A sok répától mindig olyan érzésem van, mintha bébiételt főznék, pedig nem, isteni finom vadas készül, amit aztán kedvünk szerint lehet variálni, vegánosítani is. A receptet a tesóméktól tanultam, ők zsemlegombóccal és marhahússal szeretik a legjobban. :) Próbáljátok ki!
Hozzávalók nagyjából fél liternyi mártáshoz
- 1 fej vöröshagyma
- 2 nagy sárgarépa
- 1 nagy fehérrépa
- 3 nagy babérlevél
- só, bors
- 1 ek mustár (ízlés szerint)
- tejföl (ízlés szerint)
- cukor (ízlés szerint)
A vöröshagymát apróra vágom és olajon megdinsztelem. Amikor elkezd pirulni, leszórom fél eővkanálnyi kristálycukorral, és hagyom egy kicsit karamellizálódni, majd ráborítom a megpucolt, karikákra vágott répákat. Egy kicsit megint lehet pirítani, hogy még jobban kijöjjön az ízük, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje őket. Sózom, borsozom, beleteszem a babérlevelet, és hagyom puhulni az egészet. Ha már a répák majdnem szétesnek, akkor kihalászom a babérleveleket, és botturmixszal pürésítem az egészet. (Egyszer ettem olyan burgonyakrémlevest, amiben turmixolás előtt benne hagyták a babérlevelet — borzasztó volt köpködni a száraz darabkákat. Előtte is nagyon odafigyeltem, azóta meg még jobban, mindig leltárt tartok, hogy hány ment be, hány jön ki. :D Brr, de rossz volt.)
Ha kész a pürésítés, mehet bele a mustár, és jön a kóstolás. Elég híg, vagy szükséges egy kis víz? Kell-e még bele cukor, vagy elég édes volt a répa? A tejfölből bele is lehet keverni egy keveset, vagy tálalásnál is hozzá lehet tenni, ízlés kérdése. A legautentikusabb nyilván zsemlegombóccal, de főtt tésztával is finom, és gyorsabb. :)
Variációk
- Gombás: Még az egész mártás elkészítése előtt a lábasban egy kevés olajon megfuttattam az apróra vágott gombát, csak sóztam, borsoztam. Miután szépen megpirult, kimertem egy tálkába, és a gombaízű olajon kezdtem el a mártást készíteni. Tálaláskor nem kevertem össze a gombát a szósszal, csak rámertem a tetejére.
- Cukkinis: A lereszelt cukkinit olajon megfuttatod, összefonnyasztod. Belekeverheted a vadas mártásba, és így egy sűrűbb ragut kapsz. Szállításbarát, csomagolt ebédnek ideális! :)
- Vegán/Laktózmentes: Elhagyod a tejfölt, durumtésztával tálalod (abban nincs tojás), örülsz. :)
Éljen a répa!
Gabi mondta
Nagyon finom lett.Imádom a vadast minden formában. Köszönöm
Via mondta
Egészségetekre! ♥
Györgyi mondta
Köszönöm a receptet, ezt elfogjuk készíteni! :)
rusalka mondta
haladó laktózmentes: soook soook fincsi laktózmentes tejföllel kell csinálni, hihi:D mmm, pont az előbb beszéltem tesómmal, hogy legközelebb megdumáljuk anyát, csináljon nekünk, most még jobban várom:)
bongyorka mondta
„Vegán: Elhagyod a tejfölt, durumtésztával tálalod (abban nincs tojás), örülsz.” Ezen besírtam :)
A vadas a kedvenc kajám, mamám isteni zsemlegombócot csinál, még hús nélkül csak a szósszal is nagyon fini.