2013 19. hetének kihívása: Tervezd meg az álomvacsorádat illusztris vendégekkel!
A két héttel ezelőtti csütörtöki listára írta öt embert, akivel szívesen vacsoráznék, és Erin javaslata alapján most feldobom kihívásnak. :) Érdekes lehet összeereszteni különböző koponyákat, és megfigyelni, hogy mi zajlik le köztük! Szívesen ülnék hallgatóként egy vacsorán Joseph Campbellel, Junggal, jöhetne még George Carlin és Tesla is. Tina Fey, Amy Poehler és Ellen DeGeneres társaságában pedig megválthatnánk a világot egy jó, tökös brainstorminggal. Nigella Lawson és Rachel Allen főzhetne ránk, Martha Stewarttal kidekorálnánk az asztalt, és meghallgatnánk, mit zenélne a Stones, a Queen, Bowie és Stevie Wonder együtt. Író-találkozót is szerveznék Montgomeryvel, Elizabeth Gilberttel, Joanne Harrisszel, Brunella Gasperini pedig ha eljönne, jól megölelgetném (hozhatja a kutyákat is). Magyar estre jöhetnének a költőink, főleg azok, akik annyira sokat nélkülöztek, szenvednek, és megmutatnám nekik, most mennyire szeretjük az írásaikat, és mennyire hálásak vagyunk nekik.
Majd lehet, hogy még néha visszanézek ide, és bővítem a meghívottak listáját, biztos, hogy egy csomó mindenkit kihagytam! :) Ti kiket eresztenétek össze? Fiktív szereplők is lehetnek!
+ FELADAT: Még egy 200-as mehet a perselybe, már 600 Ft lesz benne! :)
holdanne mondta
Hű, ez nagyon jó kihívás, nekem elég terjedelmes a lista:D
Szívesen faggatnám Lovasi Andrást és Hobo bácsit, és beszélgetnék Ady Endrével is, nagyon kiváncsi vgyok, milyen lehetett a hétköznapi énje.:))
Egy vacsorán szeretnék beszélgetni a két nagypapámmal, akiket nem ismerhettem, de hallomásból tudom, hogy csodálatos emberek. ♥
Szeretnék elhülyülni Woody Allennel és John Lennonnal. Mindkettőjüknek lenyúlnám a szemüvegét. :D
Kíváncsi vagyok, milyen ember Tarantino, és eldumálgatnék Fincherrel is.
Meg agyonölelgetném Jim Morrisont, Cseh Tamást és József Attilát.
A magyar blogvilágból szívesen találkoznék Veled és Szirmai Gergővel.
Erin mondta
Nos en azota gondolkodom ezen a vacsoran miota javasoltam(ez olyan izgalmas). Szoval az asztalt a kertben teritenem, rusztikus asztalteritovel, regi porcelan tanyerokkal, szines poharakkal, levendula es margareta csokrokkal diszitennek, lenne sok-sok lampas es mecses. A hangulatzenet Caro Emerald adna, es valamikor az este kozepen beugrana Luis Armstrong egy duett erejeig aztan o is helyet foglalna az asztalnal. Fozni Jamie OLiver fozne, olyan minden finomat egy hatalmas vagodeszkara halmozos stilusban. A meghivottak pedig Charlie Chaplin, Marylin Monroe jobbjara ultetve, majd Jung es Hermann Hesse(a kedvenc irom), aztan Hemingway es Saint-Exupery. Az asztalfon hazigazdakent en ulnek, egyik felemen Rejto Jenovel a masikon Guy Richie filmrendezovel.
Persze meg van ezer mas meghivottjelolt akit szivesen latnek, szineszeket a regi Hollywoodbol, koltok , irok, feltalalok, urhajosok, sportolok, de probaltam olyan embereket osszevalogatni akiket szivesen hallgatnek egymassal is beszelni.
Apolkaa mondta
jó vegyes lesz a listám… Chiara Ferragni, Wendy Nguyen, Anna Wintour, Michelle Phan, Meryl Streep, Marilyn Monroe, Audrey Hepburn, Sophia Loren, Vivien Leigh, Lee McQueen, Giorgio Armani, Domenico Dolce, Stefano Gabbana, Alexander Wang, Christopher Baley, Alessandro Del Piero, David&Victoria Beckham, Zinedine Zidane, Antonio Conte, Gianluigi Buffon, Martin Caceres, Paul Pogba (őt marasztalnám vacsora utánra is =D), Claudio Marchisio, Arturo Vidal, hirtelen ennyi jutott eszembe.
feldobnék egy random témát, a többi, tapasztalatból tudom, hogy jön magától, de a dél-amerikai srácoktól biztos megkérdezném, mi adott nekik erőt a szegénységben, hogy eljussanak odáig, ahol most vannak. ja, és Contétól kérnék egy tuti edzéstervet is.=D
a menü valami könnyed olasz lenne, és kis feketét viselnék gyöngysorral, piros rúzzsal és fekete magas sarkúval. jó lenne összehozni ezt a vacsorát, legalábbis a társaság egy részével.=)
labda mondta
Oh, az én álmom az, hogy sok „erős személyiséggel megáldott embereket” egy asztalhoz ültessek és utána hátradőlve megnézném mi sül ki belőle. De ebben az esetben puszta megfigyelőként szeretnék részt venni.
Nem tudom kivel tudnék leülni egy asztalhoz, mert az ideáljaim nem feltétlenül olyanok magánemberként, mint azt elképzelem aztán süthetem az egészet.
Ellenben nekem olyan vágyam van, ha lehetne időt utazni, akkor ott lenni fontos momentumoknál szintén csak megfigyelőként (nem azért mert helyeselném adott esetben a döntéseket, csak hát nem szabad a múltba beleavatkozni), teszem azt amikor először szavaztak Görögo.-ban mármint ókorban, vagy pl.: amikor egy-egy híresebb szerződést aláírtak, illetve engem az is izgat, hogy Hitlert milyen gondolattal választották meg, és mi volt a fejében, amikor végre öngyilkos lett stb. Egyszóval betekinteni a kulisszatitkokba, mi miért, és hogyan lett az, ami ma van.
Viszont olvasva az előttem írót, II. János Pál pápa és az összes vallás „vezetőjével” leülnék egy asztalhoz, de azt hiszem ott is csak csendben lennék, maximum egy-egy irányított kérdést tennék fel.
Nem szép dolog ilyen kérdést feltenni, mert ezzel megmozgatod a fantáziánkat :P
Ps.: tudtad, hogy veled átvitt értelemben minden nap egy asztalnál ülök? Ugyanis te mindenkinek a fejébe belelátsz Via, és ezzel olyan is mintha itt ülnél :) Nem sokára már a metrón is velünk utazol majd :D
Via mondta
Na, én Hitlerrel nagyon Rory Williams-módon bánnék. :D
Történelemből érdekelne Churchill, Benjamin Franklin, Rosa Parks, Bobby Kennedy.
gykemenykata mondta
Ha tehetném szívesen együtt vacsoráznék újra az Apukámmal…. De szívesen faggatnám a nagyszüleimet, dédszüleimet is.
Aztán történelmünk nagyjainak feleségeit, szerelmeit, anyjait látnám szívesen és amellett, hogy megkérdezném hogyan élték meg a tatároktól kezdve negyvennyolcon át a második világháborúig az eseményeket, inkább csupa „nőcis” dologról beszélnék velük, divatról, háztartásról, szépségápolásról.
Jung hozzám is jöhetne, Freuddal együtt, és beszélgetnék néhány antropológussal akik természeti népeket kutattak. II. János Pál pápát sem hagynám ki.
Színészek közül Juliette Binoche, Julia Roberts, és az én listámon is ott van Meryl Streep. De szívesen látnám a régiek közül Audrey Hepburn, Vivien Leigh, Carl Gable és még biztos eszembe jutna néhány.
Pérely Zsuzsával, Landgráf Katalinnal, Szittner Andreával szívesen beszélgetnék a szövésről, Vidák Istvánnal, Nagy Marival, Vetró Mihállyal a nemezelésről. Néprajzkutatók közül Fél Editet látnám vendégül.
A zenén még kellene gondolkoznom, bár meghallgatnám mondjuk ahogy Paganini hegedül….
És a legfontosabbat majdnem elfelejtettem Szabó Magdával vacsoráznék a legszívesebben, de lehet, hogy akkor nem hívnék senki mást, hogy egész este csak ő beszéljen.
Via mondta
Egy nagy családi hepaj tényleg jó lenne. :’)
Klasszikus Hollywoodból kérem szépen Cary Grantet, Chaplint és Hitchcockot!
Saxana mondta
Hmm…. a jó ‘kilátásért’ Heath Ledger, Adam Levine, Josh Lucas, Jude Law és Johnny Depp lennének a felelősek. Elbeszélgetni Meryl Streep-pel, Diane Keaton-nal, Susan Sarandon-nal és Beth Middler-rel lenne kedvem. De jöhetne még Beck Zoli, Beliczai Balázs, Fejős Éva, Meg Cabot, Lucy Maud Montgomery, Zoey és Emily Dechanel is:) Illetve válogatás nélkül bármilyen Árpádkori hercegnő/királynő, vagy akár Boleyn Anna.
Via mondta
Hű, a Diane-Meryl-Susan-Beth vacsira én is mennék!! :)
gykemenykata mondta
Hogy teljesülnek az ember vágyai. A Képtárban Péreli Zsuzsa kiállítás van. Megnyitása óta készültem megnézni, de nem jutottam el. Ma már nem lehetett tovább halogatni, így zárás előtt elrohantam. És éppen akkor (!) kezdődött egy beszélgetés a művésznővel. Nagyon kedves volt és nagyon közvetlen, és a program után személyesen is lehetett beszélgetni vele. A kiállítás gyönyörű, az egész délután nagyon szívet melengető volt. Holnap elviszem a lányaimat, mert a Múzeumi Világnap alkalmából még nyitva van. :)
gykemenykata mondta
És rossz helyre írtam….
Timi mondta
Mmmmm, milyen jó téma! Korábban is írtál már róla (talán egy miért ne? rovatban, nem is tudom), és már akkor próbáltam gondolkodni rajta. Mindenképp meghívnám azokat, akik a legnagyobb mértékben inspirálnak, és akármilyen simlisen-simulósan hangzik is, de ebben a sorban te is benne vagy, Via ;), de ott lenne még Jack Canfield, Gretchen Rubin, Nick Vujicic, a Love Taza bloggere, Naomi Davis (bájos családjával), és a NaNoWryMo-s Chris Baty is. A színészek közül ha más nem, Garrett Hedlund mindenképpen, már csak azért is, hogy nyugodtan csodálhassam :P, de amúgy is jófej. Az írók közül Stephen King mindenképpen. És ez csak az „álmomból felriasztva is” listám, igyekszem még gondolkodni, elvégre a meghívók száma nem limitált, igaz? :)
Via mondta
Nem, nincs limit, képzeletben korlátlan büdzsé és helyszín áll rendelkezésre! :) Gondoskodj nyugodtan zenéről, szórakozásról is! :)
Timi mondta
Nos, hangulatfokozónak Bödőcs Tibor lépne fel nekünk, Garrettet pedig néha felzavarnám a színpadra énekelni is. :P De a további részleteken még dolgozom. :)
Via mondta
Nekem még jöhetne Stephen Colbert, Jon Stewart és Louis CK is! :)