Ez a spárgás fogás a legújabb függésünk, ha az elmúlt szezonban nem ettük húszszor, akkor egyszer sem. Az a legjobb benne, hogy minimális előkészítést igényel, a legtöbb időt egyedül tölti a sütőben, addig lehet mást csinálni, akár a köretet, akár még gyorsan egy húsz perces feladatot. (Itthonmunkánál a CEO meg a kantinos kisasszony is én vagyok. :D)
Szokás szerint remekül variálható, a végén majd írok néhány cserélhetős opciót, ha éppen nem spárgaszezonban olvasod, vagy nem szereted a spárgát. Az alap fogás növényi alapú (nincs benne hús, tejtermék, tojás sem), de természetesen felfelé bővíteni lehet, azzal egészíted ki, amivel akarod. Feta sajttal is király. :)
Hozzávalók 2 főre:
- minimum 250 g spárga (a végeit letöröm, hogy ne legyen fás)
- 2 nagyobb édesburgonya megmosva, kockára vágva (nem töltök időt hámozással)
- olívaolaj, só, bors, füstölt paprika
- egy nagy marék vegyes mag
- két teáskanál tahini (szezámkrém), szósznak
- saláta vagy zöldköret, amit szeretsz (vagy van otthon)
A munka legnagyobb része az, hogy egy tepsit kibélelek sütőpapírral, elpakolgatom rajta a spárgaszárakat és az édesburgonya kockákat. Olívaolajjal átcsorgatom őket, mehet rá a só, bors, füstölt fűszerpaprika, és kézzel átmarkolászom őket, hogy mindenhova jusson minden. Légkeverésesen 160°C-on, gázsütőben 180°C-on kb. 20-25 perc alatt pont jó lesz.
Addig lehet pirítani a magokat — telejsen üres, tiszta serpenyőben közepes lángon pár perc alatt kavargatva-rázva elkészül. Amikor már van illata, illetve a szotyi (ha használsz) nem sápadt, hanem barnul, akkor lesz jó.
A friss saláta lehet bármi, amit szeretsz, akár csak bébispenót-levelek, vagy egy marék madársaláta csírával, vagy, mint a képen itt, friss ecetes paradicsomsaláta (ez ült pár órát a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, reggeli után megcsináltam), és courgetti, azaz cukkini spagetti.
Variációk & ötletek
- Spárga helyett kockázhatsz cukkínit vagy padlizsánt is, adhatsz hozzá gombát, és lehet belőle egy sült zöldséges csoda.
- Az édesburgonyát is lecserélheted sima krumplira. Én néha vegyesen is szoktam őket. De ha van otthon egy csomó szép sárgarépád, az is mehet!
- Sütés előtt egy marék diót dobj rá a krumplira, elképesztően finom hozzá (akár édes, akár „sima”), főleg, amikor jól megpirul. Nyammm.
- A füstölt paprikát kicserélheted más fűszerre vagy fűszerkeverékre, én BBQ fűszerkeverékkel is szoktam csinálni, az enyémben van rómaikömény is, ettől teljesen más ízvilága lesz az egész fogásnak. Ha klasszikusabb irányba mész, akkor meg jöhet a kakukkfű, rozmaring, oregánó és barátai.
- A tahinit bármilyen más öntetre kicserélheted, én azért szeretem a magokkal együtt, mert egyébként nincs fehérje a kajában, és szeretem, ha van. :) De, mint írtam, rakhatsz bele fetasajtot is (akár sütés előtt, akár utána), vagy amit szeretsz.
- Pirított magból egyszerre csinálj nagyobb adagot. Kis befőttesüvegben elvan, bár nem tudom, mennyi a hivatalos szavatossági ideje, mert általában egy héten belül elfogy. Tök jó levesre, főzelékre, bármilyen salátára, vagy csak úgy magában csipegetve is. :)
- Tehetsz mellé hummuszt is, vagy padlizsánkrémet, abba is jó tunkolni a ropogós spárgavirágokat.
- Szuperjól dobozolható és szállítható, pikniken is megállja a helyét. Langyosan is finom.
Dr. Lőrincz Zsóka mondta
Sziasztok! Ehhez a finom zöldséges menühöz nagyon jól illik a pirított mandula (pálcika, szelet, hámozott egész mag).
Ha tepsibe szórjátok, és 180 fokon sütitek, pár perc alatt egyszerre megpirul az összes mag úgy, hogy nem ég meg egyik sem.
Bármilyen magot lehet így pirítani, más lesz az ízük, mint „nyersen”.
Via mondta
Szuper ötlet! Én eleve rászórom a zöldségekre (ha megégnének, csak a legvégén), és együtt sülnek. Diót rakok mostanában mindenre. :)