Érdekes a kapcsolatom Pollyannával, a könyv főhősével. Éveken át “ismertem” őt – tudtam, hogy az a kifejezés, amikor az angol nyelvben azt mondják valakire, hogy “Don’t be such a Pollyanna” azt jelenti, hogy ne légy már olyan mindenben jót kereső, optimista. (Hogy miért ne, az sosem derült ki, de ezt a tulajdonságot valamiféle gyengeséggel szokták azonosítani.) Hogy Pollyanna igazából egy könyv szereplője, és tényleg egy mindenben jót kereső kislány, azt pár hónapja tudtam csak meg. Eleanor H. Porter 1913-ban írta meg a Pollyanna című regényt, ami magyarul a – szerintem még jobban leíró – Az élet játéka címet kapta. Egy lelkész kislányáról szól, akinek az édesapja tanít egy “játékot”: meg kell keresni minden helyzetben azt, aminek örülni lehet. Édesapja halála után Pollyanna mogorva Polly nénikéjéhez költözik, és fenekestül felforgatja az életét. Ahogy az lenni szokott, a mogorva néniből vidám néni lesz, a szerelmesek összejönnek, mindenki megenyhül, és előnyére megváltozik Pollyanna szemlélete miatt, amit teljesen öntudatlanul “terjeszt”. Egy kicsit sablonos, és néhol elrugaszkodott a történet — de nem ez a lényeg, mert valahogy mégis vannak benne olyan “aha”-pillanatok, amikért nagyon-nagyon hálás vagyok. Külön tetszett, hogy a regény kiemeli, hogy nem csak az tud örülni az életnek, akinek semmi gondja nincs, hanem bárki, sőt, a játék annál izgalmasabb, minél nehezebb megtalálni a jót valamiben. A könyv olvasása közben önkéntelenül is Anne Shirley figurája jutott eszembe, bár Porter nem ír olyan jól, mint Montgomery, és a fordítás is kicsit döcögős (70 évvel ezelőtt készült a magyar szöveg, vannak benne furcsaságok). Ami viszont jobban tetszik Az élet játékában, hogy kézzel fogható receptet ad arra, hogyan lehetünk mi is olyan életigenlők, mint a főszereplő. Ráadásul nem kell magasztos örülnivalókra gondolni, Pollyannának olyan bagatellnek tűnő ötletei is voltak, hogy fésülködjünk meg szépen, és tegyünk virágot a hajunkba. :) A könyv olvasása közben sokszor éreztem úgy, hogy Pollyannát nem csak a kifejezés révén ismertem.

Porter még írt egy folytatást a könyvnek, Pollyanna Grows Up (Az öröm játéka örök), de ezt sajnos még nem olvastam, az első kötetet is antikváriumból sikerült levadásznom, több hónapos előjegyzési időszak után. A két részen kívül kívül még számtalan folytatás készült más szerzők tollából, de szerintem a lényeg az elsőben benne van. Ha esetleg látjátok valahol, vegyétek meg akár magatoknak, akár másnak — szerintem nagyon aranyos karácsonyi ajándék lenne 10 éves kortól kezdve mindenkinek. :)