Azoknak, akiknek az ősz nem egyenlő a rengeteg barnával és narancssárgával, jó alternatíva a bordó/burgundi/vörösbor szín, amit mostanában trendin oxbloodnak (bikavér) hívnak. Nekem csak bordó. :) A trendek azért jók, mert amikor a tervezők rácuppannak egy-egy színre, akkor abban az árnyalatban egy csomó mindent gyártanak — ruhát, kiegészítőket, többféle fazonban, így ilyenkor jól be lehet spájzolni, aztán hordani akkor is, amikor nem trendi és nem lehet kapni. :D Ez a szín elég sok embernek jól áll, most tehát van miből választani bőven. Készítettem négy összeállítást a szín használatával, nagyon kellemes a szemnek, és mivel nem egy élénkpiros árnyalatról van szó, fehérrel párosítva sem ordít rólad, hogy Mikulásné vagy.
A ruhákat-cipőket igyekeztem úgy válogatni, hogy egymással is cserélhetőek legyenek, a nadrágos szettek így többféleképpen is variálhatók, plusz a szoknyához választott csizmát is fel lehet venni a szűk szárú nadrágokkal.
A képhez felhasznált ruhadarabok pontos márkáját és beszerzési helyét itt találjátok.
dr Stareczné Kelemen Éva mondta
Mostanában annyi ruhám lett, hogy már árnyalatok/színek szerint raktam össze a blúzokat, és igen, van bordó blúzom nagyon markáns kivágással, pont ilyen bordó nadrágom, mint a képen (a Lidl-ben vettem ezer éve), és velúr bokacsizmám is pont abban a színben, amiben a jobb szélső cipő díszeleg. Szóval már nem tartok attól, hogy mostanában jópár kilót fogytam, és még szándékaim szerint fogok is, mert a bordó cuccok biztos, hogy jól állnak majd akkor is, ha vékonyabb leszek. Ja igen, és bordó harangalakú kordbársony szoknyám is van, illetve bordó kockás kiskabátom. hmmmmm. azt elő is készítem!
PiVo mondta
Átmeneti cipőt én a CCC cipőboltban vettem, ez nem rég nyílt Debrecenben, de biztosan van Pesten is. Igaz, hogy 8000 Ft volt, de úgy látom, ez nem egy szezonos darab lesz, szóval szerintem jól vásároltam :) Rengeteg fajta van, és úgy látom, minőségibb, mint a Deichmann (kopp-kopp).
PiVo mondta
úgy látom-úgy látom-úgy látom… korán van :)
stecs mondta
A bordó naci nagyon szupi, főleg ezzel a fehér pulcsival. Na meg a baglyos pulcsi… Imádat!
Átmeneti cipő helyett szerintem egész jó bokacsizmiket lehet kapni a Deichmann-ban (legalábbis a honlapon van pár kiszemeltem). Én épp holnap készülök venni egyet.
Dorc mondta
Az az igazság, hogy egyetlen bordó ruhadarabom sincs, eddig fel sem merült bennem, hogy ezen változtatnom kéne, de ezek az összeállítások nagyon-nagyon jók, lehet, beszerzek valamit ebben a színben. :)
Nekem is olyasmi kérdésem lenne, mint minimano81-nek fent, hol lehet jó őszi cipőket kapni Budapesten? Évek óta úgy vészeltem át az őszt, hogy ameddig lehetett hordtam a jó kis balerina cipőket, aztán váltottam csizmára, de idén már úgy érzem készen állok egy átmeneti cipőre :D És fogalmam sincs hol kezdjem… laposat szeretnék én is, csinosat, gyakori használatra.
melcsi mondta
Tenleg szepek, a minoseget meg kell fizetni. Itt egy pelda , en egy polgarmesteri hivatalban dolgozom mint mezogazdasagi iktato.Napi 8 ora, + orak, otthol 2 gyerek , ovodas , iskolas. A sotetszinu nadrag 65 ron-nal tobbe kerul mint az en 1 havi fizum.Nem engedhetem meg magamnak , de almodozni lehet.Bar irtora tetszik mindeggyik , ezek a szinek szuperek.De keresek majd valami hasonlokat ,olcsobban.Puszi.
Via mondta
A kép mindig illusztráció, mindenki vegye meg olyan verzióban, amilyenben meg szeretné/tudja. :)
melcsi mondta
Termeszetesen gondoltam hogy a kepek illusztraciok , csak ra mentem az oldalra ahonnan atvetted , s majdnem elhultam mikor meglattam annak a nacinak az arat.Meg nagyon tetszettek a sotetebb szinu oszealitasok is , bordo , sotetzold …imadom. Es nem szegyellem bevallani , a minap egy turkaloba vettem magamnak egy derekig ero , szuk , katonas fazon, meregzold kabatot.Atmeneti szovet kabat.Imadom. Meg kellene egy szep sal vagy kendo hozza , szerinted mijen szin alna jol hozza ? :)
Finszi mondta
Pont ilyen ruhát láttam a TESCO-ban. Csak kicsit olcsóbbért :) Volt sötétzöld és kék is.
Lyl mondta
Tényleg? Mostanában? Mert ebbe a ruhába első látásra beleszerettem. Hátha a mi városunkban is van a Tescoban! Ha van zöld, kell az is!!! :)
Finszi mondta
Igen mostanában, ez az
https://www.ffdivat.com/hu/products/autumn-winter-2013/noi/ruha/wr32520060/
de tényleg van zöldben és bordóban is.
Ha ez reklámnak minősül, Via majd kitörli és akkor bocsánat :) De az ilyen összeállításoknak úgyis az a célja, hogy ha tetszik valami, találj hasonlót olcsóbban, ne feltétlenül a többtízezrest vedd meg. :)
Saxana mondta
az oxblood évek óta kedvenc:) pulcsi, felső, fülbevaló, karkötő…. a legjobb, hogy barnás-bézses dolgokkal egyszerű és csinos, feketével pedig dögös^^
PiVo mondta
Gyönyörű ez a csizma…kár, hogy elveim vannak, és lottónyeremény esetén se adnék ki 40 ezret egy csizmáért :) (Még mindig nem tudok felülemelkedni ezeken a „fél pár lyukas zokni 30000 Ft” dolgokon :D)
Via mondta
Annak a feléért már strapabíró, minőségi csizmát is kapsz, mi hosszú-hosszú teleken át kitart. :)
adrica mondta
Wow. Talán az első ruhás összeállítás, amire ezt mondom. Általában nem igazán egyezik az ízlésünk, na. :)) De ez most nagyon bejön! Az a szoknya! A csizmával! A bordó nadrág! De még a púderszínű is! A pulcsik! És imádom a bordót feketével! Szóval: wow!
minimano81 mondta
Pont aktuális, épp őszi cipőt keresek. Laposat, lehetőleg bőrt, csinosat, nadrághoz, gyakori használatra. Tetszik a képen a második és negyedik is :)
Pesten Ti merre merre szoktatok cipőt vásárolni?
Via mondta
Humanic. :)
dorka mondta
Az is nagyon jó a bordóban, hogy szuperül kombinálható az olajzölddel, ami nekem az őszt jelenti. :)