SminKedd #06 – Szempillaspirál

Nem végeztem előzetes felmérést, de az a hipotézisem, hogy ezzel még annak is van valamiféle tapasztalata, aki nem sminkel rendszeresen. Erősítsetek vagy cáfoljatok meg! :) Azt hiszem, az utolsó olyan sminkelemhez érkeztünk, ami önmagában is megállja a helyét, az eddigi lépésekkel tehát lényegében egy teljes smink elkészülhet: szép alapok, piros pofi, csókos száj, rebegő pillák, dobok, vonók, fúvók, dal, kiss the girl. Ne rohanjunk ennyire előre. :)

Spirálozni azért jó, mert ad egy keretet a szemnek, és kicsit éberebbé teszi a tekintetet, főleg a “göndörítős” verziók, amik fel is emelik a pillákat, ezáltal még tovább nyitják a szemet.

A szempilláknak megvan az az előnytelen tulajdonsága, hogy a végük már “kiszőkül”, és ezért ha befestjük őket, akkor hosszabbnak tűnnek. Vannak olyan spéci spirálok, amik szöszdarabokat is tartalmaznak, hogy ezek a szőrszálakra rátapadva fizikailag is meghosszabbítsák a pillákat, de a legtöbb tubusban egyszerű festék van – szépen meg lehet bizonyosodni róla, ha egy papírra mázolunk vele (nagyon jó móka egyébként, szeretek sminkkel papírra mázolni, a múlt héten is jól szórakoztam :)).

Innen következik, hogy a különböző márkájú spirálok leginkább a kefe fazonjában és a festék színén/tartósságában különböznek, vagyis ugyanúgy lehet jó egy drogériás verzió, mint egy több ezres luxusmárka – ha szereted használni, és bevált, akkor örülj neki, hogy megvan az igazi, és légy hozzá hű. :) Én max. 2 spirált használok egyszerre, amiknek különböző a keféje/hatása, semmi értelmét nem látom a felhalmozásnak pont a fentiek miatt, annyira rettentően eltérő végeredményt úgysem tudnak produkálni. Emeljen ki, ne legyen csomós, és boldog vagyok.

Biztos tudjátok, de azért elmondom, hogy a spirálreklámoknál erősen befigyel a digitális utómunka, a nyomtatott reklámoknál pedig becsillagozva fel is tűntetik, hogy műszempillát használtak a modellen. Úgy könnyű. Egyébként néha már elképesztő, milyen hatást ígérnek.

Hernyó. Még növekszik is! Nekem nem kell, köszi. :) Bár 2in1: meg lehet vele spórolni a legyezőt!

Eszközök

A kefén nagyon sok múlik, úgyhogy ha volt egy bevált spirálod, de kifogyott, tisztítsd ki és tedd el a keféjét, mert jól jöhet később – akár a festés utáni széfésülésre, csomótlanításra, akár egy jó festékformula felvitelére a saját, gyári keféje helyett. Sminklemosóval vagy szappannal egyszerűen ki lehet tisztítani. Egyébként mivel minden festék festék, adott esetben egy színes tust is felvihetsz a tiszta kefével a pilláidra. (Nem én vagyok ennyire innovatív: ezt a tippet a The Body Shopban dolgozó Zsuzsi mondta nekem, aki egy profi sminkestől látta – és azóta nem bírom kiverni a fejemből, a lila zselés tusommal ki fogom próbálni! Szeretek felkészült alkalmazottaktól kérdezni, mindig lehet tanulni valamit :))

A képen a fekete spirál keféje nekem nagyon nagy, óvatosan kell vele bánnom, túl pici hozzá a szemem, de amúgy szépen ível meg hosszít, teszi, amit ígér. A színes spirált leértékelve vettem, itthon láttam csak, hogy színes, de magamon nem látszik. Papíron is hosszas kenegetés után kezdett előtűnni a fűzöld szín. Nagyon jó, picike keféje van, nem olyan csúcsos, mint a kitisztított, ha kifogy, őt is kimosom és elteszem. A középkori kínzóeszköznek kinéző alkalmatosság egy szempillagöndörítő, nagyon szépen megemeli a pillákat, ha olyan helyre mész, ahova nem akarsz festéket felvinni (pl. uszoda, nyári 40 fok), akkor nagyon jó alternatíva önmagában is, de alapvető feladata, hogy szép alapot adjon a spirálozás előtt. Szerintem az enyém egyébként kicsit nagy a szememre és túl íves is, úgyhogy nagyon szelektíven tudom csak használni, fogok venni egy másikat, ez egy katalógusból rendelt őskövület. Olvastam olyan tippet, hogy ha hajszárítóval felmelegítjük egy picit, jobban “besüti” a pillákat, én ehhez túl ijedős vagyok, nem fogom kipróbálni, első körben megégetném magam, egyébként egy rendes göndörítő enélkül is elvégzi a dolgát. Szerintem jó kis cucc, érdemes beszerezni egy ilyet, de nem kötelező. :)

Hogyan spirálozzunk?

Nagyon sok variáció van, szerintem mindenkinek más vált be. :) Én általában hátrahajtom a fejem és úgy nézek előre a tükörbe, így viszonylag kicsi esélye van, hogy szétbarmoljam a korábban felvitt szemsminkemet, bár még így is előfordul. A maszatokat fültisztító pálcikával szoktam korrigálni, a hegyes végét preferálom ilyenkor, precízen lehet vele dolgozni.

A mozdulat cikcakkos, a tövektől indulva, a pillák vége felé haladva – ezt szerintem a legtöbb sminkvideón remekül meg lehet figyelni, én is onnan tökéletesítettem a technikát. Azok közé tartozom, akik két kézzel spiráloznak, mert úgy vettem észre, hogy mindkét irányból tartva mást csinál a kefe, úgyhogy először jobb kézzel megcsinálom mindkét szememet, aztán csere, és ballal még egyszer. A külső szempillákat jobban elérem a csúcsos kefevéggel, de ez nekem csak akkor sikerül, ha ellentétes kezemmel spirálozok.

Lehet a hatást azzal is variálni, hogy milyen mértékben és milyen irányban használjuk a spirált. Én általában kifelé söpröm a felső pillákat (gyakran úgy, hogy függőlegesen tartom a kefét), van, akinek jobban áll, ha szépen előre íveli őket – tessék próbálkozni! Készítettem egy illusztrációt arról, hogy miként lehet variálni a spirálozást. A szem eredeti rajza innen származik, olyat kerestem, amin még nincs szempilla berajzolva, hogy ne zavarjon be, de a fekete csíkjaim arra vonatkoznak, hogy azon a részen kell spirálozni a pillákat. :)

Ez csak néhány variáció, kísérletezd ki a kedvencedet! :) Én általában csak felül szoktam, alul ritkán és csak kívül, nem szeretem magamon. Kivétel, ha alul is ki van húzva a szemem – de az is ritkán fordul elő, bár egyre többször.

Ami még ide tartozik:

Műszempilla: Soha nem volt még rajtam, elméleti fogalmaim vannak csak róla, úgyhogy ez nagyon nem az én asztalom. Azt már megjegyeztem a videókból, hogy a ragasztó száradjon egy kicsit és legyen ragacsos, mielőtt fel kell kenni, és hogy van szálas, tincses meg soros műszempilla, de igazából annyira nem vonz a téma, hogy nem szoktam foglalkozni vele. A legtöbb nekem egyébként elég bajusz-hatású és vicces. :) Megígérem, hogy ha valaha beszippant a dolog, és lesz benne gyakorlatom, írni fogok róla külön, addig olvassátok el ezt az összefoglalót, amit nálam garantáltan profibb emberke írt.

Tartós szempillafestés: Évekig megcsináltattam, annyira jó volt, alul-felül szép hosszúak voltak hetekre, aztán várost váltottam 8 éve, és ritkán jutok vissza a megszokott kozmetikusomhoz, közelebbire meg még nem cseréltem le. Egyébként most is 500-600 Ft-ból megvan (tavaly csináltattam másnál, de nem volt ugyanolyan jó…) Ha nem vagy allergiás a hajfestékre, próbáld ki, eggyel kevesebb gond reggel, és garantáltan víz/könny/hőálló.

Sminklemosás: Nekem az vált be, hogy a lemosóval átitatott vattakorongot rászorítom a pillákra, így kicsit feláztatja a festéket, és kevésbé kell őket nyúzni letörléskor. Gyanítom, semmi forradalmi nincs a módszerben, de itt a helye, úgyhogy leírtam. :)

Házi feladat

  1. Túrd ki a szempillaspiráljaidat a fiókodból/dobozodból, nézd meg, hogy melyik száradt be, melyik jó még, és kegyetlenül kukázd, amelyik már nem kell. A jó  formájú keféket mosd ki és tedd el.
  2. A meglévőekkel rajzolj papírra, ez a kefét is letisztítja egy picit, és megfigyelheted a festék állagát is. Krémes? Erősen fog? Hány kenegetés után hagy elég erős nyomot? Ez nem minőségellenőrzés, csak ismerkedés, hogy utána tudd, hogy fog viselkedni a szempilládon – így tudod belőle kihozni a legtöbbet.
  3. Ha kipróbálod magadon őket, jegyezd meg, hogy melyik kefe-formákkal boldogulsz könnyebben, és a jövőben, amikor új spirált keresel, vegyél olyat.
  4. Próbálkozz a különböző spirálozó variációkkal (csak felül, alul-felül, előre sepert, oldalra sepert, stb.), és nézd meg, melyikeknek a hatása tetszik magadon a legjobban.

Jövő héten folytatjuk! :)

Hozzászólások

  1. Babzsi írta:

    Szia Via! Még egy tipp, a megtisztított szempillaspirál-kefe jó szemöldök fésű is. És ha már szemöldök…lesz róla poszt? Nekem sajnos alapból nemhogy asszimetrikus, de mintha két különböző ember szemöldöke lenne rajtam. Új kozmetikus mindig megkérdi ki barmolta így össze és alig akarják elhinni, hogy ez így nőtt.

  2. írta:

    Én jövök cáfolni. :) A szemceruza-fóbiámról már írtam, de spirállal még annyira sem próbálkoztam. Aztán egyszer évekkel ezelőtt a kedvesemtől kaptam egy sminkkészletet, abban volt spirál is, gondoltam, jól van, kipróbálom. Most már tudom, hogy az egy rossz minőségű spirál volt, de nekem akkor csak annyit jelentett, hogy csak összekenem magam, és a pilláimon nem látszik nagy különbség. Úgyhogy leírtam szépen a témát, erről ennyit, úgyis szép dús szempilláim vannak, minek nekem ez a macera? Aztán néhány hónapja szembejött velem egy agyonakciózott szempillaspirál a drogériában, gondoltam, jól van, tegyünk még egy próbát. Nem tudom, ez már jó minőségűnek mondható-e, de az biztos, hogy ég és föld a különbség. Mit mondjak? A pilláimat megfesti, az arcomat meg nem, fantasztikus jószág. :D Úgyhogy most már spirálozok rendesen, de a jelenleg használt eszközeim közül talán ez jött utoljára.

  3. Bb.Sophie írta:

    A második kedvenc sminktermékem – a pirosító után. :) Én 2-3t tartok egyszerre, és maximum félévente lecserélem, ha addig nem fogy el. Két kedvencem van: az AVON fekete SuperShock spirálja és a Max Factor False Lash Effect (a duci lila). Mindkettő szilikonkefés, úgy látszik nekem ez a kényelmes. Kismillió szempillaspirált kipróbáltam, mire nagyjából beálltam ezekre; köztük volt a (méregdrága) Lancome Hypnose Doll Eyes – mondjam azt h a Max Factor jobb nála?

    Szempillagöndőrítőm pont ilyen van nekem is, 790Ft a H&M-ben, és hétköznapi használatra tökéletesen megfelel. Kipróbáltam egyszer ezt a melegítős tippet, de nem éreztem semmi többletet, csak azt h a gumi is és a fém része is felmelegedett. :S Nem jó, nem kell. :D
    Az ilyen melegíthető, hajsütő-alakú szörnyetegekből pedig még annyira se kérek… pedig van… Elemes. Oo :D

  4. sutyeszmo írta:

    Ejj a jó öreg szempillaspirál! Az egyetlen dolog amit használok, semmilyen más sminkcuccom nincs, kivéve ha a labello annak számít. Én csak felül kenem kifelé söpörve, mert baromi nagy szemeim vannak és ha még alul is kikenném más nem is látszódna a fejemen csak a szemeim! :D Ja és nekem a Maybelline Colossal Volume Express vált be. Hát ennyi. :)

  5. Kedy írta:

    Még sosem hallottam tartós szempillafestésről… minden nap tanul valamit az ember :)
    Eszembe nem jutott eddig kimosni a kefét és eltenni, ez mekkora ötlet! :)
    Nekem egyébként a Maybelline Volum’ Express Lift-up Mascara nevű szempillaspirál jött be a legjobban. Finoman kerekített a keféje, így jobban “szemre áll”, ezen kívül rendes kefés, amitől dúsabbnak hat, viszont megmarad természetesnek.
    Göndörítőm nekem is van, de műanyag, az Avonnál lehetett venni anno. Többször végig kell menni a pillákon mire látszik valami eredmény, gondolom ezzel a fémmel azért nem kell ennyit bajlódni. Viszont ezt is alig merem használni :)

  6. nitta írta:

    Csak vízálló spirált használok, mert vagy egyáltalán nincs (és hajlamos vagyok dörzsölni) vagy túl sok a könnyem (születési hiba és a rengeteg számítógépes munka eredménye), ez a biztos és jó módszer nekem.:)
    sutyeszmo: Sokan irigyelünk ezért szerintem, az én szemem is tűrhető külalakú, de nem elég nagy, sokan elfogadnánk a felét. Édi lehetsz, kb. mint a japán mesehősök?:))

  7. írta:

    Nekem is a nagy kedvenc, és amit majdnem mindennap használok sminkcucc: spirál.
    Nekem az YSL szempillaspirál a kedvencem.
    A Maybelline-től allergiás voltam, a Max Factornál éreztem, hogy csíp, és egyre több pilla jött ki.
    Az esküvőre szerettem volna 3D-s műszempillát, és előtte pár hónappal kísérletezett a kozmetikus, de annyira fájt, ahogyan feltette, hogy megkönnyebbült, amikor mondtam, hogy nem kérem a lagzira. Vagy ennyire érzékeny vagyok, vagy nem jól csinálta. Az eredmény szép volt amúgy, csak amikor kezdett kipotyogni a pilla, nem volt szép a foghíjas szempillasor…

  8. írta:

    Nekem még régen volt átlátszó szempillaspirálom. Nem a vitaminos, hanem az “olcsó vagyok, de te meg tini, légyszi, vegyél meg” fajta. Nem látszott semmi, de mindig magabiztosabbnak éreztem tőle magam, úgyhogy szerettem. (: Leginkább az AVON SuperShock vált be, de most kipróbáltam az Essence get BIG! Lashes-t, a vízállót. Nagyon szeretem ezt is, de lehet, hogy visszatérek a SuperShock-hoz, mert attól nem ragadtak annyira össze a pilláim. Én babaolajjal szoktam lemosni, nekem szerencsére nem tömíti el a pórusaim. (:
    Akkor használom, ha suliba megyek, vagy valami különösebb helyre (tehát ha boltba megyek, akkor nem. :D), általában szemhéjtussal.
    Ó, és még egy tipp. Nekem nagyon karikásak a szemeim, és olvastam, hogy ilyenkor nem ajánlatos kifesteni az alsó szempillasort, mert “árnyékot vet”, és onnan is lepereg egy része. Mióta ezt tudom, és csak a felsőt kenem ki, tényleg jobb! (:

  9. Enn írta:

    Én mindig is utáltam a szempilláimat, kicsik voltak, szárazak és folyton hullottak: Volt olyan, hogy a szempillaspiráltól is, a bőrgyógyász szerint allergiás lehettem valamelyik összetevőre. Kipróbáltam a ricinusolajat, nekem bevált! Lefekvés előtt bekentem a szempillák tövét heti kétszer, és 1 hónap után elkezdtek sűrűsödni a pilláim. Azóta újra használok szempillaspirált és most kedvem támadt a kísérletezgetéshez is. Én alul-felül ki szoktam festeni, de épp ideje megnézi milyen a többi :)

  10. coffeelov írta:

    Kb mindent kipróbáltam amit lehetett szempillaspirál téren. Sminkes blogokon is olvasható, hogy ez pont egy olyan dolog amit nem éri meg MAC-ben venni, vagy a legújabb Chanelt választani. Annyira embere válogatja hogy kinek mi a jó. Mindenki imádja a Max Factor False Lash Effect-et, de nekem például viszket tőle a szemem…hmmmm…biztos én vagyok a selejt :)
    A L’oreal Volume Million Lashes volt hosszú ideig a kedvencem, de aztán rátaláltam a Clinique High Impact-re, és rájöttem hogy nagyon szuper, és mára már olyan drága lett a L’Oreal hogy mindegy hogy 4200 vagy 5100 egy szempillaspirál.
    Aki tényleg szeret sminkelni és minden nap használja annak javaslom hogy próbálja ki. Ráadásul a Douglas most akciózza és sminklemosót, kistáskát és szemránckrémet ad hozzá ugyanazért az árért.

  11. írta:

    A SuperShock egy vacak szerintem :D a kefe zseniális, de a festék borzalmas, két réteg úgy elnehezítette a pilláimat, hogy kvázi egyenesek lettek, jájj. Inkább az essence I <3 extreme, az tuti cucc, és jóval olcsóbb is. Néha pereg, de az eredmény kárpótol. A göndörítő pedig egy csodás találmány, imádom ^^
    Nagyon klassz sminkterméknek tartom a szempillaspirált, önmagában is gyönyörűek a szépen kent pillák, és minden szemfestésre felteszi a koronát.

  12. írta:

    Szerencsés vagyok: hosszú göndör sötét pilláim vannak. A színtelen spirál úgy fogy, mintha enném! Nagyon akap sminkhez, vagy nyáron csak ezt használom. De használom erősebb sminkhez is alapozásnak: így lehozza a pillákra potyogott szemfestékport, vagyis tisztít, aztán jöhet a színes.
    Sokáig sötétbarna spirált használtam, de szerencsémre divat az erős szempilla, nekem nem kell mű ragasztásával bajlódnom, elég a fekete színű :-)
    És imádom a lila spirálomat :-DDDD Láttam nagyons zép sötétkéket is, meg olajzöldet.

  13. Katyi írta:

    Nem gondoltam volna, hogy a spirálozásból ennyi mindent ki lehet hozni: ennek köszönhetően most rájöttem, hogy jobban áll, ha oldalra seprem a pilláimat, és arra is, hogy a jelenleg itthon lévő 2 szempillaspirálomból az egyik felül, a másik alul mutat szebben,így egyik sem fog “porosodni” ! :)
    Viszont a szempillagöndörítőtől még tartok, nem mindig sikerül vele szépet alkotnom, néha inkább megtöröm a pilláimat, de csak gyakorlás kérdése, úgyhogy el is kezdem! :)
    A ricinus olaj pedig tényleg szuper a szempillákra! :)

  14. Amanda írta:

    A poszt után, amikor kipróbáltam a spirált “más szemmel” nézve :), rájöttem, hogy mivel mindig jobb kézzel csináltam, a két szememen telejsen eltérő formájú lett a vége..:)) A bal szememen inkább kifelé lett seperve, és a külseje sokkal hangsúlyosabb, a jobbon meg a külső részt alig érte festék, a belső rész lett szépen felállítva-kigöndörítve. És ez korábban sosem tűnt fel! :D Nna, következő alkalommal a jobb szememet bal kézzel csináltam. Így szimmetrikusabb lett legalább, és nem is volt annyira nehéz bal kézzel, mint hittem, csak hát óvatosabban kellett csinálni. Legközelebb (ma?) kipróbálom azt, hogy mindkét kézzel átmegyek mindkettőn.:) Via, köszi az inspirációt sokadszorra is.:)

  15. stecs írta:

    Via! A szempillagöndörító “kínzóeszközödet” felismertem, szerintem nekem is ilyen van (Oriflames cucc). :) Nagyon ritkán használom én is. Nem lett a kedvencem valahogy, pedig szép pillákat csinál valóban.
    Én is szeretnék pár tippet írni szempillaügyben. Én egy ideje gyógyszertárakban fillérekért kapható ricinusolajjal kenegetem a szempillámat. Dúsít és picit hosszabbít is a szempillákon. Valahogy szebbé teszi.
    Továbbá próbáltam sokféle spirált, de rájöttem, hogy a több 1000 forintos spirálok semmivel sem jobbak (sőt elég sok a kukában landolt), mint a filléresnek számító némelyik spirálok. Nekem a Rossmann saját márkás Lovely spirálok váltak be nagyon. A dúsító spirálja gumikefés. (Imádom a gumikefés spirálokat a MaxFactor Masterpiece óta, csak az nagyon drága szerintem.) Egyébként nagyon jó lett ez a bejegyzés is. Köszönjük szépen! :)

SZÓLJ HOZZÁ!