a profilomat ritkán nézem, meg is feledkeztem pár blogról, de most újra látom őket. :)
Köszi még egyszer, ez most jól jött. :)
Az RSS nagyon jó dolog, örülök, hogy rákaptál! :)
Netvibes-ot (https://www.netvibes.com/hu) használok teljes megelégedéssel, de jó ötlet a feedly, köszi :]
Nem tudom, mi van a google háza táján… Én igoogle-t használtam eddig, abban figyelmeztettek, hogy térjek át a readerre, mert megszűnik. Ezek szerint az sem lesz hosszú életű. Remélem, a blogger saját olvasóját azért megtartják.
Kipróbáltam, tetszik! Köszi az ajánlást! :)
1 kérdés viszont van: némely blogokat egyszerűen nem talál meg. lehetséges ez???
Próbáltad őket újra felvenni?
Én is ugyanígy jártam, de lehet csak analfabéta vagyok ehhez -egy csomó blogot nem ismert fel / talált meg. Próbálkoztam http-vel meg anélkül megadni az url-t, de sehogysem ment :( végül feladtam.
Amúgy eddig a blogokhoz bloglovin’-t használtam, ezek a Reader meg ilyesmi esetleg tudod miben mások? (mivel még nem sikerült be”telepítenem” az olvasott blogokat a feedlybe ezért még nem tudom az hogyan működik)
Bloglovin’ra regisztráltam csak ezért, hogy megnézzem. :) Amennyire látom, természetesen ez is RSS-alapon megy, de van rá egy plusz közösség (belső lájkolás, ami nincs se Facebookhoz, se G+-hoz kötve) illetve a követhető oldalaknak van egy külön, automatikusan generált bloglovin’os profilja is.
Rákerestem magamra, így vagyok fenn: https://www.bloglovin.com/blog/2306762/u-r-b-a-n-e-v-e
És ezek szerint 44-en követnek ebben a rendszerben. :)
Ami különbség, hogy a cikkek előnézetére nincs külön belső rendszer, és ha átkattintasz a teljes nézetre, akkor felül megjelenik egy plusz bloglovin’os böngészősáv, amivel élőben nézheted a weboldalt, és lapozgathatsz a blogok bejegyzései között.
Ezért mondtam, hogy mindenkinek más szempontjai vannak, mert engem ez pl. zavarna hosszú távon, nem elég letisztult, de az alap funkciókat ellátja, és még az exportált Reader-es XML-t is be lehet neki tölteni, ami az RSS címeket tartalmazza.
Na, még egy adalék a bloglovin’-hoz! :) Be lehet állítani neki, hogy küldjön e-mailt az előző napi új cikkek összefoglalóival, ami tök szuper, ha csak kevés blogot olvasol, és szeretnél egy e-mailes emlékeztetőt. (Ezt onnan tudom, hogy ma reggel megkaptam a levélkémet.)
Ne url-t adj meg neki, hanem nevet. https://www.urban-eve.hu/ így nem találja meg (másik bloggal jártam így, lehet ezt pont megtalálja, nem próbáltam ki), de úgy, hogy ‘urban eve’ megtalálta.
Nekem volt olyan, hogy blogspot-os blogot .hu végződéssel nem talált meg, átírtam .com-ra, és akkor meglett.
Megvan az esti programom :) Reader-be még nem pakoltam bele az általam követett blogokat, hanem könyvjelzőztem (kb 300 van).
Pont hosszú hétvégére terveztem a bepakolást Reader-be, de úgy néz ki, hogy egyből feedly-be mennek.
Via, ha már ilyen rutinos vagy, lenne egy kérdésem: van egy régi blog, amit nagyon szerettem, de már jó ideje szünetet tart (emiatt a régi bejegyzések nem elérhetőek, csak a Readeren keresztül). A feedly az automatikus szinkronnál ezeket is viszi magával?
Köszönöm :)
Igen, nekem vitte minden feliratkozásomat, azt is, ahova már egy éve nem érkezett új bejegyzés!
Köszi :)
Jaj, de jó, köszi szépen. Én is kisebb infarktussal kezdtem a napot nagyon szeretem a Readert:(
Ez a feedly tetszik, és úgy látom, egy addonnal simán megy Firefoxszal (akármennyire is Google fan vagyok, a Chrome még mindig nem győzött meg a rókával szemben).
Nagyon köszönöm, ki fogom próbálni:)
Megírod majd, hogy ment-e Firefoxban? Hátha mást is érint. Köszönöm!
Megy Firefoxszal is :)
Megy bizony szépen. Feltelepít egy addont, és azzal teljesen jó.
Rákattintottam a linkre, amit feltettél, és felajánlotta a Firefoxhoz is.