Szépségprogram 8. – Minden, ami kimaradt
Az eddigi cikkekkel véleményem szerint minden területet lefedtem, ha valaki “csak” ennyit megcsinál, tuti, hogy ápolt lesz, de bőven lehet szelektálni is. :) Még egy bejegyzésem lesz majd a lépések kombinálásáról, erről majd később, ennek a bejegyzésnek az a célja, hogy minden olyan lépés, ami eddig kimaradt, legalább említés-szintjén fel legyen sorolva, hogy akit érint, felvezethesse az órarendjébe.
A szemöldökszedést a végére hagytam, mert nem tudtam hova berakni — igazából a szőrtelenítéshez kellett volna, de attól szerintem kicsit eltér. Az alap a megformázott szemöldök, ezt érdemes szakemberre bízni (kinek-kinek igénye szerint vastagabb vagy vékonyabb; én a természetes, de formázottra szavazok, ami illeszkedik az arc karakteréhez), és utána hetente 2-3-4 alkalommal fürdés után lehet szinten tartani az egy-egy kósza szálak kicsipeszelésével.
Ömlesztve mindenféle, ami még eszembe jut: hajfestés, testtekercselés, mitesszer-eltávolító maszk/tapasz, otthoni fogfehérítés… És kifogytam.
Mit hagytam ki, ami még esetleg szerepelhet a napi/heti/havi szépségápolási (nem sminkelési!) rutinban? Gyűjtsük össze a hozzászólásokban!
| nyomtatás | A bejegyzést írta: Via ekkor: 2012. március 13., kedd - 21:44, ebben a kategóriában: Szépség. Kövesd az üzeneteket ebben a bejegyzésben RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. | |


















Szeretnéd minden nap e-mailen megkapni az új bejegyzések összefoglalóját? Iratkozz fel a hírlevélre!



körülbelül 1 éve
Fültisztítás. Ha szükséges, de elmarad, az több mint kínos. Nálunk a heti rutin része.
körülbelül 1 éve
Nálunk sajnos napi… A fülpiszka alapfelszereltség:))
körülbelül 1 éve
Hallássérült gyerekekkel foglalkozó professzor mondta az egyetemen, hogy fülbe nyúlni bármivel TILOS, az egyetlen egészséges fültisztítási mód, ha a kisujjadat bevizezed, jól lerázod (!!), és nedvesen megforgatod a füledben. Pont annyit szed ki, amennyi esztétikailag szükséges. Kisgyereknél ugyanígy kell, csak ott a saját ujjacskáját fogod meg és teszed a saját fülébe.
Úgyhogy nekem ez a fürdés része, zuhanyzáskor “megmosom” a fülem, mint minden mást is. :) Fülpiszka csak smink miatt van itthon.
körülbelül 1 éve
Nekem egy fül-orr-gégész mondta ugyanezt; a fültisztító pálcikával sajnos a legtöbben csak befelé tolják ami kifele jönne, nagyobb kára van, mint haszna. Férjem a gyerekek fülét pálcikával tisztítja, DE csak úgy, mintha az ő kisujjuk lenne, ahogy Via írta. Épp csak kitörli a fülkagyló bejáratát.
körülbelül 1 éve
Igen, az úgy jó. Nagyon óvatosnak kell lenni.
körülbelül 1 éve
A japanok a betolast elkerulendo, ilyen kis kanalban vegzodo cuccot hasznalnak. Kicsit kisebb, mint amilyennek a kep alapjan tunik… Ja, es ilyet ajandekboltban is lehet kapni, olyankor a tulfelen a kicsinyitett oszakai var, vagy az aranypagoda lengedez… Esetleg hello kitty.
http://blog-imgs-37.fc2.com/a/f/r/afrikojak/20110104215828654.jpg
körülbelül 1 éve
ha már említetted az otthoni fogfehérítést… ti mivel szoktátok? van valami ami tényleg működök és nem csak az ínyt csípi ki pirosra hogy fehérebbnek tűnjön a fog?
körülbelül 1 éve
Én semmivel. :D Csak azért írtam oda, hogy hátha valaki csinálja.
körülbelül 1 éve
Én hetente-kéthetente át szoktam mosni dentomin fogporral a fogam, az elszineződést eltávolítja. Lehetne használni napi szinten is, de én ragaszkodom a fogkrémhez. Viszont ha csak fogkrémet használok, akkor nekem nagyon hamar sárgul, foltosodik. Párszáz forint, érdemes kipróbálni. Ami még bejött az a jomtom super fogfehérítő pora, szerintem nagyjából ugyanaz, mint a dentomin, de valahogy mégis hatásosabb volt. Én évente egyszer szoktam menni fogkőleszedés+polírozásra magánrendelőbe, mert utána gyönyörűek a fogaim (sajnos elől sérülve van a zománc és nekem befoltosodik idővel), de akkor is megcsináltatnám, ha nem lenne ilyen, mert egészségileg is jobb a fogaknak.
körülbelül 1 éve
A fogkőleszedés+polírozás nagyon-nagyon fontos, egyrészt az esztétikum miatt (ha nem is hófehér a fog, azért ne legyen “mohás”), másrészt a nem látható, íny alatti fogkő hosszútávon a fog elvesztését is okozhatja.
Egy profi szájhigiénikus kincset ér!
körülbelül 1 éve
Az a fogorvosom feladata a féléves ellenőrzés során. :))
körülbelül 1 éve
Én pl. alkalmanként használok stria elleni krémet, a narancsbőrös krémet ugyan említetted már, de én azt még egy megelőző masszírozással is egybekötöm (egy direkt erre a célra készült masszírozókoronggal). Hatékonyabb együtt. Az izzadásgátló+parfüm a reggeli készülődés része, szóval nem számít külön, láb- és kézpakolás megvolt a helyén említésszinten, mellkrémezés egybeköthető a testápolózással (nálam nincs mondjuk egybekötve, mert más krémet használok és máskor :) ). Bocs, csak hangosan gondolkozom. Esetleg még van ilyen pattanásokra felkenhető lötyim, ami leszárítja + fertőtleníti. Így hirtelen körülnézve magam körül ezek jutottak eszembe.
körülbelül 1 éve
Nekem a heti/havi rutin része még a köldökpiercing megmozgatása + tisztítás, de nem tudom ez kit mennyire értint. :D
körülbelül 1 éve
fogmosas, fogselyem…vagy ez nagyon alap?
körülbelül 1 éve
Nekem az a tisztálkodás részébe tartozik, és nem a szépségápoláshoz. :)) Gondoltam, ilyeneket, meg WC-papír használatot nem írok. :DD
körülbelül 1 éve
Szempilla ( szemöldök ) festés 3-4 hetente. :)
körülbelül 1 éve
Köszi, tényleg.
körülbelül 1 éve
Test méregtelenítő kúra, ránctalanító arctorna.
Majd még írok , ha valami eszembe jut. :)
körülbelül 1 éve
Haj-, szemöldök és/vagy szempillafestés? Már akinek.
Női kézikönyvként ajánlanám a How to walk in high heels – the girls guide to everything, Camilla Mortontól. Abban vannak hasonló tippek, pl milyen gyakran menjünk kozmetikushoz, satöbbi.
Mondjuk az ő ajánlása szerinti havi egy manikűrözés nekem nagyon kevés, a kezemet (körmeimet) hetente kell rendbetenni. Mindenesetre a könyv igen hasznos kis olvasmány, bár szerintem egy-két dologra részletesebben ki lehetett volna térni benne, mint például itt az Urban Eve-n :) Komolyan mondom, hiánypótló vagy, kedves Via!
körülbelül 1 éve
Köszi. :))
körülbelül 1 éve
Bajusz szőkítés. Néha azt is kell. A gyantát nem próbáltam, nem is szeretném. Szőkítve viszont egyszerűen gyönyörű bajszom van! :DDD
körülbelül 1 éve
A kozmetikusom szerint nem is jó gyantáztatni a bajuszt, mert hamarabb ráncosodik az ajkak fölötti terület, ha ilyen komoly fizikai behatásoknak van kitéve. Ezért én is szőkítek havonta 1x. Ha kimarad, a Pasi már mondja, hogy “még 2 nap és összeakaszthatjuk” :D
körülbelül 1 éve
Én epilátorral szoktam azt is, ha úgy látom, hogy szükséges. Az talán nem tépi annyira, mint a gyanta, mert nem húzom a bőrömön.
körülbelül 1 éve
Na ez jó ötlet. Kipróbálom!
Már csak azért is, mert OK a szőkítés, de a nyári napfényben ez is látszik (csillog), ráadásul ha még le is barnulok, éppolyan feltűnő a szőke bajusz, mint a fekete….
körülbelül 1 éve
Elsőre nagyon furi, meg fájhat is, de mindig azt képzelem, hogy Grabowski vagyok, és a CB-rádióval borotválkozom. :]