Amikor kicsi voltam, hatalmas szó volt, hogy át tudtunk menni az osztrák Billába egy-egy banánért. (Ez még a fegyveres-határőrös, vasfüggönyös időszak volt a nyolcvanas években.) Nem tudom, hogy ennek van-e bármi köze hozzá, de évtizedekig nem tudtam utána megenni a banánt. Aztán harminchoz közelítve rájöttem, hogy nem rossz az, amennyiben EGY PICIT SEM barna és folyós, mert akkor fúj és nem kérem. Úgyhogy most már mindig van itthon banán, a legjobb edzés utáni gyorskaja, de szeretem két étkezés között is, meg tök jó, hogy magammal vihetem és „gyárilag” be van csomagolva. De csak és kizárólag akkor vagyok hajlandó megenni, ha szép sárga és ruganyos, és az se zavar, ha nem egészen érett. Pont.
Ehhez képest túlszámoltam magam, nem fogyott a banán úgy, ahogy számítottam rá, és lett néhány barnultabb itthon. Persze nem annyira barna, hogy már magától mászik, csak épp annyira, hogy ne akarjam megenni. Ekkor döntöttem úgy, hogy banánkenyeret csinálok. De jól tettem!
Kevés munka van vele, megmenti a szottyadt banánjaimat, és tök jól lehet variálni. Ráadásul a banánon kívül igazából semmi extra nem kell hozzá. A méricskéléshez pedig elég egy bögre! Ezt a receptet dolgoztam át. Ha jót akartok magatoknak, csináljatok banánkenyeret!

Ingredients
- 4 db banán (jó érett)
- ½ bögre puha vaj (nálam jó minőségű vegán vaj, alias margarin)
- ¼ bögre cukor
- 1,5 bögre liszt (az ízvilág simán elbírja a teljes kiőrlésű fazonokat is, de lehet, hogy kevésbé lesz szottyos a tészta)
- 1 teáskanál fahéj (mehet mellé vanília és kardamom is, ha szereted)
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 csipet só
- ízlés szerint magvak (tökmag, dió, mandula, kókuszpehely) és csokoládé
- kevés növényi tej (ha túl száraz lenne a tészta)
Instructions
- A nedves hozzávalókat (banán, vaj) összekevertem.
- Hozzáforgattam a cukrot, a lisztet, egy nagy teáskanál fahéjat, sütőport és sót. A magvakat és csokit is ezen a ponton lehet belekeverni a tésztába.
- Egy hosszúkás formába vagy őzgerincbe érdemes önteni, ha szilikon-forma, akkor vajazni sem kell. Az forma alját megszórtam tökmaggal, de szórhatsz a tetejére is mindenfélét, amid van. Kókuszchipsszel isteni.
- 180°C-on (légkeverésesen 160°C) 55 percig kell sütni.
Notes
Szeletelve lehet fogyasztani. Kamasz szomszédgyerekekkel is tesztelve, azt hiszem, nem tudok nyilatkozni, hogy kihűlve milyen lesz. :) Próbáljátok ki, gyorsan megvan!
Jó lett :) A liszt mellé én még tettem egy kis darált mandulát is.
Nálunk ez A banánkenyér, a családi receptgyűjtemény része, rendszeresen sütöm. :)
Jó kis alapdarab! A sütemények kis feketéje. :D
Nagy kedvenc lett. Hamar elkészül és nagyon finom!
Köszi, hogy értékelted! :)
Muszáj volt kipróbálnom az új funkciót. :D
Köszi, hogy használod! :)
Via, ez inkább édes sütemény, mintsem kenyér? Úgy értem, ha megvajaznám , felvágott stb. mintha szendvicset csinálnék az már too much? :)
Igen, ez sütemény. Vajjal, lekvárral biztos jó, felvágottat és zöldséget nem raknék rá. :)
Via, képzeld el, megsütöttem, pedig nem vagyok egy nagy konyhatündér. Melegen befaltam a felét, no limit :D Köszönöm a receptet <3
Egészségedre! :)
Kipróbáltam ma úgy, és szépen ki tudtam venni! Isteni finom, biztos, hogy sokszor el fogom még készíteni. :)
Sajnos annak ellenére, hogy kivajaztam a formát, beleszakadt. Van esetleg valamilyen tipped, hogy ez ne forduljon elő következő alkalommal?
Ki tudod bélelni sütőpapírral?
Ó, de jó, hogy posztoltad ezt. Ha hiszed, ha nem, éppen a héten jutott eszembe, hogy csinálni kellene banánkenyeret. De sajnos nem találtam a receptet, ami alapján csináltam már párszor.
Szóval most kipróbálom a tiéd.
Az én receptem darált diós volt, úgyhogy jól gondolod, a dió jól áll neki :)
Kávéhoz imádom. Meg a férjem is.