2013 34. hetének kihívása: Vezess táplálkozási naplót!
Ugyanúgy, ahogy a költések vezetése segít rávilágítani esetleges anyagi “fekete lyukakra”, az étkezési napló is tudatosíthatja, átláthatóbbá teszi az étkezést. Nem csak akkor fontos, ha fogyni vagy erősödni szeretnél: az általános közérzeteddel, erőnléteddel kapcsolatban is kaphatsz érdekes információkat belőle. Van, aki azt mondja, hogy afféle lelkiismeretként hat rá a napló, mert ha le kell írni, hogy vacsorára megevett 3 szelet tortát, az akkora szembesítés, hogy inkább meg sem eszi. Én inkább úgy kezelem, hogy nem kell észben tartani a dolgokat, és mivel leírom, visszamenőlegesen is le tudok vonni következtetéseket: ettem-e elég fehérjét, rostot, zöldséget (tudjátok, háromlábú kisszék), túl sok volt-e a szénhidrát, melyik napszakban maradtam éhes és miért. Lehet vezetni a testmozgást, vízfogyasztást, súlyt (és az étkezés és a testmozgás súlyra való hatását), sőt, én azt is szoktam írni, hogy mikor kelek és fekszem, mert ezen is múlik, hogy mikor éhezem meg és mennyire, milyen az erőnlétem, és így tovább. Nagyon rég nem vezettem már rendszeresen, most újra rászoktam, és sokkal jobban érzem magam, másfajta rávilágítást ad a napjaimra. Többször eszembe jut inni, plusz egy barackot benyomok, ha aznap még hiányos a gyümölcskvótám (emlékeztető: napi 5 adag az ajánlott), jobban odafigyelek a mozgásra, nagy sétákra. Már egy hét jegyzetelés is tanulságos lehet a saját biológiai működésedről! Próbáld ki! :)
Ja, és ez egy tök jó apropó arra, hogy beszerezz egy cuki kis füzetet és egy szép tollat, ha már úgyis olyan ellenállhatatlanok mostanság a papírboltok. ;) De természetesen vezetheted számítógépen vagy okostelefonon is. Ha teljesen sajátot szeretnél, töltsd le a nyomtatható wellnessnaplómat!
Mindjárt tele a persely!
Tegyél bele még egy kétszázast, jövő héten elköltjük! (Az egyenleg most 1400 Ft lesz így.)
Valaki valami jól testreszabható app-ot nem tud hozzá véletlenül?
Nem baj, ha magyar, és kb. hasonló a kalóriabázishoz – márminthogy lehet akár egyéni recepteket is felvinni.
Most jöttünk vissza nászútról (mmmmmmm), ahol a szállóban minden napot kényelmes svédasztalos reggelivel indítottunk, minden vacsorát pedig salátabárral, úgyhogy meg is fogadtuk a kedvessel (akarom mondani, a férjemmel, férjemmel, férjemmel :)), hogy táplálkozási reformot kell tartanunk. A táplálkozási napló jól passzol a tervbe, bár nem biztos, hogy el tudom most kezdeni, a rutinok újjáépítése, az esküvő utáni apokalipszis eltakarítása, az új életünk megtervezése és beindítása, meg egyéb apró nyalánkságok (fogorvos, diplomamunka, stb.) között azt sem tudom majd, hova kapjak…
Más, a kép mit ábrázol pontosan? Nagyon cuki. Rákattintva viszont a Romantikus és vidám ötletek nem csak Valentin napra cikk nyílik meg. – Mármint látom, hogy heti terv, de ilyen rajzolós heti tervbe mit javasolnál belevenni, mikor rajzolnád meg, stb.
Oh, benn maradt a vágólapomon a link, a kép forrására akartam linkelni. Egy cuki naplót ábrázol. :) Életmódnaplóként heti bontásban egy rövidített, zanzás verziót tudnék elképzelni: hogyan érezted magad ma (közérzert smiley-kkal kifejezve), mozogtál-e (igen-nem, és ha igen, akkor lerajzolhatod), mi volt a kedvenc ételed aznap, ilyesmik. :)
Én a naplót napközben írom, magamnál tartom, és ha volt valami, beleírom. Esélyem sincs mindenre emlékezni, ha összevárnám estére.
Milyen jellegű naplót írsz? Gyakran érzem úgy, hogy jó lenne egy napló, de a “kedves naplóm, ma ásítós, esős idő volt” típusú írásra egyszerűen nincs időm… Friends only internetes naplóm van, de azt elég hektikusan vezetem, és persze az, hogy rajtam kívül más is olvassa, egyszerre áldás és átok, áldás és átok.
Olvastam korábban (huhh, de jó, hogy eszembe juttattad, írni is akartam róla, na, összekapom magam hamarosan egy cikk erejéig :)) egymondatos naplókról, ami jópofa, de annál valami tartalmasabbat szeretnék, ha már naplózok.
Mennyi időt szánsz a naplóírásra, és mennyire “úri lányos” a naplód, azaz mennyire jól fésült, vagy mennyire ötletszerű? Már ha nem vagyok indiszkrét. :)
Étkezésit, amit a kihívásban is említettem. Meg hát tudod, van egy blogom… :P
Oké, akkor nem csak én érzem úgy, hogy egy “kedves naplóm, ma arról beszélgettünk a kedvessel…” típusú dokumentum vezetése nem fér bele a mindennapokba. :)
Fogalmam sincs, hogy belefér-e, mert nincs rá igényem, így nem próbáltam. :) Bőven eleget írok egész nap. :D
Vannak még dátum nélküli naplóim, amibe különböző inspirációkat, ötleteket írok, rajzolok, festek, ragasztok, de az sem “kedves naplóm”-kategória. Esetleg a Postbookot próbáltad?
Láttam nálad, nagyon jópofa, de olyan számomra, mint az egy mondatos napló, nem igazán érzem elégnek. Akkor inkább marad a friends only naplóm, ahová vagy mókás eseményeket feljegyezni csekkolok be, vagy kidühöngeni magam és kiereszteni a gőzt… :)
Csak ezek a helyes kis rajzok úgy csábítanak. :D
Fontolgatás helyett el is kezdtem egy füzetbe az étkezési naplót, pont illeszkedik a “visszazökkenés a normál hétköznapokba” programomhoz.
Nahát, pont tegnapelőtt kezdtem újra a kalóriabázisozást (nagyon elcsúsztam a nyáron)! :)
Én vagyok az (egyik) élő példa rá, hogy mennyit számít ha lelkiismeretesen vezeted az étkezéseidet. A papír-ceruza/toll verzió nálam nem játszik, letöltöttem a “My Fitness Pal – Calorie Counter” alkalmazást, és azzal trackelem a táplálkozásomat meg az edzéseket. :) Nagyon bevált, mert nem csipog percenként h “Azonnal menj edzeni te kövér disznó!” (igen, van app ami kb így csinál… :/ ) és mindíg kéznél van. :)
Viaaaa! :D
Tökre nem ide tartozik és nem kötekedés képpen (sőt lehet, hogy csak merő vakságból:)) ha rányomok egy bejegyzésedre, hogy végigolvassam, nem találok “vissza” gombot. Mármint vagy az előző bejegyzést ill. következő bejegyzést tudom csak megnyitni, valamint a főoldalt ami visszadob az első oldalra, nem arra amelyiken tartottam, de mondom lehet én vagyok kellőképpen szőke! :D Ja! És a mobilnézet is eltűnt!!! Bocs, hogy ilyennel…. ;) <3
Én simán a böngésző vissza-gombját használom erre a célra. :) Pontosabban az egeremen van egy olyan gomb ami a böngésző vissza-gombjával ekvivalens.
Én is ezt akartam javasolni, illetve a billentyűzeten a backspace is alkalmas erre a feladatra. :)
Akkor mégse vagyok kellőképpen szőke? XD Jobb híján én is azt nyomom… csak egy észrevétel volt. Azért köszi! :D
Nem vagy szőke, ez így működik. :)
A mobilsablonnal meg az a helyzet, hogy sajnos a készítője nem fejlesztette tovább, elévült és elromlott a régi. Még nincs rá alternatíva.
Kár érte! Hasznos volt. Persze az élet nem állt meg miatta! :)
Köszi a válaszokat! :)
A kapcsolódó cikkeidet olvasva a napi ötszöri zöldség- és gyümölcsfogyasztásról most már végre tudom, hogy is kell mérni az öt adagot. Ez a táplálkozási napló csak hab a tortán. (Jó azért néha előkapni a régi cikkeket is, mert én speciel még ezt nem olvastam – eddig. :) ) Köszi – köszi – köszi!!!
Szép füzet megvéve, fekete tűfilc előkészítve… és ma már kezdem is. Régebben viszonylag rendszeresen használtam a Kalóriabázist, de nagyon leszoktam róla- hátha a napló most jobban beválik.
És jó a kalóriabázis? Bevált?
Nagyon :) Nekem főleg azért segített, mert tudatosította, hogy mennyit eszek, miből nagyon keveset, miből túl sokat, és így könnyebb volt változtatni is.
l2njpy, nekem is nagyon bevált, tavaly ősszel 12-t, aztán tavasszal még 10-et adtam le (volt miből és még van is).
Köszi a választ. Megkérdezhetem, hogy fogytál-e “vele”, általa?
Igen, áprilisban belevágtam egy elég nagy életmódváltásba- a Kalóriabázis adta hozzá az alapot-, és kb. 2 hónap alatt sikerült 5 kilót fogynom, azóta ezt próbálom szinten tartani.
Gratula!!! Nekem 17 kilót kellene fogynom sajna:-(
Ez az baszolút gondolatolvasás :D olvastam és arra gondoltam, hogy veszek szép füzetet meg tollat, meg filceket és ceruzát (valami jasonlót összehozni mint a képen). Gondoltam szólok is neked, hogy vééégre megvan az apropó, erre megírtad az utolsó mondatban. :D
Rendületlenül használom a wellness-naplót, annyi kiegészítéssel, hogy minden napra felírtam és pipálom a napi zöldség/gyümölcs, fehérje, szénhidrát, stb adagokat, mert hajlamos vagyok némelyikkel elszállni… :) Ezek mellett, rutinos migrénesként most azt is jegyzem, mikor volt fejgörcsöm, meddig tartott, stb., hátha ki tudom szűrni, milyen ételek/italok játszanak közre a rohamok kialakulásában.