Omlós tészta, brutális mennyiségű töltelék, hatalmas tepsi almás lepény – anyu kismilliószor megsütötte anno, minden nyaralásra ezt vittük magunkkal. Túrós töltelékkel is készülhet, bár ha már túrós sütit készítek, akkor inkább másik receptet válaszok, pl. ezt.
Hozzávalók egy 30×35-ös tepsihez
A tésztához
- 25 dkg finomliszt
- 25 dkg rétesliszt
- 10 dkg cukor
- 25 dkg vaj
- 1 púpozott mokkáskanál sütőpor
- 1-2 teáskanál tejföl (amennyit felvesz)
Tölteléknek
- 1 kg (vagy több) meghámozott lereszelt, lecsöpögtetett alma
- fahéj
- zsemlemorzsa vagy natúr zabpehely
A hozzávalókból omlós, linzerszerű tésztát kell gyúrni, majd elfelezni, egyik lappal kibélelni egy nagy tepsit, megszórni zsemlemorzsával vagy zabpehellyel, hogy ne áztassa át az alma, aztán mehet rá a gyümölcs, jó sok fahéj, végül a másik kinyújtott lap a tetejére, amit villával meg kell szúrkálni, hogy ne repedjen. Ez gyakorlatban nálam úgy néz ki, hogy az alját beletapicskolom a tepsibe, a tetejét meg kinyújtom, aztán belekirakósozom az alma tetejére, mert szakad, mint az állat, én meg béna vagyok. De nem érdekel, mert isteni. Frankenpite. A rend kedvéért azért megszurkáltam, nem mintha nem lenne helye a gőznek kijönni. 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt sül készre, kihűlve jobban szeletelhető, de azt se szoktam megvárni. :))
Eszter mondta
Most próbálom ki körtés-szilvás kombóval (az almás már levizsgázott, ötösre). Szerintem elég jó lesz. :)
Emese mondta
nem mintha lenne bármi baj a kirakós tetejű frankensütivel, de hátha valakinek jól jön :)
az én nagymamától tanult módszerem a téglalapra nyújtott tészta sodrófára való feltekerése, és úgy a süti tetejére kigörgetése.
én is imádom az almás sütiket, az én egyik kedvencem:
https://www.sutigyar.hu/recept/almas_habos_reszelt_sutemeny_1
Via mondta
Nekem úgy is mindig szétszakad. :) Tegnap az jött be, hogy sütőpapíron nyújtottam, aztán fejjel lefelé belecsaptam a tepsibe. Úgy egész vállalható lett. :)
typerhappy mondta
Tegnap én is elkészítettem, fél adagot, mert pici tepsim van. Nagyon finom lett! :) Legközelebb az almás morzsát fogom kipróbálni.
Via mondta
Örülök, hogy ízlett! :)
pitypang mondta
Köszönöm a helytakarékos ötleteket, kedvesek vagytok! :) Igazából nagymamám régi eszközei engem várnak, mert ő már nem használja őket, csak eddig még nem láttam szükségesnek elhozni. De most megint úgy érzem, várhat még. :)
pitypang mondta
Én tegnap sütöttem almás lepényt, isteni lett és hasonlóan nézett ki. Még nincs nyújtódeszkám és sodrófám, így hozzád hasonlóan az alját belenyomkodtam a tepsibe, a tetejét pedig puzzle-szerűen tettem rá. Több mint felét már elpusztítottuk, pedig dupla adagot készítettem. :)
Bab mondta
Kedves Pitypang,
amíg nem volt sodrófám, egy keskeny pálinkás üveggel nyújtottam; ha nincs, lehet boros is. ;) A deszka? Gyerekkorom rajztáblája… :D
Eskimoka mondta
Nekem sincs sodrófám és nem is akarok venni. Mindig van otthon egy guriga folpack, azzal szoktam tésztát nyújtani, csak letekerem róla a lisztes-tésztás részt és el is van mosogatva.
Eskimoka mondta
Ez a recept és a fotó most gyógyszer a számomra! Taknyos vagyok és fázom, épp forró levest csináltam magamnak (amit a gyerek azonnal lenyúlt, amint hátat fordítottam a tányérnak). Muszáj lesz megcsinálnom a hétvégén! Nagyon köszönöm!
A Frankensütin meg percek óta röhögök…:)))
renikee mondta
hm,de guszta :) ma olívabogyós pogit sütök,de a hétvégén talán ezt megcsinálom :)
pbeaaa mondta
szép, szép, nade a tepsi! örökölt?:) én csak a mamámnál láttam ilyen fekete-fehér belsejű, nagyon régi, mégis szuper-strapabíró darabot!
Via mondta
Anyutól van, de szerintem ő újonnan vette, amikor elköltöztem otthonról. :) Van még két zománcos, ami kívül piros, belül ugyanilyen, és az is új volt 8 éve. :D
pelucia mondta
én piacokon, főleg vidéken láttam, hogy ilyesmiket árulnak, ugyanott, ahol fakanalakat is lehet kapni…
Barka mondta
Bocsánat! Kedves Bimb….
https://www.femina.hu/recept/tokeletes_almas_pite
Bimb mondta
Köszi :)
Bab mondta
Ímádom az almás lepényt!!!! <3 Én amúgy nem fahéjat, hanem "arab fűszerkeveréket" teszek bele, ami könnyen helyettesíthető a mézeskalács fűszerkeverékkel is-sztem. Csúúúcs, és pont egy picit erősít csak az ízeken.:)
Timi mondta
Én az almát nem szeretem (és a sült gyümölcsöket úgy általában, shame on me), szívem csücske pedig a túrót – valakinek van valami javaslata a töltelékre? :D (Titkon reménykedem valamilyen citromos megoldásban. ;))
Via mondta
Én azt tenném bele, amit a túrós rétesbe is szoktam: túró, tojás, vaníliás cukor, mazsola, citromhéj. Arányokat nem tudok, mindig imprózok. :)) A tojásfehérjét felverheted habnak, ha akarod, én nem szoktam tökölni vele. Egy-két evőkanál búzadara mehet bele, ha nagyon szottyos lenne a túród.
Timi mondta
A túrót a kedves nem szereti sajnos – harmadik opció van? :)
lencsilany mondta
Fent írják a lányok a sütőtököt. Az is biztosan nagyon finom. ;-)
astraaida mondta
Semmi gond vele, ez olyan süti, amit nyugodtan lehet tapasztani. Nekem pl a gyerek is szokott segíteni és az úgy még jobb móka. Látványért cukrászmesterhez megyek, de finom, igazi, nosztalgikus ízeket otthon szeretek varázsolni.
Via mondta
Bizony, tiszta gyurmázós feeling, imádom, hogy a vaj meg a vanília ilyenkor beleivódik a bőrömbe, tiszta illatos leszek. (Pedig szoktam kezet mosni. :))
Vuska mondta
Az omlós tészták vagy linzerek hibája az össze-vissza töredezés már nyers állapotában is, és sütve is. Tehát nyújtani nem könnyű, de megoldható: ahogy Erin is írja, én még hozzáteszem, hogy hidegen és gyorsan gyúrjuk össze, hogy a vaj megtartsa keménységét. Ezért lehetőség szerint késsel dolgozzuk el, csak a legszükségesebb mozdulatokat, a formálást végezzük el kézzel. Összeállítás után hideg helyen pihentetjük
Tojás is kellene a receptbe, de mivel Via a vega étkezése miatt nem eszik tojást – nem vagyok ebben biztos csak gondolom – így ezért kihagyta. Lehet a vaj helyett margarin, de még zsír is vagy tejföl, joghurt, tej, aludttej is benne. Lazító anyagként pedig a sütőpor helyett élesztő is. Mert van élesztős omlós tészta is pl. a diós és mákos patkó (beigli), pozsonyi kifli. kígyó rétes De a lényeg az, hogy biztos finom volt amit csinált.
Via mondta
Megvédem a receptet, ez így, ahogy fenn szerepel, anyutól származik aki így csinálja húsz éve (tegnap is telefonon egyeztettünk), és nincs benne tojás, amit amúgy előszeretettel fogyasztok, nem vagyok vegán. :) Nem is értem, hogy miért „kellene” bele bármi is, ezer féle recept van, van, amelyik így csinálja, más meg úgy, hiszen te is listáztad a variációs lehetőségeket. Ez most egy tojás nélküli omlós tészta verziója. :)
Anyu nem szokta pihentetni, neki megy szakadás nélkül, nekem meg még gyakorolnom kell. Az is különbség lehet, hogy ő margarint használ bele, én meg vajat, és ez puhább lesz, de egyébként nem kézzel dolgoztam össze, szóval a kézmelegség sem árthatott neki. Nem szeretem hűtőbe tenni, mert képes tömbbé szilárdulni és utálom verni, hogy lapuljon. :D Nagyon szívesen elkirakózom vele, nem volt öt perc sem.
Felvágás után marhára nem látszik, hogy a teteje nem összefüggő, és nem is versenyre készültem vele, szóval engem nem nagyon izgat, hogy az ízén kívül hogy néz ki, amíg normálisan szeletelhető, mert összesül ám a teteje, nem kanállal kell enni. :D
Képes bizonyíték: https://instagram.com/p/P1Ls_cRNTY/
Én erre büszke vagyok, szerintem semmi gáz vele. :)
Bimb mondta
Szerintem Vuska sem azt írta, hogy ez így gáz, hanem csak hogy lehet máshogy is :)
Vuska mondta
Kedves Via nem kell megvédened a sütidet, mert én csak Erin megjegyzését bővítettem ki, jelezve, hogy bizony ez a tésztaféle szakadós, és mit szoktak vele csinálni. Van minden ételnek alapreceptje. Való igaz, hogy ahány ház anyi szokás. Egy bizonyos ételt is többféle változatban készíthetünk, kihagyunk vagy beleteszünk még más anyagot, ennél a sütinél is így van, meg sok-sok más ételnél is. A végén pedig én is írtam, hogy a lényeg az, hogy biztos finom volt.
Elnézést ha vegánnak hittelek, bár ezért nem kéne megsértődni. De egyszer valamit olvastam a blogodban, hogy felnőttként tértetek át a férjeddel más étkezésre amiben talán a hús nincs benne, a tojás pedig a tyúknak a „terméke”. De lehet, hogy itt is tévedek, elnézést… Legyél is büszke a sütidre, én nem mondtam rá egy róssz szót sem.
Bogca mondta
Vegetáriánus: „A vegetarianizmus a nevéből eredően az a táplálkozási gyakorlat, melynek követője bármilyen állat megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elveti.”
A tojáshoz nem hal meg senki, így a vegetáriánusok fogyasztják. :)
Via mondta
Nem sértődtem meg a tojásevésen, csak mondtam, hogy azt megeszem, szóval nem azért nincs benne, hanem mert ez egy ilyen recept, amiben alapból nincs, így tanultam, és nem én módosítottam a saját étkezési szokásaim miatt. Ennyi. :)
A tojás a tyúknak a „terméke”, de nem hal meg hozzá senki, az csak egy megtermékenyítetlen petesejt. Tejterméket is hasonló meggondolásból fogyasztok, meg mézet is (az meg méhnyál, de nem zavar az sem, nem azzal van kifogásom, hogy köze van az állathoz).
Barka mondta
Itt küldöm a nekünk jól beváltat….nem reped a teteje, könnyű a tésztával dolgozni…..
https://www3.hf.uio.no/iln/studier/evu/norskkurs/igin/niva1/
Bimb mondta
Barka, nekem egy Oslói honlap jön be.
Erin mondta
Anyukam is igy csinalja:)
Via, probaltad mar az omlos tesztat nyujtas elott legalabb egy felorat a hutoszekrenyben tartani? A vaj felmelegszik es megolvad a kez melegetol gyuras kozben, de ha a hutoben visszadermed konnyebb kinyujtani a tesztat, es nem szakad.
Csibe mondta
A nagymamam almassutije! :))) koszi hogy felidezted, megsutom en is, bar a fahej miatt eselyes hogy egyedul eszek belole :))
guki mondta
talán egyszer megpróbálok sütni is végre:) ha igen, ez lesz az első:)
Via mondta
Ne a lepénnyel kezdd! Sokkal egyszerűbb ez:
https://www.urban-eve.hu/2009/11/08/almas-morzsa-apple-crumble/
kisvereb mondta
Imádom. Sütőtökkel is.
Szat18 mondta
Kisveréb, kérlek ezt a sütőtök-vonalat részletezd!!! Miből mennyit és hogyan???
kisvereb mondta
A recept ugyanaz, csak sütőtököt használok alma helyett. A mennyiséget nem tudom, mert mi sokan vagyunk, úgyhogy veszek egy naaaagy tököt :) és hozzáigazítom a tésztamennyiséget. Kb 4 tepsi sül ebből, ha egyszer nekiállok, ritkán, de akkor két napig ezt esszük :)
Szerintem jók a recept arányai tökhöz is, és a fahéj is mehet bele. Sütőtök + fahéj, isteni :)
Szat18 mondta
Köszönöm, de én sütőtök-ügyben teljesen analfabéta vagyok, szóval: le kell reszelni a nyers tököt? Ugyanazzal a reszelővel, mint az almát? Vagy felkockázod és picit megpárolod? És kell bele cukor feltétlenül? :))) Bocsánat, hogy bénázok, de jövő héten sütit kell vinni a suliba, és biztos menő lennék a sok almás mellett egy sütőtökös lepénnyel. :)))